Valamiért nagyon sokáig azt hittem, Vladimír Páral valami életnyavalygós, kelet-európai figura.
Ma már tudom, hogy csak a második igaz.
Parál manapság kilencvenhárom éves. Nem tudom, miért, de megdöbbentem, amikor a mai arcát megláttam. Milyen kis mocsok tud lenni az idő! Az ezredforduló óta kilépett az irodalomból.
Kicsit alább én egy régebbi képét fogom citálni: az sokkal jobban visszaadja ennek a regénynek a hangulatát.
Ennek a Rómeó és Júlia 2300-nak vagy háromszor duráltam neki magamat, de rendre feladtam. Egyszerűen nem fogott meg. Pedig minden kísérletem azután történt, hogy a Kísértések Á-tól cettig című könyvét már elolvastam, és az csudára tetszett. De szerencsére a sci-fi Rómeó-tól nem szabadultam meg. A Kísértések nagyon pozitív emléke nem engedte.
A múlt héten itt nyűglődtem, hogy mit olvassak, valahogy semmi sem maradt a kezemben: ezt letettem, amazt felvettem, hogy egy megint másikért mégis letegyem... Biztos ismered ezt...
Aztán eszembe jutott ez a könyv. Fogalmam sincsen miért nem valamelyik a másik, az olvasatlan hatból (ez a hetedik). Azért, mert csak, csak! („Gina, nem értem miért teszed?”) De pár oldal után megint utolért a közömbösség. Na, mondok, akkor innentől vagy eladom, vagy Könyvmegálló... De még kicsit kitartottam.
Aztán szembe jött ez a mondat, és elvesztem.
– Hozok majd neked egy kis üvegcse igazi természetes tengervizet. Nagyapót puszilom! – búcsúzott el Manka, és a munkából egyenesen a reptérre ment. A leszállópálya körüli önkiszolgálókban kiválasztott magának egy zöld, kerek bőröndöt, abba pedig egy ezüst és egy narancssárga ruhát (a sárga rajta volt), fürdőruhát, naptejet, V. Páral Összegyűjtött írásainak frissen megjelent első kiadását és egy fogkefét.
(kiemelés: Moha olvasó-NAPLÓJA)
Amikor a mondatnak párja lett, ujjongtam, de ha nem lett volna, már akkor is faltam. Egyébként ez a pár másik fele:
Manka megevett egy darab kenguruhúst (ma csütörtök van, a Kozmolevéltárban is ez volt, vajon Vendulka Cernának eszébe jutottam-e?), visszament a legeslegkisebb szobába, az olvasókristályból A százszázalékos nő halhatatlan regényének illusztrált felvételét vetítette, és úgy döntött, hogy másnap munkába áll.
Hát nem káprázatos ez a visszafogott, szerény mosolyú, gátlástalan önreklám? Aztán amikor a szerelmespár női fele belerepül a híres, prágai torony órájába, az Orlojba (a fene mindenit neki, de jó, hogy 2300-ban már csak nagyon apró eséllyel élek majd, különben ugyancsak csípőre tenném a kezemet Manka előtt!), a pasija, Milan meg eléri, hogy
A meleg hullámokon csendesen himbálózott az öndestrukció által darabjaira esett Warlord történelmi hadihajó nyolc része.
A képeknelkészítésére ezúttal a Copilot-ot kértem meg.
A Gemini és a ChatGPT valahogy túlságosan édibédire vette a figurát.
A Orloj is, a cirkáó is a fiatalok léket kapott szerelmének a következményei. Összevesztek. Az esetükkel tudósok foglalkoznak.
– Észrevettétek, hogy Mankát egyre kevésbé érdekli Milan? – kérdezte Jávová főorvos asszony, miután visszatért rendelőjébe.
– Prága fellélegezhet, és a Csendes-óceán déli része is ujjong örömében! – viccelődött Áva Samp terfel.*
– Egyáltalán nem találom komikusnak az ügyet – mondta kimérten dr. Karel Vodák genetikus, aki nem kedvelte túlzottan Áva humorát (másét sem).
– Épp ellenkezőleg, maximális körültekintéssel kell folytatnunk az akciót.
– Ez eddig két katasztrófával járt – emlékeztette Áva Samp, aki nem kedvelte túlzottan dr. Karel Vodákot.
– Ami persze szükségessé teszi, hogy még ennél is nagyobb felelősséggel kezeljük a Lebdusková-Kareta esetet – tette hozzá a genetikus még kimértebben.
– Hát persze! – csatlakozott hozzá a felicisztika főorvos asszonya. – Mégsem hagyhatjuk, hogy ezek ketten ripityára törjék az Orlojt, cirkálókat süllyesszenek el, és ki tudja, még mi jut az eszükbe?! Pár évszázada ezért már rég börtönben lenne mindkettő. Ám ha már társadalmunk megszabadult a háborúk, osztályok közti különbségek, gyilkosságok, lopások és a terrorizmus aszociális perverziójától, ráadásul nemrég még a rendőrséget, a bíróságot és a börtönt is felszámolta, mégsem szemlélheti tehetetlenül, ha valaki, mint Milan és Manka, a biztonságot veszélyezteti! Bezárni nem tudjuk, tehát meg kell őket gyógyítanunk.
– Pontosan – helyeselt a genetikus. – Mindenekelőtt azonban fel kell ismernünk perverziójuk mibenlétét.
– És mi van, ha ez a szerelem? – énekelte Áva Samp az ősrégi sláger egyik sorát.* terfel: terepi terepauta, gyakorlati boldogságcsináló
*
A konfliktus az, hogy adva vagyon egy „szerelmespár, Milan Kareta (20) és Manka Lebdusková (20)”. A fiú reál értelmiségi, biokerámia kutató, 146-os IQ-val. A lány egy könyvtárban ügyfélszolgálatos, de az éve alatt, amíóta ott dolgozik, még nem tévedt be hozzá ügyfél.
A házassági szándékukat bejelentik a Prágai 5. Kerületi Felicisztika (boldogságcsináló) újonnan emelt plasztiképületében. Itt kezdődnek a bajok. Ugyanis bármennyire szeretik is egymást, rajonganak a másikért, a vizsgálat, amely megelőzi a komolyabb lépésüket, kimutatja, hogy Manka és Milán minden érzelmük ellenére sem illenek egymáshoz.
Ők pedig bizonyosak abban, hogy de.
Vagy mégsem bizonyosak? Tévedhet-e a mindenttudó gép? Vagy ők maguk tévednek a másik iránt érzett szerelmükben. Manka lesz a bizonytalanabb. A vizsgálat után rögvest összevesznek.
Manka egy hirtelen ötlettől vezérelve egy kis repülőgéppel belerepül a híres prágai óratorony órájába, az Orlojba. Pedig az agresszivitási-szintje neki gyakorlatilag nulla!
Mit tehetnek a Felicisztika Központjában: küldenek két, Milanhoz nagyon hasonló, betanított, kiképzett férfit Mankához. Az egyikük célja, hogy megerősítse a lányt abban, hogy a teljesen haszontalan állása tökéletes a számára, a másikuké pedig az, hogy kiváló szórakozópartnere legyen. Manka nem veszi észre, hogy behálózták, tépelődni kezd a két fiú között, amíg össze nem fut Milannal, aki felnyitja a szemét arra, mi a célja a két hasonmásának.
De Milan is kap próbát: hozzá azt a nőt küldik el, aki a gép szerint a tökéletes párja lehetne: azonos az érdeklődési körük, tudnak Milan munkájáról beszélgetni, azonos az ízlésük az ételekben (Manka az édeset szereti, Milan a sósat), a nő roppant csinos is... Mégis, amikor odáig jutnak, hogy Milan megcsókolja, hirtelen az eszébe jut Manka, és elmegy a kedve az idegen nő csókjától, illetve az egész idegen nőtől. Pedig minden stimmelne vele, csak éppen az a szívbéli csettintés, a kémiai egymásra símulás, az a csettintés, hogy „ő az, ő kell nekem”!
Nem tudom megállni, hogy el ne meséljem!
Negyvenéves voltam, amikor találkoztam Szerelmetesfeleségtársammal. Ez egy híján húsz éve volt. Nagyjából a tizedik percben tudtam, hogy ő életem nője. Csak nem akartam elhinni. De ahogy másodszor, harmadszor, sokadszor találkoztunk, be kellett látnom, hogy igazam van: ő az Ő.
Most ezt képzeld: negyvenéves koromra konkrétan kialakult bennem, hogy nincs kísérletezés, nincsen megalkuvás, nekem ilyen és ilyen nő kell. Pont. Nem egy ideált láttam magamban, hanem egy optimumot. Külsőre is, belsőre is.
Most meg az képzeld el, hogy SzFT teljesen beleillett a bennem levő sablonba! Nem azért mert tökéletes nő, hanem azért, mert nekem ő a tökéletes nő. Sem jellemében, sem testi megjelenésében nem volt hibátlan, csakhogy a jellemére is, a testi megjelenésére úgy rezonáltak bennem a dolgok, hogy ő kell, és így kell, ahogy van. Bruttó. Azóta is így maradtam. Voltak, vannak gondjaink. Régebben elég heves veszekedésekkel, manapság csöndekkel iparkodjuk feloldani ezeket. De szeretjük egymást. Egyikünk hízik, másikunk fogy, és tűnnek el az izmok, ernyed a test, bakker, én mindjárt hatvan vagyok, meg mindjárt ötven!, egyre több a ránc, az ősz haj- és egyéb szőrzetszál, de ez semmin sem változtat. Ma is ugyanúgy esztétikai élmény számomra felöltözve is, ruhátlanul is, mint kezdetben.
És ugyanúgy tisztelem, becsülöm és büszke vagyok rá, ahogy akkor. S ugyanolyan fülig szerelmes is vagyok belé mint a kezdetekkor. Tudod, amikor reggel felébredünk, ugyanakkora öröm látni, megérinteni őt, mint a legelejünkön. Ráadásul tökre igaz rá Charlie dala: „Mert aki szép, az reggel is szép / még ha össze is gyűrte az ágy...”
Ja, és tudod mi van? Értem én, hogy az ellentétek vonzzák egymást, de én azt mondom: barátom, nagy lószart! Illetve lehet, hogy vonzzák, de hogy tartósan nem működik együtt a tűz és víz, az hétszentség! SzFT fogalmazta meg a legkezdetünkön, hogy ő is megijedt attól, hogy mennyire egyformán gondolkodunk, s hogy jó lesz-e ez hosszútávon. Az a helyzet, hogy jó lett.
Meg azt is mondta, hogy szerinte 90–95%-ban egyformák vagyunk. Én ezt mindig túlzásnak éreztem, szerintem 80–85% volt az igaz. De ami nem volt azonos, az meg kellett a dinamikához.
Merthogy erről szól ez a sci-fi köntösű regény. Mármint nem SzFT-ről és rólam, hanem a párválasztásról, a párválasztás racionalitásáról, az összeillésről és az együtt maradás motivációiról.
*
Vagyis, ha akarom, erről szól. Ha meg mást akarok, akkor másról. Illetve, ha akarom, ha nem, másról is szól. Ahogy olvasgatom a Molyon a véleményeket, azok bizony megoszlanak, hogy mi másról. Abban megegyeznek, hogy egyfajta rendszerkritika, csak abban, csak abban nem, hogy ugyan melyik rendszeré? Akad, aki azt mondja, az elkényelmesedett, testi, lelki szempontból tunya, fogyasztói társadalomé.
Mások szerint, jelzem, ez esetben magam is más vagyok, az állam által vezérelt szocialista, kommunista társadalomé. Az kétségtelen, hogy Páral társadalma, mármint a regénybeli, azért sokkal szabadabb mint amilyen a Gustav Husák-féle Cseszkó volt.
A szerelem ebben az értelmezésben a szabadság ellenőrizhetetlen, kézben tarthatatlan megnyilvánulása. Kinek-kinek lelke rajta, mit olvas bele a sztoriba. Persze az is lehet, hogy a kettő, a fogyasztói társadalom és az totálisan ellenőrzött társadalom kritikája simán összekapcsolódik. Viszont így az a jó, hogy mindenki annak értelmezi, aminek akarja. Multifelhasználós retro sci-fi regény, látod?
*
A legtöbb szerelmi történet onnantól igazán izgalmas, amikor a párok végre összejönnek. Pedig a történetnek általában akkor van vége. Pedig a nagy kérdés csak ezután jön: micsudát fognak egymással kezdeni a szorgos-dolgos hétköznapokban, hogyan oszlik majd meg a munka a háztartásban, a gyerekekkel, miként kezelik az első tűz erőtlenedését, a vágy csillapodását? Mit kezdenek egymás családjával, képesek-e megalkuvás nélküli kompromisszumokat kötni? (Mármint ha nem minden kompromisszum megalkuvás.)
Mondjuk az eredeti... izé, a Shakespeare által írt eredeti Rómeó és Júlia -sztoriban ez nem kérdés: a fiatalok rövid úton kihagyták a későbbi alkalmazkodás, egymáshoz simulódás kérdését.
Páral nem hagyja ki. Úgy tűnik, számára is nagyobb kérdés, mit kezdenek a főszereplői egymással akkor, amikor már semmiféle külső akadály nincsen a szerelmük előtt. Mert persze ezer út van előttük. Páral optimista: azt az utat választja, hogy ha tele is van egymással a szatyruk, a szerelmük mindenek feletti. Még akkor is, ha rájönnek, hogy egy sátorba zárva egy idő után nem tudnak miről beszélgetni. Nem pusztán aktuális téma hiányában, hanem mert annyira más az érdeklődési körük.
De még ekkor is szeretik egymást. Meg akkor is, ha felismerik, A Montaguk és a Capuletek esetükben nem rajtuk kívül, hanem önmagukon belül vannak.
*
Nekem tetszett. Ahogy van. Minden társadalmi, párkapcsolati felvetésével és a humorával együtt, bár az nem tartott ki mindvégig, viszont pótolta a könnyed hangnem.
Metropolis Media, Budapest, 2017, 224 oldal · puhatáblás · ISBN: 9786155628351
Fordította: Barna Otília
7/10
2026, szelek hava (és tényleg, egész héten fújt), fizetésnap után eggyel.
Rövid hét volt, a hétfő az húsvét hétfője volt, mégis marha hosszúnak éreztem. Ráadásul tegnap még hosszúkásra is sikerült a munkaidő az általános péntekekhez képest. Nem nyúlt estébe, de olyan fáradt voltam, hogy lebeszéltem Szerelmetesfeleségtársamat a hétvégi bevásárlásról (ma reggel mentünk).
*
Két napja szenvedek a Linux Mint frissítésével: rendre lefagyott, de úgy, hogy teljesen. MI_Haveroktól kértem segítséget, és ezzel szenvedek. Olyan mélységeit pillogtam meg a Linuxnak, amiről nem is tudtam. De ez persze nem olyan nagy szó. De már rohadtul untam. Aztán egyszerre csak, amikor lemondtam már az egész francról, úgy fest, ha babonás lennék, lekopognám, hogy most működni látszik.
*
A lábam még mindig sajog, bokailag, térdileg is, de már nem fáj. De jónak még nem jó.
*
S a héten sem láttam porontyékat...
Aztán még kettőt leengedtem. 
