A flamand-vallon származású író regénye sok szempontból ugyancsak zavarba ejtő. Nehéz fogást találni rajta, akár innen, akár onnan.
Kezdjük azzal, hogy a címe nem is az, ahogyan világszerte ismerik. Az eredetihe nem ilyen tömör. Így festett eredetiben: La Légende et les Aventures héroïques, joyeuses et glorieuses d'Ulenspiegel et de Lamme Goedzak au pays de Flandres et ailleurs.
Mindjárt más, ugye? Mondd csak vissza! Magyarul egyébként ezt jelenti: Ulenspiegel és Lamme Goedzak legendája és hősies, örömteli és dicsőséges kalandjai Flandria földjén és másutt.
A Thyl Ulenspiegel cím sokkal jobb. Azért, mert az eredeti cím átvágás és marhaság. A későbbiekben majd meglátod, miért vagyok ennyire kérlelhetetlenül szőrös szívű.
Jelentősége
Amikor a regényről olvasgattam, Szerb Antalon kívül megegyező volt a vélekedés, hogy de Coster regénye jóval túlmutat önmagán. Romain Rolland ezt írja a birtokomban levő kötet előszavában:
Charles de Coster Ulenspiegel legendájának történelmi jelentősége óriási. A mű új hazát
teremtett.Ez az állítás meglepetést kelthet. Tizenöt évszázados múltra visszatekintő ősi nemze-
teink csak üggyel-bajjal ismerik fel pontos eredetüket, és úgy vélik, hogy egy nép forrása
miként a Nílusé távoli és titokzatos.A tény valóban páratlan, kétség azonban nem fér hozzá. A belga irodalom Coster
Ulenspiegeléből fakadt. 1868. december 31-én született a fajta öntudata. Ebben a kérdésben a belga haza minden írója egyetért.»Az első könyv, amelyben országunk magára talál« – írja Verhaeren.
»A flamand Biblia« – mondja Camille Lemonnier – »A haza könyve... A széles Schelde, mely a korok mélyéből hömpölyögve a fajta porcikáit sodorja hullámain... A testet öltött haza... A tegnap, a holnap, egész történelmünk...«
És Maurice des Ombiaux: »Az első könyv, amely földjük illatára és törzsökük zamatára ébresztette a belgákat. Az első, amely kivergödött a lelki semlegességből... Coster óta létezik belga irodalom...«
Azta'! Szegény flamandok és vallonok! (Mert ugye, Fehér Klára örök kérdésével:: „És hová álljanak a belgák?”) Gondolj bele, mintha nálunk Jókaival kezdődne az irodalom! Az összes flamandnak és vallonnak külföldre kellett könyvtárba mennie! Irodalmi sivatag, komám, a javából! (De jó nekem, hogy csak a Kálvin térig kell elmennem!)
Tartalma
Az alaptörténet: a flamand Cleas-nek, Soetkinnek gyermeke születik, aki a Thyl nevet kapja. Már kora gyermekségétől fogva tréfacsináló, kantárt, igát, irányítást nem tűrő gyermek. Bár a szüleit nagyon szereti. Meg a tejtestvérét, Nele-t is, de nem veszi észre, hogy a lány nem csupán barátsággal közeledik feléje.
Egy tréfája végett Thyl büntetése, hogy el kell hagynia Flandriát, három évig vissza sem térhet, és csak akkor jöhet vissza, ha hozza a magával a pápai bocsánatot is. Vagyis a római zarándoklat nem kihagyható a büntetéséből.
A történelmi háttér tehát a középkor, a reformáció indulásának, terjedésének, nameg a Szent Inkvizíció véres, gyilkos uralmának az ideje. Amikor egy feljelentés rögvest máglyára küldhetett bárkit.
Annak ellenére, hogy az otthonhagyottakat Thyl nagyon szereti, a három év el- és leteltével sem rohan haza. Ugyancsak belejön a linkelésbe, a csalásokba, a tréfákba, az átvágásokba, a könnyű pénzszerzésbe, boldog-boldogtalan kihasználásába, a nők megdöntésébe, amikor csak alkalom adódik. Erről szól az első rész.
A könyvből 1977-ben készült egy állítólag igazán remek, öt részes szovjet filmsorozat.
Amit a neten csak azért sem találtam meg, semmilyen formában.
Ha rendelkezésedre áll, ne feledkezz meg rólam, kérlek!
Mert a könyv négy részből áll. Az első rész családi tragédiákkal és egy álomszerű vízióval ér véget. Az utóbbi felnyitja Thyl szemét, hogy küldetése van. Nem kicsit markol: fel akarja rázni a népét az uralkodó rétegek ellen.
A második etap lényegesen komorabb, kevesebb a tréfa, a csíny, Thyl fejest ugrik a politika-csinálásba, ébresztgetni próbálja a flamand nagyurakat, és nyitni a népe szemét, hogy ne legyen mulya báb a nagyok kezében.
A harmadik részben egy szülőfalujából származó honfival, Lamme-mal csavarog. Lamme érdekes alak: miközben hűséges Thylhez, aközben van egyénisége, önálló akarata, s nem csupán annyiban, hogy folyamatosan eszik és vedel (van is tiszteletre méltó méretű bendeje!). Ebben a részben keveredik az első rész vidámsága, és a második komorsága. A duó nem lép ki a harcból, de közben tréfákkal, cselekkel is múlatja az időt. Van, hogy az agyafurtság bitóra juttatja a méltó elszenvedőjét.
A negyedik részben aztán katonai pályára lép a két jóbarát, és csatákba keverednek az ellennel. Thyl a reformáltak oldalán harcol, de nem annyira hitbéli meggyőződésből, mintsem a szabadság vágya miatt. De történés szinten kap említést, hogy a szabadság mindenkié, és az sem jobb, ha a reformáltak a szabadság gyilkosai.
Időközben azonban a mosoly, ami már az első részben sem volt teljesen őszinte, már az arcunkra fagyott.
Irodami formája
Hát regény, vágja rá az egyszeri olvasó. Prózaregény. Lineáris prózaregény. S az! Miközben egyáltalán nem az. Cseles!
Arról van szó, hogy a Thyl Ulenspiegel története eredetileg egy legendafüzér. Sztorik egy tréfacsinálóról, egy szabadságharcosról, aki elvileg a tizenötödik században élt. De Coster átpakolta őt és az övéit a tizenhatodikba.
A Thyl-ről szóló eredeti történetek nem adnak összefüggő történetet, egyik a másiktól teljesen független. Mint később meglátod, stílusában, mondanivalójában, erkölcsiségében egyaránt.
Az író azonban csokorba szedi a cselekményt, párhuzamosan futtatja Thyl történetét Károly császár és majdnem embermentes fia, utódja, Fülöp, valamint Thyl hozzátartozóinak, apjának, a szénégető Cleas-nek, anyjának Soetkin-nek és gyerekkori barátnőjének, a belé fülig szerelmes Nele-nek a történetével. Már amíg élnek a szereplők. Az első résszel ennek a párhuzamosságnak is vége szakad, de addig ez a hármas vonal remekül keretbe és rendszerbe fogja Thyl csapodár tréfáit.
A stílus nem egységes. Van fejezet amely könnyed, kacagtató, van amelyik torokszorítón reális, van amelyik inkább történelmi betekintés és van amelyik olyan, mint egy belőtt látomás. Nem vagyok benne bizonyos, de úgy fest, de Coster-nek ugyancsak bőséges anyag állt a rendelkezésére Thyl-ről. Összegyűjtött mindent, és aztán sajnált bármit is kihagyni, felejtésre ítélni a bőséges anyagból.
Talán ezért is mondta Camille Lemonnier, hogy a Thyl Ulenspiegel egyfajta flamand Biblia. Mert nem konzekvens sem a stílusa, sem a mondanivalója, de ki-ki ízlése és kedve szerint kimazsolázhatja belőle a magáét. Viszont regénynek olvasni ezáltal nem egyszerű feladat. Olvasd csak regényként a Bibliát, és megérted, miről beszélek!
A flamand Charles de Coster (1827-1879) hatalmas próza-eposza, a Thyl Ulenspiegel (1868) nem fér el a XIX. század műfajai közt. Népkönyv; hőse az alnémetek Bolond Istókja, Thyl Eulenspiegel és mellette Sancho Panza gyanánt Lamme Goedzak, a kolduló barát. Lemonnier, a belga író, a flamand föld bibliájának nevezte ezt a könyvet. A XVI. században, a flamand szabadságharc idején játszódik, groteszk, trágár, hősies és jelképes részek, vad összevisszaságban kavarognak benne, boszorkányok és emberfarkasok között élünk és a regény legfőbb alakja a fő-szörnyeteg, II. Fülöp spanyol király. A könyv nagyon érdekes, de amikor letesszük, az az érzésünk, hogy nem tudjuk, miről volt szó benne; visszamarad belőle valami életérzés, ami Brueghel festményeivel és azzal a borzalommal rokon, amelyet a XVI. század nagy festői és írói fejeztek ki: hogy az élet nagyszerű és nincs semmi értelme.
Szerb Antal: A világirodalom története
S igen, a könyv végére nem felhőtlen a lelkesedés. Sőt kicsit el is fogy. Próbáltam flamand szemmel olvasni, bevallom, nem sikerült. Kicsit kaotikussá vált nekem az elbeszélési mód, bár az kétségtelen, hogy van benne valami nagyon egyéni, ahogyan az is, hogy Thyl és Lamme alakja egyáltalán nem fekete-fehér, és ezt nagyon finoman érzékelteti a szerző.
Ó, igen, Brueghel: a festő nevének az említése nem véletlen, valóban magától adja magát a párhuzam. A szovjet filmsorozat is ilyesfajta hangulatú, azt mondják róla a jó nyelvek. De Coster szövegéből süt az a látszólagos összevisszaság, ami a festő képeit első alkalommal látva szemet üt. Rengeteg alak, számtalan tevékenység közepette, torz arcok, alakok, nyomor, a higiénia hiánya, de mégis nyüzsgő életvidámság, mindennapiság.
A történet lineáris, könnyen fogyasztható, szórakoztató. Bár Thyl személyisége felvet kérdéseket. De ez már nem az irodalmi forma témája.
A téma 1956-ban megért egy kooprodukciós, francia-NSZK megfilmesítést is.
A főszereplője Gerard Philip volt.
Thyl Ulenspiegel rokonai a művészetben
A flamand kópénak vannak közeli, irodalmi rokonai. De mindenképpen külön személyigazolványuk van. Az első, aki eszembe jutott róla:
NASZREDDIN HODZSA.
Naszreddin szufi gondolkodó volt, a 13. században élt, a Szedzsuk-dinasztia idején. A személyét több náció: törökök, afgánok, irakiak, bosnyákok, is a magáénak vallja, de a közvélekedés leginkább törökként gondol rá. A hodzsa nem személynév, hanem titulus: tanítót, mestert jelent.
Naszreddin nálunk leginkább Leonyod Szolovjov két tüneményesen jól sikerült regényéből, A csendháborítóból és Az elvarázsolt herceg című regényekből ismert. Mindkettő kamaszkorom óta a kedvencem. Az előbbiből Sebők Imre, az utóbbiból Dargay Attila rajzolt képregényt (az értékelésük itt és itt találhatod; ha másért nem, a citált rajzok miatt érdemes ránézned a linkekre).
Naszereddin Szolovjov mindkét regényében igazságtevő, a hatalmaskodók ellen, a szegények érdekében fellépő, érző szívű figura. Nem önmagáért cselekszik, a tettei önérdek nélküliek. És roppant tréfásak. De kétségtelen: ha kell a tréfája akár túl is megy a tréfán, kegyetlen kibabrálássá is válik. Sőt, akár halál is lehet a vége.
ROBIN HOOD-ot
nem kell bemutatnom, nincs, aki ne ismerné a sherwoodi erdő kapitányát, a nottinghami városbíró esküdt ellenségét, a népért küzdő íjászt, aki szabadcsapatot szervezett maga köré a számkivetettekből. Ugyan ki ne hallotta volna Tuck barát vagy Little John nevét?
LÚDAS MATYIRÓL
is mindenki tudja, kicsoda. Itt ő harmadik Thyl rokon. Az eredeti történet, amelyből Fazekas Mihály írt elbeszélő költeményt a 19. század elején, eredetileg vándortörténet volt. Vagyis nem kötődött egyetlen néphez sem, a történetét, természetesen más-más verzióban, több országban is a magukénak vallották. Nálunk a legismertebb formája a zseniálisra sikeredett Dargay Attila rajzfilm. 
Döbrögi uraság siheder korában deresre húzatta Matyit, mert tiltakozott a lúdjai elkobzása ellen. Matyi sajgó fenékkel fogadta meg a revansot: háromszor veri vissza az igaztalanul kapott büntetést.
Vagyis Lúdas Matyi, bár a személye természetesen ikonikussá válik, sőt metaforikusan is értelmezhető, a saját sérelmét bosszulja meg az öntelt, kegyetlen uraságon.
KALEB, A LATOR
teljesen fikciós alak. Nem legendából jött személy, nem népmesei alak, hanem egy konkrét írónak, Pasquale Festa Campanile-nek indult el az agya, és írt egy történetfüzért a jobb latorról, akit Jézus mellett feszítettek meg. Campanile jópofa, kedves, jódumás, életvidám csavargónak képzelte őt, és az írói keresztségben a Kaleb nevet adta neki.
Könyvben és filmen egyaránt 1980-ban jelent meg a történet, Enrico Montesanoval és Edwige Fenech főszereplésével. A hölgy meglehetősen kedves és látványos a filmben. De nem csupán emiatt vált az egyik kedvencemmé: megkapó a humora, az érzelmessége, és az egész hangulata.
Itt megnézheted teljesen fedetlen kebellel, teljes csípővel is... Izé, megtekintheted a teljes filmet.
Kaleb cseppet sem önzetlen. Bármit tesz is, önmaga érdekében teszi. Vagy szigorúan személyes bosszúból. A személye messze nem az önzetlenség példaképe, mint Naszreddinné, nem is válik ikonikussá, mint Lúdas Matyi, de az elejétől a végéig az övé a szimpátiánk. Mert bántani senkit sem akar, Mindössze túlélni. S közben élvezni mindazt, amit az élet nyújt. Esendő, tréfás, mulatságos, szeretnivaló figura. Jézus belekeverése a történetbe, ahogy az útjai rendre keresztezik Kalebét, meghajlásra késztető húzás. Nem pusztán az ötlet, hanem a kivitelezés is.
Természetesen a sor folytatható. De nem folytatom. Viszont a fentiekből fakad valami Thyl-re nézve, s azt elmondom,
Thyl jelleme
A fenti példák is fikciós alakokat mutatnak be, ahogyan de Coster regényében is fikciós Thyl figurája. Azonban az az alak, akit megalkotott egynémely vonásában ugyancsak meglepő karakter. Nem éppen humánus figura.
A négy részre tagolt könyv első részében Thyl tréfái, becsapásai, fortélya sokszor nem valami ellen, valami érdekében történnek, hanem mindössze önmagukért a tréfákért. S tömérdek eset van, hogy ugyancsak és jócskán vaskosak. Olyannyira, hogy az emberfia-olvasó esetenként fel is szisszen. Mert hát persze önkorában állva, ülve értelmezi, amit olvas.
Mondjak példát? Mondok.
Egy fogadóba tart kilenc vak. Thyl odalép hozzájuk, megkérdezi, nem éhesek-e, majd azt mondja, ad nekik kilenc forintot, amiből egy bőséges lakomára futja nekik. A vakok köszönik szépen, és besorjáznak a fogadóba. Thyl azonban egyiknek sem adta oda a pénzt. Persze mindnyájan azt hiszik, a másiknál van. A hatalmas összeg tudatában vastag rendelést adnak le a korcsmárosnak, majd még meg is toldják. Aztán amikor a fizetésre kerül a sor, jól összeverekednek, mert mindegyik azt hiszi, a másik be akarja csapni. Thyl a végén csavar egyet a dolgon, és az esperessel fizetteti ki a vakok lakomáját. De akkor is...
Számtalan ilyen és hasonló történet van. Thyl a tréfáért magáért tréfál és közben nem kímél senkit és semmit. A tettei mögött nincsen semmiféle erkölcsi tartalom, Mondhatnók l'art pour l'art tréfák, amik senki érdekét nem szolgálják, egyedül önnön magának a szórakoztatását.
Ha akarom, Thyl ezáltal nem annyira szimpatikus figura mint a fenti többi, Naszreddin, Robin Hood, Lúdas Matyi és Kaleb.
De ha akarom korhűbb, reálisabb, őszintébb. A helyzet az, hogy bár volt több visszahőkölésem, gombóc-nyelésem és máris élvezettel, kíváncsian olvastam tovább. Mert a realitás a kor kegyetlenségéről is szót ejt: a kínzások mikéntjéről, az akasztásról és a máglyákról, a határtalan, senkire tekintettel nem levő kapzsiságról, a korlátoltságról és bizony a bosszúról is.
Az illusztrátor: Győry Miklós
Óhatatlan, hogy szót ejtsek róla. A könyv igen megkapó kiadvány. Egyfelől a formájában: szélesebb, mint amilyen magas. Regény esetében ez roppant szokatlan. (Talán csak Sofi Oksanen könyvei esetében találkoztam újfent ezzel a bátorságos megoldással.)
A választott formáján túl nagyon sokat emel a nívón az illusztrátor munkája. A moly.hu kapásból mondja: legalább százhuszonhat könyv hirdeti büszkén a nevét.
Átfutottam őket, hogy megnevezzem a legnevesebbeket. Olvasó ember nincsen, aki ne ismerné A Tenkes kapitánya könyvváltozatát: az is Győry rajzokkal jelent meg. Aztán Ráth-Végh István összegyűjtött munkáinak mindegyike. Vagy Jókainak a Delfin-sorozatban megjelent válogatása, A nagyenyedi két fűzfa. Vagy Mikszáth számtalanszor (de tízszer tutira) kiadott A beszélő köntös – A gavallérok című kötete. Vagy Fekete István Hajnal Badányban című regénye. Hollós Korvin Lajos: A vöröstorony kincse. Rónaszegi Miklós Kartal-könyvei. A Képes Történelem sorozat Korona és kard kötete.
Szinte random fotóztam ki rajzokat a könyvből. Szerencsére igen sok van benne. Már gyerekkoromban is kedveltem Győry stílusát. Természetesen a Delfin Könyvek sorozaton keresztül találkoztam vele először. Itt van egy galériára való ebből a kötetből.
Európa, Budapest, 1957, 506 oldal · keménytáblás · Fordította: Szabó Lőrinc, Illyés Gyula · Illusztrálta: Győry Miklós
6/10
2023 februárjának a dereka. A héten csuda finom pálinkákat sikerült vennem a dolgozdámban egy kollégámtól: fekete szeder és barack. Az utóbbinál kajszira számítottam, szerintem ez őszi, de roppant zamatos mindkettő, itatja magát. Pedig szinte csak alkalmakkor szoktam inni. De tegnapelőtt kiszorultam a konyhába némi rántott hús sütögetésre, hát nem lecsúszott három pohárral?
A héten beszélgettem egy hozzám nagyon közelálló és fontos emberrel. A múltunk volt és a benne főszereplők voltak a téma. Meg az, hogy miféle bravúros múltfestésre, esemény szelektálásra és átmagyarázásra képes az emberi elme, s hogy ez mennyire tönkreteszi a kapcsolatokat. Elképesztő és nagyon szomorú. Akivel beszélgettem, ő sem volt vidám. A főszereplőkkel, akikről beszélgettünk neki van kapcsolata, nekem sajnos már nincsen. Ő most döbben rá, hogy miként is voltak akkoriban a dolgok, s hogy nem ecsettel, hanem pemzlivel zajlik részükről a múltfestés. Nem nagyon tud vele mit kezdeni, s felsejlett benne, hogy így érdemes-e még a kapcsolatokat tartania. Azt mondtam neki, ő döntse el, számára mennyire fontosak ezek a kapcsolatok, de ha engem kérdez, amíg lehet, a maga részéről ne rombolja le őket. Mindig történhetnek csodák.
Tudom, mert velem is történt. Van olyan ember, aki a megismerkedésünk idején évekig elutasított. Ilyen-olyan okokból kapcsolatban kellett maradnunk, s bár némi korlátozásokkal, de mára csuda jóban vagyunk, időt is töltünk együtt, ha tudunk, s ha van miben, segítünk egymásnak. Nála volt a labda, ő nyitott felém, én meg nem bolygattam, hogy mi a fene volt eddig. Lezártam, és élvezem, ami van. Hurrá!
Például a Riverside legújabb lemezét. Hallgasd csak!
