Egy félművelt panelproli nagyon szubjektív olvasó-naplója a 21. század negyedéről

Moha olvasó-NAPLÓJA

Moha olvasó-NAPLÓJA

Sean Murphy: Batman – A fehér lovag

Mint a kesztyűt, kifordítjuk a történetet, s lám, Batman gonosz, Joker a jó fiú, Gotham emelkedik és tisztul

2022. április 27. - Mohácsi Zoltán


murphy_batman_feher_lovag_1.jpg

Mantra: nem kedvelem a szuperhősös képregényeket. Mint az immár köztudott. Valahogy olyan legyintősen fárasztók az amerikai túlzásaikkal és kiszámíthatóságukkal.

Batman valahogy határeset. Legalábbis filmben. De még így sem felhőtlen a viszonyunk. Nem is tudom, Batman-képregényt olvastam-e már?

Még a Vasember is elmegy, de az is csak filmen. Ja, meg a Deadpool, kizárólag a film, a képregény egyszerűen kifordult a kezemből.

Most éppen a 2022-es Batman-t nézzük, de olyan hosszú, hogy sorozattá tettük. Szerintem azért is, mert egyikünk sem lett kicsit sem fanja. 

Valószínűleg azért van bennem az alak iránt szimpátia, mert alapvetőn nem szuperember, csak be van öltözve. A rengeteg pénzén kívül semmi szuperképessége sincsen. De mondom, még emiatt sem vetődtem rá a Batman-képregényekre. 

Fehér lovagot valahol, valaki egy cikkben ajánlotta. A forrásra már nem emlékszem, csak felírtam magamnak egy Keep-jegyzetbe, hogy ha szembe jön, el ne fussak. Hát, érdekelt, biz' a!

Ez a képregény nem tipikus Batman-sztori, az biztos!

[Lassítás]

Legalábbis úgy vélem... Az olvasottságom ugyanis fikarcnyit sem indokolja az ex chatedra Barman-kijelentéseket. De a kötet rajzai nem tipikusak, ezt merem mondani, hiszen azért csak-csak bele-belenéztem ebbe-abba, ami Batman. 

– Apa, te milyen szuperképességet szeretnél, ha magadnak választhatnál egyet? – kérdezte csillogó szemmel Geri fiam, valamikor a tizes éveinek a kezdetén. Akkoriban egy japán rajzfilmsorozat volt a kedvence, Az utolsó léghajlító. Az váltotta ki belőle a kérdést. 

Szerintem kiábrándító voltam a számára, legalábbis csalódott lett a válaszomtól. 

– Szeretnék mindenkit úgy szeretni, hogy az leginkább a javára váljon! 

– Jó, értem, de én valami szuperképességre gondoltam, apa! 

– Ennél szuperebbre? 

– Jaj, biztosan értesz, ugye?

– Persze. De az ilyen képességek annyira nem vonzottak soha. Annyira nem tartom őket szupernek a mindennapokban. De tudod mit, repülni jó lenne! Úgy minden nélkül. 

Ebbe belenyugodott. De nem volt elégedett. 

A szuperhősök képességei annyira nagyon tényleg nem nyűgöztek le még gyerekkoromban sem. Igaz, akkor nem is nagyon voltak elérhetők a coclista piacon a süllyedő kapitalizmus kulturális borzalmai.

Bár nekem valamelyest  szerencsém volt. Gőz papáék házában laktak Földi Tibiék, és Tibinek rengeteg Batman, Superman és Spiderman képregénye volt, és még kölcsön is adta őket. Persze egyik füzet sem tudott magyarul, mindössze nézegetni tudtam, olvasni nem. Illetve tudtam olvasni, csak nem értettem. Így meg persze nem is olvastam. De soha nem nyűgöztek le ezek a történetek. Mielőtt láttam volna, Som Árpi, az osztálytársam mesélte, hogy a Superman-filmben a főhős kézzel megállít egy vonatot. Na, az felizgatott, látni akartam, hogyan teszi. Aztán amikor láttam, már felnőttként, nem volt rossz, de a harmadik történettől már meg sem néztem a Supeman-eket. Olyan kis bugyuták voltak. 

Batman-filmek egy fokkal jobban sikerültek. Az elsőket a színészek (Jack Nicholson, Danny DeVito, Jim Carrey, Arnold Schwarzeneggger) vitték el, a későbbieket inkább a rendezők. Ha ez némileg igaztalanul sommás kijelentés is. 

A „FEHÉR LOVAG” TÖRTÉNETE

A fülszöveg gyakorlatilag elmondja a történetet, semmit nem spoilerezek. 

Hívták már sok mindennek: anarchistának, elmebetegnek, gyilkos bohócnak, de „fehér lovagnak”? Soha. Legalábbis eddig…

Egy olyan világban, ahol Joker kigyógyult őrületéből és gyilkos hajlamaiból, az immár Jack Napier néven ismert férfi nekilát, hogy helyrehozza korábbi gonosztetteinek következményeit. Először is kibékül elhagyott barátnőjével, Harley Quinn-el, majd minden erejével azon kezd dolgozni, hogy megmentse a várost attól az embertől, akiről úgy hiszi, valójában Gotham legnagyobb bűnözője: magától Batmantől!

A szupersztár képregényalkotó Sean Murphy (HELLBLAZER, TOKYO GHOST) nyolcrészes minisorozatában egy kifacsarodott Gothamet mutat be, hősökből és gonosztevőkből álló hatalmas szereplőgárdával. Ám ennek a tragikus történetnek voltaképp két igazi főszereplője van, egy hős és egy gonosztevő: Batman és Joker.

De valójában melyikük a hős… és ki a gonosztevő?

murphy_batman_feher_lovag_07.jpg

És csakugyan erről szól ez a képregény. Meglepő fordulat!

Azonban beavatlak, gyere közelebb, fülbe súgok: teszi olyan ügyesen, olyan okosan, olyan furfangosan, hogy még én, az olvasó is elgondolkodtam rajta, nem kellene-e Batman-nek visszafognia magát, és teret engednie a megváltozott Jokernek. Aki alapvetően az egyik leggonoszabb bűnöző Gotham városának a fennállása óta. Űűűűgyesss! Mert smink nélkül Joker egy jóképű, megnyerő fiatalemberré válik, aki még erőszakos helyzeteket is békésen old meg. Nem is csoda, hogy pillanatok alatt mindenkit a maga oldalára állít. 

Arról nem is beszélve, a változást Batman érte el benne, mert haragjában nyilvánosan teletömte gyógyszerrel, amitől Joker Jack Napier-ré lett. Amely formájában vezető politikussá avanzsálódik. Sejtheted, Batman meg a falra mászik dühében. (Micsoda spontán képzavar: a denevér ember falramászik dühében.) 

Jack Napier hamarosan meggyőzi Gotham lakóit, hogy gyakorlatilag a legnagyobb ellenségük: Batman. Piszok sokba kerül nekik, évi hárommilliárd dollár a helyreállítási alap, amit arra költenek, hogy helyreállítsák, amit Batman lerombolt. Igaz, ami igaz, elgondolkodtató összeg. Mindenki számára. 

A történet csavarja, hogy Batmant letartóztatják, és Jok... Jack Napier látogatja őt meg a börtönben. Mert segítségre van szüksége. Batman-ére. 

murphy_batman_feher_lovag_10.jpg

Történt ugyanis, hogy Joker szerelmes segítője begőzölt, mert a párja jófiúvá lett. Ő Jokerbe szerelmes, Jokert akarja visszaszerezni. Az új segítő csajszi meg reciprok, ő Jacket szereti, és Jokert akarja semmivé tenni. A régi csajszi erősebb, belőle lesz a neo-Joker, hogy legyen ki ellen harcolni ebben a kötetben is. S persze azért van csavar egyéb is: a megváltozott Joker-Jack sem olyan hótiszta ám, vannak tervei, és annyira... de ez már valóban spoiler! 

murphy_batman_feher_lovag_02.jpg

Ennyiből is láthatod, nem egy pofonegyszerű, a sablonokhoz ragaszkodó történettel van dolgunk. Nekem emiatt nagyon tetszik, amit olvasok. A kapcsolatok árnyalása, felborulása, átváltozása igen érdekessé teszi a küzdelmet. Néha maga az olvasó is kételkedni abban, hogy vajon az érzelmeivel a jó oldalon áll-e, akinek szurkol, az-e, akinek mondja magát? 

Hogy a viharba ne lenne kétséged, barátom, amikor még maguk a szereplők is kételkednek önnön identitásukban és érzéseikben!

murphy_batman_feher_lovag_15.jpg

A célja mindenkinek egy, pedig nem is a magyar választásokról van szó, Gotham felemelése és megtisztítása. Jobbára egymástól, hogy minden jobbá válhasson. Ha jól fogom fel, a Fehér lovag választási kézikönyv. :-D

A RAJZOKRÓL

A történet és annak bemutatása egy embertől származik. Aki egy másiknak is, a színezőnek a nevét is odaírta a borítóra. Méltán. Az utóbbit Matt Hollingsworth-nek hívják. Az előbbi, Sean Murphy pedig így fest. 

murphy_batman_feher_lovag_sm.jpg

Ahogy nézhetted eddig is, a rajzai az átlag Batman-ekhez képest (mármint ha egyáltalán van ilyen; a tudatomban van) szálkásabbak, vonalkásabbak, de ha kell, mégis meglepően részletesek, sőt, van, amikor karikaturaszerűek, mégis tökéletesen egységes az, amit a kezedben tartasz (ha a kezedben tartod a kötetet). 

S mert nem olyan átlagosak a rajzok, nekem sokkal jobban tetszett mindaz, amit láttam. Minden bizonnyal illene ismernem a szerzőt. Eddig nem tettem ilyet. Most, hogy picit utánanéztem, nem volt aha-élményem. Hátha neked lesz: katt! 

De annyi bizonyos, hogy iparkodom megjegyezni a nevét, mert csudára tetszenek a rajzai. Úgy mindenestül, tokkal-vonóval, bruttó. 

MIRŐL SZÓL A KÖNYV?

Nem, nem erről írtam fentebb! Ott a történetbe avattalak be valamelyest. Most az a rész következik, amikor megmondom, mit gondolt, érzett, látott, hallott, tapasztalt a szerző, amikor a Fehér lovag-ot írta. (Gondolom meg van, amikor egy kritikus megírta, mit gondolt Arany, amikor az általa cincált versét írta. Mire Arany: „Gondolta a fene!” Ami történet az urbanlegends.hu szerint kamu. De piszok jól hangzik!)

A könyv arról szól... Tudja a fene, miről szól! Ha akarom, csak egy frappáns, ötletes kiforgatása az átlag Batman-sztoriknak. Az én olvasatomban azonban több. S most jól belemagyarázom, mit gondolt Murphy. 

Murphy azt gondolta, hogy a média abból csinál sztárt, aki akarja, aki hagyja, s akiből akar. Murphy azt is gondolta, hogy a média azt tapos sárba, akit csak akar, mert nem kell mást tennie, csak a megfelelő adatokat megfelelő logikával kell összekötni, és a gazember angyal és az angyal gazember. Csak máshová kell tenni a hangsúlyokat és nem kell tudni információkat, nem szabad mindent nyilvánosságra hozni. 

Murphy azt is el akarta mondani, hogy ha jó vagy azoknál, akik megmondják, ki a jó, akkor tök mindegy ki voltál előtte, mit tettél, jó leszel. A kamerák csak az előnyösebb oldaladat fogják venni.

Mitöbb: ha köztörvényes bűnöző voltál/vagy, az sem okoz semmi problémát, attól még simán lehetsz sztár! Sőt, ha olyan politikai rendszer fenntartója voltál, amely emberek tömegeit gyilkolta meg, tette tönkre, lehetetlenítette el, akkor is? Gotham-ben? Ne viccelj! Hát, hogy a viharba ne lehetnél? Sehol máshol, de itt igen!

Ugyan hol lenne máshol elképzelhető, hogy egy tényleg jópofa, szimpatikus, de azért mégis csak bankrabló faszi a közvélemény szemében Rózsa Sándorrá legyen? Vagy hogy egy híres színészért egyöntetűen kiálljanak a szakmatársai, miután drogos állapotban súlyos balesetet okozott? Ugggyan miért ne lehetne megbocsátani, túllépni az egyszeri botlásán, hogy aztán csodálhassuk a művészetét? 

Ennek persze a fordítottja is működik (persze ez is szigorúan csak Gotham-ben): azok, akiket nem szabad szeretni, évtizedekkel ezelőtti dolgaikért, vagy csip-csup, szirszar okok végett vezekelnek, akár azzal is, hogy mindörökre diszkvalifikálták őket a munkaterületükről. 

murphy_batman_feher_lovag_13.jpg

Aztán gondolt még arra is Murphy, amikor megalkotta a Fehér lovagot, hogy soha nem lehet igaza annak, még a nagy számok törvényének valószínűsége szerint sem, aki szembemegy mindenkivel, hogy a fentieket leleplezze. Hogyan is lehetne? Egynek igaza van, mindenki más tévedne, apafej? Légy má' komoly! Mindenki szembejön az autópályán, mi?

Meg még az is a fejében járt, hogy a többségi vélemény még barátok esetében is übereli a kapcsolatot. Egyértelmű, akit nem szabad szeretni, azt bizony nagyon nem szabad szeretni! Senkinek! Akit szeretni kell, azt viszont mindenkinek kötelező ájult tisztelettel imádni. 

Ahogy Vonnegut mondaná: így megy ez! Tehetek én arról, hogy ez mind kétséget kizárón, tutira ott jár Murphy fejében? 

*

A képregény végére borítsunk fátylat! Vagy ahogy Virág elvtárs mondta klasszikusul: „Spongyát rá!” Olyan kis nagyon amerikai, marha látványos, fárasztón gigantikus, és persze helyreáll a mindenféle rend (közéleti, közterületi, erkölcsi, etikai), a rossz rossz helyre kerül, a jó nem nyeri el méltó büntetését, tudod, ismered minden amcsi filmből. Képregényből. 

 

Fumax, Budapest, 2020. 224 oldal · keménytáblás · ISBN: 9789634701330 · Fordította: Sepsi László

9/10

2022 április vége. Egy olyan kis csendes, dolgos nap. Kelés, utazás, vezetés, beszélgetés (nekem vannak a világon a legjobb közvetlen kollégáim), búcsú, egy Győry Miklósos rajzú „Thyl Ulenspiegel” megszerzése, gyógyszertár (vagyon), végre SzFT!, utolsó kávé, az első, tavaszi büdös láb miatti, korai fürdés, írás, vacsi... 

Sebők Imre – Homérosz – Cs. Horváth Tibor: A trójai háború (Iliász)

Egy nagyon összetett, sokszereplős történet a zseniális művész rosszabb korszakából

sebok_homerosz_csht_a_trojai_haboru.jpg

Állítólag vannak, akik tényleg elolvasták az Iliászt is és az Odüsszeiát is. Mármint Devecseri Gáboron kívül.

Én még nem. Többször belefogtam, hol ebbe, hol abba, de valami mindig elsodorta Homérosz eposzait. 

Viszont úgy gondolom, nincsen ember, aki ne tudná, miről szólnak. Legalább nagyjából. Mert mindkettőnek vannak mindenféle feldolgozásai. Elsősorban a filmesekre gondolok. Meg az egyebekre, diafilmekre, képregényekre. 

A magam részéről az Odüsszeiát mindig jobban kedveltem. Pedig az a sztori második része. Viszont annak, az Iliásszal ellentétben, van főhőse. Aki pozitív. Mert jó vezető. S mert jó a sztori. Izgalmas. Road-eposz. Tengeri road. Szirének, küklopsz… 

Az Iliász teljesen más. Az úgy nagyjából semmilyen formában nem tetszett. Még úgy sem, hogy Brad Pitt ide vagy amoda. No, most veszem észre, benne is vagyunk a közepében, pedig ez csak a bevezetés akart lenni...

ILIÁSZ, HOMÉROSZ, TRÓJA

A dolog ott kezdődik, hogy sem a Brad Pitt-es film, sem ez a képregény nem az Iliász feldolgozása. Vagyis de, csak nem úgy... Minden bizonnyal ezért nem Iliász egyiknek sem a címe. 

Arról van szó, hogy az Iliász a trójai háború egyetlen szegmensére koncentrál, és nem az előzmények, a háború és a következményeinek átfogó ismertetése. Homérosz művészi szabadságában nem történelmet írt hanem Akhilleusz/Akhillész személyére koncentrált. Úgy minden más komplexebb képet iparkodik mutatni a trójai háborúról. S jobbára kevesebb sikerrel teszi mint Homérosz, bár kétségtelenül a ma embere számára befogadhatóbb eszközökkel.  

Gondolom, az meg van, hogy az Iliász a 19. századig nem tartották semmi másnak, csupán irodalmi műnek. Egy minden valóságalapot nélkülöző eposznak. Mesének. 

Heinrich Schliemann német kereskedő, amatőr régész volt. Ellentmondásos figura, annyi szent! Nem gondolnád, de tény, ami ziher: a Homérosz leírása alapján végzett, 1871-ben kezdett ásatások során, megtalálta Tróját! 

Schliemann, minden dilettantizmusa ellenére fölényesen bizonyította egy eposz valóságalapjait. 

A trójai háború története eszement. 

Parisz, a trójai herceg megszökteti a spártai király Menelaosz feleségét. Az egyesített görög sereg Trója ellen vonul, hogy visszaszerezzék a királynét. Tíz évig küzdenek, az ostrom során felvonulnak olyan nevek mint Odüsszeusz, Akhillész, Agamemnon, Hektor, Kasszandra, Laokoón illetve a görög istenek sora, akik egymással is küzdögetnek a lentiek érdekében, ki-ki a maga lentije mellett. 

Aztán tíz év után a görögök lerombolják, legyilkolják, lerabolják Tróját, hogy hazafelé odavesszen az egész hajóhad egy hatalmas viharban. Kivéve Odüsszeüsz hajója. Ami, ugye, már egy másik történet. 

Vagyis tíz év háborúskodás, majd mindkét oldali, majdnem teljes pusztulás egy csalfa nő miatt, aki hagyta magát megszöktetni a férjétől. Hjaj, Heléna, Heléna...  Mekkora értelmetlenség: mennyi halál egy család szétesése miatt!

Persze nem mintha bármelyik háborúnak lenne értelme... A fent levők érdekei miatt a lent levők tömkelege szívja meg nagyon-nagyon, anélkül, hogy a végén bármit nyerne vele. 

sebok_homerosz_csht_a_trojai_haboru_02.jpg

HOMÉROSZ KÉPREGÉNYE

Ami persze nem Homéroszé, hanem Cs. Horváth Tiboré és Sebők Imréé. A füzet címében zárójelben van az Iliász szó. Minden bizonnyal azért, mert átfogóbb, teljesebb képet ad Trója ostromáról. Elindul a kályhától, kitér apró részletekre, és végig veszi a háború egész történetét. 

Ezzel nem is lenne baj, művelődjön csak a magyar! Rám is rám fér, ugyancsak...

A baj ott van, hogy ez egy képregény, ami adja magát, elsősorban képeken keresztül fejezi ki magát leginkább. Még ez se lenne önmagában baj, mert miért is lenne az? 

A baj azonban kettős. Egyfelől annyi a szereplő, hogy az egyszeri ember még egyszeribb gyereke simán eltéved közöttük, hogy ki, kinek a kije, miért, merre, hány méter a kapitány? 

Ám a nagyobb baj, hogy a rajzoló ehelyen egyáltalán nem áll a nézői, olvasói mellé. Írtam már (nem itt, hanem itt), hogy a rajzolónknak, Sebők Imrének több alkotói korszaka volt. A teljes képregényes munkássága 1962–1977 közé esik. '66–'73 között alkotói válságot élt át. Ami nem azt jelentette, hogy nem alkotott, de azt igen, hogy elnagyolttá, felületessé váltak a rajzai, az alakjai következetes önazonossága pedig több mint kétséges. 

A trójai háború 1973-ban jelent meg a Népszavában. Szemmel láthatón még az alkotói válságos időszakból való. Mindjárt mondom, miért. 

De mielőtt mondanám, mást mondok. Ismét önismétlek. Sebők Imre nem a részletek mestere. Illetve máshogyan a részletek mestere. Nem a kimunkált, aprólékos, részletgazdagság jellemzi. Ő a fény-árnyék mestere. S mert mester, ezzel is képes azt elérni, hogy úgy lássuk, tökéletesen részletgazdag. Erre A csendháborítóról írt beszámolómban több képes példát hoztam. Vagyis továbbra is tartom, hogy Sebők Imre csodálatos grafikus volt. 

A trójai háború azonban zavarba ejtő. Ahogy mondtam, a történet alapvetően rengeteg szereplős. S az a helyzet, hogy a rengeteg szereplő grafikai karaktere egyáltalán nem meghatározható. Aki férfi, az szakállas: nagyjából ennyi a viszonyítási pont. Mi több, az alakok néha olyan elnagyoltan megformáltak, hogy tulajdonképpen még az sem egyértelmű, férfit vagy nőt látunk a képen vagy vice versa?

Csak az arcokat nézve, ezek a Sebők-rajzok remek LMBTQ-propagandaanyagok: a rajtuk szereplő karakterek lehetnek bármilyen neműek (azon a képen, ahol ketten vannak, a jobb oldali alak elhibázott, az egyértelműen nő). 

Ez a nagyvonalúság azonban nem csupán a személyek megjelenítésére jellemző. Ezt a képet sokáig néztem, hogy rájöjjek, mit látok egyáltalán. 

sebok_homerosz_csht_a_trojai_haboru_19.jpg

Avagy tekintsd meg ennek az alaknak az arcvonásait: 

sebok_homerosz_csht_a_trojai_haboru_01.jpg

Vagy a baloldali alak testének az arányait.

sebok_homerosz_csht_a_trojai_haboru_07.jpg

De itt például hogyan is értelmeznéd az arcot? 

sebok_homerosz_csht_a_trojai_haboru_13.jpg

Ha nem volt elég, ömlesztek még ide néhány random fotót a képkockákról. 

Tehetnék fel kérdéseket bármelyik rajzzal kapcsolatban, de nem teszek. Úgy gondolom, teljesen nyilvánvaló, össszehasonlítva az eddig Sebők-munkákkal (A halálsugár, A csendháborító, A repülő emberAz eltűnt világ) ezt a képregényt: ordít a különbség. Ha azokat nem ismerném, azt mondanám, van benne valami, de azokat ismerve azt kérdezem, ez mi ez ez? 

A baj az, hogy összeadva a dolgokat, Homérosz összetettségét, az adaptáció sikertelenségét, Sebők megkülönböztethetetlen karaktereit és zavaróan nagyvonalú rajzait, a végeredmény igen haloványra sikeredett. Ahogy Szerelmetesfeleségtársam szokja volt mondani: mindenki beletette a maximális minimumot. (Bocs, Homér, nem úgy gondoltam!) De így hogyan is jöhetne ki belőle valami lehengerlő?  

Gar-Wind, Ócsa, 2017, 108 oldal · puhatáblás · ISBN: 9786155201240 

4/10

2022 április vége. Tegnapelőtt, pénteken Nyíregyházán jártunk Szerelmetesfeleségtársammal, mert készült vele egy másfél órás interjú a munkájáról, a vállalkozásáról. El is ment ezzel a programmal az egész nap, s olyan fáradtan értünk haza, hogy csuda. 

Tegnap este pedig a Budapest Parkban voltunk Honeybeast koncerten. Nem annyira az én zeném, bár egy-két számukat kedvelem, ám SzFt-ét felettébb, ő meg szereti őket. A koncert.hu-val való barterem keretein belül jutottunk be a koncertre. S beszámolót kellett róla írnom, hogy a win-win a helyén legyen. Amivel kicsit bajban voltam. Még SzFT is azt mondta, a könyves értékelésekhez jobban értek. Pedig ő feltétlen elfogultságot szokott tanúsítani. 

Bőhm Kornél: Karaktergyilkosság (Lejáratás a gúnynévtől az álhírig)

Minden, amit a másik lejáratásáról tudni kell, hogy sikeresen taposd a sárba

bohm_karaktergyilkossag_b.jpg

Egyenesen izgatott lettem, amikor első ízben találkoztam egy könyvesbolt polcán ezzel a könyvvel. Mivel már óvatos duhaj vagyok a könyvvásárlásban, nem ragadtam magamhoz, megvártam, amíg a könyvtárban megjelenik. Illetve amíg hozzá nem jutok, mert amikor én találkoztam vele, már volt belőle könyvtári példány. Több is. Csak mindegyiket kikölcsönözték. 

Amikor hozzájutottam, azonnal rávetődtem. 

Átéltem már karaktergyilkossági kísérletet. Nem vagyok senki, a közéletben sem veszek részt. Posztolgatom ezt a blogot, hozzá-hozzászólok ehhez-ahhoz. De semmiféle egzisztenciám nem függ az írásaimtól. (Sajnos.) Ennek ellenére mégis az interneten éltem át több esetben is karaktergyilkossági kísérletet. 

Akarod, hogy beszéljek róla? 

Egyébként már megtettem. Szerintem nem is egy ízben. Mély nyomokat hagyott bennem mindegyik. Pedig ahogyan mondtam, semmiféle egzisztenciám nem sérült általuk, még a büszkeségem sem hullott a porba. Csak az értetlenségből nem vagyok képes azóta sem felocsúdni.

Ez a könyv remek alkalom, hogy felidézzem mindegyik esetet, mert szorosan ide kapcsolódik. 

Saját, lehangoló tapasztalataim

1. MOLY.HU
Írtam egy értékelést egy, a holokauszt kérdéseit feszegető könyvről. Tulajdonképpen nem is értékelés volt, mindössze beszámoló arról, mit mond a könyv?

Annyira nem vagyok naiv, tudtam, hogy ez méhkas-kérdés. Különös tekintettel arra, hogy sajnos Magyarországon is érvényben van a kérdés mindenféle nyilvános megbeszélését kizáró gyűlöletbeszéd-törvény, amely lehetővé teszi, hogy bíróságok döntsenek történelmi kérdésekben, illetve kizárja e történelmi eseménynek a több oldalról való megközelítését, vele kapcsolatban kérdések feltevését. (Ha érdekel ennek a kérdésnek az összeurópai vetülete, ezt a nagyon érdekes, felettébb elszomorító könyvet ajánlom.)

Akkor már az sem volt kérdés előttem, hogy a Moly szellemisége alapvetően merre húz, voltak tapasztalatok. (Még mielőtt: ezzel alapvetőn semmi bajom nincsen. A Moly magánvállalkozás, miért ne alakíthatna ki olyan szellemiséget, amilyet akar, és miért ne lehetne a működtetőinek olyan világszemlélete, amilyet a maga részéről igaznak gondol? 

Nos, a megosztott bejegyzésem alatt azonnal megjelent egy (majdnem azt írtam, úriember, de az pont nem volt) közkedvelt, szerintem egyébként igen művelt és érdekes bejegyzéseket közzétevő felhasználó. Legyen ezen a helyen a neve Intelligens Áskálódó, rövidítve . (Nem, nem Iszlám Állam!). 

Idézném én simán a beszélgetés részleteit, de erre sajnos nincsen lehetőségem. Nem mentettem le. A Moly pedig simán törölte ennek a könyvnek az adatlapját, így az alatta levő értékeléseket és az azok alatt levő beszélgetéseket is. Ahogyan a tulaj írta nekem, nem akar pereket. A tisztogatásba még minimum két könyv beleesett, azok is cakkumpakk. Dúró Dóra pedig szemét fasiszta, mert ledarált egy könyvet. A virtuális ledarálás ezek szerint más kategória. :-D

IÁ nem szállt vitába a könyv állításaival. IÁ a történelmi műveltségemet vette a célkeresztbe. Innentől részéről a beszélgetés rólam szólt, a könyvhöz már nem nagyon volt köze. Bármit mondtam, kiderült, hogy dilettáns, hozzá nem értő, műveletlen tuskó vagyok, aki tájékozatlan, tudatlan, és nem is hajlandó mássá lenni, ezért fogad el minden alap nélküli nézeteket, s így az antiszemita irodalom által így lesz maga is antiszemita. Habalaba, habalaba (– ahogy Szerelmetesfeleségtársam mondaná). 

Kezdetben türelmesen próbáltam visszaterelni a beszélgetés fókuszát önmagamról a könyvben felvetettekre, de IÁ erre nem volt hajlandó. Rendre oda tértünk vissza, miért nem olvasom el a holokausztról szóló alapműveket. (Na, ez tréfás volt!) Kérdeztem, melyiket?  A válasza az volt, hogy például Randolph L. Braham kétkötetes, darabonként Ytong méretű könyve. (Most jön a poén!) De azt ő sem olvasta, mert annyira részletes, hogy az átlagember számára feldolgozhatatlan. De tőlem elvárta volna, mert be mertem mutatni egy kötetet, ami nem a mainstream, kötelező nézeteket vallja ebben a kérdésben. 

bohm_karaktergyilkossag_2.jpg

A vége az lett a dolognak, hogy közöltem vele, meglehetősen extrovertált vagyok ugyan, de ebben a formában egyszerűen nem vagyok hajlandó magamról a rám kényszerített formában beszélgetni, hiszen nem én vagyok a mondanivaló. Nem a permanens védekezésemről kellene szólni a disputánknak. Mert értem ennek a célját, de ebbe nem szeretnék a továbbiakban belemenni. Elsősorban azért, fikarcnyit a témafelvetéshez sem kerülünk közelebb. Az ő céljait meg nincs kedvem megvalósítani.

Meg is kérdeztem tőle, hogy vajon ha engem kétvállra fektetne a kérdésben, az automatikusan azt jelenti, hogy a könyvben felvetettek alapvetőn hülyeségek? S szerinte ez így logikus és nem röhejes?

Naiv kérdés volt. Mert IÁ stratégiája egyáltalán nem röhejes. Módszeres. Mert nagy eséllyel a minket olvasók pont így gondolkodnak: ha egy nézet képviselője nem tud megfelelőn érvelni a nézete mellett, akkor nem ő a tájékozatlan, vagy rossz szónok, hanem automatikusan a nézete válik ökörséggé. Ez ugyan egyáltalán nem fakad egymásból, mégis működik. Vagyis IÁ megközelítése egyébként remek volt. Ha szóba állok vele, esélyem sincsen a reputációm megtartására és/vagy visszaszerzésére. 

Így azt választottam, hogy a kérdésről hajlandó vagyok beszélgetni, de amint megint a személyem kerül fókuszba, elhallgatok. Elhallgattam. 

2. MOLY.HU, MÁSODIK FELVONÁS
Detto ugyanaz mint fentebb, csak más volt a „beszélgetőtárs”. IÁ2 megkérdezte, hogy de tényleg, mondjam már el, milyen kérdésekre gondolok a témával kapcsolatban. Én naiv és lusta nem a saját szavaimmal írtam le, hanem belinkeltem egy oldalt, ahol felsorolásszerűen ott voltak a vitatott szempontok. IÁ2 szóvá tette, hogy milyen megbízhatatlan az az oldal. Én megírtam neki, hogy rendben, de ne erre koncentráljon, csak az oldal által felsorolt témákra. De hogy ha én ilyen oldalakra hallgatok, milyen megbízhatatlan vagyok magam is. Nem, nem hallgatok ilyen oldalakra, csak nem volt kedvem listát írni. IÁ2 kötötte a tájékozatlan, műveletlen, antiszemita ebet a személyeskedés karójához, hát hamar ugyanott voltunk, ahol IÁ1-gyel: befejeztem a beszélgetést. 

3. EVOLÚCIÓ
A főszereplő és a közeg más. Egy régi ismerősöm, akivel aktív keresztény korszakomban együtt kereszténykedtünk kiábrándult, indított egy blogot, hogy leleplezze a kereszténység észszerűtlenségeit, képtelenségeit. A célja, ha a tartalma és a formája nem is, méltányolható.

A blogjának a bejegyzései tele voltak csúsztatásokkal, logikátlanságokkal. Próbáltam erre felhívni a figyelmét, ám másodperceken belül ugyanott voltunk, mint az első két esetben: tudománytalan vagyok, nincsen semmiféle tudományos címem a véleményem megfogalmazásához, az általam idézett tudósok sem megbízhatók, mert keresztények, tehát elfogultak. (Nevess nyugodtan, én egyenesen röhögtem.) A kereszténység különben is tudományellenes. (Hiába küldtem át neki egy oldalt több száz keresztény, sok esetben egyenes paptudós nevével, kicsit sem hatotta meg.) Az volt rendre a válasza, hogy ha majd széleskörűen tájékozottabb, műveltebb leszek, lesz miről beszélnünk. Vagyis hajlandó érdemi vitába szállni velem, amikor majd mindenben egyetértünk. :-D (Ezt persze nem ő fogalmazta így, de a logikájából ez fakadt.)

A reakcióm már rutin volt, mondtam, hogy részemről meg majd akkor beszélgetünk, ha nem rólam folyik a disputa, csá'!

bohm_karaktergyilkossag_3.jpg

4. BLOGOM, BAYER ZSOLT KÖNYVE
Értékeltem Bayer Zsolt egyik könyvét. Nem tapostam sárba, nem köptem le, nem hánytam rá. Mitöbb, volt kijelentése, aminek hitelt adtam. Mint kiderült, ez több volt mint hiba: véteknek minősült. Apám, amit ott kaptam! Az első három eset ehhez képest disztingvált és kulturált eszmecserének bizonyult, a hozzámszólók legalább a megfogalmazásaikban nem mentek le kutyába. Itt de. Természetesen ebben az esetben sem Bayer állításival szálltak vitába a kommentelők, tényt tényre halmozva, hanem én lettem az elvakult, ostoba, idióta Fidesz-nyalonc. Ezeket a jelzőket elviseli a képernyő. A többit, ami a blogbejegyzés alá került, azt bizony nem.

Akkor olyat tettem, amit addig soha, semmikor: moderálni kezdtem a hozzászólásokat. Mindenkinek, akinek a hozzászólását töröltem elmondtam: a hangnem miatt törlöm, trágárságok plakatírozására nem vagyok hajlandó használni a blogomat. A kulturált, egyet nem értéssel semmi bajom nincsen. Nem is a felhasználókat tiltottam, csak adott hozzászólásaikat töröltem. Ezeknek a részéről nem érkezett érdemi bejegyzés. 

5. PUTYIN UKRAJNAI HÁBORÚJA
Ez viszonylag friss tapasztalat, mert úgy fest, nehezen tanulok. Ukrajna lerohanása után pár nappal megosztottam a Facebook-on Putyin tévényilatkozatát, amiben arról beszélt, miért lépte azt, amit lépett. Nem kommentáltam, csak annyit írtam hozzá, hogy itt az ő álláspontja.

Másodperceken belül lettem ostoba, háborúpárti gyilkossá. Hiába mondtam, hogy semmiféle értékítélet nem volt a megosztásban. Kiderült, hogy a megosztás ténye már Putyin és az oroszok, vagyis a tömeges gyilkolás melletti kiállás. S szégyelljem össze-vissza magamat, hogy én ezt bevállalom. 

Ismét nem az eredeti témáról szólt a beszélgetés, hanem a személyemről. Egy esetben hívtam fel erre a figyelmet, aztán életbe lépett a feltételes reflex, nem válaszoltam senkinek semmire, mert minek? 

Jó hosszan írtam a saját tapasztalatot, ugye?. Mit éreztem ezekben az esetekben? Mindhárom esetben lefagytam. Értetlen voltam. Fájt is, persze.

Ezért is hagytam meg a magam részéről a beszélgetéseket a maguk helyén: minősítse a hozzászólókat. Ha valaki olvasni akar a sorok között. Tudom, naiv vagyok, de hátha mégis. 

De mondom, nekem semmiféle igazi károm nem származott az esetekből. Viszont ezek miatt nagyon érdekelt a karaktergyilkosságokról szóló könyv. Mert a karaktergyilkosság logikáját értem ugyan, de egy másodpercig sem vagyok képes azonosulni vele. Erkölcstelennek, hazugnak, gonosznak tartom. Nem hiszek abban, hogy a cél szentesíti az eszközt, sem kicsiben, sem nagyban. 

Böhm Kornél könyve

arról szól, ami a címe. Tényleg. Nagyon összeszedett, világos, érthető összefoglalása a témának. Nem száraz, tele van példákkal a karaktergyilkosság fajtáira, megnyilvánulási formáira. Vagyis érdekes, könnyen olvasható kézikönyv a jövő karaktergyilkosainak. 

bohm_karaktergyilkossag_bk.jpg

Igaztalan vagyok: az utolsó előtti fejezet arról szól, miképpen védekezhet az, akit éppen karaktergyilkolnak. Amit olvasunk ebben az esetben is hasznos. Még az is kiderült, volt, hogy ösztönösen alkalmaztam is az eszközökből a saját esetemben. Az utolsó pedig arról, hogyan építhető fel újra a lerombolt karakter. 

Vagyis a könyv jó, érdekes és hasznos. 

Valahogy mégis elfogyott a kezdeti lendületem olvasás közben. Letettem, és más könyveket vettem fel. Csak ma került újra a kezembe, mert írt a könyvtár, hogy hamarosan lejár a kölcsönzési ideje, és nem tudom hosszabbítani, mert előjegyzés van rá. Hát felkaptam és végigolvastam. 

S most kellene megfogalmaznom, milyen végső benyomás alakult ki róla, bennem. Hogy ne csupán magamról írjak. 

Itt a tartalomjegyzéke, böngészgesd egy kicsit, érdemes.

Előszó
1. Nevezzük nevén! (Mit hívunk karaktergyilkosságnak?)
2. Nincs hely a nap alatt (A negatív kampány)
3. Végy egy vádpontot, fűszerezd ízlés szerint! (A karaktergyilkosságok receptje)
4. Módot találni rá (A karaktergyilkosság típusai)
5. Fiatalság, bolondság! ()Témaválasztás a karaktergyilkosságban
6. Összművészeti fesztivál (Eszközrendszer a lejáratásban)
7. Régi eszközök új köntösben? (Deep fake, post truth, alternatív tények és társaik)
8. Fiasco vortex (Hatásmechanizmus és működési elv)
9. Csak semmi politika! (Lejáratás az üzleti életben, kultúrában, tudományban és sportban)
10. Karriergyilkosságok (Lejáratás a munkahelyen)
11. Amikor a fagyi visszanyal (Kétélű fegyver)
12. Lépéskényszer (Védekezési lehetőségek)
13. A jó hírnév védelme (Technikák a reputációmenedzsmentre)
14. Personal ReBranding (A reputáció újjáépítése)
Köszönetnyilvánítás
Bibliográfia
Jegyzetek
Név- és tárgymutató

Tökéletesen igaztalan lenne azt állítani, hogy ha olvastad a tartalomjegyzéket, olvastad a könyvet. Ennél azért sokkal többről van szó. 

Viszont valahol mégis ilyen érzésem van. Talán azért, mert a karaktergyilkosság felületeiről, módszeréről rengeteg szó esik, de a pszichológiájáról viszont alig valami. S hiába a példák, nekem mégis felsorolásszerű lett a végeredmény. Mint egy prezentáció képei az előadó nélkül. S tudom, hogy így sommásan igaztalan ez az állítás, de mondom, amit érzek. 

Apropó példák! Részemről köszönöm a bizalmat, de nem vagyok annyira tájékozott, hogy a megemlített példák mindegyikének a részleteit ismerjem. Mert sok esetben a példa csak említésszintű példa a könyvben. Vagyis az a helyzet, hogy sok esetben olyan a példa, mint a népmesében a királynak hozott galamb-ajándék, amit az okos lány hozott is, meg nem is. 

*

Még egy apróság, de ez már tán nem a szerző, hanem a tördelő nevéhez kötődik. A kötet tele van jegyzetekkel. Amik végjegyzetek. Vagyis nem az adott oldal aljára, hanem a kötet végére kerültek. Fejezetenként újrakezdve a jegyzetek számozását. Vagyis minden fejezet első jegyzete a „1”-es számot viseli.

Namost: ha egy jegyzetre kíváncsi vagyok, akkor lapozhatok a könyv végére, kereshetem, hogy a jegyzetek sorában hol van az a fejezet, amit éppen olvasok, hogy az alatt a fejezet alatt, éppen milyen jegyzetről olvastam?Abszolút életszerűtlen. Még ha a végjegyzetek számozása folyamatos lenne a könyv elejétől a végéig...

Viszont így a jegyzetek abszolút elvesztek az olvasás számára. Ami azért baj, mert nem csupán a tartalom forrásainak a megjelölésére szolgálnak, hanem sok esetben plusz információt is adnak a törzsszöveghez. Ám még ha csupán a forrásokat jelöli, akkor is jó lenne látni, milyen forrásról van szó: könyvről, magyar nyelvű könyvről, idegen nyelvűről, sajtóban megjelent cikk, internetes oldalról? Ebben a formában azonban biztos kézzel nem lapozgattam semerre. Utólag meg minek olvassam a végjegyzeteket, amikor úgysem fogok emlékezni arra, mihez íródtak? 

bohm_karaktergyilkossag_1.jpg

HVG Könyvek, Budapest, 2021, 304 oldal · keménytáblás · ISBN: 9789635651696

5/10

2022 április, húsvét utáni hét. Olyan gyorsan elmennek a szabad napok, amikor együtt lehetünk Szerelmetesfeleségtársammal! Túl gyorsan. 

Póthúgom itthon van. Mert alapvetőn Angilaliban él. Azért póthúgom, mert régen igen jókat tudtunk beszélgetni. A keresztény közösségben ismertük meg egymást, az édesapja lelkész. Volt, hogy Póthugi feljött hozzánk (akkor még az exemmel éltem) és azt kérte, hadd üljön le a sarokba tanulni, nem fog zavarni senkit, csak jó nálunk lenni. :-) 

Évek óta nem láttuk egymást, holnap délután a FSZEK Központijában találkozunk. Örülök neki. 

Korcsmáros Pál – Jókai Mór – Cs. Horváth Tibor: A lőcsei fehér asszony

Klasszikusok ha összejönnek, avagy mennyire képregényképes Jókai Mór?

korcsmaros_jokai_csht_a_locsei_feher_asszony.jpg

AZ IRODALOM KLASSZIKUSAI KÉPREGÉNYBEN 13.

Néha büszke vagyok arra, hogy önvizsgálatom szerint nincsenek a múltamban gyökerező görcseim.

– Könnyű neked: ufó vagy! – mondta erre Szerelmetesfeleségtársam. 
– Miért, nálad sem vettem ilyesmit észre, kedvesM!
– Én is ufó vagyok?
– Összekerül, ami összetartozik!

Hiába, hogy hétéves koromban meghalt az anyukám, hiába, hogy az édesapám negyvenhárom évesen halálra itta magát, hiába, hogy ugyanezt tette az anyai nagypapám, hiába, hogy a másik, a nyóckeres polihisztor pedig belehalt a háborúban szerzett szívbetegségébe. Hiába nevelőanyáim tömkelegének (2 db) szeretetlensége, zsarolása, mindenemből kiforgatása. Hiába, hogy életem első nagy szerelme azzal a pofánvágni való, nyálbéla Lajossal csalt meg végül, akivel megvádolták egy építőtáborban, de ő tagadott mindent, én hittem neki, aztán végül mégis ő döntötte meg. Hiába, hogy tizenhét év után jobbnak láttam végleg elengedni az exemet, és közölni vele, hogy a srácaim akkor és ott engem választottak, velem maradtak, bármennyire is szeretik őt. S hiába, hogy utólag megtudtam, amit akkor rajtam kívül nagyjából mindenki tudott. 

Szóval hiába minden! Itt vagyok, egészséges, optimista vagyok, ha kicsit kiábrándult is. Mert nem azt mondtam, hogy nyom nélkül múlt el minden, hogy ne fájt volna rengeteg minden, hogy ne rendültem volna meg ettől-attól, mert dehogynem! Csak jelent torzító görcsökké nem lett a fájdalom. Alakítani biztosan alakított. 

Ám, ha Jókai valamelyik műve a látóterembe kerül, a fenti énképem alapjaiban rendül meg. Azonnal beugrik annak a télnek minden intellektuális szenvedése, az egyetlen eseté, amikor végigszenvedtem magam egy könyvön, ami egy fikarcnyit sem kötött le, ami végtelenül, a fizikai szenvedésig untatott, taszított és semmit nem találtam volna, ami felkeltette volna az érdeklődésemet. Ez a könyv A kőszívű ember fiai volt. Már akkor azon gondolkodtam, hogy egek, én szeretek olvasni, mi van azokkal, akik nem? Azok mekkora szenvedést élnek át? A büdös életben többet könyvet nem vesznek a kezükbe, az ziher! 

Vagyis ez a Jókai regény okozott olyan becsípődést, amit Anyu, Apu és papáim halála, a nevelőanyák viszonyulása, a Szerelmem álnok félrelépése, az exházasságom csődje nem volt képes előidézni. Tudott valamit Jókai, el kell ismernem!

Még egy Jókai-könyv volt, amit kézbe vettem A nagyenyedi két fűzfa. Azt is csak azért, mert Delfin-könyv volt. Tisztességgel átvergődtem rajta, de akkor ismertem fel, hogy csupán azért, mert elkezdtem egy könyvet, egyáltalán nem kötelező be is fejezni. Az élet nem annyira hosszú, hogy legyen ennyi feleslegesen kidobott idő!

Nagyobb szerencsém volt, amikor Jókait megfilmesítettékA fekete város például kimondottan ízlésem szerint való volt.  De Az aranyember, Szegény gazdagok. De kedvencem egyik sem lett. Na, a Szaffi az igen, de melyik Dargay művet nem lehet szeretni? Ugyebár! 

Valahogy úgy jártam a Jókai képregény-adaptációkkal is, mint a Szaffival: a képregény a hátán vitte számomra Jókait: amit nehezen viseltem benne, azt a képek és a képregények eszköztára valamelyest pótolták.

De Jókairól nekem mindig egy jeges, tébolyítón lassan hömpölygő folyó ugrik be, fagyos, ködös téli hajnalon, amikor egy ág roppanása is fáj a fülnek, gémberedett a kéz, rogy össze a láb, csukódik a szem, tompa az agy és áll minden, csak a hideg a külső inger. 

Innen szép nyerni! Korcsmáros Pál és persze Cs. Horváth Tibor (CsHT) nem adta fel.

Van mindkettejük életéről egy-egy, különálló kötet, igazán csuda érdekes mindkettő. Ajánlom őket a figyelmedbe! Korcsmárosról a Mesélő ceruza, CsHT-ról A Nagy CSÉ. Egyik jobb, mint a másik!

korcsmaros_jokai_csht_a_locsei_feher_asszony_08.jpg

A TÖRTÉNET

A Rákóczi-szabadságharc idején élt Lőcse városában egy asszony, Korompayné Géczy Júlianna. Ellentmondásos volt a szentem. Vagyis éppenhogy nem volt szent. A férje távollétében, a fia biztonságáért cserébe feladja a várost a németeknek. Akik persze nem tartják meg az alku rájuk eső részét. Az asszony ezért hősies tetteket hajt végre a saját nemzete érdekében. Végül azonban a sorsa beteljesedik. 

korcsmaros_jokai_csht_a_locsei_feher_asszony_01.jpg

Elég dióhéjnyi az összefoglalásom? 

Nem töltöttem vele órákat, de azért eltűnődtem, mi vehette rá az asszonyt az árulásra, illetve mit láthatott meg Jókai a történetben, ami őt meg regényírásra sarkallta? 

korcsmaros_jokai_csht_a_locsei_feher_asszony_13.jpg

Az asszony motivációja, ahogy már elszóltam magamat, a kisfia biztonsága volt. Ami felülírt becsületet, hazaszeretetet, lokálpatriótizmust, mindent. S később is ez határozta meg az egész életét. Akkor is, amikor aztán teljes mellszélességgel a szabadságharc mellé állt, és hősi tetteket hajtott végre. 

De lássuk be, a csiki-csuki máris izgalmas. A „vajon miért” azért megbizgeti az embert, akkor is, ha alapvetőn nem kedveli Jókait. 

Jókai pedig minden bizonnyal ennek a szeretetnek eredt a nyomába, és felteszi a kimondatlan kérdést: vajon melyik a fontosabb, mi felmentenénk-e a lőcsei asszonyt vagy némi hezitálással igazat adnánk neki? 

korcsmaros_jokai_csht_a_locsei_feher_asszony_02.jpg

A kérdésfelvetés nem rossz. A regényt nem tudom, milyen, mert ugye Jókait a Kőszívű óta... De a Molyon 89%-os a tetszési indexe, s az azért nem megvetendő értékarány. Ebből is látszik, mennyire igaz, hogy kinek a pap, kinek meg a papné (de mi van, ha katolikus a pap?). 

A KÉPREGÉNY ÉS EZ A KÉPREGÉNY

Cs. Horváth Tibor munkásságát egykoron, ma is sokan igen komolyan kritika alá vetik. Életében Kuczka Péter volt a nagy ellenfele, manapság pedig az utókor. De a szemrehányásaik megegyeznek. Egyöntetű vádjaik azt mondják, hogy CsHT adaptálásai túl szószátyárok, nem engedik szóhoz jutni a képeket, és éppen a szószátyárság végett kiherélik az eredeti műveket. Ezért sem volt a képregény a coclizmusban támogatott műfaj, és lássuk be, a vád a két hordozó közeg vaskos eltérései miatt nem volt alaptalan. A regények képregényadaptációi szükségszerűen koncentráltak az alapművek cselekményére. Holott nem biztos, hogy minden esetben, kizárólag azokban van a lényeg.

Viszont eredeti képregények (értsd: nem adaptációk) kiadására kezdetben nem volt lehetőség. Aztán meg CsHT, aki képregény nagyhatalommá lett, belekényelmesedett önnön szerepébe, és nem is forszírozta a kérdést. Könnyebb volt a kitaposott út. És a bevett rutin biztosította számára a pozícióját. 

Tény, hogy gyerekkoromban volt néhány olyan képregény, amit nem voltam képes végigolvasni. Konkrétum semmi nem ugrik be, de az igen, hogy Zorád rajzolta a többségüket. Azt hiszem, ha a Lőcsei akkoriban a kezembe kerül, hasonló sorsra jut. Ugyanazért. Nem véletlen, hogy Zorád Ernő fel is lázadt CsHT ellen, és a saját kezébe vette a képregényírást. is.  

Pedig ellentmondásos a dolog. Mert a másik vádam éppen az, hogy voltak pillanatok, amikor kétségbeestem, mert eltévedtem a történetben, hogy akkor ki, kinek a kije, és merre hány éves a kapitány? Pedig annyira nem komplikált a történet. 

korcsmaros_jokai_csht_a_locsei_feher_asszony_07.jpg

S akkor itt van ez a két antagonisztikus tényező: a történet világosságának magától értetődő igénye és a sok szöveg elvetése, mert, no, képregényt olvasunk, kérem! 

JÓKAI ÉS KORCSMÁROS

prímán összeillenek. Talán azért, egyikük sem mentes sem a valóság szeretetétől, sem a humortól, sem a romantikától. Éppen ezért egy szabadságharcól szóló tragikus történetbe mégis szervesen illeszkednek az olyan képkockák, amiket önkéntelenül mosolyodunk el. 

Ugyanakkor szembe jön velünk a teljes realitás is, kidolgozott apró részletekkel, valósághű ábrázolással. 

S ahogy megszokhattuk a kapcsolatok milyensége egy-egy apró mozdulatban, szemvillanásban, kéz-, láb- vagy testtartásból egyértelművé lesz. 

A lőcsei fehér asszonyt Korcsmáros szemmel láthatón jókedvében követte el. Magától értetődőn váltogatja a hangulatokat, a stílusokat, a nézőpontokat. Ezáltal unalmassá sem lesz, de az ábrázolás miatt a kifejezés egésze mégsem veszti el az összetartó erejét. Cseppet sem rajta múlik, hogy a képregény mégsem lesz kedvenccé, csupán nagyon kedveltté.

 *

Casparus, Solymár, 2021, 60 oldal · puhatáblás · ISBN: 9789639833784 

7/10

2022 április, húsvéthétfő. Jézus tegnap feltámadt. Ezzel páran törődnek, másokat csak az érdekel, mit tojt a nyuszi. Rosszabb esetben a Jézuska. Ezért is kívánnak „boldog nyulat". Rendben van, hogy a húsvéthétfőnek már nem sok köze van a Bibliához, annál inkább az évszakok változásához, a természethez és az ezekből fakadó népszokásokhoz, és ezzel nincsen is baj. A baj csak az, hogy annak a lényege, mit jelent, hogy Jézus feltámadt, teljesen elvész. 

Mondom, miközben fikarcnyit sincsen húsvéti hangulatom, és távol érzem magam a húsvét bármiféle keresztény liturgiájától. Bizonyíték erre, hogy Kansast és Foreigner-t hallgattam ma hajnalban. Meg egy fiatal magyar bagázst, a The Swamp Creaturst. Felettébb figyelemre méltók!

És sajnos anyóspajtást mégsem engedték haza a kórházból...

Leonyid Szolovjov – Cs. Horváth Tibor – Sebők Imre: A csendháborító

Vajon tud-e tréfásan rajzolni a legfestőibb képregényeket rajzoló Sebők Imre?

sebok_szolovjov_csht_a_csendhaborito.jpg

Nem tudom, miért szokott rá Leonyid Szolovjov (1906–1962) a török Naszreddin Hodzsa történeteire, de két könyvet is megjelentetett róla. Ha nem találkoztál még vele, akkor Naszreddin Hodzsa olyasféle figura mint Lúdas Matyi , Thyl Ulenspiegel vagy Kaleb, a lator, Campanile remek figurája (nem is tudom, hogy a könyv vagy a film a jobb? De, tudom, a film, mert a Kaleb szeretőjét alakító Edwige Fenech nagyon szép nő volt.) 

Már hallom is Szerelmetesfeleségtársam hangját, pedig még nem is olvasta a fenti mondatomat. 
– Na, szép, mondhatom!
– Drága SzFT, rengeteg gyönyörű nő van, de én csak beléd vagyok szerelmes!
– Nincs rengeteg gyönyörű nő, csak én vagyok az! – fricskázik vissza. Mit mondhatok erre?
– Igazad van, rengeteg szép nó van, csak te vagy gyönyörű!
– Szép sincsen rengeteg, és neked nem szabad észrevenni egyet sem... – próbálkozik, de ezt már nem hagyom, elvégre férfiúi büszkeség is van a világon:
– De, rengeteg szép nő van! Annál jobban értékeld, hogy én meg csak és kizárólag téged akarlak, beléd vagyok szerelmes!
Valahogy így fog lezajlani a beszélgetés. Aztán mosolyogva olvassa majd tovább az értékelést.

Ahogy Szolovjov rászokott Hodzsára, én meg úgy kezdek rászokni Sebők Imrére. Egyelőre még válogathatok az újra megjelent képregényei között, s annyi van, hogy még jó darabig tehetem.

Nem véletlen, hogy éppen A csendháborító volt a következő szerzeményem Sebőktől. Azért nem az első, mert egyszerűen elsiklottam afelett, hogy egyáltalán létezik. Az eredeti regényt sokszor olvastam. Annyira jó. Meg annyira vacak a memóriám.

Nem hiszed el, de még azt sem jegyzem meg, amit én magam írok! Néha tényleg rácsodálkozom erre-arra, főleg a szépirodalmi kreálmányaimra.

Tegnapelőtt Gergő fiam átküldött egy zenei ajánlólinket, egy Dark Tranqullity nevű skandináv banda egyik számát. Hát, igen, durvább muzsikákat hallgat mint én, ő maga is úgy néz ki, mint skandináv harcos.

Az átküldött zene nagyon jó, annyira, hogy még a helyenkénti hörgős éneket is simán elnéztem, pedig azt nem kedvelem. Fel is hívtam Gerit, hogy beszélgessünk róla. 

Nagyon lelkes volt, ömlött belőle a szó. Fejtegette, hogy van olyan dala az együttesnek, ami a görög mitológiához nyúlt, és az alvilág folyóiról van benne szó. 

– De ezt te úgyis jobban tudod, Apa, az elbeszéléseid... – mondta. 

Fogalmam sem volt, miről beszél. Mármint azt tudtam, mire utal: a mitológia parafrázisos elbeszéléseimre (drukkolj, kérlek, esélye van, hogy megjelenik, egy kiadó igent mondott rá, csak a finanszírozása még kérdéses), de annyira nem merültem el a mitológiában, hogy kapásból értsem, Geri miről beszélt. Szerintem ő sokkal többet tud nálam. Én pillanatnyilag használom fel az információkat, aztán huss, ahogy jöttek, el is felejtem őket. Nem művelt vagyok, csak viszonylag olvasott, ha érted a különbséget. Geriben rögzülnek az infók. S ez akkor is így működik, ha az infókat én találom ki. Amikor újra olvasom magamat, néha csodálkozom, hogy jé, ezt én követtem el. 

Tűnődtem is, mekkora bajban leszek, ha könyvbemutatóra, író-olvasó talákozóra kell mennem... El kell előtte olvasnom mindenképpen a saját könyvemet, hogy tudjam, miről beszél, aki kérdez. :-D

Szolovjov másik könyvéből, Az elvarázsolt hercegből Dargay Attila készített képregényt. (A linken képeket is találsz.) Olyan megszokottan dargaysan. Tudod, a rajzai játékosak, olyan, hogyan is mondjam, gömbölyűek, kedvesek, még a harcokon is mosolyogsz. 

Sebők Imre egészen másképpen rajzol. S éppen ez fokozta az érdeklődésemet. Ahogyan Rejtő regényeinek a feldolgozást sem nagyon vagyok képes autentikusnak tekinteni csak Korcsmáros Páltól és maximum Zorád Ernőtől (mert az, na!), úgy Dargay után Szolovjovot sem voltam képes mástól elképzelni. Ezért az alcím kérdése: vajon a legfestőibb magyar képregényes Sebők képes-e tréfásan rajzolni? 

sebok_szolovjov_csht_a_csendhaborito_12.jpg

A CSENDHÁBORÍTÓ TÖRTÉNETE

Ahogy mondtam, Szolovjov két Naszreddin Hodzsa története, ha úgy nézem, pikareszk regény. 

...kópé- vagy kalandor-regény, általában szatirikus hangvételű alkotás, melynek hőse szegény csavargó, bűnöző vagy más, a társadalom peremén élő személy, aki ügyessége és eszessége segítségével próbál boldogulni. (Wikipédia)

Naszreddin erre-arra jár, és rendkívüli eszessége végett rendre kibabrál a fejesekkel, az emirrel, az uzsorással, mikor kivel kell, és teszi ezt mindig mások érdekében, az alacsonyabb társadalmi osztályok védelmében. Gondolom, ez utóbbi volt a szovjet-rendszerben alkotó Szolovjov alapkiindulása is az alak felhasználásához.

sebok_szolovjov_csht_a_csendhaborito_08.jpg

Naszreddin Hodzsát nem Szolovjov találta ki, Keleten legendás figura, több nép is a magáénak vallja őt. Érdemes egy kicsit utána olvasnod. A linkből kiderül, hogy nem Szolovjov volt az első, aki irodalmi alaknak használta őt. De minden bizonnyal a legolvasottabb, legsikeresebb interpretálója lett Naszreddin figurájának. Legalábbis Kelettől  nyugatra. 

Mellesleg a hodzsa arrafelé lehet tulajdonnév is, de főnév is. Az utóbbi esetben vallásos tanítót jelent. Az eredetinek mondható Naszreddin-történetek jobbára ilyen okító-, nevelő jellegű mesécskék. 

A csendháborító története ha akarom egybefüggő egész, ha akarom, kis történetek koherens füzére. Úgy kezdődik, hogy Naszreddin visszamegy szülővárosába, Bokharába.

Ma is létezik a város. Buharanak hívják és Üzbegisztánban találod, ha a térképen keresnéd. A nagysága és a lakosságának a létszáma nagyjából Debrecenének felel meg.

Bokharában Naszreddinnek rejtőznie kell. Bár az utca embere mellette van, kedveli a nagy kópét, a helyi hatalmasságok orrolnak rá egykori csínytevéseirért. Konkrétan vérdíjat tűztek ki a fejére. Ez azonban, bár óvatosságra készteti, el nem retttenti a kópét. 

A történet fő szála azt meséli el, hogyan állt nem gyengéd és tréfás bosszút Naszreddin Dzsafáron, az uzsoráson, hogyan mentette meg a fazekast annak kapzsiságától. (Tisztára mint a mai bankok: pénz háromszáz százalékos kamatra! Csak akkoriban uzsorásnak hívták, aki ilyet tett. Ma pénzpiaci szereplőnek, meg kamatos kamatnak.) Illetve miképpen mentette ki a fazekas gyönyörű lányát, Güldzsant az emír palotájából. Akit aztán meg is tartott magának. Cherchez la femme!

Olvasás közben lehet nevetni, lehet izgulni, lehet  drukkolni, lehet elolvadni. S nem lehet kételkedni, hogy ez valóban így történt-e, s hogy Naszreddin sikerrel jár-e? Mert persze, hogy naná! Elvégre mesét olvasunk, nem a valóságot bizgetjuk, ahol, tudjuk, a jó jobbára elnyeri a méltó büntetését, a rossz pedig boldogan él a meg nem érdemelt javaival, amíg meg nem hal. 

sebok_szolovjov_csht_a_csendhaborito_15.jpg

SEBŐK IMRE ÉS A KELET VILÁGA

A képregény 1969-ben jelent meg a Népszava című napilapban. Igen, szalagban, naponta három-négy kockában, kicsi rajzokkal. 

Sebők Imre alkotóképességének több korszaka volt. Ez a képregény a jobbikból való. Mert volt egy időszaka,  '66–'73 között, amikor besokalt, az alkotásai elnagyoltak, hiányosak, megkopottak lettek. De rögtön hozzá is teszem, amint kikerült a taposómalomból, visszatért az eredeti alkotókedve, ezáltal a kezei alól kikerülő munkák ismét hozták a régi, eredeti minőséget. 

Ugyan Sebőköt soha nem a képei részletgazdagságáért szerettük, sokkal inkább azért, amit a fénnyel s az árnyékkal művelni tudott, de A csendháborító számtalan olyan kockát kínál, amelynél el-elidőzünk, nézegetjük, csodáljuk, és, nos, igen, nevetünk. A részletgazdagság végett például az alábbi rajzokat ajánlom: 

 

Viszony cseles ez a részletgazdagság dolog, mert van néhány olyan képkockája, hogy az első blikk azt mondja, micsoda kidolgozottság! Figyeld csak ezt a képet!

sebok_szolovjov_csht_a_csendhaborito_17.jpg

Ám ha jobban megnézed például a kapu tetejének sötét faragását vagy a sötét faragás melletti kődíszeket, rájössz, hogy nincs ott semmi kidolgozottság, foltokkal, elkent semmikkel érte el Sebők a kidolgozottság érzetét. Zseniális, nem? 

A humor kérdése ebben az esetben azért különös, mert Sebők nem a humor rajzolója. A képeinek tónusa sötét, a rajzai általában nem játékosak, nem tréfásak. Nem a szerfeletti könnyedség, hanem a komoly realitás alkotója. A csendháborító azonban bizonyítja: a realitás nem zárja ki a humort, a valóság is lehet tréfás. Csupán a nézőpontot kell jól megválasztani. De Sebők simán veszi az akadályt, anélkül, hogy péppé alázná a saját munkásságát, illetve idegen tollakkal ékeskedne. Amikor poénkodik ugyanolyan magától értetődő mint a komolysága. 

S nos, igen, mert  a mesékben van szerelem, pont Bokharában ne lettek volna nem csupán kedves és figyelmes  hanem csinos, és szemrevaló lányok, asszonyok? Sebők Imre is világosan bizonyítja, hogy voltak.

sebok_szolovjov_csht_a_csendhaborito_05.jpg

Ahogyan azt is, hogy bármilyen környezetet képes jól megrajzolni, de érdeklődése középpontjában leginkább, legfőképpen az ember és az ember kapcsolatai állnak, legyen bármilyen időben, korban és térben. 

Feltűnhetett volna, de csak most történt meg úgy igazán, hogy Sebők mekkora mestere a mozgások természetes ábrázolásának is.  Egy árnyalatnyi mesterkéltség, tétovaság, sutaság sincsen az alakjai mozdulataiban, legyen szó akár hétköznapi cselekeretekről, akár gyors, heves mozgásokat megjelenítő jelenetekről. 

Mindezeket összeillesztve A csendháborító egy remekül megalkotott adaptációja az eredeti regénynek, hangulatos, mulatságos, izgalmas és felettébb nézegethető. S mi kell más egy jó képregényhez?

Sebők Imre képregényeinek listája itt található.

Gar-Wind, Ócsa, 2014, 64 oldal · puhatáblás · ISBN: 9786155201097 · Illusztrálta: Sebők Imre

9/10

2022 április, húsvétvasárnap, Jézus feltámadásának az ideje. De akkor micsoda a húsvéthétfő? 

Tegnap bejutottunk anyóspajtáshoz a kórházba. A tökéletesen értelmetlen és haszontalan oltási igazolvány nélkül nem mehettünk volna be sem az állami szabályok értelmében, sem az ügyeletes portás állítása szerint, akivel előző nap beszéltem. Ezért gondosan felcímkézett szatyorba tettük a cókmkot, amit vittünk neki, és mentem a portára, hogy leadjam a csomit. Mondtam, mit akarok, mire a portásnő: 
– Menjenek, vigyék fel!
– Tessék? – kérdeztem, mert nem hallottam, amit mondott. Szerelmetesfeleségtársam itt kezdett aggódni, hogy el ne űzze a lehetőséget a legendás becsületességem. De szerencsre, amikor megértettem a szavakat, kapcsoltam, és csak annyit kérdeztem:
– Merre kell mennünk?
Mondhatom, anyós is meglepődött. És hála Istennek, egészen jól van, még ránézésre is. 

Mondtam már, hogy gyönyrű és kedves unokám van? S azt, hogy veszettül szerelmes vagyok tizenöt éve Szerelmetesfeleségtársamba? S azt, hogy mindent összevetve tök jó dolog élni? 

 

Dampyr 8.: Az ördögi vászon (+ Magnus gróf)

Az egyik legjobb „Dampyrˮ-kötet, annyit mondhatok!

dampyr_8_az_ordogi_vaszon.jpgfrike_comics_logo.jpg

Magnus gróf (Dampyr 17.)
Írta: Mauro Boselli
Rajzolta: Marco Torricelli

Az ördögi vászon (Dampyr 18.)
Írta: Maurizio Colombo
Rajzolta: Luca Rossi

Mostanában rengeteg képregényt olvastam. Így alakult. Jól alakult. De sokból is megárt a jó!

A blogom kezd képregény-bloggá alakulni. Ami nem baj, csak nem feltétlenül jó. 

A Frike Comics-től, nevesen Giovannitól kaptam egy kupac képregényt. Amikor egyeztettünk, hogy mi legyen benne, mondtam neki, hogy az új Dampyr ne, azt már megrendeltem.

Mert az összes magyarul megjelent itt van a polcomon. Idegen tőlem a téma, unásig mondtam már, hogy nem szeretem a horrort, nem bírom a vámpíros történeteket, de a Dampyr kilökött (ahogy divatosan mondani kell) a komfortzónámból, és jól kilökve is tart. Legalábbis önmagára nézve. 

Pedig az az igazság, hogy volta- és tulajdonképpen így a sokadik kötet után már nem okoz meglepetést. Hogyan is tehetné?

De valahogy úgy van ez, mint Szerelmetesfeleségtársammal: tizenöt éve vagyok belé szerelmes, igen, mindenhol, mindenhogy, mégsem unom sehol, sehogyan. Minden reggel örömöt okoz, hogy mellette ébredek, hogy láthatom az arcát, hallhatom a hangját, leshetem a gribedlijét, meg mindenét. S tudod mi van? Megfigyeltem: ha megnézek egy nőt az utcán, az esetek döntő többségében (bár erre mindig utólag jövök rá), hasonlít rá valahogyan. Éppen ezért azt sem unom, cseppet sem, ha csupaszon láthatom és...

Na, valahogy így van ez a Dampyr-ral is: teljesen egyértelmű, mi várható tőle, mire számíthatok, mégis érdekel, mégis jó újra és újra belelapozni, nézegetni, olvasgatni. S csuda izgalmas az új számokat várni, megkapni, fellapozni.

Dampyr meseszövéséről, esztétikájáról azt hiszem, a magam részéről mindent elmondtam már. Sőt az alaptörténetéről is. Ezért ebben a sokadik értékelésben ezzel már nem sokat foglalkozom. 

Na, jó, ha mégsem találkoztál volna eddig Harlan Drakavál és a társaival, elmondom, hogy Harlan egy dampyr. Vámpír és ember gyermeke. A vére halálos a vámpírokra nézve: ha a szervezetükbe jut: pusztulnak. Harlan az éjurak pusztítására tette fel az életét, amikor megértette, ki is ő. 

Állandó társa a balkáni háború egyik szanadcsapatának a volt vezetője, Emir Kurjak és Tesla Dubcek, a vámpírlány, aki utál vámpír lenni, csak kénytelen, ezért azok ellen fordult, akik vámpírrá tették. A főhősök nem kizárólag, de jobbára vámpírok ellen küzdenek. Mondhatnók, jobbnál jobb történetekben. 

Dampyrok rajzai realisztikusak, aprólékosak, részletgazdagok. A képregény fekete-fehér. Ne fanyalogj, ez így jó! Én el sem tudom képzelni színesben. Szerintem ez is szerves része annak, hogy szeretem. Egy alkalommal belenéztem a sorozat alapján készült két filmbe. Lehet, hogy egészében jók, de nekem kiábrándítók voltak. Eleve azzal, hogy színesek a filmek. (A Sin City-filmek ezért is voltak zseniálisan jók: mindenben ragaszkodtak Miller képregény-megfogalmazásához, tökéletesen hozták a képregények hangulatát.)

Egy-egy magyar kötet két eredeti, olasz történetet tartalmaz. A magyar kiadás azonban kötetenként csak egy címet kap. Ezt nem értem, a történetek egyenrangúak, biztosan jó oka van, hogy így tesz a kiadó.

A nyomdai kivitellel soha nincsen baj, minden a helyén van. A mérete kellemes A5-ös, könnyem kézben tartható, tartós kötése van, eszébe sincsen széthullani, megtörni, masszívan egyben van. 

A magam részéről a borítókkal nem vagyok kibékülve. Nekem a tartalomhoz képest túl harsányak. Jó, persze, a legtöbb sztorivég is eléggé hollywood-i, de az valahogy csak nagyon csekély alkalommal zavart. A borító már sokszor, de mit lehet tenni? Ez a mostani jól sikerült. Valahogy itt van benne a címadó történet lényege, s kellemesen hátborzongató is. 

MAGNUS GRÓF

Norvégiában vagyunk. Ǻlesund városában. (Ha érdekel, hogyan néz ki, itt találsz róla képeket.) A városkát 2009-ben Norvégia legszebb városának választották. Az elhelyezkedése csuda érdekes, nézd csak!

dampyr_8_az_ordogi_vaszon_alesund.jpg

Rajzban pedig így fest: 

 dampyr_8_az_ordogi_vaszon_23.jpg

Amit 1904-ben elpusztított egy hatalmas tűzvész. Minden egyes ház leégett, az egész várost újjá kellett építeni. Szecessziós ékszerdoboz lett belőle. Egyetlen ház azonban kilóg a sorból. Nem szecessziós. Szálloda működik benne. Ez volt az egyetlen ház, amely titokzatos módon túlélte a huszadik század elejének tűzvészét. Sértetlenül. Légy nyugodtan értetlen: ugyanúgy fából épült, ahogyan akkor a város összes épülete. 

dampyr_8_az_ordogi_vaszon_07.jpg

Edwards professzor ebben a szállodában vesz ki egy szobát. A prof az ezotéria történetével foglalkozik. A városban Orlando Magnus gróf nyomait kutatja. Nappal nincs is baj. De éjjel előbukkan a 13-as szoba, ami nappal, ahogyan az a szállodákban lenni szokott, nem létezik. Először csak az tűnik fel a profnak, hogy nappal nagyobb a szobája mint éjjel. 

A következő helyszínünk Sogne fjord is létező hely. Norvégia legnagyobb fjordja. (Vagy valami egészen más, mert a képregényben a Sogne fjord-alakban szerepel több helyen is. Csakhogy ebben a formában nyomát sem leltem.)

A fjord a szárazföldbe benyúló, sziklafallal korlátolt, keskeny tengernyelv. Igen mély és a hosszát sem aprózza el. A mélység meghaladhatja az egy kilométert, a hossza pedig többszáz kilométer is lehet. A Sogne a világ második leghosszabb fjordja a maga kétszázhárom (máshol kétszázöt) kilométerével. 

Emiatt némileg hányavetinek mondhatom a képregény helymeghatározását, amikor azt mondja: „Sogne fjord, Norvégia”. A fjord szárazföldbe nyúló hossza mentén minimum tizenöt jelentősebb város van. A nem jelentősekről nem is szólok. Szóval ezen a kétszáznéhány kilométeren belül bárhol lehetünk. No, nem mintha óriási jelentősége lenne.

Szóval ahol vagyunk, akárhol is legyünk, van egy templom. Régi. Egy eredeti stavkirke, vagyis norvég fatemplom.

dampyr_8_az_ordogi_vaszon_03.jpg

A freskóját javítani kell. Egy fiatal, szemrevaló angol restaurátornő éppen munkában van: a templom Hyeronimus Bosch stílusát viselő freskóját hozza rendbe.

Amikor egy éjjel, munka közben megtisztít a Pokol című festményen egy feliratot, fémes zajt hall a kriptából: az ott levő sírról lehullt egy rozsdás lakat. A sírfelirat: Magnus Orlando. Orlandó híres, hirhedt alkimista volt. Fekete mágiával foglalkozott. Olyan mélyen, hogy az még a mágusokat támogató Krisztina királynőnek is sok volt. 

A restaurátort amikor az éjjel abbahagyott munkából hazafelé tart, egy különös alak veszi üldözőbe, aki rendkívül hasonlít a festmény egyik alakjára. Hogy, hogynem, Harlan és Tesla is éppen ebben a városkában tartózkodik. Harlan Magnus gróf után nyomoz. 

Ezalatt Ǻlesundban a csak napszakosan létező 13-as szoba elnyeli Edwards professzort. 

Tovább is van, mondjam még? Nem mondom. Elsütném a megoldásokat és az annyira illetlen lenne! Nem is teszek ilyet. Lesz itt kalamajka, kaland, túlvilág és csócsa rendesen, ennyit elmondhatok. Van hangulata!

AZ ÖRDÖGI VÁSZON

A címadó történet címe és a borító rajza adja, miről is lehet szó. S igen, arról van szó!

Alexis Musuraka horrorfilmek rendezője volt a negyvenes években. (Nem, nem volt.) A perverzió esztétájának tartották. 

dampyr_8_az_ordogi_vaszon_18.jpg

Teslát, Harlan vámpír-társát megkeresi Musuraka egykori tanítványa, akinek a feleségét nagy eséllyel Musuraka ölte meg. Az öregurat Louis Fullernek hívják. Dokumentumfilmet készített és könyvet is írt Musurakáról. Amsterdamban él.

dampyr_8_az_ordogi_vaszon_17.jpg

Harlan egy éjurat ismer fel Musurakában. A trió, Harlan, Tesla és Kurjak Amszterdamba utazik hogy első lépésben megkeressék Fullert. 

dampyr_8_az_ordogi_vaszon_16.jpg

Eközben egy amszterdami moziban tébolyító dolgok történnek. Ahogy a borítón is látod. S az még barátinak mondható ahhoz képest, ami a két borítólap között történik. Barátom, ha tudnád!

Vagyis a dolgok összeállnak, már csak egy dolog van hátra: le kell győzni Musurakát és a vászonról lelépő szolgáit. Csekélység. 

A képi megfogalmazás egyik érdekessége, hogy minden realiszitkusága, szépsége és borzalma ellenére él a karikatúra eszközeivel is, anélkül, hogy kilógna a lóláb és anakronisztikussá válna. 

MERRE HÁNY MÉTER?

Ez a kötet is a legjobbak közül való. Mindkét történetről elmondható, hogy a műfajhoz képest összetett és izgalmas. Számomra a második végső előtti csatája egy kicsit sok volt a vászonról lejöttekkel, de a Musuraka-s megoldás már rendben volt. 

Ezzel és mindennel együtt a Magnus gróf valahogy jobban megfogott. Nem tudom, pontosan miért. Valahogy csipetnyivel hangulatosabb és visszafogottabb volt. 

A képi világból kaptál ízelítőt. A Magnus rajzai világosabbak, tisztábbak, finomabbak, a mozis sötétebb, többet játszik a fény-árnyék lehetőségeivel, a tónusokkal. Egymáshoz viszonyítani lehet a rajzokat, de nem rangsorolni lehetetlen. Meg minek is. Más és más a kettő, de a maga helyén teljesen megfelelő és rendben levő mindegyik. Ahogyan az a Dampyr esetében ez lenni szokott. Tény, a Dampyr-ok többségének ábrázolásához a mozis-sztori van közelebb, de az is tény, hogy ennek meg igazából nincsen jelentősége, semmit el nem vesz a Magnustól. 

 *

Frike Comics, Budapest, 2022, 188 oldal · puhatáblás · ISBN: 9786155891311 · Fordította: Nagy-Mihály Ágnes 

9,5/10 

2022 április, nagypéntek. Szegény anyóspajtást tegnap orvosilag megkéselték, nincsen még túl jól. Abban reménykedtünk, hogy ma érte mehetünk, de most úgy fest, ebből nem lesz semmi. 

(Este hatkor: semmi nem lett, hétfőn mehetünk érte, de legalább ma már úgy beszélgetett velünk telefonon, ahogyan szokott. Vagyis nincs még jól, de sokkal jobban van.)

Tegnap utoljára dolgozott egy számomra nagyon kedves kolleginám: szülni megy. Az esemény örvendetes, de hiányozni fog, nagyon kedvelem őt. Ráadásul csuda jó munkatárs volt. Tegnap össznépi búcsúztatója volt, kapott egy pelenkatortát, meg egy borítékot. Nem tudott róla, siimán, spontán elsírta magát. Hiányozni fogsz, Szinti!

Mike Oldfield  (Return To Ommadawn; hosszú idő után az első igazán hallgatható lemeze; SzFT néha már unja is) után Dark Tranquillity szól. Geri fiam ajánlotta. Nem szeretem a hörgős dolgokat, de ebben nem zavar. Lehet, egy komplett lemeznyi már sok lesz, de bepróbálom. Már próbálom is. :-)

Jean-Louis Harouel: Emberi jogok a nép ellen

Amikor a jog pusztító gyilkossá válik és a józan ész sikítva menekül

harouel_emberi_jogok_a_nep_ellen.jpg

A szavak jelentése hihetetlen mértékben eltorzul, elértéktelenedik, megváltozik manapság. A jelentésváltozásuk jellemzi a kort és a közeget, amelyben élünk. 

Nézd csak meg, mi ennek a könyvnek a címe! Olvasd csak el újra! S gondolj bele, mennyire értelmetlen, amit mond! Aztán pedig abba, hogy jelenleg mégis ez a rögvalóság a gyakorlatban. 

Ki ez a fickó, hogy ilyeneket fogalmazzon? Jean-Louis Harouel (1944-) jogtörténész, a párizsi Panthéon-Assas Egyetem professzor emeritusa.
A Sciences Pón tanult, majd jogi doktorátust szerzett. Mintegy húsz könyvet írt. Nem szakbarbár, nem kontár, nem labdaszedegető a témában. 

Tehát érdemes figyelni arra, amit mond. Bár kétségtelen, az ilyen-olyan iskolák és címek nem feltétlenül jelentenek sokat. 

Hadd tegyem fel másképpen a kérdést! Mit mond Harouel ebben a könyvecskében? Érdemes rá odafigyelni? Hát lássuk, mérlegeljünk, töprengjünk együtt! 

ÉS MI VAN, HA PONTOSAN TUDJUK AZ IGAZSÁGOT?

Még mielőtt, azelőtt...A kérdés ismét, sokadszorra és gyakorlatilag állandóan feltehető: ment-e előrébb a világ a könyvek által? Van-e értelme a világ jelenlegi helyzetével foglalkozó, a helyzet szegmenseit boncolgató könyveket írni, olvasni? Megállítható-e szavak által a bomlás, a kifordulás, az átrendeződés, a süllyedés, a devalválódás? Vajon mire ment Orwell az 1984 pengeéles meglátásaival, Huxley a Szép új világ leírásával, vagy Szolzsenyicin a vaskos Gulág szigetvilágával? Talán megszűnt a kommunizmus borzalma bármelyiktől is? S ha nem, mit értek a leleplező szavak?

Úgy egyáltalán, mit érnek a leleplező szavak? Hiszen már mindent lelepleztek az égadta világon! De mindent! Pontosan tudhatjuk, hogy semmi sincsen úgy, ahogyan gondoltuk, tanultuk, de akár tapasztaltuk is. S vajon milyen változások lettek a leleplezések, útmutatások nyomán? Még a teljesen nyilvánvaló dolgok sem mindig okoznak változást.harouel_emberi_jogok_a_nep_ellen_hihetetlen.jpg

Elsősorban azért nem, mert annyi az információ, hogy az feldolgozhatatlan. Ezáltal a lényeges infók súlya elvész. Ha egyáltalán felismerjük, mi a lényeges. 

A napokban olvastam a legutóbbi Hihetetlen Magazin különszámát, A nagy újraindítást. Nem tudtam nevessek vagy sírjak. Mert egyfelől a lap nagy részének az olvasásakor hevesen bólogattam egyetértésem jeléül. Anélkül, hogy heves konteo-hívő lennék.

Másfelől nevetnem kellett az olyan érveken, amelyek arra figyelmeztettek, hogy a médiának semmit ne higgyünk el, mindennek nézzünk utána, mindent mérlegeljünk, értékeljünk. Jó, persze, hogy persze! De könyörgöm, mihez viszonyítva tegyük ezt? Minek alapján? S hol tudunk új, bizonyosan valós, igaz szempontokra, viszonyításokra lelni? Hol nézzünk utána, ha a médiának semmit sem hihetjük el? Ha tudhatjuk, hogy Soros, Bill Gates, Klaus Schwab is csak bábfigura, akkor hol a fenébe nézzek utána a valós háttérhatalom neveinek? Még ha a Hihetetlen közöl is belőlük néhányat? S rendben, nem hittem el, utánanéztem, átgondoltam, immár pontosan látom, tudom, mi van. S akkor most merre a hány óra? 

De azért tisztán látni nem rossz. Csupán nyugtalanító. Sőt, némileg kétségbeejtő, mert a tehetetlenségi erő hatalmas. 

Na, akkor ijedjünk meg az újabb könyv miatt!

AZ EMBERI JOGOK VALLÁSA

Az emberi jogok szóösszetételről mindig az Illés együttes legendás fehér albuma, a hosszú ideig betiltott Human Rights jut eszembe. Ahelyett, hogy ennek a lemeznek az alapjául szolgáló dokumentum, Az Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozata jutna az eszembe. 

Amiről soha nem gondoltam volna, hogy akár még ellenségévé is lehet a népnek. Bár ez a mondat így nem teljesen igaz. Csak részben. S ezzel benne is vagyunk a sűrűjében!

A jog önmagában nem rossz vagy jó. Kérdés, a jogalkotó és -alkalmazó hogyan és mire szándékozik használni. Illetve hogyan értelmezi a jogszabályokat. 

A jog célja, hogy a társadalom működését adott területeken szabályokba foglalja. A szabályok több, egymástól jól elkülöníthető területen érvényesülnek. Beszélhetünk például közjogról és magánjogról, nemzetközi jogról, alkotmányjogról, közigazgatási jogról, büntetőjogról, polgári jogról, családjogról, gazdasági jogról, munkajogról. A sor egyáltalán nem teljes. 

A modern társadalmak megkísérlik az élet minden területét joggal lefedni. S iparkodnak a jog szabályaihoz alakítani a közösségi életüket.

Úgy általában beszélek. Az, hogy a jog alkalmazását egyre több helyen, egyre több ember szkeptikusan, cinikusan figyeli, ha figyeli egyáltalán, alátámasztja, hogy a szabályok nem teszik lehetetlenné a velük való visszaéléseket, a részrehajló értelmezéseket, a jog alkalmazásának vaskos ellentmondásait. (Ez utóbbira töménytelen példát hozhatnék fel, de kapásból a Budaházy-ügy jutott az eszembe: Budaházy tizenhét év letöltendő büntetést kapott. Biszku Béla a tömeggyilkos két év felfüggesztettet.) 

Vagyis még a megfelelő jogszabályok megléte sem jelent semmiféle garanciát a jogszerűségre, a jog megfelelő alkalmazására.  

Pascal Harounel a jog egy adott területére, az emberi jogokra koncentrál.  A nyugati társadalom működésének a kulcsa szerinte ezen jogok abszolutizálásban keresendő. 

Az emberi jogok az utolsó szekuláris vallásunk. 

(Elie Wiesel)

Mert erről van szó. A jog világi vallássá lett. Haroun azt mondja, volt elődje e világi vallásnak: a kommunizmus. Sőt, még egy lépéssel hátrébb lépve: az ész. A francia forradalom ugyanis azt tette istenné. Majd embertelen vérengzés következett a nevében. Ahogy a kommunizmus is maga mögött tudhat úgy háromszázmillió áldozatot világszerte. 

Megfigyelhető tehát, hogy a szekuláris vallások dogmatikusak, megváltó világképüket mindenáron rákényszerítik az egész társadalomra, magukat mindenekfelett valónak gondolják. Az egyetlen üdvözítő útnak. az egyetlen lehetőségnek. 

A szekuláris vallás, legyen szó bármelyik formájáról, az embereket teljesen egyenlőnek gondolja, nem enged semmiféle kivételt semmilyen irányból és szempontból. Így esküdt ellensége minden egyéni és csoportidentitásnak. Az embereket csak globális értelemben látja. Maximum két csoportot hajlandó elismerni: azokat, akik már ismerik és elfogadták az igazságot, és azokat, akik nem ismerik és/vagy elutasítják. Az előbbiek a barátok, az utóbbiak az ellenségek. 

AZ ABSZURDITÁS FÉLELMETES PUSZTÍTÁSA

Ez utóbbi gondolatat nem lehet eléggé hangsúlyozni. Mármint a teljes egyenlőséget, az emberiség globalizmusát. Ugyanis ennek nevében készteti az emberjogi vallás Európát a saját identitásának a felszámolására, az önazonosságának, a kultúrájának a szemétbe hajítására. 

[Az iszlám képviselői] Bevetik az emberi jogok fegyverét is, hogy az európai országokat alázatos magatartásra kényszerítsék magukkal szemben.


Ebben a szellemben Oxford önkormányzata hivatalos szövegben lemondott a karácsony szó használatáról, hogy ne ingereljék keresztény ünnepekkel az ott élő muszlimok érzékenységét. Így cselekedve a nyugatiak dimmiként, alattvalóként viselkednek, meghajolva az iszlám felsőbbrendűsége előtt.

(25.)

Abszurd, azt mondod? Sajnos sokkal több ez, mint abszurditás. Amint megfigyelhetted, az emberi jogok vallása szorosan összekapcsolódik a másság ájult tiszteletével. Amelyről nagyon jól tudjuk, hogy egyirányú utca: a tisztelet csak egyfelé jár. A rasszizmus is csak addig rasszizmus, amíg fehér ember gyakorolja: a fehér ember iránt érzett rasszizmus nem rasszizmus. Így a tradícióhoz, nemzethez, kultúrához való ragaszkodás csak Európa szempontjából ártalmas és megvetendő, minden más náció ilyen irányú ragaszkodása méltányolandó, tiszteletre méltó. Lásd az oxfordi „karácsony” szót. 

...egy európai nép sem érezheti magát legitimnek, mert csak a teljes emberiség rendelkezhet legitimitással. Ezen értékeket az állampolgárok fölé helyezték, intézményesítve „a demokrácia politikai lebénulását”. 


Az európai népek saját identitással, saját történelemmel és saját civilizációval rendelkeznek, ami  azonban halálos veszélynek van kitéve az egyetemességtől eltelt, ájtatos fanatikusok miatt, akik ránk kényszerítik a humanitárius vallást. Az antirasszista despotizmus – az emberjogi vallás egyik profilja - tiltja az európaiaknak identitásuk hangsúlyozását. Csak a külföldről bevándoroltaknak vagy onnan honosítottaknak van joguk Európában identitásukra hivatkozva követelőzni anélkül, hogy a rasszizmus és az idegengyűlölet billoggát sütnék homlokukra.

(55.)

Igen, a migráció. Amely Európa halálát eredményezheti. Erről már sokan írtak, sok helyen. Én is, itt a blogomon.

Harouel levezeti, hogyan vezet az emberjog vallássá tételének gyakorlati alkalmazása Európa pusztulásához. A dogmatika szerves része az öngyűlölet, az önmegvetés és a permanens bűnbánat egyoldalú gyakorlása.

Amelyből fakad, hogy a Mást, Európa mindig önmaga elé helyezi. Önnön kárára is. (Gondolj csak a borzalmas kölni szilveszter eseményeinek napokig tartó teljes elhallgatására. Vagy magyar viszonyok között arra a szamurájkardos esetre a villamoson: ami csak addig volt hír, amíg ki nem derült, hogy a szamurájkardot előhúzó személy is cigány volt, nem csupán a megtámadott.) Európa rendületlenül hamut szór önfejére, térdre ereszkedik a Másság előtt és lábat csókol neki. A méltóság és a józan ész meg a küszöb alatt zokog.  

harouel_emberi_jogok_a_nep_ellen_01.jpg

Tény, hogy Európának valóban van szégyellnivalója. Nem baj, hogy bocsánatot kér. Nem baj, hogy változni akar. A baj az, hogy ezt önfeladással, önnön kárára, egyoldalúan teszi.

Vajon melyik muszlim országban fordulna elő, hogy a kisebbségi keresztényekre való tekintettel törlik a hivatalos kommunikációból mondjuk a ramadan szót? Hogy elhallgatják több száz őslakos esetleges megtámadását, nehogy megsértsék a támadókat? Hogy az országukba bevándorló keresztényeknek gyakorlatilag több joguk van, mint az őslakosoknak? Hogy a bevándorlók egyből lakást kapnak, segélyt és munkát, és ha egyértelműen kiderül, hogy köztörvényes tetteket követnek el, az emberi jogokra hivatkozva akkor sem utasítják ki az országból őket? Ha megerőszakolják az őslakosok asszonyait, gyakorlatilag csak egy buksisimit kapnak és megértő tolerancia a „büntetésük”? 

Mindez egy iszlám országban elképzelhetetlen lenne! Ám Európában mégis ez történik. S így válik az emberi jogok logikátlan, feltétlen tisztelete egy kontinens gyilkosává. 

A növekvő, jobbára képzetlen, sőt, dolgozni sem akaró népesség, növekvő költségeit a befogadó társadalom egyszerűen nem képes kitermelni. Mert az Európába vándorolt tömegek, Európával ellentétben nem adják fel az önazonosságukat, szó sincsen részükről asszimilációról. Tömbökben élve mikrotársadalmakat alkotnak a társadalomban, semmit fel nem adva előző életvitelükből. Céljuk, hogy a választott anyaország erőforrásaiból magasabb életszínvonalon élhessenek ugyanúgy, ahogyan a szülőhazájukban tették.

Például a többnejűség gyakorlása magától értetődőn természetes számukra. Egy olyan országban, ahol a bigámia büntetőjogi szankcióval bír. De a befogadó ország csak bénán, tehetetlenül szemléli mindezt, teljesen hamis és fals hivatkozással az emberi jogokra és a szeretetre. 

harouel_emberi_jogok_a_nep_ellen_02.jpg

A szerző hazájában nem a bevándorlóknak kell alkalmazkodniuk a befogadó országhoz, hanem a befogadóknak a bevándorlókhoz. Holott egyértelmű, hogy csak elenyészően kis részük hajlandó az asszimilációra. A döntő többség ragaszkodik a saját kultúrájának a teljeskörű gyakorlásához. 

A franciák, ha megkérdezik őket, ezt az opciót maguktól nem választották volna. Mindezt rájuk kényszerítették. Vagyis az emberjogi vallás erőltetése szembemegy nem csupán az észszerűséggel, de a demokrácia gyakorlatával is. 

A napnál világosabb, hogy ez a gyakorlat tönkreteszi a szólásszabadságot, a gondolkodás  szabadságát és egyáltalán a szabadságjogokat, holott annak idején ezekkel alapozták meg a liberális demokráciát, amely a polgárait védte az állam túlkapásaival szemben. Most azonban a nyugat-európai nemzetek körében a szabadságjogok – amelyek az emberi jogok történelmi alapját képezik, és a szabadság garanciáját jelentik – nem érvényesülnek kellő mértékben az uralkodó emberjogi államvallás miatt. A legnemesebb eszmékre hivatkozva, furfangos módon egy szabadságromboló  társadalom falait húzzák fel, ahol tilos kimondani, ami szabad szemmel látható, tilos rámutatni a gépezetre, amellyel a társadalmat és civilizációt rombolják.

(68.)

Miképpen? 

A szabadságot súlyosan megkurtította, veszélybe sodorta a ránk erőltetett világi államvallás  rendszere. Meglepő jogi meghátrálás látni, hogy visszaállították az istenkáromlás és a szentségtörés büntetését. A közvéleménynek a hivatalos világi vallás dogmáival nem egyező megnyilvánulása ismét vallási bűnténynek számít. A hivatalossal ellenkező meggyőződés véletlen vagy árulkodó kifejezése is büntethető. [...] Jóllehet nesztelenül tette, de az emberjogi világi vallás mégis olyan eredménnyel tett szájkosarat a közvéleményre, mint a totális rendszerek. A bevándorláskritika tilalma azt jelenti: „kerek
perec megtiltották, hogy napjaink legégetőbb problémájáról érdemben beszéljünk. A diszkrimináció megszüntetésével kérkedő millenarizmus – ismételten: a másik feltétel nélküli szeretete egészen az önmegvetésig – öngyilkosságba kergeti az európai társadalmakat.

(69–70,)

A jogtudós a megoldást egyértelműnek találja. Nehéz vele nem egyetérteni. 

Röviden: a diszkrimináció visszaállítása élet-halál kérdése. Ahogy a kiváló olasz politológus, Norberto Bobbio írta: az igazságosság azt kívánja, hogy az egyenlőket egyenlő módon, az egyenlőtleneket egyenlőtlen módon kezeljük. Egy diszkrimináció nem igazságtalan, csak akkor, ha hiányoznak az egyenlőtlen bánásmód érvényes okai. Tehát létezik igazságos diszkrimináció. Egy közösség fennmaradásának biztosítására nincs logikusabb érv, mint a helyes különbségtétel az állampolgár és a nem állampolgár, a nemzethez tartozók és az idegenek között. 

Igenis alkalmazni kell a diszkriminációt, hogy végre megállítsuk a migrációs áramlást, különösen olyan időben, amikor az Iszlám Állam a muszlim bevándorlók millióit harci eszközként használja Európa alávetésére. Franciaországban csak úgy lehet hatékonyan küzdeni a muszlim terjeszkedés ellen, ha az iszlámot sajátos státusszal ruházzuk fel.

(95–96.)

 Ennek persze vannak gyakorlati következményei, rengeteg területen nagyon kemény lépéseket kellene tenni. De úgy fest, ezeknek megtétele élet-halál kérdése. 

Századvég, Budapest, 2020, 108 oldal · puhatáblás · ISBN: 9786155164538 · Fordította: S. Király Béla

8/10

 2022 áprilisa, egy héttel húsvét előtt. Ismét egy nyugis, itthonlevős hétvégénk volt, amit Szerelmetesfeleségtársam egy fosós-hányós-lázas befejezéssel koronázott meg. A csúcs az volt amikor éjjel még a földre is szédült a konyhában- Szegénykém! Most hétfő délután van, szerencsére már sokkal jobban van, a piritós és a tea benne maradt. Én meg egy csomó érdekes könyvet hoztam a könyvtárból, például a „Karaktergyilkosságot” és a „Batman: Fehér lovagot”

Pascal Bruckner: Csaknem tökéletes bűnös (A fehér bűnbak megteremtése)

Az önfeladás művészete, avagy hogyan vágja fel a píszi oltárán az ereit kontinensünk

bruckner_csaknem_tokeletes_bunos.jpg

Az úgy volt, hogy az egyik könyv szüli a másikat az olvasó életében is, s az egyik által (Megadja Gábor: Dac) találtam rá a Századvég kiadó Furor Politicus (a politika szenvedélye) elnevezésű sorozatára. Amit átböngésztem, több címet fel is írtam, a könyvtárba rákerestem, s párat bizony haza is hoztam. Nehogymárne! :-)

– Ennyi mindent el akarsz olvasni egy témáról? – képedt el gyönyörű Szerelmetesfeleségtársam, aki mostanában könyvet nem olvas, csak egy emeltszintű töriérettségivel foglalkozót, de azt is kényszerűségből. 
– Ami tetszik, abban szeretek mértéktelen lenni. Beléd is tizenöt éve szerelmes vagyok! De egyébként nem egy téma – válaszoltam. – Csak egy témakör. De másról szól mindegyik. 

Négy darab volt. Négy darab most is. A négyből ez érdekelt a legjobban. Indokot ne kérdezz. Talán mert fehér férfi vagyok Európában, aki hisz Istenben. Vagyis egyre inkább meg lesz arra minden okom, hogy egy kupac kulának tarthassam magamat. 

Ne gondold, hogy ez túlzás! Mármint nem csupán rám vonatkoztatva. Aki fehér, keresztény, férfi, mind-mind süllyedhet szégyenében. Ha nem férfi, akkor is, mert keresztény. Ha nem férfi és nem keresztény, akkor is, mert fehér. S annál nincsen alább. S ez hogyne lenne igaz, ezt képviseli egész Európa! (Fontos: ez nem O1G képzelgése Európáról, még akkor sem, ha a kiadó kormány-szellemiség közeli. Figyeld csak az író nevét! 

PASCAL BRUCKNERRŐL MÁR ÍRTAM,

mert ő is írt valamit, amit én meg olvastam. A magyarul két címmel is megjelent könyvét. Amit én olvastam, azt így hívták: Képzelt rasszizmusHogy, hogy nem, azt is a Századvég kiadó adta ki. De mert régen olvastam, tehát régen volt, hogy írtam róla. Szinte reménytelen, hogy emlékezz rá, mit írtam. Még én sem emlékeztem. De amit abban a cikkben Brucknerről írtam, most idézem. 

[Bruckner] »francia író és esszéista. 1986 óta olyan neves egyetemeken tanított, mint a San Diego-i Állami Egyetem, a New York-i Egyetem és a Párizsi Sciences Po.« – írja a könyv fülszövege.

Bruckner az „új filozófia” egyik képviselője. Témái esősorban a globalizmus, a baloldal és az ebből fakadó önellentmondásos, önfeladó gondolkodásmód kritikája. 

Tehát újságíró is. Meg író is. Keserű méz című regényét Roman Polanski filmesítette meg. Azt olvasom, hogy a regény még jobb is, mint amilyen a film lett. Ez persze a jelen témát illetőn tökéletesen mellékes. Az talán nem, hogy francia. Olyan szempontból biztosan van jelentősége, hogy a dolgokat Franciaország szempontjából nézi. 

bruckner_csaknem_tokeletes_bunos_pb.jpg

MEG VAN A VILÁG LEGES-LEGFŐBB ELLENSÉGE!

Nem gondolnád, ki az! Hát te, meg én! Mi, fehérek. Különösen, ha férfiak vagyunk. Mi vagyunk a csúcson. Az elnyomásunk, az arroganciánk, a lelketlenségünk miatt. Mi vagyunk a legnagyobb ellensége a világnak.

Fehér nőként egy kicsit jobb a pozíciónk, hiszen a fehér férfi minket is elnyom. De a túlélési esélyünk nem sokkal napsugarasabb, mert a fehér férfi nekünk is az ellenségünk ugyan, de legalább elmondhatjuk, hogy nem csak ő, hanem minden Más férfi is. Meg minden Másszínű ember is. Hiszen a fehérségünk okából mi magunk is, fehér nők, végső soron az elnyomó fajhoz tartozunk, akik gyarmatosítottak és rasszisták a mai napig, bármit is csinálnak. A fehér faj története az elnyomás és a rasszizmus története. A gyarmatosításé és a rabszolgaságé. Amikor éppen nem a nők elnyomásáról, megfélemlítéséről van szó.

Bruckner könyve ezt a három nagy témát járja körbe. Az elnyomott nőkét, a fehérek rasszizmusát és Európa iszlamizációját. 

Nincs mese! (Tudod, Andersen meghalt!) Figyelem, megadom az alaphangot!

[Néma csend, meredt figyelem. Éééés:]

Akasszátok fel a fehéreket!
Nick Conrad (rapper), 20182

Nem tűrünk semmilyen rasszista, megbélyegző, iszlamofób, prostifób, transzfób, öregellenes, pszichofób, állatfób, homofób kijelentést vagy viselkedést.
Nincs olyan, hogy férfiellenes szexizmus, ahogy fehérellenes rasszizmus sem létezik.

»Szukafalka«. Feminista Hétvége Sarthe megyében, 2020. szeptember 12–13

Szarok a párizsi Notre Dame-ra, mert szarok Franciaország egész történelmére [...] az emberek néhány fahasáb miatt siránkoznak, Allahra mondom, túlságosan szeretitek a francia identitást, de ki a fene törődik vele, ez csak a ti agymenésetek, lökött kis fehér balfaszok.
Hafsa Askar, az UNEF (Union Nationale des Étudiants de France [Francia Egyetemisták Országos Szövetsége]) tagja,
a 2019. április 15-én a katedrálisban keletkezett tűz után

(139.,, 261.)

Két út áll előttem. Illetve rengeteg, de kettő járható. Az egyik, hogy belemegyek a könyv részletes ismertetésébe. Háromszáztizennégy oldal, rengeteg információval. Gyakorlatilag újra kellene olvasnom és zanzásítanom az információk tömegét. Nem teszek ilyet. 

A másik út egyszerűbbnek tűnik. Vagy sem, meglátjuk. 

A BŰNBAK FELADATA ÉS HASZNA

Érdekes, éppen tizenöt éve nem járok aktívan gyülekezetbe, de amikor most összeállt, miről is kell írnom, elememben éreztem magamat. A bűnbak fogalma ugyanis az Ószövetségből származik, és a volt közösségem, az adventisták teológiájának egyik központi eleme éppen a szentélyben zajló szolgálat szimbolikájához kötődik. (Remek könyv született erről, itt megnézheted.)

Megkísérlem nagyon röviden elmondani, miről van szó.

[A Biblia-óra kezdete]

Isten felépíttetett a zsidókkal egy sátrat, amely az Ő lakhelye lett. Igen részletes utasítást adott, hogyan kell kinéznie ennek a sátornak. A sátor két részből állt: a szentélyből és a Szentek Szentjéből. A szentélyben volt a szent kenyerek asztala, az illatáldozati-oltár és a menóra, vagyis a hétágú gyertyatartó. A szentek szentjében pedig a frigyláda állt, amelyben a Tízparancsolat kőtábláit őrizték, amely Isten és ember, ember és ember kapcsolatának a legfontosabb követelményeire hívja fel a figyelmet. 

A papok a mindennapi áldozatok során a bűnökért áldozott állatok vérét a szentély két részét elválasztó függöny felé hintették. A vér a bűn következménye, mert a bűn halál. Az áldozati állatok jelképezték a bűn megváltását: az ártatlan magára vállalta a bűn következményét, azért, hogy a bűnös élhessen. 

Egy évben egyszer, az Engesztelés Napján két bak felett sorsot vetettek. Azt, amelyik áldozati állattá lett, levágták, a vérével a főpap bement a Szentek Szentjébe és a vérét a frigyládára hintette, Izrael egy esztendei bűneiért engesztelésül. Ez a bak volt Jézus Krisztus előképe, aki magára vette, hordozta a világ bűnét, és vállalta érte a halált. Amiképpen az áldozati bak vére jelképesen megtisztította a szentélyt Izrael gyermekeinek egy évi bűnétől, aképpen tisztítja meg Krisztus vére azokat, akik hisznek az ő áldozatában.

Gyönyörű szimbólum! 

bruckner_csaknem_tokeletes_bunos_01.jpg

A másik bakot kivitték a pusztába, hogy a semmiben pusztuljon el. Ez a bak Sátánt, az ő sorsát  és a bűn teljes, végső elrendezését jelképezte. A  bűnbak a bűn, a magány, az Istentől való teljes elszakadtság és a törvényszerű pusztulás példája. A bűnbakra jelképesen ráhelyezték Izrael minden bűnét. Ezáltal lett minden rossz, minden elkövetett szeretetlenség, minden bűn hordozója. S mint ilyen, mert „a bűn zsoldja [következménye, fizettsége] a halál”, törvényszerűen pusztulnia kellett. 

[A Biblia-óra vége]

A FEHÉR FAJ, A BŰNBAK

A fehér faj domináns a világban, a tudományban, a gazdaságban, az életszínvonalban, a világ sorsának alakulásában. Mindig is az volt. Hát, olyan is a világ!

A fehér faj mindig is lenézett minden egyéb rasszt. Minden bőrszín felettinek gondolta magát. Ennek következménye lett a gyarmatosítás és a rabszolgaság intézménye. Mert a fehér faj kizárólag önmagára gondol. De a kizárólag alatt azt értsd, hogy csakis, kivétel nélkül!

S ennek következménye, hogy a rasszok visszavágnak. Mindenért. Hogy a fenébe ne tennék? De ha már teszik, csuda ravaszan teszik. Nem kívülről pepecselnek, háború, miegymás, hanem belülről rohasztják, rombolják a rendszert. 

Elsősorban azok által, akik az elnyomó fehér faj életmódjának az áldásaiból természetszerűen, állampolgárként részesülnek. Meg azok, akik a maguk országából ezért, azért, de leginkább gazdasági érdekből menekülnek, és befogadásra találnak Európa gazdag földjén. Ahol a jogaikat és persze a teljes szociális, egészségügyi ellátásukat követelik maguknak, majd az emberi jogokra alapozott családegyesítés után a családtagjaiknak is. Egyenlítsen Európa, úgyis van törlesztenivalója bőségesen!.S közben az a jó, ha permanensen pitizik az elkövetett bűnei miatt. Hosszúak voltak az utóbbi évszázadok!

Vagyis a fehér faj ellenségei a fehér faj erőforrásait felhasználva rágják ezer féregként Európa testét: kívül-belül. Amikor éppen nem véresen, terror által pusztítják. Ugye, milyen remek? Bár lesznek kérdések...

Görgess csak vissza a kiírt idézetekhez! Meg kell értened, hogy a rasszizmus egyirányú utca: erre kizárólag a fehérek képesek. Ami válasz a rasszizmusukra érkezik, az nem rasszizmus. Az válasz. Miért szitokszó a Black Lives Matter-re válaszul kimondod, hogy „Every Lives Matter”. Hát mert nem számít minden élet. Ennyi! Mi ebben az érthetetlen? Ezért nem rasszizmus ha valaki, bárki és akárki a fehér fajt gyűlöli. Mert az nem számít. Ezért ha gyűlölöd, megkülönbözteted, valami olyannal teszel ilyet, ami nem számít. S ha nem számít, miért is lenne rasszizmus? 

Benne vagyunk a sűrűjében! Ezen a ponton nagyon erős a kísértés, hogy lapozgatni kezdjek a könyvben, és példákat hozzak erre az agyament, logikamentes baromságra. Mert van bőségesen, hidd el. Én csak felszínt fodrozok. De figyelj csak, hívószó: hazánkban ugyanez az egyoldalú rasszizmus a divatos. A kisebbség részéről elfogadott, a többség szégyellje össze bokáig magát. A dzsipből lőtt golyó a gonoszság meghaladhatatlansága. Olaszliszka meg jogi eset. 

A TÖRTÉNELEM, AZ ISZLÁM ÉS A MIGRÁCIÓ ESETE

Immár nem is tudom, hány könyvet olvastam az iszlám és Európa kapcsolatáról. Egyik tényfeltáróbb, logikusabb volt mint a másik. De tényleg. Fallacitól kezdve, Pokol Bélán át Douglas Murray-ig. Meg sokan másokig. Nem ismétlem el, miket mondtak. 

Felfoghatatlan, ami történik. Azért felfoghatatlan, mert ész- és életszerűtlen. Mert az önfeladás több mint meghökkentő mértékében kezdett „szeretni” Európa. A fehér faj. 

Amely egyébként önkritikát gyakorolt. Amely átgondolva a történelmét, az önkritika által feltárta a saját történelmét, rámutatott a kritikus pontokra, szégyenkezett(zik), bocsánatot kért. S hogy csökkentse a lelkifurdalását, kitárta a kapuit. Fejet hajtott a más életmód, a más vallás, a más erkölcs előtt. Megteszi, hogy ha iszlám vezető érkezik a földjére,az útvonalon az érzékenység miatt letakarja a kereszteket. Képes templomokat mecsetté alakítani. Levetetni a kereszteket az iskolák falairól. Eltűri, hogy a törvényeivel ellentétes módon többfeleségű férfiak gyakorolják földjén a hazájuk jogait. Vagyis mindent megtett a kapcsolat rendezése érdekében. Kell mondanom, hogy egyoldalúan tette ezt? Vajon egy iszlám országban letakarják a félholdakat, ha keresztény európai vezető érkezik? Érzékenyen reagálnak a keresztények hitére? (Mondjuk erre igen a válasz: érzékenyek, mert annyira bántja őket a más hit, hogy a tulajdonosát lefejezik.) Biztosítják a más vallásúak jogait? Akár a saját jogaik ellenében is? 

Ugggyan már! De Európa nem tágít. Rendre odatartja a másik arcát is. Mit sem törődik azzal, hogy a betörő a lakásban van, használja az ágyat, a slozit, a fürdőkádat, a hűtőszekrényt, az asszonyt, nyitja a pénztárcát, a trezort, s él az összes erőforrásával. Európa még mindig maxima culpával veri a mellét, mit sem törődve a már vérszemet kapott kisebbséggel.  

Te mit tennél, ha valaki betörne a lakásodba, és így tenne rendbe téged, az asszonyodat, az életedet? 

Fontos kérdés, vajon követték-e a volt gyarmati és az iszlám országok Európa példáját a történelem értékelésében, szembenéztek-e a saját történelmük erkölcsiségével? 

A válasz természetesen: ugggyan már! Rabszolgákat csak a fehérek tartottak, az arabok és a feketék soha. A gyarmatok létezése kizárólag a fehér fajnak volt hasznára, csak a szipoly ment, mindenféle értékvisszaforgatás nélkül. S persze ez a két utolsó mondat úgy baromság, ahogyan van. De hiába baromság, a türelmetlenségért, a kiontott vérért, a gazdasági kizsákmányolásért, mindenért kizárólag a fehér faj a felelős. Az a fehér faj, amelyik egyébként belátta a saját bűneit, és tett is azoknak kiengeszteléséért, helyrehozásáért. Rajta kívül meg senki más. Ha meg van a bűnös, ugyan minek még egy?  

Ezek a kérdések nem csupán így tömbösítve jelennek meg Franciaországban és a Nyugat egyéb országaiban. Bruckner ezer apró példát hoz az eszementségre, az agyatlanságra, a logikátlanságra, az ideológiai csúsztatásra, a történelmi félremagyarázásokra. Olyan példákat, amelyek lehetetlenné, élhetetlenné teszik a mindennapokat a fehérek, a franciaországi őslakosok számára. Mert ezek a kérdések már ott vannak mindenben. Mondja egy francia író, újságíró, filozófus.

KUKÁBA A FÉRFIAKKAL!

Hogy az eszementség ne álljon meg a küszöbön jó néhány lapáttal rátesz még a fentiekre a túlhajtott, ugyanígy eszement feminizmus. A férfiak gyűlölete.

Mert aki férfi, az elnyomó és erőszakos. Az csak a hatalomra és a szexre képes gondolni. Kivétel nélkül. (Engem például a hatalom nem érdekel.) S ez elfogadhatatlan! Minden szexuális kapcsolat erőszak! (Tényleg ennyi hülye fapina van Európában?) Ezért meg kell tisztítani a társadalmat, a művészetet a szexustól, a férfiak elnyomásától. Kukába mindennel, ami férfias! Még az állva vizelés is irritáló macsó arrogancia! 

De a gyűlölet nem minden férfire vonatkozik. Ugyanis csak a fehér férfiak domináns vonása az erőszakosság. Ha például afrikai, akkor erőszakos ugyan, de csak azért, mert a körülmények áldozata. Ha afrikaiak erőszakosak, akkor nem kötél kell a nyakukba, hanem kiszélesítjük a járdát, és javítjuk a közvilágítást. Bizony! 

Sokadszor mondom, írom, amit sok helyen sokak mondtak és leírtak: Európának ébrednie kellene, mert veszélyes aktivitással, minden önvédelmi-, önfenntartási reflex nélkül ássa a saját sírját, és köti önnyakába a kötelet. Tökéletes önfeladást hajt végre mind kulturálisan, mind társadalmilag, mind közbiztonságilag, mind mindenhogyan. A szeretet jegyében dobálja el minden lehetőségét annak, hogy megőrizze, megvédje mindazt, amit elért, ami önmaga. 

HIÁNYÉRZET

Pascal Bruckner nagyjából egy szót sem szól a kereszténységről. Sem mint kulturális értékről, sem mint a fehér bűnösség egyik alapjáról. Hogy tudniillik a legnagyobb bűnös a keresztény, fehér férfi. 

Lehet ennek oka az, hogy Európa szekuralizációja már olyan mértéket öltött, hogy nincsen jelentősége a kereszténységnek. Meg az, hogy már az Európai Unió alapiratából is kikerült Isten neve. Ez a kultúra már nem számol a transzcendenssel. 

De mégis, az alapjai elszakíthatatlanok a kereszténységtől. Erre egy szót sem veszteget a szerző. Meghökkentő. 

MA MAGYARORSZÁGON

példák kellenek, hogy mindez Nyugaton milyen elképesztő méreteket öltött már. S tudjuk, ami ott, az előbb-utóbb itt is. De enélkül sokan nem hiszik el, hová vezethet a kiforgatott, kiherélt, áttematizált liberalizmus. 

Sokan kétségbe is vonják a mind migránsok beáramlásának a veszélyességét, mind az LMBTQXYVZZS agresszivitását. A színesekkel való konfliktus sem annyira erőteljes mint odaát, bár ehhez csak megfelelő helyen kell lakni, és sajnos megtapasztalható. 

Hála Istennek a píszi beszéd kényszere sem tarolt még akkorát, mint amekkoráról a könyvben szó van. Itt a kommunista újbeszélt még nem váltotta fel a politikailag korrekt hazugság. Mondjuk azt kimondani, hogy a család úgy kezdődik, hogy férfi és nő, no, az már vágja kifelé a biztit. Ahogyan az is, hogy a gyereknek apára és anyára van szüksége. És terjed a minden alapot nélkülöző társadalmi és biológiai nem megkülönböztetésének eszementsége is. 

De, mondom, nálunk rend, nyugalom, békesség van ahhoz képest, amit Bruckner leír. Ezt add össze! 

Kérdés persze, amit a Magyar Idők blogírója is feltett nekem az előző Furor Politicus-könyv, Megadja Gábor Dac című műve alatt: vajon mit ér egy kormányzati pénzzel kitömött intézmény könyvsorozata a liberális eszmék ellen, ha nem társulnak mellé megfelelő kormányzati lépések? Én próbáltam különbséget tenni egy szellemi műhely és a kormányzati munka lehetőségei között, sőt, megkíséreltem pár szóban felhívni a figyelmét arra, hogy még a kormányzat is komoly ellenállásba ütközhet, ha ripsz-ropsz törvényileg próbálja a helyére tenni ezeket a dolgokat. De még önmagamat sem győztem meg teljes mértékben. 

Ám mindenképpen úgy vélem, nem baj az, ha vannak ilyen könyvek. Már csak azért is, mert ráláthatunk arra, mi zajlik odaát, a (vissza)fejlett Nyugaton, mi vár ránk hamarosan ideát. 

A SZÁZADVÉG KIADÓ FUROR POLITICUS SOROZATA

megadja_dac_furorpoliticus.jpg

Századvég, 2021, 314 oldal · puhatáblás · ISBN: 9786155164897

8/10

2022 április majdnem közepe. Szombat van. Esik az eső. Meg a havas eső. Meg néha zuhog mindkettő. Szerelmetesfeleségtársam múlt heti zuhanásától zúzódott dereka szépen javul, de még mindig fájlalja. Ahogyan a három napja műtött barátom is a maga megfelelő helyét. De lagalább aludni tudott. 

A sajtó meg tele van a választás eredményével. A kommentek meg azzal, hogy mindenki ostoba, büdös bunkó, műveletlen, tájékozatlan, megvásárolható senki, aki a Fideszre szavazott. Nem rájuk szavaztam. Mégis dühvel értetlen csodálkozással olvasom ezeket a véleményeket. Mert gyerekesek. Mert demokráciaellenesek. S mert ezekkel a jelzőkkel illetik a szavazók kétharmadát. Vagyis a kisebbség géppuskázza megint a többséget. Veszteni is méltósággal kellene. (Csak csendben mondom, most olvasom „Az áldozatkultúra sikertörténete” című részét ennek a mostani sorozatnak. A szerzők elmondják, hogy ugyanez zajlott Amerikában amikor Trump elnök lett. Valami csudálatos az összecsengés. 

Ozsgyáni Mihály: A ​fátylam kicsit oldalra billent

A legtragikusabb, könnyesröhögős-komédia, ami csak létezik

ozsgyani_a_fatylam_kicsit_oldalra_billent.jpg

Általános iskolai oszitársnőm, Margó megkeresett Messengeren, nem lenne-e kedvem célirányosan olvasni? Nem saját írásút, hanem egy kedves ismerőséét. Mintegy köztudatba tenni az ismerős, Ozsgyáni Mihály könyvét.

A név nekem semmit nem mondott. Az, hogy a könyvbemutatójához Udvaros Dorottyának, Pogány Juditnak, Koltai Lajosnak és Őze Áronnak is köze volt, komolyan gyanússá tette, hogy Ozsgyáni Mihály nem egy kesehajú, széttaposott cipős srác a Miklós utca 11-ből, hanem valaki olyan, akit ismernem kellene. Illene. 

Margó azt mondta, írta, hogy bár tragikus a könyv, mégis szatirikus, komikus. Mégsem fogyott annyira, amennyire megérdemelné. 

Néztem nagyot: ilyen hátszéllel sem?

S rögtön arra következtettem, eléggé nyögvenyelős lehet, ha ekkora nevek ajánlásával sem megy a szekér. Azért, ha egy Udvaros Dorottya, egy Pogány Judit, egy Koltai vagy egy Őze van az ismerettségi körben, illetve ők mind a négyen, az azt feltételezi, hogy vannak még ott mások is. S ha így sem sikerül eladni, akkor eléggé komolyan vackot kellett alkotnia csóró szerzőkémnek. Ez járt a fejemben.

Aztán kiderült, hogy mégsem olyan rossz a könyv fogyása. Vagyis nem is csórikám a szerző ilyen szempontból. De azért olvassam csak el, és írjak róla, mert megérdemelné – győzködött Margó. Mondtam, hogy jó, ide vele, jöhet elektronikus könyvben is, de csak a minden más esetben bevett szokásom szerint: ha nem kell ajánlót írnom, írhatok simán véleményt is róla. Ami nem tuti-garantáltan lesz pozitív. 

Írhattam. 

Jött a könyv. Konvertáltam. Olvastam. Élveztem. Írok.  

Ha már itt maradtál, figyelj csak, például erről a plakátról beszéltem, nézd csak!

ozsgyani_a_fatylam_kicsit_oldalra_billent_konyvbemutato.jpg

Aztán ne legyen már panaszkodás, hiszen a könyvnek van egy ilyen verziója, hogy essen már le az állunk: olvasson magyar szerzőt Kertész Imrén kívül is a német ajkú nagyérdemű!
ozsgyani_a_fatylam_kicsit_oldalra_billent_nemet.jpg

A magam részérő nagyjából elégedett lennék, ha tényleg napvilágot látna a novellás-kötetem (lehet izgulni érte, van remény!), nem hogy ilyen prominensek ajánlják a plénumnak, majd megjelenne egy német nyelvterülethez alkalmas verzióban is. De persze a nyomorból a két szoba összkomfort is palota. 

hátterek

Még mindig a könyv egészéről beszélek. Lássuk csak, kicsoda a szerző! Mert valaki, ha ilyen valakik vannak körülötte. 

1980-ban született Cegléden. Általános- és középiskolai tanulmányait Cegléden végezte. 2003-ban fejezte be a Pesti Magyar Színiakadémiát, ahol osztályfőnöke Őze Áron és Szélyes Imre voltak. Ezután a Soproni Petőfi Színház tagja lett 2007-ig. 2007-től 2011-ig szabadfoglalkozású, ezalatt játszott többek között a Nemzeti Színházban, a Thália Színházban és a Szegedi Nemzeti Színházban, 2011–2014 között pedig a Gárdonyi Géza Színház tagja volt.2014-től szabadúszó. 2018-ban jelent meg saját élményeiből íródott regénye, melynek címe: A fátylam kicsit oldalra billent2021-től a salgótarjáni Zenthe Ferenc Színház társulatának tagja.

– olvashatjuk a Wikipedia vonatkozó cikkében

A helyzet kezd némileg világosabbá válni.

Lépjünk egy lépéssel közelebb, induljunk el érdemben a könyv felé!. A szerző ezt mondja, írja a könyv fülszövegében: 

Családom férfitagjai kivétel nélkül az erőszakban és a testi fenyítésben hittek. Akkor is, ha feleségükkel akarták pontosan tisztázni, hogy hol a helyük a családi hierarchiában, akkor is, ha éppen gyereknevelésről volt szó.

Rájöttem, hogy az átélt borzalmakat csakis egy módon tudom túlélni, ha úgy teszek, mintha nem velem történne. Persze ez iszonyatosan nehéz játék. De gyorsan megtanultam, hogy ettől a játéktól függ az életem.

Vagyis a történet alapvetően egy a berkeken belüli erőszakot szakértelemmel gyakorló apával/férjjel, és egy hasonszőrű nagyszülővel rendelkező család nyomortörténete. Manapság divatos téma... Szomorú, hogy van ilyen, és van, de valahogy már... Nem arról van szó, hogy érzéketlen lennék, dehogyis! 

A könyvet a szerző terápiás okokból vetette papírra, jó nevű ismerősei pedig a kor szava és a személyes szimpátiájuk végett azonnal egy áldozat segítségére sietnek.

Ezt gondoltam magamban, tartva a megfelelő távolságot, illetve ódzkodva egy kicsit az olvasástól. Igaz már csak a bevállalt olvasási feladatra való elhamarkodott rábólintás után. (Nem adtam vissza a kérést: kell nekem is a pozitív énkép, a jófejség és a blogom fontosságának az emelkedett tudata. Ha már prominens ismerőseim és megjelent novelláskötetem [még] nincsen.)

Szóval amikor idáig jutottam, arra gondoltam, elhamarkodtam az igent-mondást Margónak. Egyszerűen nincsen kedvem realista nyomorokról olvasgatni manapság. Megoldani úgysem tudom a tragédiákat, a tudat sem tesz boldoggá, hogy másnak sokkal rosszabb, És semmiféle lelkiismeretfurdalást sem old fel bennem, hogy ilyet olvasok, mert olyanom meg nincsen. Nincsen mi miatt lennie. 

a könyv címe

Aztán ránéztem a könyvre. Akkor tudatosult a címe. Ami annyira tökéletesen banális, hogy több mint hidegen hagy. Félrecsúszott egy fátyol? Barátom, ki nem szarja le? Ennek a címnek az információértéke felér egy jó pár évvel ezelőtti Blikk vagy Metropol hírrel, ami arról számolt be, hogy egy celebnek majdnem leesett a mobiltelefonja. De komolyan! Vagyis a cím, különösen a tartalom ismeretében, azt mondom, tökéletesen elhibázott.

Egyébként első kanyarban azt hittem, valami apácatörténetről van szó. Nem, nem az, hiába hittem ezt. Aztán valami esküvős nyavalygásra asszociáltam. Az sem. Aztán megrémültem, mert a harmadik blikk valami polkorrekt LMBTQ-s, homoszexuális sikertörténetről való beszámolót sejtetett. Férfinak fátyla, bakker! De szerencsére az se nem.

A címnek van köze egy könyvben leírt sztorihoz, de fel nem fogom, miképpen lett annak a történetnek címnyi jelentősége, amikor nem volt neki. Legalábbis én nem fedeztem fel, hogy lenne...

A könyvborítón meg, mind a magyar, mind a német nyelvűn, nem fátyol, hanem függöny van. Amit szintén és egyöntetűn nem értek. A tartalom úgy tízezer más asszociációt adott volna, ami sokkal jobban lefedi, amiről a regény szól. Sőt, ami még a kíváncsiságot is felkelti (mert nekem ez a végeredmény biztosan nem tesz ilyet), de a könyv alkotóinak a lelke rajta, ha nem akarják eladni, hát ne akarják! (Bár, ha még így is viszonylag szépen fogy, mi lett volna ha...)

Vagyis a magam részéről, Margó nélkül egészen tuti biztos, hogy kézbe nem vettem volna semmilyen formában ezt a kötetet. Mert sem a cím, sem a borító nem inspirált volna erre. De egy cseppet sem. Teszem hozzá, a fülszöveg sem. Margó kétsoros jellemzése, azzal a szatirikus, humoros kifejezéssel sokkal figyelemfelkeltőbb, és valóságosabb volt. 

Mert ez a regény a legmulatságosabb tragédia, amit eddig olvastam. S az a helyzet, hogy ez a regény lényege is. 

a történet

Egy kisfiú szemszögén keresztül meséli el egy család életének néhány szegmensét. (De egyébként még ez sem igaz. De erre visszatérek.) Nem csupán a józanon ideális, ám részegen brutális barommá váló, bántalmazó apa, lányát rendszeresen „használó” dédnagyapa által kreált borzalmakat, hanem minden mást, amit a kisfiú egy adott életkorában átélt.

Az elbeszélés, és ezt nem győzöm hangsúlyozni, kiemelni, előtérbe tolni, valami hihetetlenül humoros, vicces, és elsősorban burleszkes. Ha kapaszkodót keresel, akkor Mucsi Zoltán, Scherer Péter, Csuja Imre karakterei, csak állatban. 

De úgy, hogy a humor egyáltalán nem légneműsíti a tragédiát, a tragédia pedig nem veszi el a levegőt a röhögés elől. A kettő, a tragédia és a humor valami hihetetlenül jól meg van egymás közvetlen szomszédságában. Pariban vannak ebben az írásban, kéz a kézben járnak.Holott erre semmi alapjuk nincsen. Kutyuld össze a Stan és Pant és mondjuk, mondjuk, mondjuk Ingmar Bergmant! Hogy sejtsd, miről van szó. Azt gondolnád, a végeredmény egyszerűen nem lehet egynemű. Gondolkodom, hogy igazad van-e? 

Ifjú színész-szerzőnk írásművészetének, legalábbis ebben a terápia-regényben ez a kulcsa.  

Ahogy gondolkodom róla, talán azért működik remekül együtt a kettő, mert a mesélő nézőpontjából látjuk, amit látunk, és a mesélő egy gyerek. Aki érzi, tudja, hogy valami piszokul nincsen a helyén az események sodrában, de mert gyerek, még képes elszakadni az események következményeinek a közelgő veszélyétől, és nem képes mindazt, amit átél a maga helyén és súlyában kezelni.

Hétéves voltam, amikor az anyukám meghalt. Többször meséltem: leukémiás volt. A születésem óta tisztában volt vele mindenki, hogy meg fog halni. Mindenki. Ő is. Én is. Mindenki más pláne is. De hat évet még kibírt. Aztán nem volt tovább. Huszonhét éves volt. Én, mondom: hét éves voltam. Mi a tragédia, ha nem ez? 

Apu magánál tartott, bár lettek volna más lehetőségei, hogy éljen. De azt mondta, az ő fia vagyok, ő akar felnevelni. Dicséretes, tiszteletre méltó. De nem nevelt fel. Csak nevelgetett. Mert ő is összeomlott Anyu halálától. Nem volt rám energiája, ideje, figyelme, érdeklődése. Próbált pótanyát is szerezni nekem, feleséget magának. Két esetben is. Egyik sem jött be. A második kísérlet számomra tragédia volt, az asszony Aput is, engem is teljesen kisemmizett. De Apu sírját '89 óta ápolja. Legalábbis gondolom, hogy ő, mert nem tudom, ki más tenné... 

Most képzelj el három szituációt!

Az első, hogy Apu magára csukja a fürdőszoba ajtaját, ül a kád szélén, és zokog. Zotyika, nyolc-tíz évesen óvatosan benyit, odabújik az apjához, simogatja, vigasztalja. A gyerek a férfit. A gyerek, akinek meghalt az anyukája a férfit, akinek ez az anya a felesége volt. Nekem ez akkor tök természetes volt. 

Úgy harminc felé jártam, amikor összeállt ennek a képnek a tragikus abszurditása. Nem tudom, neked átjött-e? 

Második szitu évekkel később történt, középiskolás koromban. Vagyis akkor annyira gyerek már nem voltam. De amit tettem, mégis természetes volt. Most jól figyelj: természetes, mondom. MI volt természetes? Apu akkor már ipari mennyiségeket ivott meg. A harmadik feleségével éltünk. (Csak rágondolok, kiráz a hideg...) Amikor Apu ivott, agresszívvá vált, de szerencsére csak verbálisan, meg csapkodósan. De aznap, a második szitu napján szintet lépett. A harmadik feleség addig-addig provokálta a már nagyon nem szomjas embert, addig nem bírt magával, amíg a provokált férfi felragadott egy kést, és szúrni készült. Átsuhant rajtam a gondolat, hogy hagyom, tegye... De aztán gyorsan gondolkodva átláttam, nem biztos, hogy célt érne, mert biztosan leültetnék. Ezért lefogtam, és elvettem tőle a kést. Őt meg lefektettem a szobájukban. A nevelőanyámat nem tettem ezzel hálássá, számára természetes volt, hogy közbeléptem. Az a baj, hogy nekem is. Mármint a természetesség a baj. Soha nem toltam túl sehol, semmikor, semmilyen közegben az esemény jelentőségét. Számomra a fő mondanivalója az tizedmásodpercnyi tétovázás volt, hogy hagyom szúrni az apámat. Nem azért, hogy elvigyék, hanem egy tehertől való szabadulás érdekében. A teher sem ő volt. 

A harmadik eset: a Baross téren dolgoztunk Apuval egy új lakásban. Ez még mindig középiskolás koromban történt. A lakás a harmadik feleségé volt. Ott laktunk, és ott működtette az üzletét. A lakás és az üzlet tereit választottuk el egymástól. Apu egy délután alatt lenyelt egy liter töményet. Ezáltal igen gyorsan csúfos és zajos véget ért a közös munka. Hogy valamelyik szerszám által, amikkel egyébiránt józanul mesterként bánt, ne történjék tragédia, összeszedtem az apámat,. Azzal a céllal, hogy hazaviszem a Péterfy utcába, ahol még akkor laktunk. Ami, ugye, nincsen túl messze a Baross tértől. Ha az ember józan. S ha részegen nem áll meg lépésenként fröcsögve, üvöltve szidni mindent és mindenkit. Miközben a fia nyakába kapaszkodik, aki minden erejével iparkodik a lábán tartani őt. Tudod, az út a trolik végállomásán át vezetett hazafelé. Délután öt felé arra nem járnak sokan... Soha nem szégyelltem addig az apámat. Büszkeségre adott addig okot. Szomorúságra is. De szégyellnem nem kellett. Ráadásul tömegek előtt... De még abban, hogy hazavittem a tajtrészeg, trágárul üvöltöző embert, szintén volt valami magától értetődő. Basszus! 

Nos, valahol ez a természetesség az Ozsgyán Mihály által megformált gyerekszemszögnek is a titka. Ám ő humort is képes a történetbe tölteni. Ahogy én nem tudtam. Most sem. Csak élni tudtam akkoriban derűsen, mindennek, Apu és a nevelőanyáim ellenére. Mert voltak barátaim, és nagyon szerelmes voltam. 

Az alcím azt ígéri, a történetről beszélek. Nem beszélek. Szinte lehetetlen. De azt ígértem, valamit mondok a nézőpontról. A kisfiúéról. Ami nem mindig lehetséges, hogy az ővé legyen, mert több olyan történetet olvasunk, amely az ő létezése előtti időkből való. Az a vicc, vagyis inkább a bravúr, hogy ezt szinte észre sem vesszük. Minden bizonnyal azért nem, mert a történet mesélése nem zökken ki, egyöntetű mindvégig. Majdnem mindvégig. Ide is visszatérek még. 

ozsgyani_a_fatylam_kicsit_oldalra_billent_1.jpg

Viszont történet valójában nincsen. Vagyis van. Vagyis nincsen. Van. Nincsen. Van. Nincsen. Állj!

A történet egy család története. Mindegyik tagjáé. Nem csupán a vad- és emberállat dédapáé és az apáé, hiszen nem csupán ők alkotják a családot, hanem az áldozataik is.  De a történetük nem időrendben, lineárisan felépített szövegből bontakozik ki, hanem időben ide-oda ugráló mozaikok összhatásából. Mondhatnók: remekül. 

lehet pár rossz szavam...

 

Érheti azonban zokszó az első regényt. Nem sok. Az egyik sajnos lényegi. 

Egyfelől mindenki Erzsi. Eltévedtem az Erzsikék között. Ha nem, akkor sem volt zökkenőmentes az olvasás. Illetve hasonló mód eltévedtem a rokoni szálak, fokok között is. Volt, hogy gondolkodnom kellett, hogy az adott személy akkor kicsodája a fősrácunknak, és a többieknek? S hogy akkor ki a dédi, ki a nagyi, az anyu, a dédapa, a nagyapa, az apa és hány éves a kapitány? Ez roppant sajnálatos. Felteszem és remélem, csak én voltam ilyen szerencsétlenül figyelmetlen az olvasásban, mindenki másnak egyből és azonnal ment a szereplők beazonosítása. 

De egyébként is elég sok szereplő van. Néha vissza kellett lapozgatnom, hogy akkor ez az új, ez most új, vagy csak én nem figyeltem megint eléggé? (Ráadásul e-könyv formában olvastam, ott nem is annyira egyszerű a visszalapozás...) 

Ami még megakasztott: a befejezés. Nem az, ami történt, hanem a stílus. A szerző kizökkent. A halált nem tudta burleszkben megírni. Az azt megelőző búcsút sem. Talán méltatlannak érezte. Addig minden rettenetet sikerült neki némileg megfosztania a visszafordíthatatlanság borzalmától. Az utolsó pár oldal azonban teljességgel humorát veszíti, s ha nem is pátoszos, de melankolikus lesz. Felborítva az addigi harmonikus egyensúlyt. Érzelmileg empatikus vagyok. Olvasóként nem. Érts jól, kérlek! Engem voltaképpen nem érdekel Ozsgyáni Mihály. Ozsgyáni Mihály regénye érdekel. S arról beszélek. Nem tudom, világos-e a különbség? 

de ez maradjon meg benned,

el is terelem a gondolataidat! A lényeg, amit már fentebb írtam: a szöveg felettébb ügyes, mert homogén egységbe hozza, az össze nem tartozó burleszket a családbántalmazás píszijével, úgy, hogy közben nem röhögöd ki sem a bántalmazót, sem az áldozatot. Nevetsz mindkettőn, de nem a megalázottságon, nem a fájdalmon, nem a tragédián. Ebben nagy Ozsgyáni Mihály. 

S nem tudom, végetért-e az önterápiája, vagy ragad még billentyűzetet, hogy ezt-azt kiírjon magából, de a magam részéről nagyon szívesen olvasnék még hasonlókat!

ozsgyani_a_fatylam_kicsit_oldalra_billent_kallaitothanett.jpg

Fátyol, 2021, 266 oldal · ISBN: 9786150104430

8/10

Sajog a fogam... Nem jó. Délután egyedül voltam itthon, a lányok nem voltak itthon, szeretetszolgálatot végeztek, csak ültem nyakig pokrócban és fáztam. Behuppantam egy kis forróvízbe, az jó volt. De amikor kijöttem, az nem volt jó. Vélem, hogy a gyulladás xaraxik velem. Álmos is vagyok, pedig még sehány óra sincsen. 

Hívott ma egy régi, Budapest Bankos kollégám. Nagyon kedveltük egymást, sokat utaztunk együtt a réges-régi páncélautóban, de nagyon régen nem beszélgettünk.

Alberto Uderzo: Asterix 33. – Fejére szakad az ég

Hát, ööö... izé... Disney-ufó, csótány alien egy Asterix képregényben, mert kell a varázsital? [Fejrázás]

asterix_33_fejere_szakad_az_eg_b.jpg

Elfogult vagyok mindennel, ami Asterix-füzet. A rajzfilmekkel, filmekkel, figurákkal, miegyebekkel egyáltalán nem. Nem tudsz olyan Asterix-képregényt mutatni nekem, amiben ne lennék képes valami jót találni. A legtöbben ráadásul nem valamit találok, hanem ahogy van, jónak tartom. 

Azonban amikor ennek a füzetnek, a Fejére szakad az égnek a tartalmát olvastam, nem akartam hinni a szememnek. S csak annyit tudtam kinyögni látatlanban, mint Jarry Übü papája: „Szahar!”

De ez nem tartott vissza attól, hogy az első adandó alkalommal meg ne rendeljem, s ma, amikor számomra véget ér a dolgozdai hét (ne irigykedj, a barátomat viszem holnap Százhalombattára műtétre, utána meg haza, és én leszek éjszakára az ápolónője [nem, egyáltalán és kicsit sem úgy!!!]), egyből rohantam is a Mai Könyvekhez (fizetetlen reklám) a megrendelt példányomért, hogy a hétvégén már tudjak olvasni (mire hazaértem, elolvastam) és tudjak róla írni. 

Mi a véleményem róla? Egy hatalmas, egyöntetű, fanyalgó és elutasító: hááát... 

Asterix történetei Galliában játszódnak. Meg mindenhol az akkori világban. Akkori: Asterix Julius Caesar kortársa, vagyis Kr. e. 1. század. Eddig és tudtommal máshol sem, ezekből a keretekből nem lépett ki egyetlen történet sem. De ez a mostani megtette. 

Űrhajó érkezik az egyetlen rómaiaknak ellenálló gall faluba. Űrhajó! Egyszerre kettő is. Már önmagában ez sem volt vonzó a számomra.

Az, hogy az első űrhajó utasa hajadzik egy lila Mickey Mouse-ra még kevésbé. A grafikai megformálása édibédi, egyáltalán nem kompatibilis az Asterix-ek figuráival. A lila egér a jó űrhajós.

asterix_33_fejere_szakad_az_eg_6.jpg

A másik űrhajó utasa egy csótányszerű lény. A figura szintén idegen az Asterix-ek világában.

asterix_33_fejere_szakad_az_eg_3.jpg

Mindkét űrhajósnak vannak segítői. A lila egérnek Superman-klónok, a csótánynak színes, repülő robotok

asterix_33_fejere_szakad_az_eg_5.jpg

Mindketten azért érkeztek, mert igényt tartanak a gallok titkos fegyverére, ami mi lenne más mint a varázsital. 

*

A gallok először természetesen nem tudják mire vélni a lényeket, de leginkább az zavarja őket, hogy a lila egér űrhajója eltakarja a Napot. Később sem tudják hová tenni az űrhajósokat, de mert a csótány küzdeni kezd a varázsitalért, felveszik hát a harcot. A lila egér az ő pártjukon van. 

asterix_33_fejere_szakad_az_eg_2.jpg

A békesség kedvéért a falu druidája mindkettőt megajándékozza egy-egy flaska varázsitallal, amelyről kiderül, hogy nem kompatibilis a más bolygókról érkezettek szervezetével. Lesz hatása, de egyáltalán nem az, amit vártak, nem szupererejű lesz tőle, hanem egyéb, ilyen-olyan, nem kedvező változások. 

 

De természetesen a csótány jár rosszabbul. Aztán mindkettejük szervezte visszaáll az eredeti formájára, űrhajóra szállnak, elrepülnek. Hurrá! S a végén ott az elmaradhatatlan, közös lakoma. 

Ennyi. 

*

Vagyis igazából nincsen történet. Ami helyette van, erőltetett, szellemtelen, humortalan cselekvés-folyam. Az Asterix-füzetek erőssége éppen a szellemesség, a több szinten lehetséges értelmezés és élvezet. Nos, ebben a füzetben felesleges ilyesmit keresnünk. 

A története olyasféle, mint a múlt hét végén megvett két Kockás (Jubileumi különkiadás, 102.) tartalmának gyerekesebb darabjai: Artúr, Leo, Pifu, Vakarcs, Gai-Luron, Placid és Muzo, Boule és Bill. A magam részéről az ilyen képregényekkel soha nem tudtam mit kezdeni. Sem kedvesnek, sem szellemesnek, sem humorosnak, sem lenyűgözőnek nem tartottam őket. Már gyerekkoromban sem. Bár akkor még élt bennem a remény, hogy hátha legalább a történeteik jók. Kiábrándítók, erőltetettek, bugyuták, na!. Éppen mint ez az Asterix-sztori. 

*

Egy fikarcnyit sem tudtam humorosnak tartani Obelix permanens nyavalygását a vadkanok után, vagy a béna klón-Superman fejreeséseit az űrhajóból, mert rendre elfelejtette, hogy a Földön nagyobb a gravitáció. Nem hogy nem nevettem, de az arcomra fagyott a kínos mosoly. 

A lila-Mickey bolygójának a neve Walt Disney névbetűinek az anagrammája. Mivel felületesen olvastam a történetet a döbbenet miatt, ez nem tűnt fel. Csak a füzet végén a szokásos szómagyarázat hívta fel rá a figyelmemet. Az ötlet jó. Csak éppen a levegőben lóg. Mert sem a Disney-rajzfilmek iránti tiszteletről nincsen szó a füzetben, sem azoknak a paródiáról. Így az utalás csupán azt sejteti, hogy az ismerős alak-klisékkel tán eladhatóbbá lesz egy amúgy nem túl érdekes, történet nélküli történet. Holott piszokul nem szorult soha ilyesmire az Asterix, bőven eladták a saját értékei. 

asterix_33_fejere_szakad_az_eg_4.jpg

*

A történet ötletgazdája és rajzolója Alberto Uderzo. Megnéztem: nem ez volt az első történet, amit egyedül alkotott meg. Mitöbb, ez az utolsó volt. Lehet, hogy ez volt a baj. Én valamiért az első okra gondoltam. Holott ez a logikusabb. A még alkotni kell, de már nincsen ihlet, ötlet-fázisa. Merem ezt mondani, mert azok között a történetek között, amiket Uderzo Goscinny halála után egyedül alkotott, egyetlen egy volt, amelyik kiváltotta belőlem ezt a „nanemár”-érzést: az Asterix és a varázsszőnyegDe az a történet is sokkal jobb volt ennél. De nem Giscinny hiánya tette ezt Uderzoval. Nyolc füzetet készített el egyedül. A többi hat teljesen fogyasztható, semmi baj nincsen velük. Csak ez a kettő lett méltatlanná. De ez az utolsó teljesen. 

Bár most én sem voltam nagyon hosszú, ajánlom a figyelmedbe Laszlo_Molnar_2 értékelését a moly.hu-ról. Ugyanazt mondja mint én, csak még tömörebb. 

Móra, Budapest, 2022, 48 oldal · puhatáblás · FordítottaBayer Antal 

2/10

2022 április első harmada. Laci barátomat tegnapelőtt műtötték Százhalombattán. Én vittem el, hogy aztán édeskettesben töltsünk egy napot, és másnap reggel mehessünk vissza kontrollra. Nem volt botlás nélküli a beavatkozás, de Laci a saját lábán jött-ment. Viszont emiatt egy napig nem láttam Szerelmetesfeleségtársamat. Kibírtam, persze, minden különösebb szenvedés nélkül, de azt hiszem, annyira részem lett, hogy ez már társfüggőség. Olyan megnyugtató, hogy most ott szuszog a másik szobában! Péntek van, a mai napon még szabadságon vagyok. És az Asia „Aqua” című lemeze zenél a fülembe. 

Tegnap délután felhívott a fiam. 
– Tulajdonképpen csak azért hívtalak, hogy halljam a hangodat. De ez olyan vállalhatatlan, ezért inkább elmondom, hogy van nálam egy fémeszterga. Darabokra szedtem, felújítom, bár kell hozzá segítség. Olyan hétszáz alkatrészből áll. Dokumentáltam minden szétszedési lépést. Gyönyörű darab, apa, '71-ből származik, magyar, BHG-termék! 

Szamóca lányom küldött tegnap két fotót Lili unokámról. Fürdetés közben történt. Amikor Szami már tudott ülni, bár imbolyogva, jobbára én fürdettem. Egy alkalommal elfeledtem kézközelbe tenni a törülközőt. Ránéztem a csöpp lányra. 
– Kapaszkodj! 
Csak pár lépés volt oda-vissza, ám mire visszaértem, Szami a víz alól pislogott rám, mennyei békével az arcán. 
A tegnapi Lili képekhez ezt írta Szami: „Én még nem csináltam belőle búvárt. :-D Igaz, még nem is tud ülni.”

Sebők Imre – Alekszej Tolsztoj – Cs. Horváth Tibor: Halálsugár

Őrült tudósos kalandregény a világ feletti uralomról, szovjetben és képben előadva

sebok_tolsztok_csht_halalsugar.jpg

Azt, hogy miképpen találkoztam első ízben Sebők Imre képregényeinek az újra kiadásával, meg hogy egyáltalán kicsoda is ő, az előző Sebők-képregény, A repülő ember értékelésében leírtam.

Ezáltal némileg elettem önmagam elől az ebédet. Kicsit bajban is vagyok, hogy miről fog szólni ez az értékelés...

No, veselkedjünk neki, majd meglátjuk, Uram, mire megyünk mi ketten!

Kezdjük a leges-legelejeről! 

A borítón az eredeti történet szerzője A. Tolsztoj. A név ne tévesszen meg senkit! Nem L., hanem  A. Tolsztoj. Vagyis Alekszej és nem Lev. Golgota, Nagy Péter, Aleita, Aranykulcsoska és nem Háború és béke, Anna Karenina, Ivan Iljics halála. De az kétségtelen, nem csupán név-, hanem vérrokonok is. 

Kettejük alkotásainak idejét meghatározta a kor, amelyben éltek. Mármint ideológiai szempontból. A. Tolsztoj később, a kommunizmus idején élt a Szovjetúnióban. Lev pedig a cári időkben, Oroszországban. Utólag, az alkotások szempontjából azt mondhatjuk, hogy akkor inkább a cári idők. Bár Bulgakovra gondolva még ez a hányaveti, sommás megjegyzés is érvényét veszíti, gondolj csak a Kutyaszívre! (Jut eszembe, tudtad, hogy van képregény-verziója is?) 

De tény, ami tény, A. Tolsztoj nem volt mentes az ideológia melletti kiállástól. De ne legyünk elfogultak, ettől még akár lehet jó is, amit olvasunk. Nézzünk. Ha már képregény...

Garin mérnök hiperboloidja a kiadások átlagát nézve négyszázötven oldalas regény.  A képregény ennek a tizede. Vagyis zanza a javából. Cs. Horváth Tibor (CsHT), a Nagy Csé itt minden zanza-képességét összeszedte. Már csak azért is, mert a történet 1962-ben a Népszavában jelent meg eredetileg. (Itt egy teljességre törekvő lista a napilapban megjelent képregényekről és a szerzőikről.) Vagyis egy rész naponta három-négy képkockával jelentkezett. Ennek megfelelően ez mostani negyvenhét oldal sem aprózza el a képeket. Egy-egy oldalra (A5-ös) két-három képet tördeltek. Vagyis egyfelől elég nagy egy adott kép, jobban megfigyelhető, tanulmányozható, másrészt egyértelmű, hogy a forgatókönyv írásakor CsHT cseppet sem törekedett semmiféle részletességre. 

Úgy véltem, ideje a majd évtizedes mulasztást pótolnom, és szép lassan meghívni az otthonunkba a sorra kiadott Sebők-képregényeket. Szerencsére (vagy nem szerencsére, mert hely és pénz) újra és újra kiadják őket, van miből válogatnom

sebok_tolsztoj_halalsugar_09.jpg

Amikor szétnéztem a kepregenymarket.hu-n, hogy melyik Sebők-munkához is van kedvem, A repülő ember abszolút befutó volt, és valami egyéb sci-fi-szerűséget kívántam mellé. Cím alapján így lett a Halálsugár. Amiről mit sem tudtam. Azért sem, mert a webshopban semmi különösebb információ nincsen a képregények tartalmáról. Valahogy még A. Tolsztoj neve sem tűnt fel. Bár ha feltűnt volna, akkor is ezt rendelem meg. A Molyra sem nyitottam rá, mert akkor meg teljesen egyértelművé válik, hogy miről van szó. 

Arról van szó, hogy a Halálsugár csak álcím. A történet eredetijének a címe: Garin mérnök hiperboloidja. A regény több magyar kiadást is megért. Hol a krimiket sorakoztató Albatrosz-sorozatban, hol a sci-fi-ket bemutató Kozmosz Fantasztikus Könyvek között. De volt, hogy minden sorozattól független, önálló kötetként is napvilágot látott. 

*

A történet voltaképpen nem sci-fi. Vagyis alapötletében tulajdonképpen az, de aztán mégsem. Vagy mégis...

sebok_tolsztoj_halalsugar_05.jpg

Na, arról van szó, hogy egy mérnök, Garin kitalál egy pusztító szerkezetet, amely egy sugárnyaláb által képes hatalmas pusztításra. Azt, hogy másra is, Garint egyáltalán nem foglalkoztatja. A gépezet pusztító ereje hatalom a kezében, a világ feletti uralom megszerzésére akarja használni a halálsugarat. 

A lézer mint olyan csak 1960-ban lett széles körben ismertté. Ez a Tolsztojunk a Garin mérnököt 1927-ben jelentette meg. Vagyis volt harminc évnyi fórja. Ilyen értelemben sci-fi a történet. Minden más értelemben kalandregény... illetve kaland-képregény. 

De hogy ne legyek igazságtalan, csúfondárosan megmutatom, hogy van mondanivalója is: 

sebok_tolsztoj_halalsugar_12.jpg

Ám nincsen ok aggodalomra, nem ez a fő csapás! Ez csak olyan beletesszük, mert megkívánja a kor alapon van benne. (Legalábbis a képregényben, mert a regényt nem olvastam.) A lényegi vonal a mentsük meg az őrült tudóstól a világot. S persze megmentik. Vagyis tulajdonképpen megmentik, de közbe szól a sors is. (Milyen szép lenne, ha korona-ügyben is így történne valahogy, hiszen már most tudni, hogy ősszel durvább dolgok érkeznek.) 

Az eseményeket nem forszírozom. Történnek, ahogyan történnek, jó és rossz dramaturgiával, de inkább jóval, pörgősen, fordulatosan. Az érdekes az, hogy pozitív főhős nincsen, az eseményeket az agybeteg Garint követve ismerjük meg. Ezáltal emberért nem, mindössze a világ egészéért izgulhatunk. 

De mert itt vagyunk, tudhatjuk, hogy Garin terve kudarcot vall, a világ megmenekül. Legalábbis eddig. Őrültből van még készleten jónéhány. 

*

Mivel a sztori nem kötött le annyira, amennyire vártam, jobban ráértem a megfogalmazást, pontosabban a megformálást megfigyelni. 

Az előző Sebők-képregényről írt bejegyzésemben írtam már Sebők Imre rajzstílusáról. Ahhoz a bejegyzéshez hozzászólt a blog egyik olvasója, zord íjász a következőt írta a hozzászólásában (amely mint kiderült, egy készülő blogbejegyzése részlete): 

Sebők mindig is egy csoda volt: tulajdonképpen nem képregényt rajzolt, hanem képregényt festett. [...] Sebők elképesztően bánt a fény-árnyékkal, a figurái, alakjai ebből bontakoznak ki, tulajdonképpen nem is használt igazán éles kontúrokat.

S csakugyan, milyen igaz! Figyeld csak meg ezt a két képkockát! 

De ismét (és valószínűleg mindig) elmondható, hogy amikor szükség van rá, Sebők alakjainak az arckifejezése hihetetlenül plasztikus. 

S ahogyan már mondtam a másik értékelésben, semmi nehézsége nincsen akkor sem, ha mozgást kell ábrázolnia. 

sebok_tolsztoj_halalsugar_06.jpg

Vagyis rajzügyben a helyzet keleten változatlan: Sebők Imre rajzait nagyon jó nézegetni akkor is, ha maga a történet, amit ábrázol annyira nem ütős. Bár még az is lehetséges, hogy a világot leigázni akaró őrült tudós alakja akkoriban sokkal izgalmasabb volt mint amennyire manapság annak számít. Végülis akkoriban a tudomány szent tehén volt, a tudósok pedig az ő érinthetetlen papjai. 

sebok_tolsztoj_halalsugar_si.jpgGar-Wind, Ócsa, 2007, 46 oldal · puhatáblás · ISBN: 9789638723529 

8/10

2022 áprilisa, fizetésnap. Ma eltört a szemüvegem. Illetve elpattant az a kis damil, ami az üveget tartja. Nem tudom, javítható-e. Bifokális, vagyonba fáj. Szerencsére az eggyel előtte való nagyjából jó. 

Olyan kis békés, semmilyen nap. Amíg Szerelmetesfeleségtársam dolgozott és online angolórán volt, én bevásároltam, elpakoltam, takarítottam, ahol már elviselhetetlen volt a dzsuva. Kádaztam, olvastam, írtam, szerettem SzFT-t, de csak érzelmekben, nem aktív testiséggel, és aggódtam a műtött barátomért. Néha nagyon jó így semmit tenni. Vagyis valamit, de semmi nagyon mozgalmasat. 

Dylan Dog – 2. Anna Never kísértete – Teliholdas éjszakák

Az első olyan „Dylan Dog”-képregény, amire azt mondom: pazar!

dylan_dog_2_anna_never_kisertete.jpg

     TELIHOLDAS ÉJSZAKÁK  
Írta: Tiziano Sclavi; Rajzolta: Montanari & Grassini

  ANNA NEVER KÍSÉRTETE  
Írta: Tiziano Sclavi; Rajzolta: Corrado Roi

Dylan Dog is a Sergio Bonelli Editore istállójának egyike. Eredetileg a könyvtárban futottam össze vele, és kalandvágytól űzötten magamhoz ragadtam. Pedig nem kedvelem sem a spiritiszta-, sem a horror-történeteket. Ahogy ezt már minden egyes alkalommal elmondtam a Dylan Dogok és a Dampyrok értékelésekor. Ahogyan a Dragonero esetében meg azt, hogy a fantasyt sem kedvelem. Erre, nézd csak, rendre ilyeneket olvasok a Bonelliéktől. 

Úgy fest, nem csupán Szerelmetesfeleségtársam bűvölt el (De, igen, ezt tetted, kedvesM, kétségtelenül boszorkány vagy, aminek az a legfőbb bizonyítéka, hogy tagadod, hogy az lennél; ugyan melyik boszorkány ismerte el, hogy az lenne? Na, ugye, hogy megint igazam van!), hanem ezek a Bonelliék is. Illetve magyar kiadójuk a Frike Comics.

Akiktől recenziós példányként kaptam ezt a Dylan Dogot. Nagyon szépen köszönöm! 

Dylan Dog a rémálmok nyomozója. Amint az köztudott. Ha mégsem az, mármint nem köztudott, akkor immár legyen azzá. Megérdemlik az alkotók!

S ebből azonnal adódik a kérdés, hogy a viharba lehet a rémálmok után nyomozni? Ha a rémálom-nyomozó helyett azt mondom, paranormális nyomozó, közelebb kerülhetsz ahhoz, amiről a sorozat szól. 

S ki fizeti a révészt? Illetve a rémálom-nyomozót? Nem is hinnéd, mennyi probléma van arrafelé!

Keresgéltem a neten egy tisztességes bibliográfiát, de bár rengeteg adatot leltem a Dylan Dog történetéről, kapcsolódásairól, nem találtam egyetlen helyet sem, ahol felsorolták volna az eddig megjelent füzeteket. Vagy legalább megmondták volna szegény kicsi keresgélőnek, hány képregény is jelent meg eddig ezen a címen. A legnagyobb szám, amit találtam: 401. Az első száma 1986-ban jelent meg. '86-ban valamikor. Feltételezve, hogy '86 januárjában, most meg március van, akkor az a harmincöt évnyi és plusz három hónapnyi kötetet feltételez. Amennyiben havi kiadású sorozatról szó. Vagyis így számolva Dylan Dognak úgy 423 esete volt eddig. Vagy legalábbis ez a nagyságrend. Vagyis van dolga, mondhatom!

Nem tudom kihagyni, hogy meg ne osszam veled Umberto Eco vallomását, mert nem keveset állít. (S remélem, nem fizetett reklám a szövege, hanem vallomás!)

Anélkül, hogy erőt venne rajtam az unalom a következőket tudom néhány napon át olvasni:
a Bibliát, Homéroszt és Dylan Dog történeteit.

Dylan Dog mindig ugyanabban a ruhában jár (farmer, piros ing, fekete zakó) és állandó társa Groucho. Igen, ha a név ismerős, nyugodtan gondolj az ötvenes-hatvanas évek híres, hollywoodi tesóira, a Marxokra. (Akik között a Karl nem volt ott. Sajnos. A fél világ biztosan sokkal jobban járt volna, ha nem filozófiával, hanem a filmiparral vesződik.) Elképzelni nem tudom, hogyan jutott eszébe az alkotóknak egy élő személyről szemérmetlenül mintázni az alakot, de csuda jól sikerült!

dylan_dog_2_anna_never_kisertete_groucho.jpg

Groucho ahová csak lehet, Dylan Doggal tart, és löki rendre a fárasztóbbnál fárasztóbb poénjait. Amiken egyébként nagyon jókat lehet derülni. 

Tudod, mi lehet a legszomorúbb egy temetőnek? Ha gyász miatt zárva van. 

De Dylan Dog történetei elsősorban horror-történetek. S mint ilyenek, nem kispályáznak, tényleg horrorul megrajzoltak. Hátborzongató. A horror minden túlzásával. S nem tudom, mondtam-e már, de a magam részéről nem szeretem a horrort, de ezt meg mégis csak. 

dylan_dog_2_anna_never_kisertete_20.jpg

A kötet két története

Teliholdas éjszakák, adja magát, vérfarkas történet. Érted, telihold, és nem a Pierrot féle Yazoo-feldolgozás. Dylan Dog és Groucho egy eltűnt lány után nyomoznak, sötét erdőbe tévednek, majd egy rejtélyes lányiskolába. Majd éjszaka kifogy a benzin Dylan Dog emblematikus kis VW Bogarából, s naná, hogy az erdő közepén. A fogadóban, ahová eljutnak pedig felbukkan a lányiskola egyik növendéke, őket keresi. Aztán felbukkan a Dylan és Groucho által keresett lány, meztelenül, önkívületben. 

És kezdetét veszi a nagy vérfarkas-kaland, hatalmas, látványos, grandiózus befejezéssel, s persze Dylan győzelmével. Meg egy hatalmas végső csavarral. 

Természetesen nem mondom el a történetet. Bár végső soron nem is érdemes, azon túl, hogy egyáltalán nem ildomos. Erre még visszatérek, szólj rám, ha nem tenném!

Az Anna Never kísértete, micsoda meglepő fordulat, egy kísértettörténet. Dylan színész barátja, Guy kísértetet lát, egy fiatal lány jelenik meg nála, akit aztán egy láthatatlan valaki borzalmasan feltrancsíroz Guy szeme előtt. Guy magán kívül hívja barátját, Dylant. 

S Dylan nyomozni kezd. Mi mást is tehetne? 

E történetben Groucho nem kap nagy teret. Helyette kapunk egy fiatal szőke hölgyet, aki méltó párja lehetne a magas, szőke férfinak, akinél kétballábasabb talán a világon nincsen. (Igaz, nincs is a világon, hiszen csak egy filmalak.) Tehát ebben az epizódban nem Grouchon, hanem ezen a hölgyön nevetünk. 

Amikor éppen nem a hideg ráz, vagy éppen nem a rettenet ábrázolásán képedünk el. (Tudatosan visszafogottabb képeket válogattam ide.)

Ez a történet szimplán zseniálisDylan Dogra még nem mondtam ezt.

Azért tartom annak, mert kétfelé is játszik, keveri a valóságot és a képzeletet, csúsztatja az eseményeket két valóság, a valós valóság és a film valósága között. S teszi mindezt úgy, hogy minden csavarnál letaglóz a hökkenet. S erre rátesz még egy lapáttal a Guy által látott kísértetlány honnanvalóságának a megoldása. S erre a végső csavarra az utolsó képsorokban érkezik egy újabb fordulat. (Tudod, ahogy Szerelmetesfeleségtársam mondaná, ez egy barkács-könyv, tele van csavarral.) 

S ezek miatt a csavarok miatt szerintem olyanok számára is simán fogyasztható, akik nem szeretik a horrort. Mert a teljes történet ismeretében több, mint egy sima horror-sztori. Erkölcsi kérdések taglalását, morális dilemmákat, társadalmi kérdések feszegetését természetesen itt is hiábavaló várni, de a fenti csavarok jóval túlmutatnak egy szimpla horroron. (A társadalmi kérdések felemlegetésétől kicsit ódzkodtam, mert a Dylan Dog olasz és angol Wikipedia-oldalán is azt olvastam, hogy bizony tesz ilyet, foglalkozik ezekkel is. Hát, vagy figyelmetlen vagyok, vagy kevés Dylan Dogot olastam, és elkerültem azokat a történeteket, amelyek ezt teszik.)

No, akkor mi a végső verdikt?

Azok a Dylan Dog-képregények, amelyek eddig könyvtári példányként a kezembe kerültek, vegyes benyomást tettek rám. Ezekről van szó:

Volt amelyik tetszett, volt amelyik fanyalgásra késztetett, s volt, amelyiknek az üzenete kimondottan felbosszantott. Hoppá, nos, csakugyan volt egy, amelyik foglalkozott társadalmi kérdéssel, de annak az üzenete számomra elfogadhatatlan volt. 

Mint látható, ha a kezembe került valamelyik példánya, egyáltalán nem voltam visszautasító (a Dampyr-ral fúziós számot meg is vásároltam), de túlságosan lelkes sem voltam, mint a Morgan Lost vagy a Dampyr esetében. Vagy miként most, a Dragonerot vagy a Texet illetőn. 

Nem értettem, hogy a Tex után miért a Dylan Dog és miért nem a Dampyr Bonelliék kiadványai közül a közönség favoritja? Teljesen még most sem értem, de most letettem a fegyvereimet, meggyőzettem. Ugyan nekem még  mindig felette állnak a személyes kedvenceim, de most kimondottan nagyságrendekkel feljebb került az értéklistámban. 

A Sergio Bonelli Editore vállaltan kaland-képregényekkel foglalkozik. Így természetesen a magyar kiadójuk is. Vagyis a kiadó által megjelentett képregények kimondottan populáris, szórakoztató művek. Van, aki már itt legyint rájuk. Véleményem szerint oktalanul. Ne felejtsd el, hogy mit mondott fentebb Umberto Eco!

El fogom mondani a maga helyén is, de már itt felemlegetem. A Frike Comics-től, konkrétan Giovannitól kapott csomagban volt egy Fantasztikus Négyes példány is. Ami kicsit kakukktojás. Mert nem Bonelli, hanem Marvel. Ami, bevallom, annyira nem szokott lázba hozni. Ez sem tette. De tanulságos volt elolvasnom, megnézegetnem.

Azért, mert bár e Marvel és a Bonelli képregények születése között eltelt úgy tizenöt-húsz év. Amely idő alatt igen sokat változott a kiadói és alkotói technika. De nem csupán ez a különbség. Illetve inkább úgy mondom, nem emiatt van ég és föld különbség az olaszok javára.

Mert az egy, bár nagyon lényeges szempont, hogy a Bonelli-képregények egytől-egyik igényesen, látványos részletességgel rajzoltak. Ez lehet ízlés dolga is, de véleményem szerint amit a Bonelli alkotók művelnek, az művészet.

A nagyobb probléma, amit nagy jóindulattal megkíséreltem betudni a két történet között eltelet húsz év alatt bekövetkezett ízlésváltozásnak, de nem sikerül magamat sem meggyőznöm. A Marvel-sztori fájdalmasan egyszerű. Mondhatni bugyuta. Gyerekes. Szövegében is, képi világában is. S azért engedem meg magamnak az összehasonlítást, mert témájában mindkettő populáris ugyan, de kivitelezésében akkora a különbség mint egy Hitchcock-film és a legújabb Texasi láncfűrészes között. Vagy mondjuk az Ötödik elem és a Kozmikus bűn között. Hátha érted, miről van szó! 

*frike_comics_logo.jpg

Ugyan a kötet kiadója a Fumax,
ám a recenziós példányt a Frike Comics-tól kaptam.

Hálás köszönet érte!

Fumax, Budapest, 2014, 196 oldal · ISBN: 9789639861978 · Fordította: Bayer Antal 

8,5/10

2022 április leges-legelje. Lili unokám napok óta nyűgös, sírós, ezáltal Szamóca lányom hullafáradt.

Tex – 2. Patagónia

Mit nem mondtak még el indiántörténetben? Mit szólnál a dél-amerikai indiánok tragédiájához?

tex_2_patagonia.jpgfrike_comics_logo.jpg

Szöveg: Mauro Boselli
Rajz: Pasquale Frisenda

Amikor Giovanni a Frike Comics-tól megkérdezte, melyik képregényük volt már a kezemben, mi van meg itthon, akkor elmondtam neki, hogy például a Tex-hez semmilyen formában nem volt még szerencsém. A könyvtárban sem találkoztam még vele. (Van belőle, de csak valamelyik fiókkönyvtárban, én meg a központiba járok, a Szabó Ervin térre.)

A kötegben ott volt a Patagónia. A kocsiba behuppanva ezt nyitottam ki elsőként. Némi alapismeretem volt róla. Például az, hogy letaszította a hosszú ideig piacvezető Dylan Dog-ot a könyvpiaci trónjáról. Meg hogy vadnyugati történet, nincsen benne semmi földönkívüli, semmi metafizikai, semmi transzcendens. Amerika van, lovak, indiánok, cowboyok, Coltok, ilyesmik. Ami, ugye, önmagában zsáner. Csak kérdés, van-e még rajta bőr, amit le lehet húzni róla?  

A külcsín

Tex kilógott a kupacból. A többiek maradtak a normál, körülbelül A5-ös méretnél. A Tex nem aprózta el! Kicsivel nagyobb mint A4-es méret. Ami önmagában nem probléma. De összefüggéseiben azzá lesz. Túl nagy. Ugyanis kinyitva, ugyebár már egy kicsivel tágasabb, mintha egy A3-as papírköteget tartanék a kezemben. Ekkora méretet már nem lehet akárhol olvasni. Például lefekvés után, ágyban sem. Mert kényelmetlen. Javítok: nem csak hogy nem lehet akárhol, hanem csak valamivel alátámasztva (ágy, asztal, kocsiplató, síktető, stb.) lehet kényelmesen a magunkévá tenni. 

S nem csupán túl nagy, hanem a kifizethetőség érdekében puha a borítója. Vagyis nyeklik-nyaklik jobbra balra, mert nem csupán nagy, semmi tartása sincsen. Viszont a kötése stabil, bírja a nyeklást-nyaklást, eszébe sem jut lapokra hullani, nem törik a gerince sem, vagyis nagyon jól sikerült a kötés! 

Még ne nyissuk ki a könyvet, ragadjunk le a borítónál. Amit egyébként a kötet rajzolója készített. A rajzok ismeretében elképesztő, milyen profizmussal tudta a fedlapot kiherélni! Az ide került rajz ugyanis annyira semmitmondó, hogy ilyen tulajdonképpen nincs is több a könyvben. S nem csupám semmitmondó, de hiányol minden egyensúlyt, harmóniát. S hogy lehessen még fokozni: mintha vízfestékkel színezték volna. A két főalak, Tex és a hozzánk közelebb eső indián arca olyan mintha valami súlyos bőrbetegségben szenvednének. Az utóbbiét egyébként értelmeznem is kellett, a színek annyira elvitték a karaktert meghatározó vonalakat. 

A kötet alcíme, Patagónia pedig jelentéktelenségével úgy tapad a hatalmas Tex felirathoz, mint aki tudja, hogy az összes identitása attól függ, és iszonyodik a gondolattól, hogy semmitmondása miatt egyszer csak kitörölhetik a borítóról. Elképesztőn rossz mind a szöveg elhelyezése, mind a betűméret megválasztása. 

Kegyelemdöfés: a nagy méretet és a nyeklés-nyaklást nem indokolja az egy oldalra átlagosan jutó képkockák száma sem. Az ugyanis öt-hat. Vagyis teljesen átlagos mennyiség. Ennek akár örülhetnénk is, mert sokkal jobban élvezhetők a rajzok részletei, s mint majd meglátjuk, van is mit élvezni. De mi, elégedetlen olvasók telhetetlenek vagyunk, semmi sem jó nekünk: nem élvezzük a nagyságot. Az öt-hat képkocka ugyanis akkora, hogy át kell állítanunk a tekintetünk fókuszát, hogy a rajzok kiadják magukból a zsenialitásukat. (Majd meglátod hogy nem túlzok.) De komolyan fókuszálnom kellett, mitöbb a könyvet kicsit távolabb tartanom, hogy átlássam, hogy lássam az oldalt. S mert a nagysága és a puha borítója miatt nyeklik-nyaklik, hát tette a dolgát, Főleg asztallap, öl híján. S mert nincsenek péklapátnyi tenyereim, hát nyeklett-nyaklott is rendesen! S mert ezt tette, a lapszéli képeket rendszeresen elvesztettem, úgy kellett felemelnem a lapokat, hogy visszaszerezzem őket. 

Összehasonlítás végett gyorsan lekaptam a polcról a Táltos kiadású Zorád-sorozatom néhány darabját: Pompei utolsó napjai, Könyves király,  Az időspirál, satöbbi. Ezek a füzetek legalább akkorák, mint a Tex. Csakhogy nem ennyire vastagok, és bár nem kemény fedlaposak, a borítójuk mégis vastagabb papírból van. Ezáltal van tartásuk. Egy oldalon pedig hat-nyolc képet látunk. Tehát mindenképpen olvasóbarátabb, átgondoltabb kiadványok. 

Ért még egy tipográfiai hökkenet: amikor kinyitottam a könyvet, nem találtam szennycímlapot, címlapot: egyből a legalább tizennégyes betűmérettel szedett előszó fogadott. Alatta pedig a kolofon. A következő két oldalon egy hatalmas Tex logó sajátítja ki. Majd kezdődik is a képregény. Enyhén szólva sajátos megoldás. Mintha a tördelő életében nem találkozott volna még könyvvel. Az összhatás kimondhatatlanul gagyi benyomást kelt. 

S ezzel minden rosszat el is mondtam Tex-ről. De csakugyan mindent ám! Azért mertem ennyire vérszomjas lenni. Innentől minden más dicséret és önfeledt élvezkedés. 

tex_2_patagonia_07.jpg

Patagónia története

egy szokásos sztori, Hollywoodnál azért sokkal jobban árnyalva. Mi magyar olvasók még nem untuk meg Tex-et Észak-Amerikában, nem volt rá alkalmunk, de máris utazunk egy kontinenst, és ugrunk is le, délre. Azt mondja a fülszöveg, olaszul eddig 731 (!) Tex látott napvilágot. Odaát tehát jogos lehetett a vágy, hogy Tex-et valami más környezetben is megfigyelhetővé váljpn.

Ja, hogy kicsoda Tex? A navahó indiánok között élő fehér ember, törzsfőnök, akinek a felesége is navahó, a fiatalembernyi fia pedig, ebből adódón, félvér. Old Shatterhand pepitában. De tényleg. Erős, befolyásos, becsületes, talpraesett, jól harcol, kiváló stratéga, amerikaiasan jóképű és minden hasonló. 

Tex-et meglátogatja Argentína katonai attaséja. A segítségét kéri. De a képregény nem itt kezdődik. Sok oldalon keresztül azt látjuk, hogy fura indiánok támadnak meg fehér emberek által őrzött erődöket, elpusztítják, illetve rabláncra fűzve elhurcolják a lakóikat, s utánuk csak az üszkös romok. 

Tulajdonképpen engem már ez a felvezetés levett a lábamról, s megvett kilóra. Az indián portyák képei annyira szuggesztívek, annyira filmszerűek, hogy az nem igaz! S mert de, igaz, a Tex teljesen a kezembe ragadt.

tex_2_patagonia_04.jpg

Szinte hallottam a surranó lábak, a nyílvesszők halk suhanásának a neszeit, majd a teljesen némaságban meggyilkolt katonák lehulló tetemeinek zaját, éreztem a puskapor szagát, és átereztem, amennyire olvasóként tudtam, a lándzsa által átvert ember kínját, majd a láncra fűzött rabok reménytelenségét, amikor maguk mögött hagyják a felperzselt erődöt. 

A bevezető története azt mutatja, hogy egy lázadó patagóniai indiánfőnök miként veszi a kezébe a népe igazságát, és miképpen próbálja a helyére tenni a fehéreket. Nem lesz szimpatikus a módszere. A helyzet tragédiával fenyeget, mert egy olyan mundéros tábornok kerül a hadsereg élére, aki a zéró tolerancia híve, és az indiánok teljes kiirtására készül. Tex feladata, hogy megakadályozza a vérengzést. 
Tex a fiával útrakel Patagóniába, hogy ezt megakadályozza. A tapasztalata által, ami Észak-Amerikában már nagyjából végbement. 

Tex tehát utazik, megkezdődik a béketeremtés, ami bizony sok harccal jár. Nem mesélem el részletesen, hosszú lenne. A történet izgalmas és meglepően összetett. 

tex_2_patagonia_18.jpg

Az alakok

Az alakok szó alatt, hiába van szó képregényről, nem a képi megfogalmazásra gondolok, hanem a szereplők jellemének a megformálására és megjelenítésére.

Western-történetet olvasunk. Egy western-történet sokfajta lehet. Mivel a műfajban már annyi, de annyi alkotás született, hogy óhatatlanul kialakultak bizonyos kliséi. Ilyen klisékből áll Tex alakja is. Az emberiség, az emberség oldalán álló, magányos hős (aki itt nem teljesen magányos, hiszen a navahók főnöke, fia van), sziklaszilárd jellemmel, találékonysággal, s mindenféle jellem-jóval. 

Talán éppen a kiemelkedő egyénisége teszi Tex alakját kliséssé, élettelenné. Olyan bárhol, bármikor felhasználható pozitív hős. A történet és a képregény egészének szerencséje, hogy a kapcsolatai és a körülötte levő egyéb szereplők egyáltalán nem ilyenek. 

Jó példa erre például a Tex-szel és a társaival szembeforduló áruló indián tetteinek az (át)alakulása és a Mendoza ezredes kapcsolatának alakulása hősünkkel. Mendoza az a főkatona, aki a lázadó indiánfőnök elfogására küldenek, és aki egyáltalán nem úgy gondolkodik mint a hadsereg főparancsnoka: iparkodik elébe menni a vérontásnak. De adott helyzetben komoly háborúba kerül a lelke, mert döntenie kell, hogy katonaként vagy magánemberként viszonyuljon egy adott helyzethez, meddig lehet türelmes, s hol van a határa a megbocsátó passzivitásnak? 

tex_2_patagonia_20.jpg

Az ilyen egyáltalán nem apróságok árnyalttá, hitelessé teszik a történetmesélést. 

A képi megfogalmazás

egyszerűen gyönyörű. Nem tudok belekötni.

Nézd csak meg a fenti képen az alak tekintetét! Egyfelől van neki olyan. Másfelől hihetetlen összhang van az arc és aközött, amit mond. S ez általános az egész képregényben, minden portréra. 

De van, hogy egy testtartással, a környezettel mondja el a művész a véleményét a vérontásról. 

tex_2_patagonia_16.jpg

Ugyanilyen plasztikusak a mozgások ábrázolásai, bármiről is legyen szó, távoli nagytotálról vagy közeli harci jelenetről. 

Tehát egyfelől, minden klisé ellenére nem egysíkú a történet, és az árnyaltságot a képi megfogalmazás még inkább aláhúzza. 

*

Nem tudom, milyen a többi Tex. Ha ilyen, máris értem, mire fel a sikere. Tegnap és ma a Kockás magazint olvastam. Okada, Rahan, Dr. Justice. Ezek miatt vettem meg. Nem tett jót a tetszési indexüknek, hogy most fejeztem be a Tex-et. Semmilyen szempontból sem: sem a forgatókönyveik, sem a grafikák megítélésének. Nincsen velük baj. Csak a Tex feljebb áll a lépcsőn. Úgy egy fordulóval. De tényleg. 

A csudába! Tényleg ennyi hely és pénz ebben az otthonban nincsen! Mondom én, hogy mit tettél, Giovanni? :-D

frike_comics_logo.jpg 

Hálás köszönet a recenziós példányért a Frike Comics-nak!

 Frike Comics, Budapest, 2021, 232 oldal · puhatáblás · ISBN: 9786155891274 · Fordította: Ludmann Ágnes

9/10

2022 áprilisának az első vasárnapja és hétfője Ma, ha elindulunk Szerelmetesfeleségtársam édesanyját felköszönteni, takaríthatjuk a havat Füstiről, kis drága Yaris-unkról. Erre varrj gombot! A fülemben az Ars Nova Android Domina című lemeze muzsikál. Ez ma a harmadik Ars Nova lemez, amit meghallgattam. Olyan ELP-szerű zene, ha ez mond valamit. 

S tegnap újra győzött a Fidesz, és bent van a Parlamentben a Mi Hazánk is. 

Sebők Imre – Alekszandr Beljajev – Cs. Horváth Tibor: A repülő ember

A történet nagy csalódás volt gyerekkoromban is, ellenben a rajzok mára zseniálissá értek számomra

sebok_beljajev_a_repulo_ember.jpg

Van már vagy nem tudom, hány éve, hogy volt egy képregény-fesztivál a WestEnd tetején. Szeremetesfeleségtársam elment úszni vagy lovagolni, én nem, én képregény-fesztiválra mentem a WestEnd tetejére. 

Annyi, de annyi minden volt, hogy csak káprázott a szemem. Viszont olyan, ami igazán érdekelt, csak egy asztalnál. Ott, ahol a magyar képregény klasszikusait árulták: Zorád, Korcsmáros, Sebők, Sarlós, Fazekas Attila műveit.

Majdnem sírtam, annyi minden volt, amivel még nem is találkoztam. S nagyjából egy fillér sem volt nálam. 

S addig nem is tudtam, hogy Sebők és Sarlós dolgait is kiadogatták önálló füzetekben. Onnantól tudom. De csak most vettem meg az első két Sebőkömet. 

Alekszandr Beljajev

Ennek a képregénynek az eredetije az egyik kedvenc gyerekkori könyvem alapján készült. A könyv a Delfin Könyvek sorozatában jelent meg. Párja A kétéltű ember volt. Azt meg egy szovjet filmváltozatban láttam először. A repülő emberből nem készült film. Legalábbis nem tudok róla. A kétéltű ember sokkal jobban sikerült regény, mint ez. Összeszedettebb, egységesebb, sokkal jobban szerkesztett, izgalmasabb, drámaibb. De mindkét könyv témája rendkívül izgató volt számomra: úgy minden nélkül bármeddig a víz alatt úszni, vagy úgy minden nélkül, saját erőből repülni! 

A két könyv sémája azonos: egy zseniális tudós által egy fiatalember különleges képességet kap, olyat, amilyen senki másnak nincsen. Ám a különleges képesség nem csupán különlegessé, hanem nagyon mássá is teszi a fiatalembert, akinek helyén van a szíve, jó ember, de a különleges képesség és a jóság együttes megléte szinte természetes módon „kitermeli” a megfelelő ellenséget. A két fiatalember történetéből A repülő ember az optimista verzió. 

Alekszandr BeljajevA repülő ember írója a 19. század végén született és a második világháború közepén halt meg. Személyesen találkozott H. G. Wells-szel, aki elismerőn nyilatkozott a műveiről. Magyarul a fenti két könyvén kívül a Dowell professzor feje, Az utolsó atlantiszi és A levegőkereskedő című kisregényei jelentek meg. Egyébként egyik jobb mint a másik. Beljajevet az orosz Verne Gyulának nevezték. 

A repülő ember című regénye inkább csak ötlet, mintsem egy jó regény. Már gyerekkoromban is ez volt a véleményem róla. Messze nem kötött le annyira mint a kétéltűről szóló történet. Ennek miértje csak évekkel később fogalmazódott meg bennem. A kétéltű történetében az események logikája magától adódik, egyik fakad a másikból. A repülő történetében pedig azért van a cselekmény, hogy ne unatkozzunk, amíg eljutunk a végkifejlethez. A kétéltű történetének van íve, a repülőének nincsen. Ezért az utóbbiban csak bukdácsolunk az egyik eseménytől a másikig. Ichtiander, a kétéltű ráadásul, vagy éppen ezért hűs-vér ember. Ariel, a repülő inkább csak kivágott kartonlap. 

sebok_beljajev_a_repulo_ember_09_b.jpg

*

Éppen ezért a sztori könnyen átadható

Egy indiai kolostorban, amit a Teozófiai Társaság tart fent egy tudós rájön a módszerre, hogyan lehetséges, tárgyakat, élőlényeket lebegtetni. A Társaság vezetője Pears hatalmas lehetőséget lát a tanaik terjesztésére a lebegtetésben. 

Mivel a cél a kolostornak is kapóra jön a saját céljaik elérése érdekében, emberkísérletbe fognak: Arielt, az európai fiatalembert repülő emberré teszik. Félő, hogy az átalakításnak maradandó mentális mellékhatása lesz, de a váradalom Ariel esetében nem jelentkezik.

Ezért az első adandó alkalommal megszökik. Átalakítói mindent megtesznek a kézre kerítésére. Ariel először egy szegény indiai férfinál lel menedéket, ahol beleszeret az öreg lányába. Akaratán kívül elszakad tőlük, mert a rádzsa fogságába esik.

Közben megtudjuk, hogy Ariel egy iparmágnás gyermeke. A mágnás ügyvédje, annak halála után vitte ki Indiába, hogy zavartalanul gyümölcsöztethesse a gyámságot. Azonban Arielnek van egy húga, aki a nagykorúságát elérve a bátyja keresésére indul, s megérkezik Indiába. (Vajon az ügyvéd az ő létezésével miért nem számolt?) 

Eközben Ariel megszökik a rádzsától. A szökés közben baleset éri, és hogyan máshogyan, éppen a húga autója elé pottyan. Azt hisszük, minden rendben, de így sovánka lenne a történet. Ez okból a lábadozó Ariel, nem tudván, hogy itt van csak igazán jó helyen, az első adandó alkalommal kirepül az ablakon. És visszavonul a dzsungelbe. Ott éldegél egy darabig, majd egyszer rájön, hogy dehogy akar ő a dzsungelben élni, elindul kiharcolni az emberek között élés jogát (sic!). Egy keresztény lelkészhez kerül, ahol „isteni csodákat produkál”. 

Egy éppen Indiában tartózkodó cirkuszigazgató, látva az egyik csodát, ami Ariellel történik, üzletet ajánl neki. Ariel igent mond. Elviteti magát a Teozófiai Társaság kolostorához, és kiszedi Pearsből a múltjára vonatkozó igazságot. A Társaságtól Ariel elviteti magát az öreg ember falujába, akinek a lányába szerelmes lett, és megkéri várjon rá. 

Majd a megbeszélése szerint artista lesz a cirkuszigazgató manézsában. (Az ész megáll!) Ahol a húga hamarosan rátalál, és magával viszi a jó társaságba. Ahol Ariel annyira nem érzi jól magát, hogy inkább visszamegy Indiába, a kis faluba, a lányhoz, akibe beleszeretett. 

Szerintem a történet azért ért itt véget, mert már Beljajev is unta a kicsit cél nélküli csavarokat. 

sebok_beljajev_a_repulo_ember_12_c.jpgSebők Imre

a magyar képregény klasszikus korszakának, a hatvanas-hetvenes éveknek egyik nagy alakja volt. Tömérdek képregényt rajzolt, döntő többségében magas színvonalon. A Népszavában 1962–1977 között naponta jelentek meg a rajzai. Igaz, az utolsó előtti lap alján, három-öt kockánként jelentek meg a történetek, s ez a rajzoló számára állandó munkát biztosított ugyan, de ez az állandó munka állandó robotot jelentett.  sebok_beljajev_a_repulo_ember_si.jpg

'73-tól változott a helyzet, megszűnt a napi kötelezettség, Sebők Imre felszabadult, újra magára talált. 

Kamaszkoromban Korcsmáros és Zorád rajzait sokkal jobban kedveltem mint a Sebők Imréét vagy Sarlós Endréét. Ha egy-egy Dargay Attila vagy Sajdik Ferenc képregény megjelent, az bónusz-ünnep volt. 

Sebők Imre rajzai számomra nagyon sötétek voltak. Tónusukban és hangulatukban egyaránt. Azt hiszem, a legelső tőle származó képregény, amivel találkoztam, az Ordasok között volt. Úgy nagyjából véglegesen meg is határozta a kapcsolatunkat. Legalábbis hosszú évtizedekre. Mert aztán beláttam, hogy rendben, persze, Korcsmáros, Zorád, Dargay mindent visz, de ha másképpen nézem, akkor Sebők legalább annyira zseniális mint ők. 

Még akkor is, ha kétségtelenül igaz rá, amit Kertész Ákos írt a Keretek közt rajzolók című jegyzetgyűjteményében: Sebők számára az alakjainak következetes önazonossága nem jelentett elsődleges szempontot. 

Azonban, ha megnézed az alábbi portrékat, láthatod, hogy Sebők pár vonallal mennyire sokat képes elmondani, milyen kifejező mimikák néznek ránk a rajzairól. 

De ha kicsit nagyobbra nyitjuk a látószöget, akkor sem érhet csalódás. A részletesség és a kompozíció teljesen a helyén van. Van hol elidőznie a szemünknek. 

sebok_beljajev_a_repulo_ember_08_b.jpg

Sebők rajzai nem adják azonnal magukat. Kicsit szokni kell a stílusát, hogy otthon érezzük magukat az általa készített rajzokban. Azonban ha ez megtörténik, realizmusa, a természetes mozdulatai, az arckifejezések, a jellegzetesen elnagyolt részletessége teljesen és tökéletesen meggyőzővé válik. Még akkor is, ha maga a történet, amit elmond, nem nagy durranás. 

*

Sebők Imre újra kiadott grafikái a Képregény Marketen

A kiadó blogoldala

*

Gar-Wind, Ócsa, 2015, 104 oldal · puhatáblás · ISBN: 9786155201219

8/10

2022 áprilisának második napja, szombat hajnal. Két hét napsütés után visszatért a tél. KI gondolta volna? Ülök, kávézgatok, írogatok Csemete szobájában, Szerelemtesfelségtársam odaát csicsikál. A fülemben a görög Naxatras 2022-es albuma muzsikál. Több mint kellemes. Rányitottam a weboldalukra, és ott egyből az ugrott a szemem elé, hogy az európai turnéjukon április másodikán a budapesti Akváriumban koncerteznek. Az ma van... (A másik, fő banda a Puta Volcano.) Viszont délutánra Szerelmetesfeleségtársam némileg összetörte magát apró konyhánkban. Legalábbis nagyon beütötte a derekát. Nem biztos, hogy több óra ácsorgás jót tenne neki, ezért a Naxatras kimarad élőben. 

Dragonreo 10. – A sötétség kapuja

Nem szeretem a fantasyt, egykaptafa. Ez is. Mégis: KELL!

dragonero_11_a_aotetseg_kapuja.jpgfrike_comics_logo.jpgUtazások Erondáron át
Írta: Stefano Vietti
Rajzolta: Giuseppe De Luca,
Marcellp Mangiantini, Gianluca Gugliotta

A sötétség kapuja
Írta: Stefano Vietti
Rajzolta: Manolo Morrone, Gianluca Pagliarani 

Az úgy volt, ahogy máshogyan nem lehetett, és ahogyan már nem egyszer elmondtam. Bizony! A könyvtárban összefutottam pár Sergio Bonelli Editore képregénnyel.

Amelynek a képregényeit itthon hol ez, hol az a kiadó adta ki.

Volt a kezemben Morgan Lost (teljesen levett a lábamról), Dylan Dog (ez hol igen, hol nem) és Dampyr (minden mennyiségben), Zagor (a rajzok, hm, igen, de a történet nagyon nem). Nem sorolom tovább, ezek voltak a leglényegesebbek. 

Az olaszok rendezték a soraikat, és manapság egyöntetűen a Frike Comics adja ki Magyarországon az összes Bonelli-képregényt. 

Én meg az összes magyar nyelvű Dampyr és Morgan Lost birtokában nyeltem egy nagyot, vettem a bátorságot, és egy tiszteletteljes virtuális kalapemeléssel írtam nekik: ajánlottam magamat. Mármint, hogy a blogomat, kérem alássan!

Kaptam választ, visszajelzést az írásaimról, és ajánlatot egy pakkra, ha elfogadom. Olyan nagyon sokat nem vacilláltam. Némi emiles egyeztetés után a múlt pénteken elmentem érte, ne kelljen postázgatnia a kiadónak.

A kapott pakk része volt ez a Dragonero-kötet is. Amiről úgy nagyjából semmit sem tudtam. Immár tudok. Bár ne lenne kapható a többi része: maradna pénzem, és helyem a könyvespolcon!

Mindent elmondtam? Van kérdés? Nincs kérdés? 

Ha jól számoltam a sorozat eredeti oldalán, eddig 152 füzet jelent meg. (Egek, ha magyarul kettesével jelenik meg, akkor is, hetvenhat kötet... Na, ezt olvassa csak el Szerelmetesfeleségtársam! Már félek!

– Gyönyörűm, nyugodj meg, kérlek! Egyfelől az eddigi tizenegy magyar nyelvű kötet négy év alatt jelent meg. Vagyis a kapacitás kábé évi négy kötettel bír el csak. Másfelől meg úgyis lesz könyvtárszobánk, bőven el fogunk férni! Hogyan? Hogyan fogunk elférni? Ja, hogy hogyan lesz könyvtárszobánk? Hogy máshogyan: nyerünk a lottón, KedvesM, meglásd!

dragonero_11_a_sotetseg_kapuja_11.jpg

Kicsoda, micsoda Dragonero?

A képregény-sorozat főhőse. Ian Aranill. Sárkányvadász. Különleges képességekkel. És különleges barátokkal: egy orkkal és egy elffel. A sárkányvadásznak különleges képességei is vannak.Bár ebben az esetben, ebben a kötetben ez annyira nem érvényesül, csak a weboldalról tudtam meg. 

Vagyis fantasyvel van dolgunk a javából. Fantasyvel, amit, mint az tudvalevő, annyira nem szeretek. (Na, jó, Terry Pratchett az más tészta!) Nem is mondom, miért, mert nincsen kedvem vitatkozni. Nem szeretem a műfajt, és kész. Nem unszimpátiáról van szó, hanem közömbösségről. 

Viszont a Bonelli-képregények tudnak valamit. Mert ha a Dampyrra gondolok, meg a Dylan Dogra, azok meg horrorok. Azt sem szeretem. Erre nem itt van a polcomon az összes Dampyr? De! És nem ám úgy itt termettek, hanem saját kicsi kezeimmel szereztem be őket, mindet, egytől-egyig. 

Erre nem elég, hogy a horror, erre most már a fantasy is. Pedig tulajdonképpen egy kaptafa. Főleg ha a Dampyrra gondolok. 

dragonero_11_a_sotetseg_kapuja_14.jpg

Van egy különleges képességekkel bíró főhős, vannak nem mindennapi barátai. S vannak itt-ott színre lépő nagyon gonoszok, akikért a főhős és a barátai útra kelnek, majd ezer veszélyen, megpróbáltatáson át csak legyőzik. Mert erről szól az életük. 

A 11. kötet tartalma

Arról van szó, hogy ez a kötet eleve két olasz kötetnek felel meg. Ahogyan a bejegyzésem elején láthatod is. Ezen túl az van, hogy az első olasz kötet tartalma eleve három, egymástól független epizódot rejt magában. A második csak egyet. Lett is ebből némi kavarodás. 

Az Utazások Erondáron át című rész (az olasz sorozatban a XXIV. fejezet), ahogy mondtam, három történetet tartalmaz. A címlap belső felén böcsületesen felsorolásra kerül mindhárom történet rajzolója. Majd amikor kezdetét veszi ez az eredetiben XXIV. fejezet, ott már csak egy rajzoló nevét látjuk. S az első történetnek nincsen címe. Annak, amelyik a kis elflányról és új ismerőséről, az elf fiatalemberről szól. Ők egy nimfával küzdenek.  Nem hosszú a történetük, de számomra, aki ezen keresztül találkoztam első ízben ezzel a sorozattal, ezekkel az alakokkal, teljesen meggyőzött. 

A következő történetnek már van címe: Briana története. Briana Ian ismerőse. Briana farkasa jön el Ianért, és elvezeti őt a szörny sötét, nedves várába, ahol Briana raboskodik. A szörny halszerű förtelem. Nedves történet. 

A harmadik sztori címe Yahanna történeteYahanna Gmort az orkot hívja segítségül: a falujukból ellopták a szent kalapácsot, s ha két napon belül nem szerzi vissza, kivégzik a családját. Nekik kellett volna őrizniük a szent tárgyat. A lopás módja a koboldokra utal, akik a törpék alagútjait szokták használni. Yahanna sejti is, merre kell menniük. Csata a sziklába vésett alagutakban, termekben. 

A sötétség kapuja egy történet.  Iant, Gmort és a kis elflányt, Serát meglátogatja a sárkányvadász és az Ork régi ismerőse, Darya. Sera nem ismeri az egykori birodalmi futárt, így elmesélik neki az egykori közös kalandjukat. (Az olvasáskor nem tűnt fel a kalandos, izgalmas cselekmény miatt, de a kerettörténet, a kaland elmesélése nem lesz keretté. A történet nem tér vissza a kiinduló ponthoz, Ianék verandájára.) Egy távoli faluban, Rewartban különös halálesetek történtek. Ian és Gmor akkoriban csatlakoztak a fürkészekhez, és első küldetésük, hogy kiderítsék, mi történik Rewartban. 

Az a baj, hogy új kedvenc született

Mondtam már, hogy nem szeretem a fantasyt? A Dragonero megszokott alakokkal operál, orkok, elfek, törpék, nimfák, varázslók, sárkányok. A szereplők természetesen egy képzeletbeli birodalomban élnek. Amik történnek velük, nos azok nem nagy durranások. Olyasféle kalandok, amelyek a fantasykben történni szoktak. Akad valaki nagyon gonosz, jobbára nem is emberi ábrázatban, akivel meg kell harcolni valamiért. 

Az alapképlet jól ismert mind a Dampyrból, mind a Dylan Dogból. Csak éppen teljesen más környezetbe helyezve. Vagyis a sémában semmi meglepő nincsen, kellemesen ismerős. S mindig győz a jó. Erkölcsi, etikai kérdésekkel egyáltalán nem lacafacázunk, azzal nem terhel bennünket egyik Dragonero történet sem.

A baj, az, hogy ezzel együtt van benne valami nagyon kellemesen megkapó. Nem is tudom... Jók az alakok, a Bonelli-képregényektől megszokottan pazarok a rajzok, szokás szerint már vagy háromszor újralapoztam a kötetet. Részletgazdagok, energikusak, szépek, semmi sutaság, semmi esetlegesség. S felettébb szórakoztatók. Pedig fantasyk. 

A csuda vigye el! Fogy a hely a polcokon, és tíz kötet hiányzik... Ráadásul, néztem, nagyjából mindegyik kapható.

frike_comics_logo.jpgGiovanni, köszönet a recenziós példányért! Új kedvencet adtál vele!

Frike Comics, Budapest, 2022, 194 oldal · puhatáblás · ISBN: 9786155891328 · Fordította: Nagy-Mihály Ágnes ·

9/10

2022 március legvége. Munkanap. Ma egész nap esett. Most is esik. Holnap is esni fog. De szeretek esőben, meleg szobában írni. A napi utolsó kávén már túl vagyok. Szerelmetesfeleségtársam még dolgozik. Nézem, ahogy ezt teszi, és tizenöt év után is olyan, de olyan jó nézni, látni őt! Lassan vacsorázni kellene. Meg még vagy négy értékelést megírni. De azt nem ma fogom. 

S közben Asia szól. A progrock ász-zenészeinek slágerrock muzsikája. Most éppen a Gravitas című album. Jól esik. 

süti beállítások módosítása