Asimov egyértelműen a sci-fi egyik alappillére, klasszikusa, ahogyan mondani szokták, megkerülhetetlen alkotója. (Ezt soha nem értettem. Ugyan hogy ne lenne bárki író megkerülhető, olvasatlanul hagyható? Nem értem.)
Szerencsémre én a Alapítvány-trilógiát olvastam elsőként tőle. Apu könyvespolcán találtam még kamaszkoromban. Emlékszem, a kádban sokkolódtam le, kicsoda az Öszvér.
Voltam van tizensehány éves. Óbudán laktunk. Akkor még. Az első nevelőanyámat fogyasztottam. Az édesanyám már nem élt, A második nevelőanyám, aki megtanított egy ismeretlen érzésre, a gyűlöletre, még csak érkezőben volt az életembe, Apu is élt még, az alkoholizmusa még nem uralkodott el rajta teljesen, ami aztán meg is ölte őt. Volt még vagy öt éve, de ezt akkor még természetesen nem tudta senki sem.
Boldog voltam Óbudán, a permanens, mikor kibe szerelem-érzésemmel, a barátaimmal. Aztán el kellett költöznöm Óbudáról, mert a Kettedik Nevelőanyának tartozása volt raktárosként a cég felé, amit ki kellett fizetni. Akkor kerültünk az általam gyűlölt hetedik kerületbe, a Péterfy Sándor utcába, majd a Baross térre. Óbudára csak mintegy harminc év múlva kerültem vissza, amikor Szerelmetesfelségtársammal össze költöztünk. Most is ott élek, amikor nem Gyulán nyaralunk.
Pipi (akit aztán a temetésén én búcsúztattam a kórházi, halottas ágyán kimondott kérése szerint) is itt kamaszodott Óbudán, hamarosan az első és utolsó szerelmét, Banyát „fogyasztotta”. Akivel, legnagyobb csudálkozásomra aztán évtizedekig, a haláláig együtt is élt. Rá, Pipire akkor még vagy harminckét év várt. Ő negyvenhat, évesen, 2013-ban halt meg, Őt is az alkohol győzte le. Bennem, bennünk azóta is permanensen itt él, ha máshogyan nem a fájdalmas hiányával. Kimondhatatlanul hiányzik. B...meg, Pipikém a qva alkoholt!, a napi tizenöt sört, aztán a végén a tüskéket! A trilógia az ő polcán is ott volt, a réges-régi Kozmosz Fantasztikus Könyvek kiadásában. Ő is nagyon szerette. A folytatásait és előzményeit később ő is megvette.
Asimovot sokat olvastam az Alapítvány után is. Nagyjából minden magyarul megjelent kötete ott van a polcomon, Majdnem mindet olvastam is. Az Űrvadász-sorozatból eddig csak az elsőt olvastam el. Pedig az azóta hamvába halt könyvcserélőnek, a Rukkolának köszönhetően az összes ott van abból is a polcon.
Asimov mindig sci-fit írt. Akkor is, amikor csak a keret volt sci-fit, és krimi volt a történet. Sőt, kicsit akkor is, amikor ismeretterjesztő dolgokat vetett papírra. Majdnem minden regénye tökéletesen élvezetes. Eddig ezekről írtam.
Az istenek is...
Asimov teljes Alapítvány – Birodalom – Robot univerzuma IV. (Első rész)
Asimov teljes Alapítvány – Birodalom – Robot univerzuma IV. (Második rész)
Robottörténetek 1–2.
A mezítelen nap
Azazel
Isaac Asimov – Robert Silverberg: Leszáll az éj
De nem ennyit olvastam. Csak a régebbi olvasmányokról még (?) nem írtam. Például az Alapítvány-okról sem.
*
A polcomon többnyire ott van az Asimov életmű. A Szukits Kiadó által vaskosságba gyűjtött Teljes science-fiction univerzum egy kötet sincsen meg a sokból. Azokat innen-onnan e-bookban szereztem meg. Ebből természetesen fakad, hogy az Űrvadász-sorozat is hat kis kötetben sorakozik a polcon. Fekszik a polcon.
Ez egy rövid értékelés lesz.
A könyv jó ha nem Asimov írásaként olvasom, hanem Burroughs vagy sci-fi Nick Carter-ként. Izgalmas, fordulatos, meglepő, ötletes. Könyvjelzőnyi nagysága folytán jóformán wc-s, együltő-helyes olvasmány.
A könyv rossz mert felületes, a jellemek fekete-fehérek, egysíkúak, kiszámíthatók, ahogyan maga a történet is. Valahogy Pirx kalandjai jutottak eszembe róla, de nem a Lem-regény (mert az csillagos ötös), hanem a magyar filmes megvalósítás: az ember élvezi, de közben röhög is nagyokat, meg elképed a silány a technikai megvalósításon.
Na most: itt a sorozat többi tagjai is. Elolvasom őket is.
Ezt 2015-ben, vagyis kilenc éve írtam. Azóta sem tettem meg, amit akkor ígértem. Annak ellenére nem, hogy valóban vékonyka egy-egy kötet. A Szukits verzióban is a hat történet összesen ötszázegynéhány oldal. Asimov megrendelésre írta a sorozatot, eredetileg egy ifjúsági, valamelyest ismeretterjesztő sorozat alapja lett volna. Amit Asimov kezdetben nem is a saját nevén, hanem Paul French néven publikált volna. Az első rész megjelenése után a filmtervről letettek. Ez Asimovot felszabadította.
A sci-fi ifjúsági sorozatoknak mi magyarok jó ismerői lehetünk. Minimum két sorozatnak azonnal az eszünkbe kell jutnia. Egyfelől László Endre klasszikusa, a Szíriusz kapitány-sorozat, amely mielőtt könyvalakban megjelent volna, rádiójátékként hangzott el.
A másik jól ismert és mára klasszikusnak mondható, bár folyamatos minőségromlást produkáló, mégis szeretett sorozat Nemere István tollból származik és a három fiatalember, Lars, Don és Ariel kalandjait beszéli el. A sorozat utolsó része, A legnagyobb kaland külön nem jelent meg, csak az kettesével újra kiadott sorozat harmadik kötetében.
Az első részből Fazekas Attila rajzolt képregényt, a másodikból Haui József. Fazekasé klasszisokkal jobban sikerült. A másodikról itt írtam.
Még az első rész befejezése előtt eltűnődtem, hogy kötetenként írjak-e bejegyzést vagy egyben értékeljem az egészet? Végül az utóbbi mellett döntöttem. Elsősorban azért, mert egy-egy kötetben nincsen annyi szufla, hogy érdemben mindig mást lehessen róluk írni. Mármint a cselekmény taglalásán túl. De azt meg minek...?
*
A sorozat főszereplője egy különleges képeségű fiatalember, David Starr, aki később Lucky Starr néven is fut.
Ragadjunk le egy pillanatra e névnél. Mivel Asimov '52-ben írta az első részt a név elsősége, úgy fest, az övé. Azért e megfogalmazás, mert a névvel a későbbiekben többször, több felhasználó esetében is találkozhatunk. Először egy ausztrál rock and roll pionír-énekes esetében. A legnagyobb slágere ez volt. Csuda vidám dalocska.
Aztán ezen a néven futott egy ízlésem szerint éppen megfelelő, egzotikus beütésű pornószínésznő is. Egy visszafogott képet mutatok róla, többet nem bírna el ez a felület, meg félre is vinne mindent a több.
De e nevet viselte egy 2003-as manga képregény-sorozat is, majd a belőle két évvel később készült rajzfilm is. Igaz, egy r-betűvel.
Eszembe jutott a cigaretta is, de az nem Starr, hanem Strike volt. Tovább nem keresgéltem a név után.
ÖSSZEGZÉS
Így az elején. Fura, mi? De hogy máshogyan? A bejegyzésnek azt az alcímet adtam, hogy Kalandregény sorozat, űroperett, űr-James Bond... Válassz, amit akarsz, és szórakozz egy jót!
Ebben úgy nagyjából benne is van minden. Az Űrvadász egy személy. Ez a David Starr nevű figura, aki aztán Lucky Starr-á lesz. Aki okos, jó logikájú, bátor, sokszor vakmerő, félelmet nem ismerő, több mérföld mély marsi barlangokba, űrkalózok tömkelegébe elrepülő figura, akinek a szeme előtt nem lebeg más, csak hogy a végére járjon a küldetésének és maradéktalanul a Föld és a Naprendszer bolygóit védje.
Izgulunk érte, de sosem aggódunk, mert James Bond-ot ugyan mikor érheti komoly baj? Legfeljebb ha kicsit megszorongatják.
Starrnak van egy barátja. Colosnak hívják. A manus önérzetes, bátor, van humora, kemény ökle, mindenben kitart Starr mellett. És úgy a hónaljáig ha ér egy átlagos magasságú férfiembernek. Ezért Colos. De azt nem viseli, ha a magasságát, ööö... alacsonyságát negatívan forszírozzák. Starral nem indul felhőtlenül a kapcsolata, de először kényszerűségből, utóbb egymás elismeréseként idomulnak és ragaszkodnak a másikhoz.
Mit mondjak még? Ja igen. Asimov kicsit nagyot lépett. Nagyvonalúan azt mondja, a mához úgy ötvenezer évre játszódik a sorozat cselekménye. nem ötszáz, nem ötezer, hanem ötvenezer. Túl nagy ez a lépték! Tekintve, hogy az emberiség találmányainak a döntő része a huszadik századhoz kötődik, hogy aztán a huszonegyedikben a számítástechnikai gigantikus ugrásai nyomán még inkább felgyorsuljon a technikai fejlődés, még az is beláthatatlan, megjósolhatatlan, hogy ha addig ki nem pusztítjuk magunkat, mi következik a következő évtizedekben, pláne évszázadban. Nem tizezer évek múlva. S bár ötvenezer év, Asimov éppen a számítástechnikával kapcsolatban írja:
– Ön Brant őrnagy – mondta Lucky. – Hivatalosan még nem mutattak be egymásnak, de ne törődjön vele. David Starr tanácsos vagyok; mostantól teljesítse a parancsaimat. Üljön a számítógéphez, és amilyen gyorsan csak lehet, tegye, amit mondok!
Lucky maga elé vette a Csillagászati Évkönyvet. Mint minden kézikönyv, ez is könyv formájában volt meg, nem mikrofilmen. Ha az ember tudja, hogy milyen információt keres, a lapozgatás végül is sokkalta gyorsabb, mint ha elejétől végig kell tekerni egy filmet.
Gyakorlott kézzel pörgetni kezdte a lapokat, közben böngészte a számoszlopokat és sorokat, amelyek a Naprendszer minden tíz mérföldnél nagyobb átmérőjű (és néhány kisebb) anyagdarabjának megadták egy bizonyos standard idő szerinti pontos helyét, a bolygók forgási idejét és sebességét.
– Vegye a következő koordinátákat, ahogy olvasom a haladási görbéjükkel együtt, aztán számítsa ki a röppálya jellemzőit, valamint a pont helyét e pillanatban és a következő negyvennyolc órában!
Az őrnagy ujjai repülni kezdtek, a számok gyorsan átalakultak egy lyukszalag kódjaivá, aztán a szalag befutott a számítógépbe.
De míg ez megtörtént, Lucky azt mondta:
– A mostani pozíciónkból és a sebességünkből számítsa ki a röppályánkat, figyelembe véve a Jupitert, valamint azt a helyet, ahol keresztezzük annak a pontnak a röppályáját, amit most számol ki!Az őrnagy megint dolgozni kezdett. A számítógép egy kódolt szalagon köpte ki az eredményt, a szalag egy orsóra futott fel, innen egy írógépbe jutott, amely számokká alakította a kapott jeleket.
(A Juoiter holdjai, Karnyújtásnyira a Jupitertől c. fejezet [E-könyv formában olvastam, nem tudok oldalszámot adni.])
Ötvenezer év és lyukszalag-kód... Jó, eltelt azóta hatvan-hetven év, és itt az MI (IA) mindennapi használatra (vajon mit tudhat akkor katonai berkekben?). Nem kevés a hetven év. De az asimovi léptékhez mérve azért még 49 930 a különbség... :-D A lépték eltúlzásában Asimov belebukott, egyszerűen cserben hagyta a fantáziája. De persze Asimov író, nem jövőkutató és pláne nem próféta. Olvasás közben egy pillanatra megrökönyödünk, majd mosolygunk egy jót és lelkesen tovább olvasunk
Mert ahogy mondtam, ifjúsági kalandsorozatról van szó, aminek a mellékes célja a Naprendszer valamelyest való megismertetése volt. Elsősorban pedig a szórakoztatás. Tulajdonképpen mindkét célt maradéktalanul elérte. Bár az előszóban maga is elmondja, hogy az ismeretek az ötvenes évek megfelelők voltak. Amik például a Marssal kapcsolatban már a hetvenes években alapvetőn változtak meg.
AZ ŰRVADÁSZ-SOROZAT ÉS A CSILLAGÁSZAT
Egy évekkel később írt, majd a bevezető kötet elé beszúrt bevezetőjében Asimov elmondta, hogy például a Marsról nyert későbbi ismeretek teljesen felülírták a történetét. A természettudományos ismeretek változásaira nem csupán az első rész esetében kellett Asimovnak utólag felhívnia a figyelmet. Hasonló korrekciót még két alkalommal kellett tennie: a Vénuszon és a Merkúron játszódó kötet esetében. Ebben az a vicces, hogy az ifjúság számára ismeretterjesztő célokkal is készült a sorozat.
Vajon hogyan kezeljük Asimov „hibáit”?
A Tarzan-os Edgar Rice Burroughs John Carter-es Mars-történeteinek simán megbocsátjuk, hogy természettudományos szempontból semmi közük sincsen a valósághoz. Ugye? Vagy akár Jules Verne-nék is ezt-azt.
Asimov tudós is volt. Vannak ismeretterjesztő könyvei is. Amikor felkérték e sorozat megírására akkor az ifjúság csillagászati ismereteinek a bővítése is cél volt, nem csupán a szórakoztatása. Asimov az akkori, vagyis az ötvenes évek elejének megfelelő ismereteket bele is pakolta a Naprendszer egy-egy bolygóján elképzelt történésekbe. Amikről a megírás idején nem tudhatott, illetve amikről téves ismerete volt azok, a saját megfogalmazásában a következők.
MARS
1964. november 28-án lőtték fel a Mariner IV. űrszondát a Mars irányába. 1965. július 15-én a Mariner IV. valamivel több mint 6000 mérföldes távolságban elhaladt a Mars mellett, megfigyeléseket rögzített és felvételeket készített, amelyeket rádión visszajuttatott a Földre.
Kiderült, hogy a Mars atmoszférája csak tizedaranyira sűrű, mint ahogy azt a csillagászok korábban gondolták. Továbbá a fényképek azt mutatták, hogy a Mars felszínét kráterek borítják, valahogy úgy, mint a Holdét. Másrészt nem volt semmi látható jele a csatornáknak.
Újabb űrszondák arra engednek következtetni, hogy kevesebb víz van az égitesten, mint azt korábban hitték, s hogy a Földről is látható jéghegyek nem megfagyott vízből, hanem jéggé fagyott szén-dioxidból állnak.
Mindez azt jelenti, hogy a Marson az élet bármilyen formája – manapság éppúgy, mint a múltban – sokkal kevésbé valószínű, mint azt a csillagászok annak idején gondolták.
VÉNUSZ
1954 óta a belső Naprendszerről szerzett tudásunk a radar és a rakéták használatának köszönhetően óriásit fejlődött. Az 1950-es évek végén a Vénuszról felfogott rádióhullámok mennyisége alapján úgy tetszett, hogy a bolygó felszíne sokkal forróbb, mint korábban gondolták. 1962. augusztus 27-én lőtték
fel a Mariner II. űrrakétát a Vénusz irányába. 1962. december 14-én az űrszonda 21000 mérföldnyire megközelítette a Vénuszt. A bolygó által kibocsátott rádióhullámok mérésekor kiderült, hogy a felszíni hőmérséklet valóban lényegesen magasabb, mint a víz forráspontja.E könyv leírása szerint az egész bolygót óceánok borítják, a mérések viszont azt jelezték, hogy a Vénuszon egyáltalán nincsenek óceánok. Víz mindössze a bolygót övező felhőrétegben található vízpára formájában, de maga a felszín rendkívül forró és csontszáraz. Mi több, a Vénusz atmoszférája sűrűbb, mint korábban hitték, és szinte teljes egészében szén-dioxidból áll.
Azt sem tudtuk korábban, így 1954-ben sem, hogy mennyi időbe telik, míg a Vénusz megfordul a tengelye körül. 1964-ben a Vénusz felszínéről visszaérkező radarsugarak azt mutatták, hogy a bolygó 243 naponként fordul egyet (ami tizennyolc nappal több, mint egy Vénusz-év), és ráadásul a „rossz”
irányban, mármint a többi bolygóhoz képest.
MERKUR
1956 óta azonban, a radarsugár és a rakéta felfedezése által, az asztronómusoknak a belső Naprendszerről szerzett ismeretei hatalmas fejlődésen mentek át.
1956-ban még úgy gondolták, hogy a Merkúr mindig csak az egyik oldalával fordul a Nap felé, tehát az egyik fele örökös napfényben úszik, a másik fele örökös árnyékban van, és létezik egy olyan határterülete, mely néha kap napot, máskor pedig nem.
1965-ben azonban, amikor az asztronómusok már radarsugárral tanulmányozták a Merkúrt, meglepődve tapasztalták, hogy ez nem felel meg a valóságnak. Míg a Merkúr 88 nap alatt kerüli meg a Napot, addig a saját tengelye körül 59 nap alatt fordul meg. Ez annyit jelent, hogy a Merkúr minden részét éri a napfény, és egyáltalán nincsen úgynevezett „árnyékos oldala".
Mindez nem azt jelenti, hogy a tudomány megbízhatatlan. De azt igen, hogy nem mindig megbízható. Amit ma tudunk, az egyáltalán nem bizonyosan Szentírás.
Számomra ezért mulatságos, amikor valaki szembe állítja a vallást és a tudományt, és arra hivatkozik, hogy a tudomány, szemben a vallással, minden esetben bizonyítékokra alapozva tesz kijelentéseket. A fentiek minimum óvatosságra intenek a tudomány bizonyítékaival szemben.
Arról nem is beszélve, hogy előfordul, hogy tudatos manipuláció zajlik a tudomány bizonyítékaira alapozva, (Tudtad például, hogy Amerikában 37 000 halálozásról tudnak, ami a Pfizer-vakcina miatti következett be? Enyhébb, de erről szóló cikkek például: itt, itt, itt, itt és főleg itt)
Asimov csillagászati „félrevezetései” magától értetődőn nem az utóbbi kategóriába tartoznak.
*
Lássuk, miről szólnak az egyes kötetecskék!
1. AZ ŰRVADÁSZ 
Semmi lacafaca: David Starr már a legelső mondatban egy ember halálára lesz figyelmes. Étteremben ül, átpillant a szomszéd asztalhoz, és lőn! David azonnal cselekszik. Közben megtudjuk, hogy a jogot onnan veszi ehhez, hogy tagja a Tudományos Tanácsnak.
A férfit megmérgezték. Az étel a Marsról érkezett. Eddig kétszázötven, hasonló halálesetről tudnak, az áldozatok között gyerekek is vannak. De nem minden marsi étel mérgezett.
A Mars ebben, abban az időben a Föld élelmiszerkosara. A Mars nélkül a Földön éhinség pusztítana. Ha pánik tör ki az onnan érkező élelmiszerek miatt, a helyzet ugyanaz: nem lesz mit enni.
A cselekmény során, David persze megy a Marsra nyomozni, a történet voltaképpen sci-fivel spékelt krimi, és természetesen a végére is jár mindennek. Olyannyira, hogy még azt is kideríti: volt, van élet a Marson az odaköltözött földieken kívül is. Naná!
Ennél többet mondani, úgy gondolom, tisztességtelen. Magamból kiindulva. Utálom, ha egy sztorit valaki spoilerrel élvezhetetlenné tesz.
2. AZ ASZTEROIDÁK KALÓZAI 
A Mars és a Jupiter között egy gigantikus aszteroida-öv kering. A legnagyobb darabja, a kisbolygónyi Ceresz.
A történet idejében nem csupán a Ceresz, de a Szíriusz, a Nagy Kutya csillagkép legfényesebb csillagának világát is belakta az emberiség. Az utóbbi, ugye, a Naprendszerünktől távol levő, de a többihez képest legközelebbi csillag. A Szíriusz népe a Föld leigázására törekszik, és erre legfontosabb szövetségese a kisbolygó- vagy aszteroida-övezet kalóznépsége.
David (Lucky) Starr szüleit is innen való űrkalózok ölték meg huszonöt éve. Természetesen a regényke idejéhez képest huszonöt éve.
A kalózok stratégiát váltottak, látszólag visszavonultak egy ellenük indított támadás hatására, és viszonylag nyugalmas lett az övezet. De csak viszonylag. Bizonyos jelek arra utalnak, hogy valami nagyon készül errefelé. Innen kiindulva.
Lucky Starr természetesen útra kel, és még természetesebben halálmegvető bátorsággal, hatalmas furfanggal élét veszi, hogy hatalmas háború törjön ki. Arról nem is beszélve, hogy megtalálja a szülei gyilkosát is.
3. A VÉNUSZ ÓCEÁNJAI 
Kezdjük az alapoknál, ahol Asimov is kezdi: a Vénusznak nincsenek óceánjai. Teljesen kopár, mert forró a felszíne, De mert a légköre felhős, a regényke megírása idején ebből következtették, hogy a felszínét hatalmas vizek borítják. Ezt teszi helyre az előszóban Asimov, majd jó szórakozást kíván, ha a tudomány későbbi ismeretének egyáltalán nem is felel meg a kalandsorozat-e része.
A Vénusz tengeralatti városaiban különös dolgok történnek. Emberek egyfajta hipnotizált állapotban olyan dolgokat cselekszenek, amikre aztán később nem is emlékeznek, amiket a tudatuk teljes birtokában biztosan nem tennének. Kezd felborulni a rend. Az egyik főkolomposnak Lucky Starr egyik volt évfolyamtársát, az egyik tengeralatti város város vezetőjét, a Tudományos Tanács kiküldöttjét vélik.
Amikor az Űrvadász ezt megtudja, Colossal azonnal a Vénuszra utazik. Már a landolásuk katasztrófa: a két hipnotizált pilótájuk miatt a tengerbe csapódnak. S ez csak a kezdet. De Lucky Starr nem hiába az, aki: hamarosan felismeri, honnan jön a hipnotizáltság állapota, és természetesen rájön, mik a szükséges ellenlépések is.
4. A MERKÚR ÓRIÁSI NAPJA 
A Merkúron különös, nagyszabású projekt zajlik: az ott telepített eszközök segítségével gyakorlatilag kézbe venné az emberiség a Föld klímáját. A projektet egy kissé labilis, de szakmai szempontból kiemelkedő fiatalember vezeti. De vannak bajok. Például, hogy ez a fiatalember néha úgy gondolja, kísértetet lát. S az sem mellékes, hogy a Merkúr bányájában néha spontán, indokolatlanul megfagynak emberek.
Amikor Lucky és Colos a bolygóra érkezik, szembesülnek azzal, hogy a bolygón tartózkodik a Tudományos Tanács egyik legnagyobb politikai ellenfelének Swnson szenátornak egy igen agilis, tenyérbemászó, nagydarab embere, aki az első szavával vérig sérti Colost. A szenátor emberének a projektvezető fiatalember roppant gyanús. Mindenki más viszont őt utálja végtelenül.
Amikor Lucky a szobájukban körülnéz, látja, hogy a neki bekészített űröltöny (mert a szövegben így nevezik az űrruhát) hónaljban komoly folytonossági hiánnyal bír: ha ebben megy ki a bolygó felszínére, perceken belül meghal.
Szóval, valóban a szíriusziak állnak a munkálatok hibái mögött? S miért a föld alatti fagyások? S létezik-e a napos oldal kísértete?
Lucky és Colos persze mindennek a végére jár.
5. A JUPITER HOLDJAI 
A Jupiter egyik holdján, a Jupiter Kilencen épül az emberiség első agrav-űrhajója. Agrav: az antigravitációt felhasználó. De erős a gyanú, hogy a Naprendszer emberiségévél ellenségeskedő szíriusziak (akik szintén innen származnak) beépített kém által folyamatosan lopják az információt. Mert a pozitronagy építésében a szíriusziak a jobbak, különösen, hogy a naprendrendszerbeli emberek ódzkodnak a robotoktól (azt tudtad, hogy a robot szót elsőként Karel Čapek írta le a R. U. R. című drámájában?), a naprendszeresek meg ebben az antigravban.
Lucky David Starr útra is kel Colossal, hogy leleplezze a belső ellenséget. A hajójukon ott van egy gondolatolvasó vénuszi szarvasbéka is. Meghatározott, konkrét céllal.
Vagyis zárt, tizenfős kisközösség, beépített ellenséggel. Lucky feladata annak kiderítése, ki a szíriusziak kéme. S persze, naná, hogy rájön!
Talán életemben ez volt az első alkalom, későn érő típus vagyok, hogy egy lépéssel a megoldás előtt jártam. Mindkét csavar könyvbéli kiderülése előtt. De a történet élvezeti értéke ettől jottányit sem változott. Amiképpen az sem, hogy bár az antigrav konstrukciója egyelőre maradt a Naprendszeren belül, de az ellenségeskedés a Szíriusszal ettől messze nem lett a tegnapé... Izé... A holnapé... Vagy hogy...
6. A SZATURNUSZ GYŰRŰI 
Már megint azok a fránya szíriusziak! Immeg egy beépített ügynökük, X alias Jack Dorrance szökik meg a Földről egy lopott űrhajóval. A lopott adatokat a Szaturnusz közelében kellene átadnia a szíriuszbelieknek.
Nem tudom, én fáradtam-e el vagy Asimov, de ez a rész valahogy nem kötött le annyira. Amikor kiderült, hogy a szíriusziak lélektelen fajnemesítők, akik szenvtelenül pragmatikus módon egyfajta űrtaigetoszi módszerrel élnek, vagyis átütött egy kis ideológiai ejnye-bejnye, iparkodtam legyinteni, hogy közel volt még a második világháború, Asimov csak arra hívja fel a figyelmet, hogy az embert a képességei és nem a születési környezete alapján kell megítélni. S figyelmeztettem magamat, hogy ne vetítsem vissza korunkat Asimovéba.
– Nos, fontolja hát meg! Szolgálatunk jól ismeri önt, tiszteljük a képességeit és a teljesítményeit. Mindezt csak elvesztegeti annak a Földnek a szolgálatában, mely egy szép napon vesztes lesz a biológiai tények következtében.
– Biológiai tények? – húzta össze a szemöldökét Lucky. – A szíriusziak, Zayon tiszt úr, a Föld-lakóktól származnak.
– Azoktól, de nem minden Föld-lakótól; csupán néhánytól, a legjobbaktól, akiknek a kezdeményezésével és erejével megvalósítottuk a csillagok gyarmatosítását. Mi ügyelünk a tiszta
származásra; nem engedtük meg, hogy holmi gyenge gének miatt elkorcsosuljunk. A nem megfelelőt kigyomláljuk magunk közül, így tiszta és erős a fajtánk, míg a Föld betegek és nyomorékok konglomerátuma maradt.– Épp itt volt rá az élő példa, valamivel előbb, a tanácsos társa - fakadt ki Devoure. - Már attól is dühbe gurultam és undorodtam, hogy egy szobában kell lennem vele; egy majommal [Devoure az alig százötven centis Colosra utal], egy ötlábnyi lénnyel, az emberi nem megcsúfolójával, egy deformált…
– Jobb ember, mint maga, a szíriuszi – mondta lassan Lucky.
Devoure felemelkedett, keze ökölbe szorult és remegett. Zayon azonnal feléje fordult, és kezét a vállára tette.
– Üljön le, Devoure, nagyon kérem, és hagyja, hogy folytassam! Nincs idő olyasmin veszekedni, ami nem tartozik a tárgyhoz.
Devoure durván ellökte Zayon kezét, de azért ülve maradt. Zayon azonnal folytatta, igen határozottan:
– A külső világok szemében, Starr tanácsos, a Föld borzasztóan fenyegető, szubhumán lényekkel teli bomba, mely bármikor robbanhat, és beszennyezheti az egész Galaxist. Mi nem akarjuk, hogy ez megtörténjék; nem engedhetjük, hogy megtörténjék. Ezért harcolunk: a tiszta emberi fajért, mely az
ép egyedekből áll.– Vagyis azokból, akik önök szerint épek - mondta Lucky. – De ez sokféle formában és alakzatban lehetséges. A Földön a nagy emberek magasaktól és alacsonyaktól is származhatnak, mindenféle fejformájúaktól, bőrszínűektől és különféle nyelvet beszélőktől. A változatosság a mi megváltásunk és minden ember megváltása.
– Ön csak szajkózza, amit betanult. Tanácsos, hát nem látja, hogy közénk tartozik? Ön magas, erős, éppolyan felépítésű, mint egy szíriuszi; megvan önben a szíriusziak bátorsága és merészsége. Miért keveredne az olyan ember, mint ön, a Föld szemetével, pusztán azért, mert történetesen a Földön látta meg a napvilágot?
(„Katonák és robotok” című fejezet)
Ebben a részben nincsen rejtély, nincsen nyomozás, van viszont űrvadászat, űrhajós üldözés, és megjelennek fiziakilag is a szíriusziak. Vagyis ember embernek Galaktika-szerte űrfarkasa.
*
Asimovnak volt még terve a sorozattal. A hatodik rész nem az utolsó lett volna. Aztán mégsem lett semmi a tervéből. Így meglepőn kurta, fénytelen a sorozat befejezése. Nem is befejezés ez, csupán véget érés. Olyan például, mintha én itt fejezném be ezt az értékelést...
*
De még egy gondolat. A sorozatot nehezen lehetne feministának vagy kiegyensúlyozottnak mondani: egyetlen női szereplő sincsen benne!. Lehet ízekre szedni Asimovot!
ASIMOV TELJES SCIENCE-FICTION UNIVERZUMA 7.
Szukits, Szeged, 2005, 522 oldal · keménytáblás · ISBN: 9634971113 · Fordította: Benedek Mihály, Kiss Marianne
ŰRVADÁSZ 1–6.
Cédrus, Budapest, 1992, 156 oldal · puhatáblás · ISBN: 963742914x · Fordította: Benedek Mihály
Cédrus, Budapest, 1992 154 oldal · puhatáblás · ISBN: 9637429158 · Fordította: Kiss Marianne
Cédrus, Budapest, 1992, 158 oldal · puhatáblás · ISBN: 9637429174 · Fordította: Benedek Mihály
Cédrus, Budapest, 1992, 154 oldal · puhatáblás · ISBN: 9637429182 · Fordította: Kiss Marianne
Cédrus, Budapest, 1992, 156 oldal · puhatáblás · ISBN: 9637429263 · Fordította: Benedek Mihály
Cédrus, Budapest, 1992, 154 oldal · puhatáblás · ISBN: 9637429271 · Fordította: Kiss Marianne
2024 júliusa, Gyula. Az „Űrvadász”-sororzatnak köszönhetően végre összeállt a kép, miközben Szanazugba bringáztunk, Kőrös-fürdőzésre.
Szerelmetesfelségtársam származásával azt hittem eddig, tisztában vagyok: Kun vonalon érkezett zsidó indián. A széles álkapocs, a keleti vágású szemek és az orr vezettek eddig rá.
Tizenhét éve szeretem, vagyok szerelmes testébe, lelkébe, tehát meg voltam győződve arról, amit Nénje, SzFT nagynénje is megerősített. Nénjének Eszik volt a lánykori neve, és ő mondta: „Az Eszik lányok: boszorkányok!” De SzFT határozottan tagadta, hogy ő boszorkány lenne, és hogy az iránta érzett szerelmem bűbáj lenne. Mi kell ennél nagyobb bizonyíték, hogy boszorkány? Láttál már olyan boszorkányt, aki bevallja, hogy boszorkány?
De Asimov rádöbbentett, hogy van rá esély, hogy SzFT nem boszorkány. Hanem az evolúciós fejlődésében a vénuszi, gondolatolvasó és -befolyásoló szarvasbékák voltak. Egyfelől, mert ezek a békák bárkinél elérik, hogy kedvesnek lássák őket. Most figyelj: amikor SzFT önjellemez, azt szokta mondani, hogy ő nem csak okos,
– ...hanem kedves is!
Másfelől az édesapja, drága Misi bácsi, gyerekkorában becenvet adott neki: Békának hívta.
Vagyis SzFT egy vénuszi, gondolatot befolyásoló kedves béka, kun beütéssel, zsidó-indián vonalon.
Ezt kifejtettem Szanazug felé tekerve neki is.
– Ezen sokat gondolkodtál? – nézett rám kedvesen.
– Nem kellett gondolkodnom: bevillant, összeállt a kép – mondtam és East-et kezdtem énekelni: – „Összeáll a kép, a játék véget ér / Az út vége jól látható...”
(Az már csak tegnap, a felismerésem után két nappal ugrott be, hogy a vénusziságra van még egy cáfolhatatlan bizonyítékom. Amire eddig nem gondoltam. Személyiségi jogok miatt a részleteket nem árulhatom el.
– Ezt is hozzá fogom tenni a felismerésemhez!
– Ennyire kiadsz a nyilvánosságnak, Morzsám?
– De hiszen nem tennék ilyet a világért sem!
– Dehogynem!
– Miért, megtudják, hogy nő vagy és neked is van Vénusz-dombod?
Mosoly.
A részleteket tehát nem mondom, legyen annyi elég, hogy külön szerelmes vagyok ebbe a részletébe, de egy újabb mozaik az egészhez. Ugyebár.)
*
– Aha... Értem? Messze vagyunk még? Szétültem a seggemet!
– Azt a nagyot!
– Nem nagy!
– De! Ezért imádom! Egyébként „Az út vége jól látható...” Mindjárt ott vagyunk, a fáknál kell jobbra elfordulni, az már a töltés lesz, a túloldalán ott a strand meg a kajálda.
Tévedtem. A kajálda nem volt ott. Sajnos bezárt. Pedig csuda finoman főztek, és nagy adagokat adtak, emberi áron. Így ebédelni csak a strand büféjében tudtunk. Drága nagyjából az sem volt, de csupa mirelites rántott cuccok voltak. A gyros pedig cefet fűszeres volt. Megettük, mert cudarul éhesek voltunk, de úgy nagyjából utoljára kajáltunk ott.
A fürdőzés végén elkötöttünk négyezer per óra egy vizibiciklit. Fél óráig bénáztam az irányításával. Aztán rájöttem, hogy az kormánylapát nagy eséllyel nem ér bele teljesen a vízbe, SzFT hátraküldtem, és láss csodát: amikor visszavittünk olyan kis precíziósan kormányoztam a helyére azt a dögöt, hogy csuda.
