Ezzel a kötettel nagyon kitöltöttem az időt. Igaziból még nyáron, a nyaralás alatt kezdtem olvasni, közvetlenül a harmadik rész után. Aztán a hamari lelkesedésem ahogy jött, úgy lohadt is le. Nagyon hamar elveszítettem az érdeklődésemet és azon kaptam magamat, hogy egészen mást, másokat olvasok. Ennek oka elsősorban az új karakterek semmilyensége volt. Valahogy még azt sem fogtam fel, hogy melyik férfi, melyik nő (bár manapság szép lassan már a megkülönböztetés is szexizmus). 

De az olvasmánylistámon ott maradt a könyv. Tartósan. 

Persze a Térség sorozattól nem szakadtam el. Ha lassan is, de a végére értem az első három rész filmes feldolgozásának. Ami kimondottan tetszett. Jók voltak a karakterek (teljesen passzoltak az elképzeléseimhez, aki meg nem, az átírta a képzeltemet; Naomi-t például nem félvérnek képzeltem). Jó volt a látvány, jó a tempó, jók az akciók, és fel sem tűnt, hogy voltaképpen nem is volt benne olyan túl sok. Amikor a sorozat végére értem, nekiveselkedtem újra a negyedik résznek. 

Most sem haladtam gyorsan. De azért a nyártól idáig eltelt időt sikerült jócskán lerövidítenem. Így sem száguldottam át a köteten, de először csak arra fogtam, hogy közben megjött egy előjegyzett, csuda érdekes című könyvtári könyvem, és azzal is haladnom kellett, mert esélyes volt, hogy nem fogom tudni meghosszabbítani a kölcsönzését a könyv népszerűsége és viszonylagos friss kiadása miatt. (Nem csigázlak, erről van szó: A liberalizmus kudarca.) De mégsem csak ez volt az oka a lassú haladásnak. 

MICSUDA CIBOLA ÉS MI KÖZE A TÉRSÉGHEZ?

Cibola a dél-amerikai hét aranyváros egyike volt. Először Marcos de Niza, ferences rendi szerzetes számolt be róla. Elmondása annyira felketette a hódító Francisco Vásquez de Coronado kíváncsiságát, hogy expedíciót szervezett Cibola felkutatására, amelyet ő maga vezetett. Cibola végül egy pueblovárosnak bizonyult, nem pedig titokzatos aranyvárosnak. 

A Térség-ben Cibola egy bolygó, túl a titokzatos, az előző részben keletkezett Gyűrűn, amely a titokzatos protomolekula egyfajta galaktikus kapuja az emberiség számára a távolságok legyőzésére. 

A Föld, a Mars és az Öv ebben a kötetben is küzd egymással. Jelen esetben a tét a bolygó birtoklása, illetve a kibányászható lítium tulajdonjoga. Van egy csapat telepes, aki pattant, száguldott, és nekiesett a bolygónak, mint tót az anyjának, gürizett, termelt, logisztikázott és már majdnem megtöltött egy hajót, hogy visszaküldje a Gyűrűn és dőljön a zsé. A Föld legnagyobb vállalata azonban résen van, odaküld egy hajót, hogy érvényesítse a vállalat tulajdonjogát a bolygó felett. A bolygófoglalók elhatározzák, nem adják olcsón magukat. Vér folyik. Majd egyre több. Az eddigi főszereplő, Holden és kis, háromfős csapatát küldik oda moderátornak. Úgysem fog neki sikerülni, gondolják a küldők, mert eddig jobbára csak kirobbantotta a háborúkat, nem megszüntette. 

Holden megérkezik. Folyik a perpatvar. A vállalat hajójának biztonsági főtisztje (kicsit olyan figura, mint a Lázadás a Bounty-n kapitánya, genetikailag vegyítve a Mesterségem a halál táborvezetőjével, hozzáadva egyharmad részt a Híd a Kwai folyón ezredeséből. Képzelheted! A vállalat érdekei minden előtt, ha mindannyian pusztulunk akkor is, és messze nem biztos, hogy pusztulunk. 

Közben, hogy történjen valami, bár van ilyen-olyan populáció, életre kel a telepesek ellen a bolygó: érintésre ölő csigák, egész bolygón körbefutó cunami, szökőár, lelőtt silók, megbénított űrhajó reaktorok (nem tréfa, sodródnak a légkör felé, ahol reaktor nélkül el fognak égni mindhárman, a Roci, a nagyvállalat hajója és a telepesek telerakodottja. 

A történet spékelve van egy lelkiismeretes ám botcsinálta terroristával, egy fülig szerelmes, nagyon okos tudós csajszival és egy kötelességéből józanodó űrhajóskapitánnyal. Ők az új szempontok. (Mert hogy tudvalevő: a Térség-sorozat könyveiben az egyes szereplők szempontjait cserélgetve halad előre a történet.) Nem unszik, egyáltalán nem, dehogy! Csak olyan kis semmilyenek. Vannak, mert kellenek szempontok. 

MILYEN EZ A NEGYEDIK RÉSZ?

Hát, őszintén? Olyan... negyedik rész. Amikor vannak még tervek, be is indult a szekér, megy a sorozat, érdemes energiát bele fektetni, mert fial rendesen, de az invenció már nem árad, csupán patakokban csörgedezik. Ötlet van dögivel, csak végiggondolni, kidolgozni nincsen már kedv. (Nekem erre eklatáns példa a befejező nagyjelenet, amelynek egyik főszereplője a tudós csajszi lesz. Nekem olyan zavaros, ok és indok nélküli az egész, hogy az csuda! Miért pont a tudós néni, miért lesz Miller robottá, miért támadnak rájuk robotok? Miért győztek, ha legyőzték a robotokat? S miért is áll le a bolygó a genyózással? S voltaképpen kik is genyóztak most az emberekkel? Rendben, de izgalmas és látványos volt a végső párbaj, mindenki életben maradt, akinek életben kellett maradnia, naná, és meg van a végső csavar is, hogy legyen hová továbblendülni. 

Ráadásul még némi erkölcsi tanulság is van. Az a fura, hogy most egyszerre három helyről jött ugyanaz. Nem űzöm pedig a kérdést, csak szembejött. Mert az ember  ember, és a legnagyobb szarban is igyekszik a másikat a matéria alá nyomni, ahelyett, hogy összekapaszkodna a másikkal és együtt keresnének kiutat. Ugyanez a probléma köszön vissza a mostanában képregényben sokat olvasott The Walking Dead-ben, és az édeslányom, Szamóca ajánlására nézett, A gyilkos eső című dán sorozatban. Az emberek egymást gyepálják, ahelyett, hogy összefognának. Naná, ahogy az lenni szokott. Aztán a The Walking Dead-ben, meg a Térség-ben csak összekapaszkodnak. (Az Eső-ben még nem tudom, nem láttam, csak az első évadot.) 

Összességében, ahogy mondtam a történet voltaképpen nem érdektelen. De nem túl érdekes. Nem hagytam abba a könyv olvasását. Pedig nagyon könnyen teszek ilyet  De egyáltalán nem akartam mindig, mindenhol olvasni. Ami nálam a legbiztosabb jele annak, hogy valóban érdekel egy könyv. Volt, hogy utazás közben azon kaptam magamat, hogy a harmadik passziánsz-partit játszom, ahelyett, hogy olvasnék. De mégis olvastam tovább. A végéig. 

Szóval az egész olyan, hogy ha szereted ezt a sorozatot, el fogod olvasni, mert ott vannak a kedvenc karakterek, kíváncsi leszel, mi történik velük, miért, s az elsőre kapsz is választ (a másodikra nem), és miközben pereg a történet, jó hosszan, voltaképpen a fele is lehetne, akkor sem lenne kevesebb, és semmi nem lenne megcsonkítva. És kevesebb sem derülne ki semmiről. Mert amkor becsuktam a könyvet, azon tűnődtem, mennyit ment előrébb az össz-sztori? Hát, barátom, egy fikarcnyit sem! Tapodtat sem mozdult. Csak újra izgultunk kicsit a mieinkért, meg az emberiség józanságáért, és lám, nem hiába, győztünk is a végén. Aztán voltaképpen ennyi. 

Csak attól félek, ha ez ilyen volt, milyen lesz a következő három rész, amiről hallottam, olvastam már véleményeket. Mondtam már (ezerszer, persze!), hogy igazából nem szeretem a sorozatokat? 

* * *

De legalább idén,2019-ben elkészült a filmváltozat is, és december 13-tól vetítették is..
Hátha a látvány feledteti a történeti hiányosságokat. Bár nem szokta.