Moha olvasónaplója


Erle Stanley Gardner: A vakszerencse esete

A 72. Perry Mason-történet

2020. március 01. - Mohácsi Zoltán

Erle Stanley Gardner-rel kamaszkoromban kezdődött a szimpátiám. Nagyjából mit sem tudva arról, hogy ki méltán híres és ajánlottan olvasandó krimiszerző, egyedül Agatha Christie neve mondott valamit, egyszerre csak belevettem magamat az Albatrosz és a Fekete Könyvek sorozatba. Szinte válogatás nélkül…

Tovább

Harry Harrison – Csonkaréti Károly – Sarlós Endre: A halálra ítélt bolygó

Nem létező könyvek 2. – képregény

Azért sem írom le sokadszorra, hogy a képregényekre apa nagypapám, a Mohácsipapa szoktatott rá azzal, hogy rendre kitépte a hetente megjelenő Füles rejtvényújságból az abban rendszeresen megjelenő, kétoldalas képregényeket, majd gondosan körülvágva egy spirálfüzetbe ragasztgatta a teljes…

Tovább

Szántai Zsolt – Váry Zoltán: Dressed To KISS

A „Csók”-tól a „Hangrobbanás”-ig – A Démon, a Csillaggyermek, az Űrpilóta, a Macskaember, meg a többiek

Privát KISS-történelmem A Könyvudvarban találtam tegnap, január harmadikán. El kellett  mennem, mert várt egy Rukkolás könyv, s mert Szamóca becenevű lányomnak mutattam egy könyvet arról, hogy a pasik döntő többsége azokat a nőket szereti, akik gömbölyűek, erre ő „Kölcsönadod, apci?”-felkiáltással…

Tovább

Jodi Picoult: Egyszerű igazság

Amisok, halott gyerek, leányanya, szingli ügyvédnéni, vallás, tárgyalás

Jodi Picoult amerikai írónő. (Egykor nagyon szép volt, de hát a kor őt sem kímélte. A mellékelt fotó egy köztes állapotát mutatja az egykor és a ma között.) Ha jól számoltam, eddig tizenkilenc könyve jelent meg magyarul a huszonháromból. Ötéves kora óta ír, és nagyjából egyidős velem, 1966-ban…

Tovább

John Dickson Carr: A sorozatos öngyilkosságok esete

Esetem a sznobizmussal Amikor rászoktam az olvasásra, vagy legalábbis pár évvel később, hamar sznob lettem. Azt olvastam, hogy a krimi az egy olyan műfaj, amit mindenki olvas, de aki művelt, az tudja, hogy valójában nem szépirodalom, mindössze ponyva. Kikapcsolásra való írás. Nem irodalmi nyelven.…

Tovább

Robert Kirkman – Charlie Adlard – Cliff Rathburn: Itt van Negan!

A „The Walking Dead” kiegészítő története. Vagy mégsem?

Az Élőhalottak legzseniálisabb, legkitaláltabb, legátütőbb figurája ez a Negan nevű, barom pszichopata. Erről már írtam hosszabban. Meg is kísértett a gondolat, hogy simán idemásolom annak a bejegyzésnek a szövegét. Most még tűnődöm egy kicsit, megtegyem-e... Ez a kötet, illetve füzetecske…

Tovább

Richard Kirkman – Charlie Adlard – Stefano Gaudino: Élőhalottak 19., 20., 21.

Hadak útján – Nyílt háború 1-2.

Világéletemben pacifista voltam. Soha nem ütöttem meg komolyan senkit, soha nem verekedtem élesben, a legkomolyabb erőpróbám kiskamasz koromban az erőfitogtató birkózás volt a Harrer Pál utcai gyerekrendelő mögötti kis füves téren. Jó, lefogtam egyszer apámat, amikor majdnem kést mártott az…

Tovább

Stephen King: Halálos árnyék

Egy se füle, csak farka történet

EZERSZER ELMONDTAM MÁR: NEM SZERETEM STEPHEN KING KÖNYVEIT. Nem azért, mert nem jó író. Jó író. Nagyon jó. Tudom, mert több helyen kifejtette: szeret mesélni. S ha mesél, akkor azt is elhisszük, hogy egy Röjtökmuzsajon megszűnt telefonfülkének a bosszúálló telefonkönyve átzabálja magát az óceánon…

Tovább

Robert Kirkman – Charlie Adlard: – Élőhalottak 16. – A falakon túl

The Walking Dead 16.

S ugyan mivel lehet még a történetet fokozni? Lehet még fokozni egyáltalán? Két irányba lehet elindulni, hogy a sztori ne szóljon ciklikusan mindig ugyanarról: vagy a teljes összeomlás felé vagy a stabilizálódás felé kell nyitni. Úgy tűnik, a szerzőpáros így, a tizenközepi füzeteknél úgy érezte, a…

Tovább

Mark Millar – John Romita Jr.: Ha/Ver (Kick-Ass) – Második könyv

Hát, idefigyelj, ha jót akarsz, ne olvasd, nézegesd ezt a könyvet! Ha még jobbat, akkor olvasd és nézegesd! Úgy beteg, ahogyan van, olyan leleményesen trágár, hogy az elképesztő, és úgy röpködnek a testrészek, robbannak az agyvelők, vágódnak a tökök, nyújtófa a torokba, faltörő kalapács…

Tovább

Robert Kirkman – Charlie Adlard: Élőhalottak 15. – Újrakezdés

The Walking Dead 15.

Ezerszer leírtam már: nem szeretem a sorozatokat. Legalábbis azokat nem, amelyeknek a sikerre építve soha nincsen vége, és amelyek nem kerek, egész történetet mesélnek el. S még mindig nem tudom, van-e kerek koncepciója, végső kifutása a The Walking Dead-nek. Ofi barátom, aki az egész…

Tovább

Rainbow Rowell: Eleanor és Park

Kamaszszerelem az internet és a mobilok előttről

APU KEZÉBEN MEGVILLAN A KONYHAKÉS Apu nem állt biztosan a lábán, de még állt, s ha bizonytalanul is, de menni is tudott. Zsuzsa a szobában állt, onnan üvöltött valami szokásos hülyeséget neki. Apu szájában már nagyon gömbölyűek voltak a szavak, és így ha darabosan is, de gömbölyűen ömlött belőle a…

Tovább

Frank Miller: A ​nehéz búcsú

(Sin City 1.)

Sin City, a Bűn Városa. Mára fogalom. Frank Miller műve alappá lett a képregény műfajban. Két okból. Egyrészt a zseniális rajzstílusa miatt: a képeken nincsenek színek, nincsenek árnyalatok, Miller kizárólag a feketével és a fehérrel dolgozik (kivéve a „Sárga rohadék¨ című epizódot), és ezzel a két…

Tovább

Stephen King: Titkos ablak, titkos kert

1 és 2 perccel éjfél után

Akkor megint írok egy dögunalmas, széllel szembe értékelést, amiben ismét bejön a saját papírformám. Miszerint nem szeretem Stephen King-et. De mégsem tudok egyszer s mindörökre leszokni róla. Valószínűleg azért, mert vannak olyan dolgai, amik mégiscsak csettintősek, így, a hüvelyk és a középső…

Tovább

Isaac Asimov: A mezítelen nap

Alapítvány-Birodalom-Robot univerzum; Robotregények 2.

Az a helyzet, hogy kegyetlen vagyok és vérszomjas: ha egy könyv nem tetszik, teljesen simán félbehagyom, de ha valamiért mégis eljutok a végéig, és mégsem tetszik, ugyanilyen természetesen pontozom le, akár a pincéig. (Empatikus nem vagyok, rendre értetlenül állok az olyan értékelések előtt, amelyek…

Tovább