Ezt az értékelésemet kivételesen két részben bocsátom útjára.
A második részt itt olvashatod el.
PLACI BARÁTOMMAL KETTESBEN SÉTÁLGATTUNK a csepeli lakása közelében. A Duna parti szép sétányról tartottunk visszafelé, mert megéheztünk, és várt ránk egy-egy adag igen jófajta pacalpörkölt. Beszélgettünk. Ritkán van alkalmunk ilyet tenni, de ez persze a mi hibánk is, nem csupán a lakóhelyeink távolságáé.
Túl voltunk már az aktuális családi- és nőügyek megbeszélésén, túl a gyerekeink viselt és túl az egykor közös egyházunk súlyos sóhajtásokat kicsaló dolgain, túl „a” Szigeti Jenő sokunk számára fájdalmas halálán, és túl a koronavírus körüli érthetetlenségeken.
Placi többször úgy kérdezett, ahogyan én kérdeztem a Svájcba szakadt Ofi barátomat: az elsőbbségem és a tudásom jogán lettem megszólítva. Én előbb váltam mint Placi, majd előbb fordítottam hátat a gyülekezetünknek, előbb találtam meg életem nőjét (na, csak beleírtam Szerelmetesfeleségtársamat még ebbe a bejegyzésbe is!) mint ő. Ráadásul én készítettem őt fel több évtizeddel ezelőtt a keresztségére, én tartottam előbb Biblia-köröket, hát nyilván többet tudok most is, mint ő. Legalábbis, valami érthetetlen oknál fogva ezt gondolja. Hát nem jól gondolja. Ugyanazokra a kérdésekre ugyanúgy fogalmam sincsen mit lehet felelni, ahogyan ő még nem tudja, hogy nem lehet. S ahogyan, amikor nagyjából ugyanezeket a kérdéseket feltettem Ofinak (aki előbb vált mint én, előbb hagyta ott a közösségünket, előbb harcolta meg a később közössé vált harcait), hát ő sem nagyon tudott mit felelni. Mondott ezt-azt, ahogyan én is mondtam Placinak, de a sziklaszilárd bizonyosságokkal ő sem tudott megkínálni, hiába barázdáltabb a szürkeállománya mi kettőnkénél.
Fogyni kezdtek a témák, de Placi és köztem még ez sem kínos. Történt ami történt a múltban. Volt kettőnk között olyan konfliktus, ami két embert minden más esetben egészen biztosan örökre szétszakít. Barátok vagyunk, s ha nem találkozunk több évig, akkor is ugyanott folytatjuk, ahol utoljára abbahagytuk. Ez oroszlánrészben Placi emberi nagyságát dicséri mintsem az enyémet. Viszont ezáltal akár még hallgatni is tudunk együtt, és nem érezzük kínosnak a hallgatást. „Így aztán hallgatok és ezzel többet mondok el” – ahogyan Koncz Zsuzsa énekelte Bródy szövegét (bár kicsit más összefüggésben)
Már majdnem a ház alatt voltunk, ahol Placi lakik, amikor feltette nekem még ezt a kérdést is, adjak rá választ, ha már annyi mindent tudok:
– Zoli, neked mi a véleményed a magyarok választottságáról?
Sóhajtottam. Felhúztam a szemöldökömet úgy válaszoltam széttárt kézzel a felvont vállaim közül.
– Tudja a franc... Néha olyan délibábos, túltolt marhaságnak fest az egész. Ellenben ha Trianonra gondolok, akkor meg sántít minden más magyarázat, csak az marad, hogy valakik, valamiért teljesen ki akarták herélni ezt a népet. Annyira nincsen más komplex, koherens válasz arra, ami ott történt, csak ez. A magyar kisebbségpolitika? Ugyan! Az első világháborús szerep? Miközben Németország és Ausztria és Oroszország alig vesztett területeket, lakosságot meg pláne nem? A kisebbségeink acsarkodása? S a nagyhatalmak meg ennyire hülyék voltak, hogy mindent be is vettek? S annyira ostobák, hogy maguk készítsenek a saját seggük alá egy újabb lőporos hordót? Egyszerűen nincs reális indoka Magyarország szétdarabolásának és a magyarok szétszórásának. Ha erre gondolok, akkor azért meglegyint a gondolat, hogy talán mégis van valami küldetésünk... De hogy mit jelent a választottságunk, mire szól a küldetés, s egyáltalán, tényleg van-e ilyen, s ha van, honnan a francból kideríthető, miről is van szó, hát tudja csuda!
– Van egy történész ismerősöm, őt is kérdeztem – bólintott Placi. – De ő is csak azt mondta, maradnak a gesztáink, meg a logikai érvek. Aztán ha ezt az embert hallgatod, akkor elgondolkodtatónak tűnik, ha amazt, akkor egetverő marhaságnak.
Nem tudtam vitatkozni a barátommal, nem voltak érveim.
S erre, figyelj csak, most meg itt van ez a könyv!
KOCSIS ISTVÁNRÓL
Történész, immár kétségtelenül kiderült róla. Illetve az is. Meg dramaturg, meg irodalmár, és mindenek előtt drámaíró. A saját bevallása alapján közel száz színházi bemutatója volt. A Wikipedia szerint amely a Színházi Adattárra hivatkozik, ötvennégy. Kocsis Istvánnak hiszek, tán jobban tudja. A drámáit nem csupán zsebszínházak ismeretlen színészei játsszák, játszották. Csak három név az általa írt főszerepeit játszó színészek közül: Bessenyei Ferenc, Darvas Iván, Sinkovits Imre. Csak így ad hoc. Több mint illusztris nevek!
Ezzel együtt Kocsis István írt történelmi műveket is. Mármint nem történelmi drámákat (illetve olyanokat is), hanem a történelemmel mint olyannal foglalkozó munkákat. Kocsis Istvánnak van történelmi végzettsége, tanított is történelmet. Amikor a történelemről ír, elsősorban a magyarság ősi dolgai érdeklik Ennek belátásához elég egy pillantást vetnünk a megfelelő Wikipedia szócikkben a Művei szakaszra.
A naputonline.hu-n megjelent Önszócikke sok mindent elmond róla, s igen élvezetes olvasmány. (Akkor is, ha időnként belekavarodunk a személyes névmások alkalmazásába.)
Ezt a Trianon című könyvet szintén Kocsis István írta. Amiből sokkal inkább egyértelművé válik, hogy Kocsis István történész. (Amellett, hogy drámaíró.) Majd mondom, miért gondolom ezt.
KÖNYVEK TRIANONRÓL
Ez az ezredik Trianonról szóló könyv. Mármint nem a Kocsis István által írt ezredik, hanem úgy általában (nem szó szerint) az ezredik. Negyvensok év coclizmus után már lehet beszélni kis hazánkban is Trianonról. A coclizmus alatt nem lehetett. Kocsis István azt állítja, tulajdonképpen ez a mai napig így van: Trianonról csak egyféle módon lehet beszélni. A coclizmusban egyáltalán nem lehetett, manapság pedig csak egyféleképpen lehet.
Nekem még a középiskolában sem tanítottak semmit Magyarország feldarabolásáról ('85-ben érettségiztem). Isten bizony csak csak később fogtam fel, micsuda történt az itt-ott látott Nagy-Magyarországgal, hogy olyan kis zsebországgá aszalódott. Ne nézz így rám! Mondtam többször, hogy lassan érő típus vagyok! Ha jól emlékszem, csupán a katonai szolgálatom alatt ('87–'88) illeszkedtek össze számomra a mozaikdarabkák.
Tavaly volt az országgyalázásunk századik évfordulója. Belehúzott hát boldog-boldogtalan, ki ne maradjon az emlékezésből. S aztán valahogy nagy durranás helyett kis pukkanás lett csupán az egészből.
De Kocsis István megtette a magáét. Írt egy 576 oldalas tanulmányt arról, hogy Trianon egy szomorú passiójáték volt. Mintha nem lenne elég Trianonról szóló könyv a piacon! Gyakorlatilag ketten vagyunk kis hazánkban, akik még nem írtunk könyvet Trianonról: te és én. Csak tréfálok. Ez azonban egyáltalán nem teszi feleslegessé Kocsis István vaskos tanulmányát. Azért nem, mert vannak olyan szempontjai, amelyek más könyvekben jellemzően nem fordulnak elő.
A már megjelent könyvek többsége két csoportba sorolható.
- Az egyik csoportba a hidegfejűnek és reálisnak vélt munkák tartoznak. Ezek úgy tartják, nem volt itt semmi háttérbeli összefogás ellenünk, mi húztuk magunkra a vizes lepedőt: egyszerűen nem kellett volna kekeckedni, uraskodni a kisebbségeinkkel. Akkor tán a háborúba belefáradt győztesek sem lettek volna a nyomorunk iránt ennyire közömbösek. Trianon semmi más, csak a visszanyaló fagyi ez esetben tragikus, de teljesen, kiszámíthatón ok-okazati esete.
- A másik csoport az összeszorított szájú kesergéssel megírt munkák közössége. Ezek a könyvek azt mondják, a hazánk aránytalan feldarabolása, az, hogy Magyarország ma gyakorlatilag mindenfelől önmagával határos, az, hogy a területünk kétharmada más nemzetek fennhatósága alá került, s hogy a nemzetünk egyharmada hirtelen azon kapta magát, hogy egy csapásra külföldi lett Magyarországon, nos ez egy egy jól összehangolt, összeesküvés következménye. A magyaroktól való félelem miatt tudatos szalámizás zajlott, amelyben az országcsonkítással kihúzták a méregfogunkat. Csak közben puskaporos hordóvá változott Kelet-Európa.
Kocsis István erdélyi. Ez magában hordozza, hogy nem tartozik, nem tartozhat az első csoportba. (Nem mintha a határokon túl nem élhetnek becstelen magyarok, akiknek nem fontosabb a becsület, a tisztaság mint az előre jutás, a beilleszkedés, a nyugodt élet. Persze, hogy élnek ilyenek. S eszembe sincsen ezt a mondatot értékítéletként idebiggyeszteni.)
Kocsis István azonban úgy erdélyi, hogy közben szereti a hazáját, és a teljes, nagy Magyarországot tekinti a hazájának. De ennél sokkal érdekesebb, hogy a Trianon-könyve, bár természetesen közelebb áll a második csoporthoz, valami nagyon érdekeset, valami különlegeset mégis hozzátesz a témához. Illetve több valamit. Ahogy ezt már mondtam. Hogy mik ezek a valamik, alant és a következő részből majd kiderül.
NÉHÁNY GONDOLAT A KÖNYVRŐL MINT TÁRGYRÓL ÉS A SZERKESZTÉSÉRŐL
Vastag, nehéz. Ez nem elmarasztalás, hanem tény. Kemény táblás, masszív, strapabíró. Profi, na!
Két bajom van csak vele. Az egyik, a fontosabb, a könyv borítója. Tipográfiai szempontból semmi bajom vele, de a színeit igen rosszul választotta meg a tervező! Nem csupán lefotózva nem mutat, nem kelleti magát, de sajnos . akkor sem teszi ezt, amikor a kezedben van. Ez kereskedelmi szempont is mellényúlás, hiszen a könyveket nem csupán a tartalmuk és a szerzőjük adja el, hanem a megjelenésük is. Sőt, néha az előbb. Mivel a szerző, a cím és az alcím sötétzöldje alig olvasható a fekete háttéren, és a grafika ugyanígy elvész, a külcsín nem csupán kézbevételre nem ösztönöz, de mintegy láthatatlanná teszi a Trianont.
A nyávogásom másik oka: ez a könyv igazán megérdemelt volna egy–két „beépített” könyvjelzőt. Ennek a nyilvánvalón túl szerkesztésből fakadó oka is van.
Könyvjelzőért kiált a könyv szerkezete is. Ez már a szerző sara. Az alcím nem csupán Trianon nagyon szomorú következményeire utal, hanem arra is, Kocsis István kísérletet tesz arra, hogy a történelmi eseményt metafizikai kontextusba helyezze. Ezzel a mondanivalója kettőssé válik.
Egyfelől a történelmi eseményeket kronológiai szempontból elég messzire nyúl az időben, másfelől olyan összefüggésekre hívja fel a figyelmet, amiket szerinte Trianonról beszélve jobbára nem mernek vagy nem akarnak a felszínre hozni a történészek sem.
Harmadfelől itt van a könyvben az események metafizikai értelmezésének a nagyon izgalmas, sokak számára minden bizonnyal meddő és balga kísérlete. Nos, a kísérlet nem csupán az értékelésem második részében leírtak miatt vallott kudarcot, hanem azért is, mert a magyarázat széttöredezett, szétfolyt.
A magam részéről egészen más, átláthatóbb, értelmezhetőbb szerkezetet választottam, javasoltam volna. Első rész: a valós történelmi események bemutatása, mindazzal együtt, amit Trianonról nem szokás elmondani. Második rész: az események metafizikai szintű bemutatása. Aztán a végén összeáll a teljes kép.
Ezzel szemben a metafizikai szint összefüggéseinek a felvázolása, értelmezési kísérlete a valós események fejezetei közé be-beszúrva kapott helyet. Magyarázatot azonban nem annyira. A beszúrások konkrét okai sem mindig világosak. Mármint, hogy miért pont oda szúrta be őket a szerző, ahová. Ráadásul az sem mindig világos, mit akar velük a Trianon-történelemmel kapcsolatban mondani. (Ilyen értetlenül széttárt karú fejezetek számomra a csodálatos magyar nyelv ősiségével és a finnugorizmussal kapcsolatos fejezetek.) Nincsenek kapcsok, magyarázatok, összefüggés-feltárások, csak úgy ott vannak. Érdekesek, ez kétségtelen, de függnek a levegőben. Ezért bizony az egyébként alapos könyv lényegi mondanivalója sikkad el. Nem tudjuk meg, úgy igazából miről is szólt Trianon, ahogyan azt sem teljesen, miről szól Kocsis István róla írt könyve. S ezt lényegesen nagyobb hiányérzetet támasztott bennem mint a könyvjelzők hiánya.
KOCSIS ISTVÁN KÖNYVE TRIANONRÓL
Nehezen lendül be a könyv. Bocsátassék meg nekem, de a magam részéről például nagyon nem voltam kibékülve a többes szám első személyű megfogalmazással. Manapság már nem divatos, legfeljebb akkor, ha valóban egy adott munkaközösségről, csapatról van szó. Spongyát rá!
Ahogyan arra is, hogy a szerző néha kicsit komplikáltan, homályosan fogalmaz. Ám aztán valamelyikünk belejött: vagy ő, vagy én. Élvezni kezdtem, amit olvastam. Mindez persze csak a stílus, a tartalom ettől még lehet bármilyen. Különös tekintettel arra, hogy nem szépirodalmat tartunk a kezünkben (látod, fertőződöm), amit simán elvisz a hátán a jó stílus is, hanem történelmi tanulmányt. Aminél persze szintén élvezeti érték a jó stílus, nem is sorolom a példákat, de végső soron az átadott információ a leglényeg.
Talán jót tett az olvasmányélménynek, hogy éppen ma találkoztam Ablonczy Balázs véleményével Drábik János Trianon-könyvéről. (A könyvet magát nem olvastam.) Rögtön és azonnal lett viszonyítási és összehasonlítási alapom. Meg gondolkodnivalóm. Ablonczy Balázs történész és írt egy könyvet Trianont övező mítoszokról. Ablonczy Drábik könyvét szénné alázta. Nem mondom, hogy fajsúlytalan érvekkel.
Kocsis viszont történész. Amit mond, hivatkozásokkal, jegyzetekkel támogatja meg, nem a web-ről veszi az értesüléseit. Bőségesen teszi ezt.
Ellenben amit mond, a hivatalos történész szakma számára minden bizonnyal elutasítandó, eszement magyarkodás, légből kapott, alá nem támasztható összefüggésekből kierőltetett agyamentség. Szívük-lelkük, ismeretük joga így gondolni.
A TRIANON-KÖNYV ÉS A TÖRTÉNELEM
AHOGYAN MA KÖTELEZŐ ÉRTELMEZNI TRIANONT
A történészek jobbára a Monarchia, de azon belül is a magyar kisebbség-politika ballépéseivel, hiányosságaival magyarázzák azt, amit szomszédaink és a győztesek Trianonban tettek Magyarországgal.
E magyarázat szerint az elcsatolt területeken élő kisebbségek és az anyaországaik pusztán jogos revansot vettek Magyarországon. Tetszettünk volna másképpen viszonyulni hozzájuk, és nem úgy gondolni, hogy Magyarország csak a magyaroké, miközben igen jelentős számban éltek itt nem magyarok is! Nagy általánosságban ez a történészi szemlélet, és a nagy általánostól eltérő történészek az ő számukra nem történészek, hanem kóklerek. Akkor is, ha egyébként történészek. A nézetükkel diszkvalifikálják magukat a szakmából.
Számukra, ha történészek akarnak maradni, mondja Kocsis, egyetlen út marad: bizonyos tények figyelmen kívül hagyása, bizonyos összefüggések fel nem ismerése.
A KÖNYV FŐSZEREPLŐI ÉS ERDÉLY TÖRTÉNELME
A szerző a kisebbségek közül elsősorban a románokra koncentrál. Nem csupán azért, mert hazabeszél, hanem azért is, mert Magyarországból Románia kapta a legnagyobb falatot, és a falattal a legtöbb magyart is. Tény, hogy ebben a Trianon-könyvben az elcsatolt területeket nézve valami van még a Felvidékről, de semmi sincsen Kárpátaljáról és a Vajdaságról. E tekintetben tehát nem kiegyensúlyozott.
Erdéllyel kapcsolatban azonban nagyon sokat mond, nagyon sok mindent ismer mind a történelmi eseményeket tekintve, mind a törvényeket és a jogot nézve. Visszatekintését a román nemzetség első öntudatra ébredezésével kezdi, az 1600-as években, és lineárisan halad előre az időben, áttekintve a főbb csomópontokat.
Megpróbálom nagyon röviden összefoglalni, mit mond. Elsősorban azt, hogy a román öntudat a történelem vaskos meghamisítására alapozott irredenta mozgalom elementáris hazugságain alapszik. Talán ez a legtömörebb összefoglalás. Bár érdemes hozzátenni azt is, hogy a magyar törvények értelmezésének a kiforgatását is jelentette ez a megerősödés.
A SZENT KORONA ESZME ÉS A KISEBBSÉGEK
Miközben a Szent Korona tana gyakorlatilag nem engedte, hogy bármiféle náció többletjogokkal rendelkezzék, ahogyan azt sem, hogy bármely náció jogi szempontból sérelmet szenvedjen. A tan egyszerűen nem tett különbséget a nemzetiségek között: mindannyian a Szent Korona részei voltak. Ha bármely társadalmi rend sérelmet szenvedett az nem a nációja, hanem éppen a társadalmi besorolása miatt történt. A nációjától függetlenül. Mert a sérelem abban az adott társadalmi rétegben minden nációt sújtott.
A SZENT KORONA ESZME ÉS A MAGYARSÁG
A Szent Korona eszméje volt az, amelyik kötelezővé tette a magyaroknak az erdélyi román iskolák, beleértve a felsőbb iskolák fenntartását is, illetve az anyanyelv használatát.
Miközben a román irredenták minden alkalmat megragadtak, hogy panaszokkal éljenek Bécs felé, kiforgassák a tényeket és valótlanságokat beszéljenek, írjanak.
AZ ELSŐ VILÁGHÁBORÚ KITÖRÉSE ÉS BEFEJEZÉSE
Az első világháború kitörése az egyik legfurcsább, legfelfoghatatlanabb dolog. (A felfoghatatlan szót Kocsis István igen nagyon kedveli. Persze nem számoltam meg, hányszor használta a könyv írása során, de meglehetős mennyiségben. Annyira sokban, hogy még nekem is feltűnt.) Egyáltalán nem volt determinálva a helyzet arra, hogy elkerülhetetlenül háború legyen.
S amilyen titokzatos volt a kezdete, legalább annyira titokzatos (mondhatnám felfoghatatlan) volt, ahogyan véget ért. Pontosabban ahogyan egyszerre csak abbahagyták. Mert senki nem győzött le senkit. Nem volt olyan hadművelet, győztes csata, amely kétségtelenné tette, ki a győztes, ki a vesztes.
Akik kirobbantották szinte egyik pillanatról a másikra azt mondták, véget ért, mehet mindenki a pénztárhoz, ideje megkötni a békét. Tehát a tárgyalóasztalhoz így mentek, egyenlő, harcoló felekként, majd Németország, a Monarchia országai egyszerre azon kapták magukat, hogy ott már őket tekintik vesztesnek. A magyarokat meg sem hívták, meg sem kérdezték.
A BÉKEKÖTÉS ALAPELVE A NEMZETI ÖNRENDELKEZÉS
ahogyan ezt Wilson amerikai elnök deklarálta, a nemzeti önrendelkezésen alapult. Legalábbis elvben. Ha ugyanis ez történt volna, ha valóban ez az elv irányította volna a versailles-i rendcsinálókat, akkor nem zárták volna ki például a Magyarországtól elvett területeken a népszavazás lehetősét.Ehelyett mindössze semmire se jó népgyűléseket tartottak.
Kocsis idéz román történészeket, politikusokat, akik egyértelművé teszik, hogy a népességük egésze korántsem értett egyet az irredenta célokkal, és nagyon valószínű, ha népszavazásra kerül a sor, a többség nem akart volna Romániához tartozni.
Az önrendelkezés elve az amerikai elnöktől származott, aki feketén-fehéren megfogalmazta, hogy ennek így kell történnie. Majd a tárgyalások egy pontján visszakozott, és azután úgy tett, úgy fogalmazott, mintha ilyet soha nem mondott volna.
AKIK A TÁRGYALÁSOKAT IRÁNYÍTOTTÁK
A cseh Tomáš Garrigue Masaryk és a felfoghatatlanul titokzatos Edward Mandell House ezredes. akinek szerepével, pozíciójával voltaképpen senki sincsen tisztában. Ha ők ketten mozdultak, szóltak, mindenki az általuk képviselt irányba állt.
Kocsis István szemmel láthatón csak tapogatózik, úgy fest, nincsenek bizonyítékai, csak megalapozott gyanúja. Mindenesetre érdekes és izgalmas, amit mond. A feltételezett fő háttérhatalmi irányító véleménye szerint a szabadkőművesség.
TRIANON FELFOGHATATLANSÁGA
Ami Trianonban történt, az Európa szégyene. A valósághoz, a tényekhez, az igazsághoz annyira semmi köze nincsen, hogy az már feltűnő. A döntésnek, a béketárgyalások végeredményének olyan szinten semmi köze nem volt semmihez, hogy az elképesztő.
Magyarország elveszítette a területének a kétharmadát, a lakosságának az egyharmadát. Románia, az utolsó előtti pillanatig a vesztesek oldalán harcoló ország akkora plusz területet kapott, amekkorával Trianon előtt rendelkezett. Hihetetlen módon Magyarország területéből még Ausztriának is juttattak egy darabot! Úgy tűnt, semmi nem számít, sem igazság, sem arányosság, sem földrajz, sem gazdaság, sem népesség, sem semmi: az egyetlen cél, Magyarországtól annyit elvenni, amennyit csak lehet.
A kép forrása
A TRIANON-SZINDRÓMA PSZICHÓZISA, NEURÓZISA
Az elcsatolt területeken, közhely, nem jó magyarnak lenni még a mai napon sem. A legdurvább, legkegyetlenebb magyar-irtás a Vajdaságban történt, a második világháború után, de Romániában is voltak tömeges lincselések. De az összes elcsatolt területen szembe kellett néznie a kisebbségi sorsba kényszerült magyarság azzal, hogy gyűlölt nációvá változott. Ami pszichológiai szempontból nézve egyébként teljesen logikus, kiszámítható reakció volt a területek új urai részéről. Mindnyájan tudták, hogy ami Trianonban történt, annak az égvilágon semmi köze nincsen az igazsághoz, a méltányossághoz. A lelkiismeret--furdalásukat a franciaországi döntés vesztesein vezették le, akik jelenlétükkel egyfolytában emlékeztették őket arra, hogy ők egy méltánytalan, igazságtalan döntés nyertesei. Vagyis ha eltűnnek a magyarok, velük tűnik az állandósult lelkifurdalás.
ÖSSZEFOGLALÁS
Nagyon össze kellett szedni magamat, hogy a bemutatásom terjedelmet tekintve túlságosan ne tengjek túl. Túltengtem. Egy majdnem hatszáz oldalas, információ-gazdag könyvről van szó. Ez volt a mentségem.
A könyv tartalomjegyzéke
Előszó
Bevezetés
I. Trianon kérdéskörei és meghamisításuk
II. A magyarországi nemzetiségi mozgalmak kibontakozása egy fortélyos szövetség eredményeképpen
III. Miképpen lehetett akkora hatalma a Szent Koronának, hogy meg tudja akadályozni a küzdő felek erősebbikének a győzelmét?
IV. A Magyar Királyság és királyai Mohács előtt és után
V. A nemzetiségi mozgalmak kibontakozása (2.)
VI. Az 1784. évi magyarellenes felkelés a Szent Korona egyik országában, amely érthetetlen, ha nem pogromnak hívjuk
VII. A Supplex Libellus Valachorum mint olyan következménye az 1734-ben kezdődő mozgalomnak, amelynek utóhatásai súlyosabbak, mint az 1874. évi felkelés
VIII. A szlovák, a szerb és a horvát nemzetiségi mozgalom felzárkózása. A német romantikus történetírás hatása
IX. A magyar királyok és a Magyar Királyság ellenségeskedése (2.). A reformkor kezdete
X. 1848–49 és a nemzetiségi mozgalmak
XI. Akik elsőként kerültek ki a Szent Korona védőboltozata alól
XII. A nemzetiségi mozgalmak és a Magyarország-ellenes irredenta mozgalom a kiegyezés után XIII. Az 1879. évi törvénycikk és az irredenta mozgalom
XIV. A nemzetiségi mozgalmak 1879 után. Az 1892. évi memorandum avagy a magyar közjog elátkozása
XV. Ok-okozati összefüggések a dualizmus korábban avagy mi a titka a Lex Apponyi példátlan meghamisításának?
XVI. Ferenc Ferdinánd magyar trónörökös, a magyarellenes irredenta mozgalmak támogatója
XVII. Tisza István és a Magyarország-ellenes irredenta mozgalom
XVIII. Jászi Oszkár és a nemzetiségi mozgalmak
XIX. Felfoghatatlan ellentmondások XX. Trianon kérdésköreinek legfelfoghatatlanabb rejtélye. XXI. Thomas Woodrow Wilson pálfordulása
XXII. Románia felfoghatatlan szerencséje (2.)
XXIII. Ellentmondások, amelyek nehezítik a békekonferencia rejtélyeinek a megértését
XXIV. Trianon előkészítése és a történelemhamisítás
XXV. A történész drámája (2.)
XXVI. A rejtélyes trianoni pszichózis
XXVII. A magyarság önvédelme a Romániához csatolt területeken
XXVIII. Trianon kérdésköreinek metafizikai megközelítése
XXIX. A magyar küldetéstudat és változása Trianon után
XXX. Trianon és a román politika változása a 2. bécsi döntés után
XXXI. A trianoni pszichózis erősödése a második világháború után
XXXII. Legyőzhető-e a trianoni pszichózis?.
XXXIII. Az első világháború és a ,,béketeremtés" története, valamint meghamisításuk és Európa eljelentéktelenedése.
Napkút, Budapest, 2020, 576 oldal · keménytáblás · ISBN: 9789632639963
7/10
2021. július vége, Tapolca. Nyaralás egy nagyon szép, barátságos appartmanban (Koffer, mert megérdemlik a reklámot)
Köszönet a Napkút Kiadónak a recenziós példányért és a folyamatos együttműködésért!
Egyéb, a Napkút Kiadó által kiadott könyvekről írt értékeléseim
Kurcz Ádám István–Horváth Futó Hargita: Gion Nándor-album (Hang-Kép-Írás)
Gion Nándor: Keresünk egy jobb hajót
Gion Nándor: Krisztus katonái a Görbe utcából
Halmai Róbert: Nagyapám
Bereményi Géza: 150 dalszöveg Cseh Tamás zenéjére
Borcsa Imola: Magnebéhat
Dobó Dorottya: A zapumai kóbor villamos
Hegyi Ede: A senki
Erdürreheim Bey Haqverdiyev: A hegy tetején
Anne-Leena Härkönen: Köszönöm, nem
Novics János: Hózentróger
Kása Ferenc: Hogyan indítsd újra az Univerzumot?
Petőcz András: Idegenek
Ross Károly: Híd az ártér fölött
Wesz Péter: A bal lator lemászik a keresztről
Paul Willems: Itt minden valós
Benyó Tamás: Az Úr neve
Kocsis István: A királyné aranyból van (Drámák I.)
Kocsis István: Trianon (Az értékelés első és második része)
