Két vallomással kell kezdenem ezzel a könyvvel kapcsolatban.
Az első vallomás
Ezt a testes, vaskos könyvet már nem egyszer láttam itt-ott. Mindig azt hittem, valami antológia, ókori szerelmes sztorikból. Versekből, novellákból, dráma-részletekből, ilyesfélékből összeállítva..
S bár Reich Károly lenyűgöző illusztráció mindig felcsigáztak, olyan normálisan soha nem néztem bele ebbe a kötetbe. Annyira soha, hogy nem is tudatosodhatott bennem, hogy: teljesen félrepozícionálom a könyvet.
Idei gyulai nyaralásunk alatt, amikor végre beszabadultunk a gyönyörű, vonzó helyi könyvtárba is (már kétszer voltunk Gyulán, de oda a büdös Covid miatt nem jutottunk még el), ott volt egy pultnyi kiselejtezett, megvásárolható könyv. Tudod, ez „a kutyának sem kell már”-típusú kiszórás. Amik között azért néha kincseket lehet találni. (Ahogyan az Óbudai Könyvmegállókban is. A legnagyobb szerzemény az utóbbiban egy majdnem teljesen oridzsi Prancsolsz egy kézigránátot? volt, amit netszerte tízezer felett, ha egyáltalán, lehet megszerezni.)
Na, ebben a gyulai könyvtári tárlóban ott volt Lissák György könyve. (Aki szerzőt én permanensen kevertem magamban Lyka Károllyal, a művészettörténésszel, és rendre átkeresztelem vagy Lissák Károllyá, vagy Lyka Györggyé, mikor merre szór az agyam. Csak a valamelyest hasonló hangzású név miatt. Mindkét név l-lel kezdődik. :-D )
Kicsit a könyv fölött tartottam a kezemet, mintha delejezném, és közben az jutott az eszembe, hogy csak bele kellene már nézni egyszer, ki mindenkit antológiáztak bele, és van-e erre remekebb alkalom, mint egy nyaralás szabadsága?
Adtam hát esélyt neki. Kivettem a tárlóból. Kerestem a tartalomjegyzéket: találtam, de nem mondott semmit, csak állatövi jegyek felsorolása volt. A könyv elejére lapoztam, a belső címlapon ezt láttam: A pedaszoszi Hermotimosz emlékiratai. Konstatáltam tehát, hogy ez bizony egyáltalán nem antológia, hanem egy irdatlanul vaskos, oldalszáma szerint hatszáznyolc, de valós terjedelme szerint (nagy oldalak, normál betűméret) úgy a másfélszerese, duplája.
Több helyen, egyre izgatottabban beleolvastam, és a szó szoros értelmében kiejtettem a kezemből. Hitetlenkedve felvettem és átöleltem. S mert a gyulai könyvtárban nem kell olvasójegy a vásárláshoz, ahogyan a budapesti Központi Könyvtárban, hát jött velem haza. Illetve a gyulai szállásunkra.
Hogy teszteljem magamat, valós-e az indok, amiért kiejtettem a kezemből, még a könyvtárban odanyomtam Szerelmetesfeleségtársam kezébe, amikor kérdezte, mi ez a hatalmasság?
– Olvass bele! Bárhol. Akárhol. És mond meg milyen másik könyv jut róla az eszedbe?
Nem tévedtem. SzFT az irodalmi stílusokra nem annyira érzékeny, és nincs is túlművelve e tárgyban. Talán emiatt is kapcsolt azonnal. Biztosan tudtam, hogy a viszonyítási alapot ismeri. Az egyik kedvenc olvasmányélménye. Legalábbis ezt mondta. Remélem, nem csupán udvarias volt. Mert a viszonyítási alapot én adtam a kezébe. Kézirat formájában. Mert azt a történetet, azokat a történeteket, amelyek nagyon hasonlítanak Lissák György regényére, nos, én írtam.
Ne is keresd sehol, a könyv még nem jelent meg. Idén már majdnem, de aztán sajnos (vagy sem?) mégsem. A borítóját én dobtam össze, ezzel a zseniális fotóval, ami nem az enyém, de teljesen kifejezi a könyvem tartalmát. A kötet novellás-kötet. Mitológiai és biblia parafrázisok, novella formában. Általában egyes szám első személyben. Az első, hosszabb novella, vagy inkább kisregény Daidalosz története. Tudod, ő volt a Nap-kergető, és abba belehaló Ikarosz édesapja, aki sokkal izgalmasabb figura mint a pancser fia. A kisregény címe: A Nap vonzása. Nem fizika-könyv. Aztán van szó van benne Szüsziphoszról, Jóbról, Ádámról (igen, akinek Évája volt) és Péter apostolról. Biblia és mitológia.
Na, és Daidalosz, vagyis hát persze, én, pont olyan stílusban mesél, ahogyan Lissák György megírta a könyvét. De kiköpötten abban. Mondom, még SzFT is azonnal felismerte, azonosította. Ha érdekel, írtam is róla egy önrecenziót.
Kiadók, valakinek a kéziratot, esetleg...?
Nem szégyellem, emiatt hoztam el a könyvet. Mert Lissák György könyvének a stílusa, bizonyos értelemben még a témája is olyan, mint az én meg nem jelent kötetemé.
Nem tudom, hogy ennek örüljek, vagy szomorkodjak felette. Egyfelől, annak, hogy volt annyi olvasói kereslet Hermotimosz történetére, hiszen kétszer is kiadták. Másfelől, hogy ezután az én könyvem, ha meg is jelenik valaha, már csak stílus-plágium lehet. Akkor is, ha eddig mit sem tudtam Lissák kötetéről, és akkor sem, ha én meg az enyémet úgy 2008 felé állítottam végleges formába.
De Hermotimosz történetét nincsen jogom nem szeretni, hiszen több mint közeli stílus-rokona a Ha kiválaszt az Ég-nek. :-D
A második vallomás
Nem tudtam én sem magamról, hogy emiatt a blog miatt megriasztanak a vaskosabb kötetek. Ez most tudatosult bennem. Mert levettem a polcról, illetve még fel sem tettem ezt a július végén vásárolt könyvet. Meg levettem, de azt tényleg levettem az Atlantisz kiadó hétkötetes Ezeregyéjszaká-jának az első kötetét (hatszázvalahány oldal). És megrettentem. Mikor lesz ezekből értékelés? Mert azért hetente egy-két blogbejegyzés születik a kezem alatt, és a bejegyzések rendre a Blogcímlapra is kerülnek.
De ha ezeknek, az Ókori szerelmeknek és az Ezeregynek nekiveselkedek, akkor hetekig csönd lesz a blogom környékén.
Aztán lelassítottam magamat.
Egy fillér bevételem sincsen a blogból. (De jó lenne, ha lenne! Sokan hülyének is néznek, hogy minden bevétel nélkül ennyi időt töltök vele. Szerintem SzFT is ezek közé tartozik, hiába ő találta ki, csak nem mondja.) Vagyis ha nem publikálok, akkor annyi történik, hogy nem publikálok.
A helyzet az, hogy még az sem érdekel igazán (nyilván mert egy fillér bevételem nincsen a blogból), hogy mennyien kattintanak rá a bejegyzésekre. Írom mint a güzü, néha jön egy-egy elismerés, meg egy-egy fikázás (különösen, ha elfelejtem a publikálás előtt ráengedni a helyesírás-ellenörzőt a szövegre, és benne a marad a tengernyi elgépelés), de voltaképpen semmi semerre sehány méter. Akor se, ha írom, akkor se nem írom. Ganz egal, ahogyan az orosz mondja.
Vagyis ha egy hónapig nem írok semmit, akkor annyi történik, hogy kevesebbet használtam a laptopomat. Slussz! Csak ezt valahogy nehéz belátnom.
P. S. a második vallomáshoz
2023. július 27-én veselkedtem neki a könyvnek. Ma hajnalban, 2023. október 21-én, kb. 6:25-kor fejeztem be. Ez bárhogyan nézem, úgy három hónap. Nem kapkodtam el a dolgot. Az is tény, hogy eközben huszonhárom értékelést, blogbejegyzést élesítettem ezen a felületen. Vagyis kényelmesen olvastam Hermotimosz történetét, lassan haladtam vele, mert közben minden gátlás nélkül más könyveket is a kezembe vettem.
Vagyis az aggodalmam, ahogyan már olyan sokszor, amikor előre kétségbe zuhantam várható dolgok miatt, teljesen felesleges volt. Magától megoldódott minden, kár volt előre rinyálnom.
Ahogyan Wolfi barátom (milyen mocsok régen nem találkoztunk, te Robi!), akivel pár évet egy munkahelyen töltöttünk, számítógépeket masszírozgatva, megfogalmazta egyszer:
Nem kell azonnal rávetődni a felhasználók minden apró nyomorára:
egy csomó minden magától megoldódik, ha hagysz neki időt!
No, de ideje már szót ejteni konkrétan az Ókori szerelmekről is!
Bajok a kötet címével
ahogyan van, elhibázott. Nem mintha ne lenne benne szerelem. Van az dögivel. De a történet egyáltalán nem a szerelemről szól. Hogy miről is, abba még bele kell gondolnom.
Lehet, az alcím, A pedaszoszi Hermotimosz emlékirata sokkal jobb lett volna főcímnek. Vagy valami hasonló. Mittomén: Perzsa királyok eunuchja, Perzsia ura, Zsidó a perzsák élén, valami ilyesféle.
Azért lettek volna ezek jobb címek mert utalnak a valós tartalomra, valamit csepegtetnek belőle, és felkeltik a kíváncsiságot.
Belőlem az eredeti cím ehelyett közömbösséget, érdektelenséget vát ki. Ezért is nem vettem annyi éven át a kezembe se. Hagytam magamat alaposan félrevezetni.
A tartalom és a stílus
Azt, hogy miről van szó, egy rövidke előszó tömören elmondja.
A pédaszoszi Hermotimosz életének néhány jelentősebb eseményét ,,a történetírás atyja", Hérodotosz örökítette meg ,, A görög-perzsa háború" című történeti művének Nyolcadik könyvében, a 104-106. bekezdésben. Ennek, valamint az ókor különböző időpontjaiban szájhagyományból írásba rögzített népmondák, népmesék és legendák adalékainak felhasználásával igyekezett megalkotni a szerző a pédaszoszi Hermotimosz elképzelt emlékiratait, mely az időszámításunk előtti VI-V. századi Kisázsia világáról nyújt mozaikképet. Ez a kép csupán annyira hitelt érdemlő, mint a forrásművek ; hiszen Hérodotosz és Josephus Flavius , történeti" műveinek hitelessége éppúgy vitatható, mint az Ótestamentum vagy az ókori Perzsia és Hellasz néhány más, töredékekben ránk maradt nyelvemléke.
Mi sem áll távolabb a szerzőtől, mint bármiféle történettudományi megállapítás vagy állásfoglalás. Regényes életrajzával csak a tűnt idők különös hősére, Hermotimoszra óhajtja emlékeztetni az olvasót.
Így, az utolsó oldalra érve foglalkoztatni kezdett, végülis mit írt Hérodotosz (tudod, a történetírás atyja) Hermotimoszról. Jobb későn mint soha. Megnéztem, mit mond a könyv fülszövege, hogy el ne spoilerezzzek valami nagyon fontosat, ami engem megdöbbentett az olvasás során, de a fülszöveg árulkodó, így lehetőséget teremt számomra, hogy idézzem Hérodotosz vonatkozó sorait.
104. Fiait a pédaszoszi Hermotimosz őrizetére bízta, ő volt a király első heréltje. (A pédaszosziak Halikarnasszosz fölött laknak, s azt mesélik, hogy a következő eset történt meg náluk. Amikor valamilyen közeli veszély fenyegeti a városban vagy a környéken lakókat, Athéna pédaszoszi papnőjének dús szakálla nő. Mostanáig kétszer fordult elő ilyesmi.)
105. Ezt a pédaszoszi Hermotimoszt korábban súlyos sérelem érte, amiért olyan kegyetlen bosszút állt, amilyent tudomásunk szerint még egyetlen ember sem. Az ellenség kezébe került hadifogolyként, és eladták egy Panióniosz nevű khioszi embernek, aki a legistentelenebb módon lett gazdaggá. Szép testű fiatal fiúkat vásároltatott össze, majd kiheréltette és jó pénzen eladatta őket a szardiszi és az epheszoszi piacon. A barbárok ugyanis többre tartják a megbízható herélteket, mint azokat a fiúkat, akik nem vesztették el a férfiasságukat. Panióniosz tehát ebből élt, és számos fiút kiheréltetett, köztük Hermotimoszt is. Mindazonáltal Hermotimosz sorsa nem alakult rosszul, mert egyéb ajándékok közt Szardiszból a királyhoz került, s idő múltán Xerxész őt kedvelte a legjobban valamennyi heréltje között.
106. Amikor a király az Athén elleni hadjárat szervezésére Szardiszba ment, Hermotimosz valamilyen ügyes-bajos dologban Müszia Atarneusz nevű vidékére utazott, ahol khiosziak laktak, és összetalálkozott Panióniosszal. Nyomban felismerte, hosszasan, nyájasan elbeszélgetett vele, beszámolt róla, hogy milyen jól megy a sora, s hogy ezt neki köszönheti. Aztán azt mondta, hogy bőségesen gondoskodna Paniónioszról, ha áttelepülne Szardiszba egész háza népével. Panióniosz örömmel fogadta az ajánlatot, és feleségestül-gyermekestül Szardiszba költözött. Hermotimosz aztán valamennyiüket elfogatta, s így szólt: "Te nyomorult gazember, aki a legaljasabb mesterségből lettél gazdaggá! Mondd, mit vétettem én ellened vagy a családod bármelyik tagja ellen, hogy belőlem, aki férfi voltam, ilyen emberi roncsot csináltál? Azt hitted, hogy a nagy istenek előtt rejtve maradnak aljas tetteid? Nos, az égi igazság a kezemre juttatott, és most zokszó nélkül ki kell állnod azt a büntetést, amelyet rád mérek." Keserű szavai után előhozatta Panióniosz gyermekeit, és arra kényszerítette az apát, hogy herélje ki őket, sorban mind a négy fiút. Panióniosz kénytelen volt engedelmeskedni, s ekkor Hermotimosz a fiúkra parancsolt rá, hogy heréljék ki az apjukat. Így állt bosszút Hermotimosz Paniónioszon.
Slussz! Hérodotosz mindössze ennyit mond Hermotimoszról. A többi az előszóban említett anyagokkal és módszerrel Lissák György fantáziájának a műve.
Tehát arról van szó, hogy adva van egy nagyon szép hellén ifjú, aki Pédaszosz vezetőjének a fia. Apja útjára indítja a nagybátyjához, és ezzel természetesen mit sem tudva a jövőről, egy őrületesen magasra vezető, de nagyon fájdalmas állomásokkal tarkított útra küldi a fiát. Végtelenül lerövidítve a történetet: Hermotimosz, új nevén Hégáj a méd-perzsa birodalom első emberévé válik Dareiosz és Xerxész mellett. Sőt, élete végén jelentős szerepe lesz még Artaxerxész trónra ültetésében is.
S igen, ahogy fentebb olvashattad, a regény Hermotimosz egyes szám első személyű emlékirata. (Csak halkan jegyzem meg, hogy abban a bizonyos, kiadatlan, Ha kiválaszt az Ég... című könyvben is egyes szám első személyű elbeszélésmódot lelhetsz majd, egykoron. ha megjelenik.) S mert emlékirat, hát élete végén, elnehezedve, betegen, a halált várva, de ha kell azért még cselekedve írja. Artaxerxészt például a könyv utolsó lapjain segíti hatalomra.
A történet kora adja, hogy a könyv kábé harmada a görög-perzsa háborúról szól. Tudod, 300, Fran Miller, Zack Snyder, Leonidasz, de fantasy elemek nélkül, meg a thermopülai-szoros...
Lissák, oppardon Hérmotimosz részletesen, komótosan meséli el a történetét. Nem kapkod, nem siet, figyel az apróságokra, finomságokra, mondhatnám a korhűségre. A leírásai érzékletesek, szinte érezzük az ételek illatát, ízét, halljuk a lovak, harcosok, szekerek vonulásának és a harsonáknak a hangját, látjuk a gyönyörű testű lányok táncát, érezzük a titkos átjárók dogszagát, az illatosítók, krémek, balzsamok illatát...
Némi túlzással úgy olvastam az Ókori szerelmeket mint a Bibliát. Ebben valószínűleg szerepet játszott a kötet mérete is, déja vu-érzést okozott. De tényleg volt bennem valami pátosz, valami áhítat. Pedig semmiféle vallásos fel- vagy hátsó hangja nincsen a mondanivalónak.
Vallás természetesen van a könyvben. A kor adja hogy legyen. De agitálás semmilyen szinten, sehol se fordul elő. Még akkor sem, amikor a történet természetes folyása által egyszerre a bibliai Eszter könyvében találjuk magunkat. Agitáció azonban még itt sincsen. Interpretáció, adaptáció, hogy azt ne mondjam, adoptáció van. Lissák az előzményeket nagyon ügyesen építette fel, hogy ide futhasson ki a cselekmény szála. S még azt is, hogy a zsidók kiirtásának a terve nem „a”, hanem csak az egyik csúcspontja a regénynek.
Bizonyos fenntartásokról
Miközben a lelkesedésem majdnem határtalan, és a könyvet azon kevés más könyvek mellé teszem, amit végleges búcsúm előtt még egyszer szeretnék elolvasni, mégis van néhány fenntartásom. Ha másért nem, azon a „jogon”, hogy stílus- és valamelyest téma-tesók vagyunk a szerzővel.
1.
Hérmotimosz mesél. Elmeséli az életét, és ami azzal kapcsolatos. Ahogyan mesél, az egyed szám első személyű. Természetesen. Ennek az elbeszélés mód nak a legfontosabb nehézsége, hogy a narrátor nem tud mindenhol ott lenni, nem át és hall mindent.
Hermotimosznak ezért rendre elmesélik, mi történt ott, ahol fontos dolog történt, de ő nem volt ott. Az elmesélés hiánytalan, de mégis megakasztja a történet természetes folyását, de ami nagyobb baj, megakadályozza, hogy ezekben az eseményekben az olvasó ott legyen, jelen legyen. Ne feledd, hogy a cselekmény jórészt a görög-perzsa háború alatt játszódik, vagy, hogy van benne egy proto-soah kísérlet. De még a pompás vadász, Xerxész vadászélményeiről is csak olvasunk. Pedig ezeken a vadászatokon Hermotimosz akár ott is lehetett volna.
Vagyis Lissák csak tessék-lássék vonja be az általa teremtett szereplőt az eseményekbe. Ezáltal az a kettős érzésem volt olvasás közben, hogy úgy van rendben az egész, ahogyan van, mégis, a cselekményekből fakadhatott volna, hogy néha-néha izguljak egy kicsit. Teszem hozzá, ez a kötet harmadáig, feléig még rendben működik is.
2.
A perzsa királyi udvar hatalmas. Westeros elmehet a sóhivatalba. Természetesen itt is családok, klánok csatároznak egymással. Aztán vannak királyai a meghódított terleteknek is. A királynak, a királyoknak meg felmenői, tesói, egyéb rokonai, udvartartása, alattvalói, nem beszélve az udvaron kívüli kapcsolatokról. Tengernyi név, tengernyi. S mert a nevek hellén, perzsa és zsidó nevek nem egyszer eltévedtem, hogy ki kicsoda. Bizony könnyebbséget jelentett volna egy névjegyzék a kötet végén, mert visszalapozással sem volt egyszerű adott alkalommal a beazonosítás, mert kérdéses volt, hová is lapozzak vissza.
3.
Visszatérve egy kicsit a kötet címére, csak máshonnan. Rendben van, hogy egy embernek több nagy szerelme is lehet. Nekem kettő és fél volt. De a kettő és félből is van egy, ami a Nagy Szerelem. Hermotimosznak három nagy szerelme volt. Ebből egy a felesége is lett. Lissák a feleség által erősít rá arra, hogy proto-soáh kísérlet során Hermotimosz is élete és gigantikus vagyona is veszélybe kerül.
Aztán csak kikerekedik, hogy a háromból miért is az a szerelem emelkedik ki,amelyik kiemelkedik. De ez a kiemelkedés számomra nem adta annyira magától értetődőn magát. Persze a hármas szám megadja a cím értelmét. Csak éppen alátámasztása, felépítése nem sikerült nagyon jól.
Valahogy jobban jött volna ki, ha Hermotimosznak csak egy óriási szerelme lett volna, és az vonul végig az egész életén, S igen, annak az egynek annak kellett volna lennie, aki lett. Mert a könyv egyik legerősebb jelenete éppen az, amikor Hermotiosz találkozik fiatal kora meghatározó nőjével, akivel duplán esélytelen bármilyen folytatás. Duplán, mert ugye Hermotimosz már nem férfi, a nő pedig királynővé lett Hermotimosz egykori otthonában, Halikarnasszoszban. Alakja valós, történelmi személyen alapszik. Szabadon kezelt személye a 300 című film 2014-es folytatásában is szerepet kapott. A neve Artemiszia.
Az már csak negatív hab az értelmezési tortán, hogy mind a szerelem, mind a többes száma akár vonatkoztatható Hermotimosz második királyára, Xerxészre is. Ugyanis Xerxész szerelmei ugyancsak komoly befolyással bírtak az akkori történelmi eseményekre is. Vagyis nem egyértelmű, hogy mire is vonatkozik a cím.
Azt szeretném azonban, hogy az maradjon meg benned,
hogy mindezek ellenére ez a könyv egy nagyon jó könyv. Szerintem, ha nem Magyaroszágon jelenik meg, már régen filmfeldolgozása is lenne, látványos, színes, szélesvásznú. Egyébként sűrűn előfordul antikváriumokban, és nagyjából két nagyobb buci áráért megvásárolható. Vagy két-három dobozos söréért.
S mondom, minden hibája ellenére letehetetlen.
Gondolat, Budapest, 1973, 608 oldal · Illusztrálta: Reich Károly
9,5/10
„Szombat este van, ez a hetedik nap / Tombol lent a mélyben a bűnös város” (Ámen), de mi, legalábbis délelőtt, befejeztük a lakás részleges átrendezését, falfúrással, asztal szétszereléssel,pakolgatással, rengeteg takarítással, némi mindettől független, anyagiak, élethelyzet értelmezési vitával.
Persze a lakásátrendezésnek volt előzménye hét közben is: négy könyves szekrényt pakolgattam innen oda, kanapé is helyet változtatott, meg kisebb berendezési tárgyak is. Fáj mindenem, a könyökízületem hetek óta, a derekam is nyávog, meg úgy általában úgy érzem magam, mint akit ledaráltak. S a magam részéről még nem vagyok elégedett a végeredménnyel: a nappali még mindig nem az igazi, szerintem kellene egy asztal, ami mell leülünk. Szerelmetesfeleségtársam szerint meg nem. Ez még igényel némi szkandert.
Most van olyan érzésem, hogy ketten maradtunk, minden gyerekünk nélkül. Most jön az, hogy: „Csak rajta! hadd lám: mire megyünk ketten!" (innen van)
A könyv kétszáznegyven oldalas. Nem egy történetet tartalmaz. Ez a fentiekből egyértelműen kiderül. S mivel a könyv kétszáznegyven oldal, s ennyi oldalon osztozik tehát tizennégy magyar hős így-úgy megfogott története, könnyen kiszámítható, hogy egyre maximum tizenhét oldal juthat.
