AZ ALKONYATZÓNA LAKÓI 
Írta: Tiziano Sclavi 
Rajzolta: Giuseppe Montanari – Ernesto Grassani

 A SZÖRNYETEG VISSZATÉR 
Írta: Tiziano Sclavi
Rajzolta: Luigi Piccatto

Tartom magamat a fentiekhez, a képregény-sorozat egészéről most nem mondok már semmit. Amit arról mondani tudok, mondani akartam, már elmondtam,laírtam az előző Dylan Dog-kötetek értékelésében.

Elindult a Dylan Dog-szekér, húznak a lovak, s bár rendre más ül a bakon, szinte már robotpilóta-rendszerben sem tévesztenek vele célt az alkotók. S ha egyszer rákattanunk, mi sem hibázunk, ha ezzel a lovasszekérrel utazunk. Erről biztosítalak! 

Szóval, akkor a két történetről egy bejegyzésnyi szó. Mindkettő szerzője Tiziano Sclavi, a Dylen Dog szülőatyja. A két történet nem azonos fajsúlyú, nekem a második jobban tetszett, de figylemere méltó az első is. 

 AZ ALKONYATZÓNA LAKÓI 

A cím nem árul zsákbacicát, a történet arról szól, ami a címe: élőhalottakról. Természetesen ők az alkonyatzóna lakói. Alkonyat: nem nappal és nem éjszaka. Ilyenek a zombik: nem halottak, mert közlekednek, cselekszenek, ám mégsem élők.

Signore Sclavi csavar egyet a szokásos alaphelyzeten, a bevett zombi-léten. Az ő alkonyatzónájának a lakói nem úgy zombik, ahogyan megszoktuk: rothadó test, lassú mozgás és akit megharapnak, maga is ilyenné lesz. Signore Sclavi ennél sokkalta furfangosabb. 

Dylan Dog kap egy telefonhívást. Egy fiatal lány hívja, és kér őt, jöjjön el abba a kisvárosba, ahol lakik. A lány neve Mabel Carpenter, a kisvárost pedig Inverary-nak hívják. 

A történet azonban nem így indít. Ez csak a 15. oldalon következik be. Előtte nagyjából képben leszünk, mi készteti majd pár oldallal odább Mabel-t arra, hogy telefonáljon Dylannak. Jó oka van rá. Hacsak nem  ő maga őrült meg, akkor valami nagyon őrült dolog veszi őt körbe. Abban, hogy melyik verzió az igaz, Mabel sem teljesen bizonyos. S mert melyik bolond tartja magát bolondnak, Mabel is arra tippel, hogy a kisvárossal, annak lakóival történt valami őrült dolog. 

A képregény nem lacafacázik, már az első rajzon megtudjuk, mi a baj. Már ha nem csupán a lány elméjében létezik a baj... 

Mabel egyre több helyen szembesül hasonló szörnyűséggel. Aztán rendre magához tér valahol máshol, és akiket így látott, jobbára hiánytalanul, hibátlanul tűnnek fel előtte. 

Dylan és örök barátja, Gorucho úton van Inverarybe. Már a kisváros határában kezdenek felborulni a dolgok, messze nem zökkenőmentes az útjuk. S csak fokozódnak a gondok. Nem kicsit. A hatalmas köd miatt vízbe hajtanak, a tavon meglátnak egy működő háromárbócos hajót. Az a komp. 

A Dylan Dog szeme láttára vízbefúlt lány később békésen alszik otthon...

Aztán persze fény derül mindenre. Dylan Dog ez esetben nem old meg semmit, csak kiderít. S amit kiderít szörnyű, de nem darabolós, nem gyilkolászós, nem életelvevős, csak szomorú. Szomorúságában szörnyű.  Vagy szörnyűségében szomorú. Olyasféle mint A légy című film első része. 

 A SZÖRNYETEG VISSZATÉR 

Ez a történet meg nagyon gyilkosságos. A felvezetése annyira döbbenetes, hogy nem lehet nem tovább olvasni. 

A kép jobb oldalán közeledő hölgyet Leonora Steele-nek hívják. 1971 májusában Leonora felkelt, és senkit nem talált életben a házukban. Meghalt az apja, az anyja, a komornyik, a szakácsnő, az inasuk és a lovászuk. Mind a hat embert különös kegyetlenséggel mészárolták le. Két ember maradt életben a házban, Leonora és a félkegyelmű lovászsegéd, Damien. Akit a vérengzés elkövetése miatt elítéltek, de  a korlátozott értelmi képességei miatt elmegyógyintézetbe zártak. 

Leonora tizenhat éves volt, amikor a szörnyűség történt. Amikor jelen időbe kerülünk a történetben, harminckettő. Van egy tizenhat éves lánya. Damien pedig megszökött az elmegyógyintézetből. Leonora retteg, fél, hogy Damien újra megjelenik, és ezért fordul Dylan Doghoz.  

Aki nem érti, neki milyen szerepe lehet ebben az egészben. De Leonora több mint határozott, és annak ellenére, hogy rendőri védelmet is kap a férjével, egykori pszichológusával és lányával egyetemben, ragaszkodik ahhoz, hogy Dylan Dog is jelen legyen a házukban. 

Nem mondom tovább. A történet természetesen nem simán csak azt mondja el, mi történik, megjelenik-e Damian, és ha igen, annak milyen következményei lesznek. Annyit elmondok, hogy vannak benne döbbenetes meglepetések, és Dylan Dognak természetesen fontos szerep jut a végső lenyugvásban. S aztán mégsem nyugszunk le...

 ÉRDEMES 

elolvasni ezt a kötetet? Jótól kérdezed! Mondom, hogy a magyarul megjelent sorozathősök után, Dampyr, Tex, Dragonero, Julia utolsóként intellektuálisan belehabarodtam ebbe a Sergio Bonelli hősbe is. Vagyis az elfogultságom immár adott. De talán mert nem így kezdődött, adhatsz a véleményemre. 

A rajzokr minőségéről kaptál ízelítőt. Azokkal az van mint mindig: fekete-fehérek, realisták, klasszak. A történetek pedig messze nem szokványosak, akár horror, akár thriller témáról van szó. 

Az első sztori mélabúja elgondolkodtatóbb, minden izgalma mellett, a másodiknak a meglepetés-faktora a nagyon erős. Más és más, de mindkettő roppant meggyőző, szórakoztató és színvonalas. 

Fumax, Budapest, 2015, 192 oldal · puhatáblás · ISBN: 9786155514388 · Fordította: Bayer Antal 

9/10

2023 nagypéntekje. Kaptunk drága anyósomtól egy sonkát, elmondta, hogyan érdemes megfőzni. Gondolatolvasott, mert bablevest terveztünk a hétvégére. Azt meg mindig ipari mennyiségben készítjük, mindketten képesek vagyunk napokig enni. És úgy is lett! Vettem lóbabot, kilónyit, tegnap megfőztem a sonkát, lassú tűzön, sok fokhagymával, majorannával, egész vöröshagymával, vagy öt órán keresztül, zsírkirálytotálbrutállecsókaraj íze lett, olvadósan omlós... Nyammm! Fehérrépa, sárgarépa, zeller, csipetke (szigorúan házi, teljes örlésű lisztből, kis főszerpaprikás rántás, zaba! Közben ment az „Avatar” második része. Amit félig néztünk csak meg, mert annyira tele lett a hasunk, hogy elkókadtunk egy délutáni alvásra. 

Fontos! Főzés közben végre tudtunk erről-arról beszélni. Többek között, hogy miért nem beszélünk bizonyos dolgokról, s hogy mennyire elviszi a hangsúlyokat a hallgatás és a kinyilatkoztatás. Ez még nem a megoldás, de nagyon remélem, hogy vissza tudunk térni a totális játszmanélküliséghez, ahogyan azt a megismerkedésünk utáni években gyakoroltuk. Veszekedtünk is rendesen, de legalább nem botlottunk el a szőnyeg alá söpört szarkupacokban. Mert ami gennyesedik, azt ki kell tisztítani, el kell távolítani, amit lehet, hogy tisztulhasson a seb. Tény, hogy ez meg rohadtul tud fájni. Enélkül viszont simán csak az amputáció marad. 

Abban alapból megegyeztünk, hogy szeretjük egymást, képtelenség a másik nélkül az élet. Én azt mondom, hogy így van, naná, hogy, hiszen minden szempontból életem nője, de szőnyegalatti kutya-papucsságra nem vagyok hajlandó. Meg arra sem, hogy több területen ki legyek zárva az életemből.