Moha olvasónaplója


Robert Sheckley: A tizedik áldozat

„Jó gyilkosság, jó közérzet” – egy űr és ufók nélküli sci-fi

2020. július 09. - Mohácsi Zoltán

Ez a bejegyzés nem jött volna létre, ha egy Wmitty nevű felhasználó nem tesz engem helyre Az erőd című Zorád-Hernádi képregényről írt értékelésem alatt. De helyretett, s ezzel eszembe juttatta, hogy a jelen írás alanya időtlen idők óta itt van a polcomon. Olvasatlanul. Immár olvasottan.  Az történt…

Tovább

METAGALAKTIKA 1.

A válogatás válogatása: életre szóló élmény

A könyveket majdhogynem mindig én vettem magamnak. A család elég hamar be- és átlátta, hogy ha könyvajándékot kapok, vizet hordanak a tengerbe, és már így is alig fér az olvasnivaló a gyerekszobába. Így jártam, véleményem szerint Szerelmetesfeleségtársammal is. Mert két dolog van. Egyfelől valóban…

Tovább

Erle Stanley Gardner: Perry Mason és a hosszú combú énekesnő esete

Perry Mason 58. – Pisztolyok és kavarodás majdnem követhetetlen mennyiségben

A jó Isten tudja, hogyan van ez, én biztosan nem: azok a könyvek, szerzők, amik és akik a kedvencemmé váltak, egészen biztosan nem pusztán irodalmi erényeik miatt lettek kedvenccé. Ez egészen biztos. Már csak azért is, mert fogalmam sincsen, mik azok az irodalmi erények. Lila gőzöm nincsen az írás…

Tovább

Katherine Paterson: A ​Nagy Gilly Hopkins

Utálva mindent és mindenkit, okosan gyűlölve a világot...

Nem titok, többször mondtam már: én vagyok az, akinek három anyja volt. Elsősorban persze egy édes. Ő huszonhét éves korában, amikor én hétéves voltam, meghalt. Beteg volt, leukémiás. Apu, bár lelkileg egyáltalán nem volt felkészülve rá, nagyon nem engedte még el Anyut, viszonylag hamar megnősült.…

Tovább

Raymond Chandler: Hosszú álom

Philip Marlowe első nyomozása a szereplők dzsungelében

Nos, ilyenkor vagyok igazán zavarban: amikor olyan könyveket olvasok, amelyek már irodalomtörténeti közhelyek, közismertek, filmfeldolgozásaik vannak, és így tovább! Mert vajon micsuda érdekességet, pláne újdonságot lehet elmondani az ilyen szerzők ilyen könyveiről? Nyilvánvalón semennyit sem. S…

Tovább

Erle Stanley Gardner: A vakszerencse esete

A 72. Perry Mason-történet

Erle Stanley Gardner-rel kamaszkoromban kezdődött a szimpátiám. Nagyjából mit sem tudva arról, hogy ki méltán híres és ajánlottan olvasandó krimiszerző, egyedül Agatha Christie neve mondott valamit, egyszerre csak belevettem magamat az Albatrosz és a Fekete Könyvek sorozatba. Szinte válogatás nélkül…

Tovább

Harry Harrison – Csonkaréti Károly – Sarlós Endre: A halálra ítélt bolygó

Nem létező könyvek 2. – képregény

Azért sem írom le sokadszorra, hogy a képregényekre apa nagypapám, a Mohácsipapa szoktatott rá azzal, hogy rendre kitépte a hetente megjelenő Füles rejtvényújságból az abban rendszeresen megjelenő, kétoldalas képregényeket, majd gondosan körülvágva egy spirálfüzetbe ragasztgatta a teljes…

Tovább

Szántai Zsolt – Váry Zoltán: Dressed To KISS

A „Csók”-tól a „Hangrobbanás”-ig – A Démon, a Csillaggyermek, az Űrpilóta, a Macskaember, meg a többiek

Privát KISS-történelmem A Könyvudvarban találtam tegnap, január harmadikán. El kellett  mennem, mert várt egy Rukkolás könyv, s mert Szamóca becenevű lányomnak mutattam egy könyvet arról, hogy a pasik döntő többsége azokat a nőket szereti, akik gömbölyűek, erre ő „Kölcsönadod, apci?”-felkiáltással…

Tovább

Jodi Picoult: Egyszerű igazság

Amisok, halott gyerek, leányanya, szingli ügyvédnéni, vallás, tárgyalás

Jodi Picoult amerikai írónő. (Egykor nagyon szép volt, de hát a kor őt sem kímélte. A mellékelt fotó egy köztes állapotát mutatja az egykor és a ma között.) Ha jól számoltam, eddig tizenkilenc könyve jelent meg magyarul a huszonháromból. Ötéves kora óta ír, és nagyjából egyidős velem, 1966-ban…

Tovább

John Dickson Carr: A sorozatos öngyilkosságok esete

Esetem a sznobizmussal Amikor rászoktam az olvasásra, vagy legalábbis pár évvel később, hamar sznob lettem. Azt olvastam, hogy a krimi az egy olyan műfaj, amit mindenki olvas, de aki művelt, az tudja, hogy valójában nem szépirodalom, mindössze ponyva. Kikapcsolásra való írás. Nem irodalmi nyelven.…

Tovább

Robert Kirkman – Charlie Adlard – Cliff Rathburn: Itt van Negan!

A „The Walking Dead” kiegészítő története. Vagy mégsem?

Az Élőhalottak legzseniálisabb, legkitaláltabb, legátütőbb figurája ez a Negan nevű, barom pszichopata. Erről már írtam hosszabban. Meg is kísértett a gondolat, hogy simán idemásolom annak a bejegyzésnek a szövegét. Most még tűnődöm egy kicsit, megtegyem-e... Ez a kötet, illetve füzetecske…

Tovább

Richard Kirkman – Charlie Adlard – Stefano Gaudino: Élőhalottak 19., 20., 21.

Hadak útján – Nyílt háború 1-2.

Világéletemben pacifista voltam. Soha nem ütöttem meg komolyan senkit, soha nem verekedtem élesben, a legkomolyabb erőpróbám kiskamasz koromban az erőfitogtató birkózás volt a Harrer Pál utcai gyerekrendelő mögötti kis füves téren. Jó, lefogtam egyszer apámat, amikor majdnem kést mártott az…

Tovább

Stephen King: Halálos árnyék

Egy se füle, csak farka történet

EZERSZER ELMONDTAM MÁR: NEM SZERETEM STEPHEN KING KÖNYVEIT. Nem azért, mert nem jó író. Jó író. Nagyon jó. Tudom, mert több helyen kifejtette: szeret mesélni. S ha mesél, akkor azt is elhisszük, hogy egy Röjtökmuzsajon megszűnt telefonfülkének a bosszúálló telefonkönyve átzabálja magát az óceánon…

Tovább

Robert Kirkman – Charlie Adlard: – Élőhalottak 16. – A falakon túl

The Walking Dead 16.

S ugyan mivel lehet még a történetet fokozni? Lehet még fokozni egyáltalán? Két irányba lehet elindulni, hogy a sztori ne szóljon ciklikusan mindig ugyanarról: vagy a teljes összeomlás felé vagy a stabilizálódás felé kell nyitni. Úgy tűnik, a szerzőpáros így, a tizenközepi füzeteknél úgy érezte, a…

Tovább

Mark Millar – John Romita Jr.: Ha/Ver (Kick-Ass) – Második könyv

Hát, idefigyelj, ha jót akarsz, ne olvasd, nézegesd ezt a könyvet! Ha még jobbat, akkor olvasd és nézegesd! Úgy beteg, ahogyan van, olyan leleményesen trágár, hogy az elképesztő, és úgy röpködnek a testrészek, robbannak az agyvelők, vágódnak a tökök, nyújtófa a torokba, faltörő kalapács…

Tovább