Igen, még mindig könyvtár. S ez volt az a képregény, amit a téma miatt nem igazán akartam kihozni. Ahogy mondtam már a Szedd össze magad értékelésénél, kicsit besokaltam a csihi-puhis, vérfröcsögős, világmegmentős történetektől. De aztán lapozgattam, és mégis úgy döntöttem, megpróbálkozom vele.
Igen, megpróbálkozom, mert semmit sem tudtam Jessica Jones-ról. Nem, a Netflixes sorozatot sem láttam.* Nincsen Netflix-ünk. Olyan egetverő hiányát még nem éreztem, hogy legyen. De ezáltal mocsokul nem vagyok naprakész. Még ennek sem éreztem az egetverő hiányát. A műveletlenségben az a jó, hogy nem igazán tudja az embert, hogy mit nem tud, ezért nem is hiányoznak neki a hiánya alanyai.
Kérdés, hogy most, egy lukat bepótolva elégedetten hátra dőlhetek-e, hogy megint műveltebb, de legalábbis tájékozottabb lettem.
* Ennek tudatában lehúztam a sorozatot a netről. Szerelmetesfeleségtársam már a főcímnél mondta, hogy ezt láttuk. Aztán beugrott, hogy valóban. Ennyire maradt meg bennem... Beszédes. Vagy rólam mond el sokat, vagy a sorozatról. Az első részt megnéztük. A végére beugrott a fíling is: érdekes alappal bíró nyűglődés.
A sorozatokról, sokadszorra
Az a helyzet, hogy nem nagyon kedvelem a sorozatokat. Ezt nem egyszer kinyilatkoztattam már. De elmondom újra, hátha újszülött vagy a blogomon.
Máris pontosítok: azokkal a sorozatokkal semmi bajom nincsen, amelyeknek egy adott karakter a főszereplője, de az egyes részek nincsenek kapcsolatban egymással, s csak a főszereplő személye köti össze a részeket. Ilyen például Columbo.
Azokkal a sorozatokkal sincsen semmi bajom, amelyek adott x részből állnak, és az x. részben lezáródik minden, slussz, passz, nincsen tovább. Ezek jobbára irodalmi adaptációk. Manapság egy sikerült sorozatnak, ha lezárt is, van második, sokadik évadja. A Csernobil, az Easttowni rejtélyek üdítő kivétel volt.
Könyvben picit más a helyzet. Amikor például Asimov vagy a Sztrugackij tesók irodalmi birodalmat építettek, a Delelő Univerzumot, úgy tették, hogy a könyveik jobbára összefüggnek, de annyira mégsem, s így kötetenként önállóan is olvashatók. Pusztán csak egy adott Galaktikában játszódnak, de a cselekmény könyvenként önálló. Ha valaki nagyon turkál a sorok között meglelhet könyvek közötti összefüggéseket, de ha nem tesz ilyet, az adott kiadvány önállóan is egész.
De a rétestészta-sorozatokkal komoly bajom van. Elsősorban az, hogy egy néhány rész után már biztos szemmel észrevehető, melyik rész, melyik konfliktus, melyik fordulat van pusztán azért, hogy legyen, s nem azért, mert dramaturgiailag feltétlenül szükség van rá. Rohadtul utálom a rétestésztát. Csak enni nem. Belőlem biztosan nem élne meg egyik kultúrtésztagyártó sem. Még az elmúlt házasságommal is úgy voltam, hogy csak azért, hogy ugyanazokat a reménytelen, kilátástalan köröket járjuk folyton-folyt, inkább ne legyen.
Hétvégente reggel korábban ébredek mint Szerelmetesfeleségtársam. Szeretem hallgatni a szuszogását, kicsit nézni őt álmában, és nagyon szeretem a reggeli nyugit, hogy nem kell felpattanni, heverhetek és háborítatlanul olvashatok. Ezt a képregényt szombat reggel olvastam el. Tök nyugiban. Majdnem teljesen a végére értem, mire SzFT felébredt. Nem mondom, hogy egy fikarcnyit is bántam, hogy kinyitotta a szemét: annyira nem kellett kiszakadnom az olvasmányélményből. Mi több, csak néztem mint Rozi a moziban.
Az alkotók: Brian Michael Bendis és Michael Gaydos
Jessica Jones
ex-szuperhős, noir magánnyomozó nőben. Az egész képregény ezt noir-t nyomja. Ami lássuk be, annyira nem hat az újdonság erejével. Minimum Philip Marlowe, de még inkább Humphrey Bogart óta ismerjük a figurát. Lepukkant iroda, üvegajtóval, név az üveg közepén, vészes depivel kacérkodó, a múlttal valamiért foglalkozni nem akaró, okos, magányos főszereplő, aki adott esetben nem csupán gondolkodni, de ütni is képes. MIközben iszik és cigarettázik. (Ez utóbbit Jessica nem teszi.) Keresni éppen annyit keres, hogy fent tudja tartani az irodát, és rendezni tudja a napi költségeit. A ruhája semmilyen, kopott, régi, ideje volna egy ruhatár felújításnak.
Ami Jessicában új, az, hogy nem csupán noir-nyomozó, hanem levedlett szuperhős, nos az sem újdi. A mindenféle szempontból nehezen überelhető Watchmen tette klasszikussá.
Vagyis Jessica gyurma-figura. Ami nem baj. Nem lenne baj. Minden művészet az addigi remekekből indul ki, a felhalmozott tudásból, tapasztalatból. Minden a múltra építkezik, és úgy tud újat hozni.
Jessicában az az új, az a különleges, hogy nőből van és úgy magánnyominger főszereplő. Meg annyiban, hogy mert szuperhős, nyilvánvalón van valami szupi kis képessége. Jessice nőként sújt olyanokat, hogy az csak na!
De egyébként semmi különösebb ismertetőjele nincsen Jessica-nak. Nem izgalmas egyéniség. Nem lélekakasztó, vérzubogtató, nacikitöltő nő, nem fantasztikus ember, nem egy érdekes személyiség. Sem önmagában, sem rajzi megformálásában.
A képregény történetéről
Tudod mi van? Ma hétfő este van. Két napja olvastam tehát a könyvet. És fogalmam sincsen, miről szólt. S azt próbáld elképzelni, hogy ezzel már olvasás közben is akadt gondom... S nincs is kedvem utánanézni. Azért nincsen, mert az alcím első öt mondatát két napja írtam le. Akkor elővettem a képregényt, hogy felelevenítsek. Még úgy sem nagyon sikerült. Ezt add össze. Ezért már nem veszem elő.
Próbáltam úgy megközelíteni a művet, hogy rendben, egy sorozat első része estén nem minden esetben derül ki a merre hány méter, az pedig végképp nem, hány éves a kapitány. Ez nem baj. De egy bevezető rész azért keltse már fel az érdeklődésemet annyira, hogy akarjam kezembe venni legalább az első folytatást! Hogy akarjam tudni, mi is a probléma, merre folyik a Lánchíd, s ki lesz a Fekete Péter. Ez az első rész egyáltalán nem ilyen. Annyira nem, hogy nem is töröm magam a cselekmény érdekében. A képregény sem tett ilyet.
A rajzokról
Vannak képregények, amelyeket ha kinyitok, lehengerelnek. Van nagyon sok, amelyik jó, vagy nagyon jó. Amelyikben a rajz és a történet összhangja ad ki valami olyat, hogy az embernek csettintenie kell (pl. Persepolis). Én azonban most a rajzukban lehengerlő képregényekről beszélek.
Ahogy szintén többször írtam már, ilyenek számomra a magyar képregény klasszikusai, Zorád Ernő, Korcsmáros Pál, Fazekas Attila, Sarlós Endre, Sebők Imre, Dargay Attila képregényei. Mindenképpen ebbe a csoportba tartozik a Blacksad, a Saga, a Sin City, a Morgan Lost és a Dampyr Majo rajzolta kötetei. De akár a Kockás magazinban közölt A pattantyúsok vagy a szintén onnan ismert Frnck.
A sornak persze nincsen itt vége, de ezek vágtak leginkább mellbe. Bár eszembe sem jutott teljességre törekedni, Ismerve a memóriámat, minden bizonnyal még rengeteg mindent méltatlanul kihagytam.
A Jessica Jones nem nyűgöz le első látásra. Másodikra sem. Később sem. Spongyát rá. Az említett Persepolis sem lenyűgöző. Ám roppant meggyőző. De a Jessica Jones az sem.
Elintézhetném azzal, hogy egyszerűen a farkasok közé vetem a kijelentést: egyszerűen nem tetszenek a rajzok. De nem leszek ennyire szófukar. Meg is indoklom, miért nem.
- Elsősorban mert nem találok benne semmi jellemzőn egyedit. Nem rosszak a beállítások, a képi dramaturgia megfelelő. Nekem csak nagyjából élnek a mozdulatok. Számomra nem kelt életre belőle semmi.
- Nem tudom, tudatos volt-e, de Jessica Jones alakja olyan semmilyen, hogy nem csupán nem hasonlít magára, hanem a semmilyenség miatt nem is tud hasonlítani.
- Talán azért sem, mert olyanok a rajzok, mintha a grafikus elvesztette volna a 0,2–0,5-ös csőtollát, és kizárólag az 1,5-ös állt volna a rendelkezésére. Túl vastagok a vonalak. Zavaróan azok.
- A rajzoló vagy a főnöke meg volt arról győződve, hogy Jessica életuntsága, a kihallgatások monotóniája semmivel nem érzékeltethető jobban, mint ismétlődő képekkel. De úgy ismétlődő, hogy tök ugyanaz. Ez egy alkalommal még ütős lehet. Két alkalommal elmegy, lehet rá komoly indok. De ebben a könyvben rengeteg ilyen oldal, oldalpár van. Nem számoltam meg, mennyi, de sok. A sokszoros ismétlődés egyszerűen kioltja az eszköz erejét. Mi több, szimplán piszok unalmassá válik. Az eszköz eszköztelenséggé alacsonyodik.
- Az a helyzet, hogy az egész könyvben nem találtam egy olyan rajzot, ami valahogy, bárhogy, akárhogy megragadott volna. Egyszerűen képtelen voltam rákapni az ízére. Vagy azért, mert ízléstelen vagyok, vagy azért, mert ízetlen ez a Jessica Jones.
- Találtam egy oldalpárt a neten a könyvből. Úgy oldalpár, hogy az egyik oldal az eredeti, színezetlen rajz, a másik a színezett. Hát, jelentem, egyáltalán nem tett jót neki a színezés!
S meglepő fordulattal el is fogyott a mondanivalóm a Jessica Jones-ról. Részemről a többi része a könyvtárban marad.
Fumax, Budapest, 2018 216 oldal · keménytáblás · ISBN: 9789634700432 · Fordította: Galamb Zoltán
3/10
2021 novemberének melltája. Van új nyomtatónk. Reklám: tudtad, hogy egy külső tartályos tintasugaras nyomtatóval kb. 6000-8000 oldalt nyomtathatsz, és egy teljes tintacsere mindössze tizenhat ezer forint? S a nyomtató ráadásul hálózati, tehát nem kell gépnek bekapcsolva lennie, hogy éljen. Ráadásul telefonról is nagyon könnyen elérhető. Majd meglátjuk, mennyire válik be. Egyelőre szeretem.
