Krrr! Köhöm, köhöm, ez a kurva füst, alig látok valamit, levegőt meg nem kapok tőle. Marja a torkomat, csípi a szememet, és nem, nem kérek több alkoholt, nem, bort se. Mondom, nem, sört se, köszönöm! Hjaj! Ömlik kifelé mindkettő a könyvből. Nincsen semmiféle megmozdulás, hogy a szereplők, főleg a fő, rá ne gyújtanának, és ne kortyolnának valamit. Olyan blikkem támadt, hogy az élet értelme, hogy rápipálhasson és bebaszhasson E/1, totál mindegy, hogy egyedül vagy többedmagával teszi. De szakadatlan ezt teszi.Ha kell, ha nem. Krrr, köhöm, köhöm!

A FŐ KÉRDÉS, KICSODA E/1?

Bár, ahogyan belegondolok nem is ez, E/1 kicsodasága a fő kérdés. Mert nem tök mindegy ki ő? Maximum nekem nem mindegy, aki értékelést írok a könyvről. Azért nem, mert ennek okából, tekintettel az előző regényére, valamelyest személyes kapcsolatban vagyok a szerzővel. S ugye nem mindegy, hogy akár negatív, akár pozitív a véleményem a könyv főszereplőjéről (vigyázat, hősnek a leges-leges-legnagyobb jóindulattal sem nevezhető!), és ezt le is írom, akkor mennyire fenyeget az a veszély, hogy amit írok, tulajdonképpen Hegyi Edéről írom. 

A bejegyzésem végén egy link, a Népszava weboldalára mutat. Egy interjúra Hegyi Edével. Aki nem mondja azt, mint Flaubert, hogy Bovaryné ő maga. Ede hárít az újságírói kérdésre válaszul, aki ugyanazt firtatja az olvasókra hivatkozva mint én, hogy E/1 azonos-e Hegyi Edével? A szerző hosszan válaszol, a válasza lényege az, hogy 25–38 százalékban igen, ő könyve főszereplője, de szigorúan csak ebben az arányban. (Felejtsük el, vajon hogyan jöttek ki ezek a számok!) Vagyis továbbra is bajban vagyok, mert ha bármit írok a hősről főszereplőről, azt ilyen százalékos arányban Hegyi Edéről is írom. Ede, bocs'! Egy mentségem van: nem a frankót akarom megmondani, hanem a saját, személyes véleményemet pötyögtetem. Te pedig könyvet írtál. Amiről, ebben a formában, igencsak bajos lenne a főszereplő személyének a boncolgatása nélkül írni. S ha őt boncolom, akarom, nem akarom, téged is boncollak. Kérlek tehát, semmiképpen se vedd sértésnek, bármit olvasol alább. Nem rólad szól, hanem arról, akit megírtál! 

Tehát a továbbiak ennek szellemében...

MIÉRT E/1?

Mert a könyvben, a könyvekben nincsen neve egyik szereplőnek se. Hegyi Ede következetesen, tudatosan sehol sem ad nevet nekik Senkinek se. (Hehehe, A senki-nek se.) Névtelenek a szereplői. Tök mindegy, hogyan hívjuk őket. Bár nem mondanám, hogy ezáltal tipikusnak tekinthetők. Csak névtelenek. Főleg E/1 marhára nem tipikus. Legalábbis remélem, hogy nem az. Ha az lenne, akkor ez a világ még szarabb hely, mint ahogy egyébként gondolnám. Főleg, mert úgy vagyok vele, hogy alapvetően élhető. Lehet, pozitív gondolkodásúbb ember vagyok, mint E/1, de ugyanígy az is lehet, hogy szimplán csak igénytelenebb. 

Azért E/1, mert Hegyi Ede mindkét könyvét egyes szám első személyben írta. Vagyis amikor E/1 reflektál a világra, amikor világfáj neki az élet, amikor iszik és iszik és iszik, meg dohányzik, rágyújt, elszív egy staubot, rápipál (mert a tevékenységeinek a nagy része a Te-ben jobbára ebben áll, krrr, krrr, köhöm, köhöm...), akkor Hegyi Ede annak a 25–38 százalékát issza meg és szívja el, mint E/1. Vonom le az elnagyolt és durva következtetést, nem biztosan stabilan pöffeszkedő logikával. 

Szóval azért E/1, mert ha két regényben is fő alakká lett, valahogyan neveznem kell, hogy ne csupán mindig körülírással reagáljak reája. Ezt még A senki esetében találtam ki. Hát így.

MILYEN EMBER E/1?

Tömören? Ede stílusában? Egy alkoholista, nikotinfüggő, depressziós, nárcisztikus, idegesítő fasz. Egy viszonylag érdektelen energiavámpír. Akinek semmi nem jó, vagy ha igen, akkor meg amiatt kezd el vérdepizni. (Most mondd: elmennek kiruccanni pár napra, tök jól érzik magukat, felednek mindent, beszélgetnek, csócsálnak, szeretkeznek, élvezik, hogy vannak egymásnak, hogy van ami van, erre amikor vége a kiruccanásnak, ez a péniszférfi mit csinál? Ki nem találod! Beül a slozira zokogni, hogy jaj, jaj, véget ért a jó! Beszarás! 

De aki mégis igényli a figyelmet, de befosik a gondolattól, hogy az életét meg kell osztania azzal, akit szeret, mert egy pillanatig nem hisz abban, hogy a kapcsolatuk tartós lehet. Ezért nem is bízik abban, hogy a személye bárkit is érdekelhet. Mondjuk ezt a gondolatot nem véti el. Csak reméli, hogy érdekes lesz a Te számára, de a reménykedés közben a nárcisztikusságától egy másodpercig sem képes megszabadulni.

A csajszi helyében, én úgy menekültem volna tőle, akár a tűztől. Mert a nő mellé férfi kell (manapság már amikor, ugye, mert így píszí), nem pedig egy lecsúszott zoknis, orrára száradt taknyú hisztigép. Mint férfi a kapcsolatban... 

A gáz az, barátom, hogy nagyon sok vonatkozásban, vetületben, reakcióban egy jó darabig úgy gondoltam, nagyon sok közös vonásunk van E/1-gyel, akiről meggyőződésem volt, hogy azonos Hegyi Edével.(Immár, ugye, tudjuk, hogy 25–38 százalék az egyezésük. Miért vagyok ezt képtelen elhinni? S milyen jogon nem hiszem? S mit nyerek vele, hogy nem hiszem?) Nem is sorolom fel ezeket az egyezéseket. Azért nem, mert ahogy haladtam előre az olvasásban, úgy kezdtem el szégyellni, hogy bármi közöm is van E/1-hez. Nagyon sürgősen felhívom a figyelmedet arra, hogy a fejezetcím alatti mondat („alkoholista, nikotinfüggő, depressziós, nárcisztikus, idegesítő fasz”) már csak végső konklúzió, nem pedig és csöppet sem a kettőnk egyezésének alapja. Remélem, legalábbis!

Szóval a konklúzión túl milyen ember E/1? Önmagában bizonytalan, ezért nikotinnal és alkohollal pótcselekvő, a néha valóban idegesítő realitásoktól túlérzékenyen szenvedő, szocializációjában sérült, ezért és az alacsony önértékelés miatt a világot permanensen elutasító, és ettől szenvedő valaki. Vagyis senki. 

Nem az a baj, hogy van véleménye. Az a baj, hogy a véleménye, legyen szó a cigin, a pián és az íráson kívül bármiről, elutasító.

Erre beleszerelmesedik egy nőbe. Meglepő fordulattal legalább két éjszaka van, amikor együtt alszanak, mégsem fekszenek le egymással. Amikor de, akkor E/1 elég konzekvensen és szikáran így és ennyiben jellemi az együttlétet: dugtunk.

Nem mondom, van olyan IS. De nem csak az van ám. Különösen az első alkalmakkor nem. Mert ha kiéhezettség, állandósult cirókamínusz van, vagy éppen hatalmas szenvedélyeket gyújt a másik, akkor bizony az nem dugás, hanem egy jó nagy, lucskos b@szás. Nagyon kell az olyan. Ha pedig a gyöngéd emóciók vannak túlsúlyban, nem a szenvedély, akkor barátom, az hosszan elnyújtott, figyelmes szeretkezés. A dugás átfogó kifejezés, amely magában foglalja mindkét végletet, de magából a kifejezésből hiányzik mind a szenvedély mind a szerelem. Nem  mondom, van annak fílingje, amikor egy nő így szólít fel: „Dugj! DUGJ!” De a gyakorlatban ez, mondanom sem kell, a lucskos-kategória. A kétszemélyes tömény pornó. Amire szükség van. Minden más mellett. De leírva a dugás személytelen automatizmus. Bunkóság a nővel szemben.

Mert első alkalommal, ha már szerelmes vagyok, nem megdugom a nőt, hanem vagy örömöt okozok neki, vagy a magamévá teszem. Szerelem, szenvedély. De nem megdugom. Nem dugunk. Dugni akkor dugunk, ha csak a test sóvárog, s az ember közel s távol sem érdekes. Sem a saját személyem, sem a másiké. 

Aztán, lássuk csak, ott van E/1 gondolatmenete a tartós szerelemről. Ami szerinte nem létezik. Mert olyan nincsen, hogy egy ember éveken keresztül ugyanazt érezze egy nő iránt.

Kedves E/1, nincsen, a francokat nincsen! Azt garantálom neked, hogy minimum tizennégy évig biztosan van. Onnan tudom, hogy ennyi ideje ismertem meg Szerelmetesfeleségtársamat. Úgy nagyjából a második-harmadik pillanatban beleszerettem, s azóta szeretem, úgy, ahogyan van, az embert, a nőt, a külsejét és a lelkét, a gondolkodását, a szellemét, a viszonyulásait, a reakcióit, mindent, bruttó. Amiben benne van az is, hogy veszekedtünk már üvöltve, volt, hogy én hagytam ott egy higgasztó séta miatt az éjszakai lakásban, volt, hogy ő húzta fel emiatt a cipőjét. Olyan is volt, hogy félreálltam a kocsival, kiszálltam, odaadtam neki a kulcsot, menjen a lányával, ahová akkor éppen indultunk, én meg hazamentem. Hogy aztán másnap elgondolkodjunk, mi a szaron is veszekedtünk az előző nap. De az a vicc, hogy még veszekedés közben is mindig szerettük egymást, csak éppen abban a pillanatban kurvára kiakasztottuk a másikat. De soha nem a másik személye és a kapcsolat egésze ellen veszekedtünk. 

S újra mondom, tizennégy év után is lehet úgy szeretni, úgy kívánni a másikat, ahogyan az kezdetben volt. Nekem  legalábbis simán megy. Talán nem hiszed, kedves E/1, de például ma reggel ugyanolyan esztétikai élvezetet jelentett, amikor a kedvesem vetkőzésbe fogott az ébredésünk után, akár kezdetben. S bár az idő felettünk sem múlt el nyomtalanul, még mindig ugyanolyan kedves a szememnek, a kezemnek, a mindenemnek, mint az első hónapokban. 

Szóval nagyon sürgősen felejtsd el ezt a baromságot a tartósan nem létező szerelemről! Ha akarod, tíz év múlva térjünk vissza a kérdésre, majd mondom, érvényes-e az állításom huszonnégy év múltán is. (Már ha az állításomon kívül, hatvannégy évesen más is áll majd még...) 

Figyelj, ez jutott eszembe: 

De tudod mit, most fogom fel, tulajdonképpen teljesen mindegy, milyen ember E/1. A lényeg az, hogy milyen az a könyv, amit a 25–38 százalékban jellem-tettestárs Hegyi Ede írt E/1 szerelméről és szerelmeséről. 

MILYEN A TE CÍMŰ REGÉNY?

Igen nagy lendülettel vetettem rá magamat, s kezdetben nem is csalódtam. A senki folytatta a történetét, a Te című könyve elején ismét melót keres. Csak már magabiztosabban, egyenrangúként.

Közben dohányzik és iszik. Krrrr, köhöm, köhöm, enyhe és durvább bebaszóka, hol a kapatosságig, hol a méltóság totális ronggyá alázásáig. Hogy a szarba lehet ennyit vedelni? Mi a tőgyért kell bármihez az alkohol olajozása? Brrr! De idáig különben nincsen baj. E/1 régi ismerős. 

Aztán a főszereplő szerelmes lesz. A szerelmesének sincsen neve, csak annyi, hogy Te. Mert így szólítja, E/2-ben a nőt. Ne vitatkozzunk azon, hogy ez jó megoldás-e, fogadjuk el a koncepciót!

Zajlik aztán az, hogy tulajdonképpen nem történik semmi különös, semmi érdemleges. A szereplők találkozgatnak, egymásra néznek, majd dugogatnak, meglátogatják ki-ki felmenőit, isznak, dohányoznak, egymásra csodálkoznak, isznak, dohányoznak, majd elmennek ki-ki barátaival inni és dohányozni, lakást bérelnek, összeköltöznek, isznak, dohányoznak, dugnak, kikapcsolnak és E/1 közben nagyjából végig depis pöcsfej, akit csoda, hogy Te egyáltalán elvisel.

Ja, kimaradt, E/1 mindvégig nagy lelkesedéssel írja a második regényét, s ennek a regénynek a közepén megjelenik az első könyve: öröm, furcsálkodás, némi büszkeség és sok önfikázás, hiszen és valóban, évente nagyjából háromezer magyar szerző regénye jelenik meg, miért lenne már vasziszdasz egy újabb a háromezer között? S valóban... Na, hagyjuk...

S most jön az, hogy ki kell mondanom, amit marhára nem akaródzik. A senki után nem akaródzik. Mert A senki egy igen jól (E/1 stílusában: baszott jól, kurva jól) sikerült regény lett a munka világáról, a munkavállaló és a munkaadók, a munka és az ember viszonyáról.

A Te a férfi és a nő kapcsolatáról, a párság mibenlétéről szólna. Arról, mit kezd az ego egy másik énnel. A férfi a nővel, a nő a férfival. Unalomig ismételt téma, amit egyszerűen mégsem lehet megunni. Illetve, de, csak nem magát a témát, hanem az elcseszett hozzányúlásokat. Mert jó szerelmes sztorit bármikor képesek vagyunk nézni, olvasni. Mert mi más érdekelne igazán, mint a másikfelünk megtalálása a másikban? S ez az, amit E/1 kétségbeesetten tagad. Szerinte nem létezik olyan, hogy kiegészítjük egymást, hogy az ő-ben értelmet nyer az élet, kerek egésszé válik még a szarságokkal való, mindennapi küzdelem is.

De még azzal se lenne baj, hogy E/1 mindezt elutasítja. (Apafej, olyan pöcs vagy, mint ide Lacháza: mi a tökömet vársz az élettel, a nőktől, ha olyasmibe kapaszkodsz, amiben nem is hiszel, és amit nem vagy hajlandó építeni, he?) Nem lenne baj, mondom, ha jól lenne megírva a szakadatlan, ön- és mindent pusztító antitevékenysége.

De az a baj, hogy nincsen jól megírva. Kimondom: simán unalmas a könyv. Mert E/1 és Te jönnek-mennek, jobbára isznak, dohányoznak,de  nincsen igazi konfliktusa a regénynek (a szereplőknek igen, de valahogy a konfliktus súlya nem jön át), nincsen lehetősége a bevezetésnek a tárgyalásba torkollva kirobbanni, mert nincsen mit tárgyalni, így a befejezés is borítékolható. S még a borítékolás se lenne baj, ha lenne valami egyediség a tökre várható végnek. De sajnos az sincsen. 

A regényben nem történik semmi igazán érdemleges, önmagán túlmutató, úgy igazán magamra vonatkoztatható, vagy önmagában érdekes. Nincs, ami fenntartsa az érdeklődésemet. A gyújtsunk rá és igyunk..., na hagyjuk...

Ám még ez se lenne baj, mert gondolj csak bele, mi történik például a Godot-ra várva című darabban?. Igen, a tevékenység annyi, hogy többen várnak egy Godot nevű fickóra. Aki nem jön. Nem érkezik meg. Hiába várják türelmesen, soha fel nem adva. S a darab mégsem unalmas. Mert a kezdeti döbi után megértjük, hogy van mondanivalója: éppen a szakadatlan várakozás, a soha meg nem érkezés a mondanivalója. A várokozás kilátástalanság, a holnapban élés, az élet értelmének a mástól várása, és ennek az értelmetlensége... A párbeszédek ezt húzzák alá, erre mutatnak rá, erről szólnak. 

De a Te nem tudom, miről szól. Olyan mint egy regény az elveszett kedvesről, az elveszett kedvesnek. Leíró részeiben pompás, stílusos, mert Hegyi Ede nagyon tud írni, de a baj az, hogy most olyan érzésem volt, az ábrázolt kapcsolat dinamikájával (legyen az bármilyen) mégsem tudott mit kezdeni. S mert a kapcsolat története semmilyen, az egész könyv simán unalmamba fulladt. 

S Hegyi Ede hiába szellemes, hiába vannak pompás, pazar meglátásai, a párbeszédeket sem tudta élettel megtölteni. Mert a párbeszédek teljesen hétköznapiak. S valahogy mégis képtelenek. Suták. Véletlenül figyeltem fel arra, hogy magamban kaparom az arcomat, amikor a szereplők beszélgetnek. Mindennapiak a beszélgetések, valamitől mégis hiteltelenné és irreálissá válnak. Nem is értem, hogyan van ez. Műbeszégetéssé.

S amikor E/1 ismét leírásba fog, a cselekmény semmitmondó ugyan, tudod, iszunk és dohányzunk, miegymás, de ahogyan elmondja, az a megfogalmazásában máris teljesen rendben van. Lenne. 

Bár ahogy most belegondolok, lehet ez sincsen rendben... Csak már nem akarnék E/1-be többet rúgni. Boris Vian csodás szerelmi története, a Tajtékos napok jutott eszembe. Ami történésében voltaképpen semmi, ugyanolyan sablonos, mindennapi, semmitmondó, ahogyan E/1 története az, de apám, a sztori megformálása, na, az marhára nem mindennapi. Az teszi óriásivá! Nem csupán a kiforgatott szójátékok, azok voltaképpen egy idő után uncsivá is válnak. De a semmilyen történet a megfogalmazás által emlékezetessé, szerelmi alapművé válik. De Vian könyve nem részleteiben, hanem egészében jól mefogalmazott.

S mégis egy utolsó, de bizisten utolsó rúgás. Már nekem fáj. A szerkezet. Mintha Hegyi E/1 is megunta volna a történettelen történetet: a könyv háromnegyedénél úgy három oldal alatt lesz rommá a kapcsolat. Semmi fel- és levezetés, egyszerre szembesülünk azzal, hogy egy idő után E/1 és Te annyira, de annyira egymásra unnak, hogy már csak párhuzamosan élnek, nem együtt. Még dugni is egyre ritkábban dugnak. (De ebben már tökéletesen igaztalan vagyok: úgy a könyv háromnegyedénél megjelennek a szexuális kapcsolatra a kifejezés-alternatívák. Például van, hogy nem dugnak, hanem szeretkeznek.) De ezt E/1 nagyjából így leírja, nem pedig a történettel vezet rá, hogy lejtőre kerültek. Vagyis van egy elég megfelelő méretű bevezetés, egy testes tárgyalás, és egy előkészítetlen, ad hoc összeomlás. 

Mire idáig jutottam, már unatkoztam. Untam a krrr, köhöm, köhöm, dohányfüstöt, az együtt, külön bebaszásokat, az unalmas beszélgetéseket, a történettelen eseményeket. Untam E/1-et. Nem pusztán az volt a baj, hogy idegesített. (Például Kevin is egy baromi idegesítő faszfej, de az ő idegesítő viselkedése úgy van megírva, hogy az egyenest vezet a családja kiirtásához. S közben iszonyatosan idegesít.) Az igazi baj az lett, hogy érdektelenné váltam E/1 sorsa iránt.

Öregszem, biztos, és már hosszú évek múltak el azóta, hogy beláttam: az önsorsrontás döntés, és ki vagyok én, hogy bárkit megakadályozzak abban, hogy boldogtalan legyen? A sajnálatomat meg közömbösséggé konvertáltam. Mert a fenének tegyek bele energiát, ha csak én pakolgatok, az alany meg csak derűsen haldoklik és csak tart, és megy, és halad a semmi felé? Ezt a játékot már egy porcikám sem kívánja játszani. De senkivel. Tettem ilyet évekig. Immár irodalmi alakokkal sem vagyok hajlandó együttérezni, ha ilyenek

Továbbra is azt mondom, Hegyi Ede jól ír. Ugyan csalódással tettem le a második könyvét, de nem volt olyan érzésem, hogy szenvedés volt olvasni. A senki-vel magasra tette a mércét, és mi is a szakszó manapság, nem tudta megugrani, tartani a bemutatkozó kötetének a színvonalt. Ellenben az is tény, hogy olvastam manapság mívesebb szépirodalmat az övénél, amin viszont rohadtul unatkoztam, és semmit, de semmit nem mozgatott meg bennem, és feszültté tett a szöveg lilasága.

Nincs az a narratíva, amit ne lehetne úgy kanyarítani, hogy az ember ne legyen benne áldozat, és nincs az az ember, akinek egy egészen kicsi része ne szeretne mártír lenni. 

(198. )

Nem vagyok tipikusan olyan alkat, aki már az elején feladja. Én már az eleje előtt visszavonulót fújok, hogy csalódottan megállapíthassam, hogy még az istenek is ellenem fogadtak.

(175.)

Éppen most láttam egy friss interjút, ha kilencvenegy éves Rónaszegi Miklóssal, az íróval, szerkesztővel. Ő mondta, hogy az irodalomnak nincs nagyobb hibája, mint ha untat. Nos, Hegyi Ede nem untat. Csak a fő alakja unalmas és az alak története az. Azt hiszem, a következő kötetben le kellene mondani E/1-ről, de leginkább a 25–38 százalékról... Én várom. A harmadik „ne magad légy”!

Interjú Hegyi Edével a Népszava oldalán 

(A cikk egyben a bejegyzésemben szereplő két kép forrása is)

Napkút, Budapest, 2021, 280 oldal · ISBN: 9786156283689

5/10

Köszönet a Napkút Kiadónak a recenziós példányért és a folyamatos együttműködésért! 

2021 októberének vége. A lakberendezős hétvége után valami taknyos kórság van rajtam. Szerelmetesfeleségtársamtól kaptam, ő meg Csemetétől. Nem jó, de nem vert le a lábamról. Ha hőemelkedésem van, én már dőlük el. Most csak jó ülni, íni, és jó, hogy nem volt ma sok munka.