Ó, csillag, mit sírsz! Messzebb te se vagy,
Mint egymástól itt a földi szivek!
A Sziriusz van tőlem távolabb
Vagy egy-egy társam, jaj, ki mondja meg?

HÁROM AZ EGYBEN

Azonnal tisztázzuk: a borító nem tréfál, a trilógia szó nem sumaduma, ez a kötet valóban három regényt tartalmaz. Három olyan regényt, amelyek összefüggnek, s amelyek egyébként már külön-külön megjelentek. 

Igaz, mindegyik más és más kiadónál.* Ehhez képest dicséretes, hogy a borítók hajaznak egymásra, ez a kiadók alázatára vall. 

* Idegenek, 2007, Palatinus, 2012,, Noran,; Másnap, 2011 Noran; Aysa 2016, Fekete Sas

S akkor itt van a trilógia-változat a Napkút Kiadótól, amely a három regényt együtt tartalmazza. Ahogyan fentebb mondtam. Tavaly jelent meg ebben a formában. Féltéglányi, de teszem hozzá, valahogy mégis kezelhető méretben, kellemes belső tükörrel, betűmérettel. Mondjuk ahhoz képest, hogy három az egyben regényről van szó, meg vaskos kötetről, az oldalszáma hétszázharmincegy. Ami nem kevés. Viszont azért volt a kezemben néhány egykori Helikon-kiadvány, amely ennyi vagy még több oldalt tartalmazott, mégis sokkal vékonyabb volt. Persze, mert bibliofil-papíron jelentették meg. Fogalmam sincsen az előállítási költségek különbségeiről. Nyilván jelentős. Spongyát rá, mert mondom, ez a féltégla nem/sem kezelhetetlen.  

A TÖRTÉNET

A kötetben levő három regény elolvasása közben, után sem derül, hogy mikor vagyunk hol, miért történik, ami, kicsodák, milyen nemzetiségűek, akik megjelennek, miért a küzdelem, kik a gyilkosok, kik az áldozatok. Persze, hogy a standard olvasó egyszeri hozzáállásával skubizik, variál, kombinál, jeleket, elszórt nyomokat keres, hogy beazonosítsa a fentieket. 

De az a vicc, hogy minél többet olvas, annál inkább rájön, hogy felesleges skubizni, variálni, kombinálni, rejtvény fejteni, mert a lényeg, a mondanivaló szempontjából, mindent összevetve, teljesen mindegy mi a válasz a fenti kérdésekre. Sőt, az ismeret talán még félre is vinne, mert éppen olyan érzéseket keltene, amik ellen az egész féltégla dolgozik. De ebben azért van ellentmondás, figyelmeztess, hogy erre mindenképpen térjek vissza. 

Szóval vagyunk egy beazonosítatlan országban, ahol a beazonosítatlan nép él, összefogva egy hivatalos nyelvvel (vagyis több nyelvű az ország), nagy nyomorban, szegénységben. Az országban jönnek mennek az ilyen-olyan nációjú katonák, akiknek a nyelvét a honiak vagy értik vagy nem, mert azok jobbára nem beszélik a helyi nyelvet. Oroszok mindenképpen vannak köztük, hiszen az egyes szám első személyben mesélő, az első kötetben kilenc éves kislány anyukája egy Yurij nevű patrónust talál magának, akiknek cserébe azt adja, amije van. Cserébe túl sok mindene nincsen, csak az, amit a katona  részegen, egy rossz este a kilenc éves kislánytól is el akar venni...

Az egyszeri, kombináló olvasó, ugye, mire másra gondolhatna, ha oroszok és többféle katonaság, akkor nagyjából Afganisztán. 

Az országban megjelenik az idegenek egy csoportja, a barbárok. A barbárok jobbára szakállasak, az asszonyaik egészen másképpen öltöznek, takarják az arcukat, és terrorista robbantásokat hajtanak végre. Ez adja magát, sokat nem kell gondolkodni. Viszont így meg Afganisztán annyira nem opció, hiszen nem kimondottan migráns-célpont ország. Nagyjából itt adtam fel a látens azonosítási-kényszert és koncentráltam egészen másra. 

A főhősnek tulajdonképpen neve sincsen (majd a második rész háromnegyedénél lesz neki), csak egy állandóan visszatérő álneve: Anna. Így szólítja mindenki, de mi tudjuk, mert elmondja, hogy ez nem az igazi neve. Anna (maradjunk ennyiben) az édesanyjával barangol helyről-helyre, biztonságot keresve. Nem tudjuk meg, miért is kell menekülniük mindenhonnan, ki elől, mi elől. A kislány elbeszéléséből csak megérezzük a dolgokat: a bizonytalanságot, a kiszolgáltatottságot, a nincstelenséget. 

A STÍLUS

Rövid, pergő, szikár mondatok, nagyon kevés leírással, s ha mégis van, akkor az nagyon tömör és lényegre törő. Egy gyerek halálakor például egy mondat: dörrent a pisztoly, szétrobbant a kislány feje. A személyek bemutatása a cselekedeteiken keresztül történik. Aki felbukkan, annak minősítése, értékelése csak az Anna által megélt dolgokon át szemlélve lehetséges, de Anna egyáltalán nem szószátyár. S mert nem érti a körülötte zajló dolgokat, mi sem fogjuk feltétlenül megérteni az összefüggéseket, indítékokat. De ahogyan mondtam, nem is az a lényeg. 

Hanem a beszédes cím: idegenek. 

Mindenképpen a kötet javára szól, hogy miközben teljes szubjektív okból a magam részéről nehezen viselem a jelen időben mesélt történeteket, Petőcz regényeinél a második kötet elején tudatosult, hogy igen, végig így írta meg Anna történetét. Tehát az első kötetet végigolvastam úgy, hogy észre sem vettem, hogy én ezt nem szeretem. Kimagasló teljesítmény az író részéről! 

A MONDANIVALÓ

Nagyon tetszett, hogy a témát illetőn Petőcz úr az első két kötetben nem sétált be a témaválasztásában eleve benne rejlő semelyik, előre telepített csapdák egyikébe sem.

Mert az idegenség és a barbárok eleve roppant síkos terep. Pro és kontra. Itthon és máshol egyaránt. 

Lehetett volna a trilógia egy liberális védő-, kortes- és megmondó beszéd a menekültek mellett, akik kénytelenek elhagyni a hazájukat, és más országok felé indulni, békét, nyugalmat, rendezett gazdasági és politikai körülményeket óhajtva maguk köré. (Természetesen tudjuk, hogy ez így, ebben a formában nem igaz, csupán propaganda. Tudjuk, tudhatjuk, hogy a migráció mit tett, mit tesz Európával, igazán elvakultnak kell lenni az összefüggések figyelmen kívül hagyásához.) 

De ugyanígy lehetett volna egy konzervatív vádbeszéd a migráció ellen. Az első könyvben szereplő két , megdöbbentő robbantás leírásával, illetve a második előzményeivel ez majdnem sikerült is. Mert a terrorizmust nagyon elkeseredetten kell védeni, hogy sajnálatra méltó legyen, és empatikussá váljunk az elkövetői iránt. Amikor azt olvassuk, hogy a tornaterembe bezárt gyerekek a saját vizeletüket isszák, mert vizet nem kapnak, igen körülményes lenne bármilyen elfogadható érvelést keríteni ennek indokául. 

De Petőcz András nagyjából elkerülte, hogy a regénye(i) bármilyen irányú vádbeszéddé silányuljanak. Nem lett sem a migránsok ügyésze, sem pedig a multikulti emberjogi ügyvéd-bajnoka. Az a döbi, hogy a harmadik kötetig voltképpen semmiféle közvetlen értékítélet nincsen a könyvben. Még a terrorista barbárok ellen sem, akik megölték Anna édesanyját és a legjobb barátnőjét.

Az értékítélet hiányának oka azonban nem az erkölcsi részrehajlásban vagy a morális felmentés próbálkozásában keresendő. Sokkal inkább a szenvtelen stílus megerősítésében: az, hogy nincsen fájdalom-tombolás, nincsen bosszúvágy, nincsen kiürült égbolt, csak még szörnyűbbé teszi az értelmetlen, céltalan pusztítást, a gyilkosságokat. 

KÉRDÉSES ÍRÓI MEGOLDÁSOK

Kétségtelen, hogy amíg az első kötetben csak közeledik a háború, és a másodikban már megérkezik, az elsőben mégis sokkal több és plasztikusabban ábrázolt erőszakkal szembesülünk. Nem a borzalmak leírása hiányzott, de azt ellentmondásnak találom, hogy a háború kitörése után nincsen annyi vér és halott mint előtte.

Mászkálunk kicsit a városnyi óvóhelyen, majd éldegélünk a tengerparti, elhagyott apartmanban, keresgéljük a városban megismert, autóbusz megállóban lakó, vörös hajú koldusban az apánkat, keresgéljük a lepusztult  lakótelepen a koldus lányát, akkor kapjuk meg a koldus kéziratát, amit a könyvben már sokkal előbb is idézgettünk, és ezután is fogjuk citálni, majd egyedül maradunk a tengerparton, akkor már fedél nélkül, hogy a végén elvigyenek a katonák. Egy pisztolylövés nincsen a kötetben, miközben javában dúl a háború. Hm.... 

Aztán a harmadik kötet, az Aysa feladja ezeket az elveket.

Itt már egyértelmű lesz, hogy a barbárok valóban barbárok, szemrebbenés és lelkifurdalás nélkül gyilkolnak bárkit, erőszakolnak meg nőket, s mindent a számukra legszentebb vallás nevében tesznek. A körülmények, a külsők leírás, a feketébe öltözött kivégzők és a narancssárgába öltöztetett áldozatok, a lefejezés nem hagy kétséget, kikről és miről van szó. 

Ez a harmadik kötet több szempontból is érdekes. Egyfelől amiatt, hogy képbe kerülünk még akkor is, ha nincsen megnevezve ország. De az egyértelművé válik, hogy nem képzeletbeli a háttér-konfliktus, nem képzeletbeli az ország, nem képzeletbeli a rendszer, a vallás, hanem egy nagyon behatárolható népcsoport tetteiről van szó. Teszik vagy nem tetszik. 

Ami fura, hogy nekem nem tetszett. Ami azért különleges, mert az iszlám migráció veszélyeiről szóló könyveket „sztároltam” eddig, legyen szó Fallaciról, Douglas Murray-ről, Pokol Béláról, Réti Lászlóról vagy bárkiről. Azért mert amit mondanak, ahogy mondják, fontos, életbevágó. Ugyanez fennáll ugyan Petőcz András esetében is, csak máshogyan. Az a mód, ahogyan az időt, a helyszíneket, az egész történet hátterét lebegtette a trilógia első részében, majd a másodikban, annyira egyedi, egyéni volt, hogy a borzalmak, a szenvedés, az egyéni sors jóval túlemelkedett egy rettenetes, kíméletlen, tökéletlen, idegesítő aktuálpolitikai frusztráción. A harmadik kötetben ez a túlemelkedés szűnik meg. Visszatérünk a való világba, a valós eseményekhez, térhez és időhöz. A borzalmakért a muszlimok a felelősek. 

Forrás

*

Másfelől értem én, hogy a stockholm-szindrómát is szerette volna a szerző egy kicsit bemutatni, hogy aztán a végjátékban egy kicsit árnyaltabbá tegye Anna/Aysa helyzetét, pozícióját. S itt dupla problémám támadt. Ahogy a mondás tartja: a kevesebb néha több.

Nem vagyok prűd. Azt hiszem, egyáltalán nem. Nincsen szebb, megunhatatlanabb dolog a női testnél és nincsen élvezetesebb egy (két, három, sok) jól sikerült szeretkezésnél. De ha a szeretkezés bemutatása céllá válik az irodalomban, nem csupán eszköz valami másnak a bemutatására, aláhúzására, akkor azt úgy hívják: pornográfia.

A fogva tartók szexszuális ténykedésének, erőszakjának, biszexualitásának, állatiasságának az igen részletes bemutatása nem mondom, hogy felesleges. Nem az. A mennyiség válik feleslegessé. Mert ebben a kötetben annyiszor olvasunk a merev, ejakuláló péniszekről, nedves női nemi szervekről, hüvelyizmok péniszre feszülésésről, orális orgazmusokról, hogy a hatás aztán erejét is veszíti. Ahogyan annak a többszöri hangsúlyozását sem értettem, hogy az alávetett, szexuális eszközzé silányított nők végül minden esetben orgazmust éltek át az erőszak közben, aminek, jobb híján, alávetették magukat. Kivéve akkor, amikor aktus közben meggyilkolták őket. Hallottam már erről, nem tudtam teljesen komolyan venni, de hát az emberi psziché meglehetősen furcsa dolgokra képes, akár lehetséges is. Ha egyszer a stockholm-szindróma is lehetséges. Mindenesetre úgy vélem, a szerző ezt ebben a kötetben túlzásba vitte. 

*

Ahogy bajom volt a harmadik kötet időkezelésével is. Az első és a kötet között tizenév telt el. A második és a harmadik között úgy ötven-hatvan. Egyfelől ez utóbbit nem sikerült mélységében érzékeltetni. Az időérzék elvesztésének a leírása olyan jól sikerült, hogy az olvasó sem érzi, mennyi idő is múlt mennyi idő alatt. 

Az időérzékelés aránytalanságának tudom be azt is, erőtlennek érzem Anna/Aysanak a tábort felszabadítókkal katonákkal való konfliktusát is. Ha ez nagyobb, izmosabb hangsúlyt kapott volna, akkor a végső kicsengés is sokkal nagyobb jelentőséget kap. 

Mert meg kell találni, hol van az otthon. Hogy ne legyünk annyira idegenek, legalább a saját magunk számára ne legyünk azok. 
(728.)

A vörös hajú főhős keresi önmagát, ezért keresi a családját, az esetleges testvéreit, féltestvéreit, a gyökereit, hogy önmagát meglelhesse. Gyökér nélkül nincsen élet. 

Forrás

*

A moly.hu-n a három regény tetszési index a három kötet megjelenésének sorrendjében csökken. Az Idegenek 89, a Másnap 80, az Aysa 63 százalékot kapott.

Aminek két oka lehet.

• Vagy az első kötet stílusa, mondanivalójának az újdonság-értéke kopott kötetről kötetre,
• vagy az író fáradt el, és nem tudott érdemben hozzátenni az első kötet tartalmához, stílusához, mondanivalójához.

Nem mindegy. 

Mivel én ebben a gyűjteményes kötetben olvastam rálátásom van mindkét verzióra. 

A magam részéről nem fáradtam bele a stílusba. Annyira nem egyedi, nem sajátos, hogy unalmassá, fárasztóvá váljon. (Úgy összességében tartottam attól, hátha az egész könyv annyira mai magyar próza lesz, hogy képtelen leszek, elolvasni, de szerencsére szó sem volt erről, Petőcz simán olvasható, és több szinten értelmezhető, kinek mi fekszik.)

Mert a regény, a trilógia jó. Nagyon. Olvasmányos. Érdekes.Elgondolkodtató. Rettenetes. Szörnyű. Nyomasztó. Jól fogalmazott. Egyszóval jó irodalom. 

*

Napkút, Budapest, 2020, 736 oldal · keménytáblás · ISBN: 9789632639390

8/10

2021 március idusa, egy hete tudjuk, mert megmondták, hogy itt a koronavírus harmadik hulláma

*

Köszönet a Napkút Kiadónak
a recenziós példányért és a folyamatos együttműködésért!