Megvezettettem. Bradbury a könyvtárban minden bizonnyal a közelgő (akkor még) Solaris koncert miatt jutott eszembe (MÜPA, Marsbéli krónikák 2.; fergeteges volt és nagyon jó, és nem csupán múltidézés, hanem ZENE), úgy tudat alatt. Mert eddig csak az Európa Kiadós Marsbéli krónikák–at olvastam tőle. A…

Furcsa egy író ez a Wyndham! Ahogy írtam már: olyan, mintha az ember Wellst olvasna, pedig más korban, politikai közegben írt, ha ugyanott is. De nekem mégis jobban bejön, mint Wells. S a könyveiben mindig van egy pont, amikor azt hiszem, feladom, mégsem érdekel igazán, így jártam a Szemünk…

Scalzit olvasni jó dolog. Többnyire. Élvezetesen ír, izgalmasan vezeti a történetet. Akkor is, ha a történet önklón-történet.  Viszont számomra semmit nem tett hozzá a klónja eredetijéhez. S ez azért csalódás. Hiába hivatkozott Orson Scott Card önklónjára (Ender árnyékában), a két önklónnak semmi…

Szovjet sci-fi, pergősen, izgalmasan, Fazekas Attila jobb formában levő rajzaival. Nem ismertem a történetet, de megnyert magának, hamar beleéltem magamat. Volt egy pont, ahol már rötyögtem, milyen átjáróház lett a Földből a humanoid űrlények szempontjából: mint egy pesti kabaré-jelentben, ahol…

Hm. Valahogy, annyira nem, miközben mégis... Nehezen indult, majdnem le is tettem, aztán elkezdett történni valami, majd fel is gyorsult, még izgulni is tudtam, sőt aztán már nagyon akartam olvasni, de miközben úgy tettem le, hogy nagyon jó volt, végig azon agyaltam, micsuda is ez?  A Rama egy…

Valamelyik Könyvmegállóban leltem még a nyáron; akkor még volt néha könyv is bennük. Igen ramaty állapotban volt, kitérdelve, foszladozva, ráadásul ezzel a semmitmondó, pfúj borítóval. De KFK mégiscsak: megsajnáltam, hazavittem, Technokollal megetettem, vastag Celluxszal megitattam, belekezdtem,…

Nagyon nehéz ellenállnom a csoportnyomásnak és a sutba vágni a bennem élő látens sznobot, de erőt veszek magamon, és kimondom a frankót: nem tetszett a könyv. Ha kell összemegyek picire, ha kell, a sarokba állok, vagy kukoricára térdepelek, de akkor sem. Tény, hogy fertőzve voltam az egekig…

Ellentmondások a köbön. Én vagyok az a renitens, akinek nem jött be a Stalker. De önkínzószakköri permanens tagságom miatt új könyvvel próbálkoztam: ezzel. Az eleje tetszett. Aztán nem. Majdnem félbehagytam. Aztán mégsem, és megint tetszett. De annyira mégsem… (De annyira mégis, hogy a…

Ebben a pillanatban fejeztem be. Bár „hatalmas terjedelmű” könyvecske, mégis többször kísértett a gondolat, hogy abbahagyom. A végére olyan érzésem volt, hogy a 2001 űrodüsszeia paródiáját olvasom, a Mindenhatóvá vált űrbunkó-változatban. Valamikor kamaszkorom küszöbén írtam egy hasonló kis…

Hát, ami azt illeti: izé… Mert ez egy könyv. Lapjai vannak, be van kötve, főszereplők vannak, cselekménye van, s még azt sem mondom, hogy érdektelen. Csakhogy az utak sehonnan sehová. Illetve ahová, oda én nem akarok menni. A könyvből tudom, azért, mert önző vagyok. Valaki azt írta a Molyon, hogy…

Szép a borítója. Viszont semmi, de semmi köze a könyvhöz. Megközelítőleg sincsen semmi kapcsolat. A múltkor a stadionoknál levő mozgó antikváriumban ezerér' ott volt a polcon, de ellenálltam. Jól tettem. Manapság csak nagy ritkán csábulok el olyan könyvek megvásárlására, amit nem feltétlenül akarok…

Wyndham Újjászületés-e legyőzött, felszántott, felsózott. Oda voltam érte. Még találtam valami kellemeset abban is, hogy az ötvenes-hatvanas években alkotva úgy írt, mintha Wells-t olvasnék. A Szemünk fényei ezzel szemben nem győzött le, nem szántott, nem sózott. Voltaképpen volt egy pellanat,…

Nem olvastam el az előző két könyvéről írt értékeléseimet. Lehet, hogy ismételni fogom önmagamat. Scalzi jól ír. Izgalmas, gördülékeny, fantáziadús. Az is tény, hogy nem nagyon kedvelem a sorozatokat, tisztelet a kivételeknek, s azoknak, amelyek eleve sorozatnak íródtak, de azok közül is olyannak,…

Ez a könyv így értékelhetetlen. Mégis értékeltem. Azt, amit tudtam. Lássuk csak! OSC az előszóban elmondja, hogy milyen hihetetlenül sok temetési beszédeket hallott már életében: nyomokban tartalmazta az elhunytak valóságát, de ha a nevük nem hangzott volna el, senki fel nem ismerte volna őket.…

De erről nem beszélünk. Pedig kellene! Megérdemli. Méltatlan a nem beszélés. Mert Jeremy Taylor könyve olyan könyv, ami méltatlanul tűnt el a süllyesztőben. Jeremy Taylor ismeri a diktatúrákat. Az Illetőről és rendszeréről naná, hogy eszünkbe jut a Kelet-Európai múlt, jelen, jövő. Jeremy Taylor…