Innentől vond kétségbe a kötet címét!
Nem vicc és nem is egy Stephen King regény alapötlete: ezt a mondatot valaki komolyan gondolta, és egy újság komoly gondolatként még meg is jelentette.
„A FÉRFIAK ÁLTAL TERVEZETT UTAK
NŐKET GYILKOLNAK MEG.”
Nyaralás közben voltunk. Volt időm mindenfélét olvasgatni. Egy régi ismerősöm megosztott egy tavaly a Guardian-ban megjelent cikket, amely a magukat átoperáltató fiatalokról szólt. Igen, nemi átoperálásról van szó. A cikk arról a nemváltás problémás vetületeiről szólt. Mellékelt a régi ismerős egy filmet is.
Ahogy várható volt, jöttek is a kommentek, hogy micsoda Fidesz-bérenc, miért kell a kormány melletti propagandát erőltetni, stb., stb., stb. A reakció persze megjósolható volt, szóltam is az ismerősnek, hogy jön a cunami, húzza le a fejét. Jött. Az ismerős csuda logikusan, intelligensen válaszolgatott, és próbálta (eredménytelenül) az eredeti medrében tartani a beszélgetést. Sikertelenül. Nem kicsit azért, mert én is hozzászóltam, és egy félmondattal sikerült napokra elterelnem a hozzászólások témáját. Offoltam a témát, ugyebár.
Viszont egy hozzámszólásban megkaptam az idei év legnagyobb poénját. Ahányszor eszembe jut, mindig felröhögök. Már nem értetlen vagyok, ahogyan évekkel ezelőtt az voltam hasonló esetekben. Nem megy a hülyeség hallatán, olvastán a vérnyomásom sem az egekbe. Igazából már eszembe sincsen meggyőzni senkit se. Immár csak röhögök.
Az történt, hogy a beszélgetés lendületében elmeséltem egy régi tapasztalatomat, amikor gyermekvédelmisként egy cigány családnál tett látogatás alkalmával a ház ura, miközben az asztaluknál ittuk az ő kávéját és szívtuk az én cigimet, azt találta nekem mondani, de minden átmenet nélkül, hogy amit a jobboldali sajtóban olvasok a cigányokról, no, az mind igaz.
Majd ehhez a történethez hozzáfűztem, hogy a kevés legjobb barátom közül kettő cigány, és soha nem érdekelt igazán az emberek bőrszíne, származása, mert pont lexarom, de bizonyos tapasztalatok miatt ettől függetlenül nem ragaszkodnék feltétlenül ahhoz, hogy a szomszédom is cigány legyen. (Egyébként az, úgy két hónapja, csendes, békés család, két jól nevelt gyerekkel. Ha nem találkoztunk volna véletlenül, azt sem tudnám, hogy itt laknak.) Na, erre jött a reakció, hogy én milyen egy alja rasszista vagyok, a mindenemet! Mire az ismerősöm megpróbált megvédeni. Hasztalan.
Vagyis, végső soron már csak egy lepkepuki választ el engem attól, hogy rasszista sorozatgyilkos legyek. Mindezt azért, mert „cigányoztam” (értsd: nem romának írtam a cigány szót; vö. romakerék, romapecsenye, roma útra ment a falat, stb.) és azért, mert a szomszédságról kimondtam azt, amit a magyar lakosság döntő része gondol. Az az érv, hogy vannak cigány barátaim, sőt, a legjobbak közül is kettő az, már régebbről tudom, hogy a rasszizmus elfedésének az átlátszó mosakodása. Mondták nekem. A logikát akkor sem értettem, ma sem értem.
A Facebook-os beszélgetésben a lényeg ezután érkezett.
Állítani tehát csak akkor szabad, ha az állítás jó oldalról érkezik. Ha nem onnan jön, akkor minden más felesleges filozófálgatás, olcsó lingvisztika, átlátszó kifogáskeresés. Ehelyett küzdeni kell az antiszemitizmus és a rasszizmus ellen. Mer' aki csak kiejti a cigány szót, az cigányozik. S aki cigányozik, az tömeggyilkos. Kivétel nélkül. Ha ma még nem az, akkor holnap azzá lesz, ez egészen bizonyos, mert egyszer már megtörtént. Ez ellen küzdeni kell!
Itt még nem tudtam, röhögjek vagy sírjak. Megpróbáltam a beszélgetést a visszahozni a földre. és felhívtam a figyelmet a személyeskedés olcsó játszmájának a kilátástalanságára.
Ezután kaptam azt a választ, amin még most is röhögök. De ahányszor csak eszembe jut.
Ezek után elmondtam még, hogy fene nagy rasszizmusoban és antiszemitizmusomban mentem egy EMIH-fenntartású intézménybe dolgozni, ahol a főnökeim zsidók, és nagyon sok kolléganőm cigány (ezt ők mondják így magukról). De ezután már nem reagáltam semmit az Aggodalommal Küzdő Mindenttudóra.
S amikor ez történt, nem tudtam, hogy az Európa furcsa halála után Douglas Murray-nek megjelent magyarul még egy könyve. Nem bír magával. Ez még provokatívabb mint az előző. Már a címében is: A tömegek tébolya.
Nagyjából azt a gondolkodásmódot mutatja be, aminek a Facebook-os beszélgetőpartnerem élő példája: hogyan veszítette el a világ nagy része a józan eszét, s hogyan válik a tolerancia jegyében acsargó gyűlölködővé.
Manapság szerencsére, mármint az enyémre és a hasonló gondolkodásmódúakéra, egyre több és egyre színvonalasabb könyv folyóirat jelenik meg, ami a konzervatív, jobboldali gondolkodásmódot képviseli. Támasztja alá. Érvel mellette és az egyre szélsőségesebb liberalizmus ellen.
– Jaj, ez mi, Ofi?
– Írtam a Messengeren, hogy megint előfizettem onlány, és így kapom papírformában is. Meg azt is, hogy gyere át érte, mert minden héten érkezik. Jöjj és vidd! Írtam vagy nem írtam?
Kutakodtam a memóriámban, és felsejlett, hogy valóban, írta, csak nekem teljesen kiment a fejemből. Így jött velünk a nyaralásra kábé hat kiló Mandiner folyóirat.
Kormánypárti a lap. Tudom, hogy az olvasók döntő többsége meg fog vetni érte, de jobbára nagy élvezettel és bólogatva olvastam. Nem a lap Orbán- és a Fidesz-szimpátiája, hanem a világnézeti egyezés miatt. Bár tulajdonképpen nem volt rossz ennek az oldalnak az érveit, a propagandán túl kifejtve értegetni.
Kicsit úgy jártam a Fidesz intézkedései melletti érvek magyarázatának olvasásával, mint Pilátus, amikor ezt mondta Jézusnak: „Majdnem ráveszel engem, hogy keresztyénné legyek“ (Csel 26:28). De nem lett.
Nem is sorolom már a könyvek címeit, annyi van, és egyre több. Douglas Murray jelen könyve is ezt a sort gyarapítja. Mármint a konzervatív gondolkodás melletti, a liberalizmus-kritikus könyvekről beszélek. Ha szétnézel itt, a blogoldalamon, akkor a Történelem, politika fül alatt találsz jó néhányat ezekből. Csak néhány nevet említek: John Kekes, Scruton, Legutko, Nagy Ervin, Szilvay Gergely, Coleman. Persze a teljesség igénye nélkül.
A MAGYAR FORDÍTÁSRÓL ÉS A KIADÁS OKÁRÓL, HASZNÁRÓL
Nincs lehetőségem a magyar szöveget az eredeti angollal összevetni. Volt egy rövid idő, amikor kiadványszerkesztésből és stilizálásból éltem. Mellette egy kéthavi lapot is szerkesztettem. Akkoriban találkoztam rengeteg hasonló szöveggel. (Természetesen nem a tartalomra gondolok.) Olyanokkal, amik tele vannak komplikált, nehezen kibogozható, magyartalan mondatokkal, s olvasás közben inkább csak érezzük, mintsem világosan értjük, mit akar mondani a szerző. Egy ifjúsági könyv nyersfordításának a gatyába rázásával vért izzadtam, szerintem ott komoly baj volt az eredeti szöveggel is.
A tömegek tébolya így kiadva is hasonló érzetet keltett bennem. Nem pofon egyszerű, de nem is igényel stílusbravúrt, hogy bele jöjjünk az olvasásba és az olvasottak értelmezésébe. (Nem emlékszem, hogy Murray előző, magyar nyelvű könyvének esetében volt-e ilyen nehézség?) Kár ezért, mert a könyv fontos és elgondolkodtató! Már csak azért is kár, mert így nagy esélye van annak, hogy maximum azok olvassák el, akik amúgy is egyetértenek vele. Mert ha a könyvekre is igaz, ami az emberekre, tudniillik, hogy a stílus maga az ember, akkor A tömegek tébolya, hát, izé...
Ennyit a formáról. Mármint a szöveg nyelvtani formájáról.
Aztán van itt ki és megkerülhetetlen szempont. Mellesleg vagy nem mellesleg, nem némi túlzással, csúsztatással a kiadó is megkaphatja, hogy beállt az Orbán-rezsim szekerének a tolásába, adják a fiúk alá a lovat. Miért is?
Hát itt van ez a homofób, egész Európa által elítélt törvényük, ugye... Ugyan a könyv tavaly jelent meg, de jöhetett a füles a kiadónak, kapcsolatok a szőnyeg alatt, susmus, a nép puhítása, de még inkább hergelése ez a könyv is. Mer' tudták, hogy alkalomadtán újabb vihar a bilibenként előráncigálhatják ezt a pedofil-szarságot, terelik vele a lényeges dolgokról a figyelmet.
(Tény, van olyan interjú a neten, ahol Murray azt fejtegeti, hogy voltaképpen a migráns-kérdésben az Orbán-kabinet és a kelet-európai országok mutatnak példát az eszetlen, szuicid nyugatnak. Itt lám, már 2016-ban kerítés volt, azok ott nyugaton meg csak most kezdenek gondolkodni rajta. S hogy gondolják már meg, Magyarországon közel egymillió migráns ment át, ez arányaiban olyan, mintha Amerikába százmillióan akarnának belépni.)
Anélkül, hogy a legcsekélyebb szándékom lenne beszállni a pedofil-törvény jelenlegi vitájába, simán elismerem, hogy ez a könyv komoly muníció lehet, ha valaki hadakozni akar. De ha nem lenne szándékában ilyet tenni, akkor egyfelől tájékozódásnak, kitekintésnek is kiváló. Főleg azért, mert bemutatja azt, ami nálunk ilyen formában még nincsen, de előbb-utóbb minden bizonnyal várhatóan megérkezik hozzánk is.
Azt nem hiszem, hogy a könyv a gender-hívek közül bárkit is meggyőzne. Ahogyan nagy eséllyel engem se lehetne arról meggyőzni, hogy ez a világra erőltetett jelenlegi liberális katyvasz hosszú távon jót tenne bármelyik oldalnak, bármelyik társadalmi szegmensnek, bárkinek és akárkinek.
Nem gondolnám, hogy a moly.hu alkalmas alapos, átgondolt statisztikai következtetések levonására, de azért némely számokon, amiket az oldal mutat, érdemes elgondolkodni. Tudatában annak, hogy az internet egy hihetetlenül gyorsan változó valami, úgy gondolom, az olvasni szeretők száma viszonylag konstans. Akkor is, ha többen akár el is hagyhatták a platformot azóta, hogy utánanéztem és a felhasználók száma huszonötezer körül járt. (Nem ma volt.) Ha ezt vesszük alapul, elég sokatmondó, hogy például amíg Murray előző könyve az oldalon a tekintélyes 93 százalékos tetszési indexszel bír, addig ezt a szemrevaló számot tizenegy értékelés alapján érte el. (Mondjuk az egy kicsit többet mond és jobban fest, hogy ugyanezen az oldalon ott van a könyv ötödik kiadásának a borítója.)
Szóval huszonezer felhasználóból tizenegy olvasta ezt a migráció-kritikus könyvet. A felhasználók 0,00044 százaléka olvasta a könyvet.
Vagy ennyire érdektelenek az olvasó emberek, vagy ennyien vannak, akik tisztán látnak, és nem ülnek fel a propagandának. Tessenek választani, igény szerint!
John Kekes „Az egalitarizmus illúziói” című könyvének egyetlen értékelése sincsen a moly.hu-n. Még én sem olvastam. Mit várhat tehát, mire számíthat tehát a konzervatív oldal? Tényleg nincsen egyetlen magyar konzervatív ember, akinek fontos lenne felhívni a figyelmet arra, hogy a konzervativizmus jó? Minden fórumon, ahol csak lehet.
MIÉRT TÉBOLY?
Lássuk be, a bejegyzés alapjának választott könyv címe kicsit sem felhasználóbarát. Kirekesztő. Megbélyegző. Sértő. Ésatöbbi.
Azért, mert azt állítja, mindazok, akik ezt az egyre töményebbé váló liberális sokszínűséget nem teszik magukévá, azok nem rasszisták, homofóbok, nő- és másság-gyűlölők, hanem egyszerű paraszti ésszel gondolkodó, józan állampolgárok. S a szerző még tetézi is, hiába mondják neki, hogy ne tetézze: azt is állítja már a cím is, hogy akik magukévá teszik a liberális bölcsességet, nos, ők tébolyodottak. Így, en bloc. Baxi, apukám!
Nagyon kemény kijelentés tehát már a könyv címe is.
Mielőtt tovább lépnénk, arra kérlek, ismét olvasd el e bejegyzés alcímét! Majd arra, idézd fel magadban a Brian élete megfelelő jelenetét, tudod, a hívószó: Loretta. Ha nem megy, tessék, itt van!
És akkor egy slusszpoén: a YouTube-on eddig fent volt kivágva az adott jelenet, amit a bejegyzésbe eredetileg belinkeltem. Mintegy véletlenül néztem rá a szövegemre, és konstatálhattam, hogy a kivágott Lorettás részt immár törölték a YouTube-ról: „Ez a videó nem érhető el.” Elfogadom én, hogy rossz, aki rosszra gondol, de én rosszra gondolok...
Cserébe itt a teljes film, az még fellelhető. 18:55–20:49 található a jelenet. Amin egykor mindenki könnyesre röhögte magát, ma pedig már vérvalóság.
Ezen gyerekkoromban értetlenkedtünk. Fogalmunk sem volt arról, mit parodizál. Azt tudtuk, hogy vannak homoszexuális emberek, meg vannak transzvesztiták (ők ma már nincsenek, transzok vannak), de azt nem tudtuk, hogy miféle erők munkálnak a mélyben. Ez a jelenet akkor még mindenféle szinten poén volt. Mert a józan észből, a természetes rendből, a realitásokból indult ki. „Miben hordod ki? Szatyorban?”
Ma ezen már nem nevetünk. Siralmas, a tényektől elrugaszkodott mai valósággá lett ez a beszélgetés. Illetve nem csupán valósággá, hanem világnézeti diktátummá. Egyáltalán az a csuda, hogy e filmrészlet egyáltalán még fent lehet a YouTube-on. Ne felejtsd el, hogy manapság már a férfiak tervezete utak nőket gyilkolnak!
Ha Douglas Murray azt állítja, a tömegek megtébolyodtak, akkor azt is állítja, van olyan állapot, amely tébolymentes, tehát normális.
A gond az, hogy a normalitás és az eltérés a mércétől függ. Loretta számára a mérce a saját vágya, a kitűzött célja. Amikor elhangzik a kérdés, hogy férfiként vajon hogyan hordja ki a gyereket, nyilván megsértődik, mert erre nem lehet mit mondani: sehogy, lehetetlenség. A férfi nem erre teremtetett. De mert Loretta a saját vágyait tette mércévé, az lesz számár a norma. A normális.
Tök simán működik ez a hétköznapokban is. Egy közeli ismerősömmel nem egy esetben zajlott már le a következő beszélgetés.
– Figyelj, nem igaz, amit mondasz, mert X nem azt jelenti, hogy Y!
– De én így értelmezem!
– Jogod van rá, de ha én azt mondom a mosógépre, hogy szendvicssütő, ha bele teszem a kenyeret, ha a fene fenét eszik, akkor sem fogja megsütni, csak szarrá áztatni. Világos?
Mosoly.
– Oké, de nekem X akkor is Y!
Nem hazudok. Nem egy esetben így zajlott már le a beszélgetésünk. S az a vicc, hogy ez a személy tényleg nem hagyta magát a valóságtól és a tényektől zavartatni! Ezt kapd ki!
De ne becsüljük alá a liberális észjárást (lesznek elítélve autópálya mérnökök gyilkosságért)! Ami ma még természetes és normális, az holnapra megkérdőjeleződik. Mi több, aki a normálishoz ragaszkodik, holnapra az válik fekete báránnyá. Ennek nagyon komoly jelei, tényei vannak már manapság.
Meséltem már a történetet. De most nagyon itt van a helye. Mondjuk azóta sem nagyon akarom még magamnak sem elhinni, hogy ilyen van. De van.
– Te például hogyan állapítanád meg a gyerekedről, hogy fiú vagy lány? – szegezte nekem a kérdést a moly.hu-n egy egyetemista hölgyemény. Mivel nekem, az őskori kövületnek ez soha egy másodperc gondot nem okozott, töprengés nélkül válaszoltam:
– Annyira nem macerás, úgy ahogyan tettem, amikor megszülettek a gyerekeim, az egyik kislánynak, a másik kisfiúnak. De még csak nem is én állapítottam meg, hanem mindkét esetben a doki látta előbb: „Kislány! Kisfiú” Van ennek egy csalhatatlan jele, tudod? Neked más van a lábad között, mint nekem, a tiéd szebb, az enyém több. Jó pár ezer éve ezek a szervek mondják meg, hogy ami születik hím vagy nőstény, férfi vagy nő.
– Vagyis te ráerőszakoltad a gyerekeidre a látható, biológiai nemüket? – kérdezte tőlem a jövő értelmiségije. Egy mondattal még próbáltam elmesélni, hogy semmit sem kellett erőszakolni, jött az magától, de aztán rövid időn belül rájöttem, hogy értelmetlen a vita. Mert a tébollyal nem lehet vitázni. Illetve lehet, de nem érdemes.
Van egy másik beszélgetésem is. Azt is meséltem már, de most illik csak igazán ide ez is!
Szintén ugyanott, csak mással folyt a beszélgetés. Ezúttal a homoszexualitásról.
– Szerintem vannak eleve adott, természetes dolgok. A homoszexualitás nem természetes, az ember alapvetőn két nemű – próbálkoztam.
– Mi az, hogy természetes? – kérdezte a beszélgetőpartnerem. Ezúttal is hölgy volt.
– Gondolom én, ami mindennapos, a természetben előforduló törvényszerűségek szerinti. Például a Szaharában a piros hó nem természetes.
– Ha a Szaharában piros hó hullana, akkor az egy természeti jelenség. Vagyis természetes – állította az ifjú hölgy.
Nálam beállt a kék halál, újra kellett indítanom a rendszeremet. Gyilkos utak, szülő férfiak, Loretta... Hiába érveltem neki, hogy a mindennaposság, az ok-okozat szerves alkotója a természetességnek, nem tágított. Persze, hogy nem, mert az állatvilágban is előfordul a homoszexualitás, akkor tehát a homoszexualitás természetes.
– Nem, nem az. Az evolúcióban a kétneműség célja a faj fenntartása, az utódképzés. Ami nem szolgálja ezt a célt, az életképtelen, evolúciós zsákutca, kihalásra ítéltetett.
– Vagyis te megölnéd a homoszexuálisokat?
A rendszer ismét leállt, ezúttal kicsit hosszabb időre. Ha kimondom, hogy a homoszexualitás evolúciós zsákutca, ha kimondom csak a cigány szót, egyaránt a tömeggyilkosság ajtajában toporgok. S hol vannak akkor még a zsidók, a migránsok, a nők, a gyerekjogok és ki tudja mi minden.
Gondolkodtam, hogy elmagyarázom a hölgyeménynek a dolgokat. Eszembe is jutott, hogy például soha nem szerettem a macskákat. Hideg, számító, kegyetlen érdeklénynek tartom őket. Brrr!
Nagymamámnak is volt egy tizenhét évig élő perzsamacskája. Most képzeld, mi történt, amikor Nagyi nyaralni ment, és otthon hagyott hármasban Cirmivel és Picivel a tacskóval. Horror, apám, én mondom: tömény, ocsmány horror! Csak akkor olvass tovább, ha erős a gyomrod és a lelked!
Adva van tehát egy elfojtásos, macskagyűlölő faszi, egy kutya (macskaügyben nem jellemzem xarrá: kutya, na!) és egy ártatlan, kiszolgáltatott, szegény macsek. Stephen King már dörzsöli a kezét, gondolhatod!
Erről még soha senkinek nem mertem őszintén beszélni. Életem szégyene. De kell a megtisztulás!
Ez történt: Picit nem uszítottam Cirmikére. Ennél sokkal körmönfontabb voltam. Tudod mit tettem ezzel az ártatlan, szürke, hosszú szőrű nyávogómasinával? Csukd le a szemedet, és ha lélekben erős vagy, ha erős a gyomrod, képzeld magad elé az alábbi jelenteket, hogy kellő mértékben meggyűlölhess!
Ez történt: enni-inni adtam neki, változatosan, amit szeretett. Kitakarítottam a tálcáját. Volt egy similabdája, nagyon szerette üldözni, játszottam vele. Mármint Cirmivel. Ha odajött hozzám, simogattam. Dorombolt. Az ágyba is be akart bújni mellém, azt nem hagytam, csak lábfelől, takaró felett.
Amikor ez történt, akkor sem szerettem a macskákat. Különösebben Cirmit sem. Nem gyűlöltem, csak nem szerettem. De gondoskodtam róla, foglalkoztam vele. S nem csak azért, mert Nagyié volt, és ő nagyon szerette. Hanem, mert élet volt az ő létezése is.
Tudod, ez nálam talán genetikai hiba. Gondolom, nem kell magyaráznom, miért írtam le a fentieket. Vagy igen? A dolog roppant egyszerű. Az összemosások miatt. Azért. mert nincsenek árnyalatok. Például ha nem értek egyet a gyerekek érdekében azzal, hogy azonos neműek neveljenek, fogadjanak örökbe csimotákat, akkor homofób vagyok.
(S ha homofób, akkor már azt is tudom, hogy azért vagyok az, mert a lelkem mélyén férfi testekről álmodozom, csak nem merem magamnak sem bevallani. Komolyan ezt is megkaptam. Kipróbáltam úgy nézni pár férfitársamra. Nagyon nem sikerült. Minden bizonnyal annyira mélyre temettem el az önazonos vágyaimat. Csak azt nem értem, ha Szerelmetesfeleségtársamra nézek, miért mocorog bennem azonnal szemmel láthatóra, tizenév után is a vágy?)
Ha nem értek egyet azzal, hogy propaganda folyjék az iskolákban, hogy kiforgatott mesekönyvekkel agymossák az utókort, akkor szemét gazember. Ha azt mondom, hogy a törvényeknek azonosan kellene vonatkozniuk mindenkire, a pozitív diszkrimináció azzal jár, hogy akire nem vonatkozik, az diszkriminálva van, akkor fasiszta leszek. Ha bizonyos tapasztalati előítélettel bírok, akkor rasszista tömeggyilkos. (Egyébként nincsen ember előítélet nélkül. Ha valaki ezt állítja, akkor hazudik.) Ha azt képviselem, hogy a nőnek és a férfinak egyenlőnek kell lennie a jog előtt, a munka világában, de ettől soha nem lesznek egyformák, akkor egyértelműen hímsoviniszta állattá válok. (Vajon miért várja el a legfeministább nő is, hogy előre engedjék egy nyitott ajtóban?)
És így tovább. Zseniálisan gonosz taktika. Vagy inkább stratégia.
– Ez most komoly, Morzsám, képes vagy egy poloskát is kidobni az ablakon, ahelyett, hogy lehúznád a vécén?
De persze ettől még lehetek majd egyszer rasszista, homofób, gyermekbántalmazó, tömeggyilkos. Hiszen miközben mentem a poloskát, etetem és simogatom a nem szeretett macskát, simán gyilkolhatom az embereket... Ez is igaz.
Az igazsághoz hozzátartozik, hogy a szúnyogokat lecsapom, most, a nyaraláson is használtam hangyairtó sprayt és halat is öltem már. Miből lesz a cserebogár, ha következetlen! Ugye?
*
Azon gondolkodom, kell-e bármit mondanom erről a könyvről? De arra jutottam, hogy kell. Nem annyit, mintha másféle útját választottam volna az értékelésnek, de van, amit mégis el kell mondanom.
HOL TOMBOL A TÉBOLY?
Hol nem? Olvastad, mit írtam fentebb a saját tapasztalatokról? De Douglas Murray négy alapvető területre korlátozza a mondanivalóját.
- A homoszexuálisok
- A nők
- A faji kérdések
- A transzneműek
Mind a négy területet ecsetelve csuda érdekes, dühítő, irritáló, megmosolyogtató dolgokat mond. Nem fogom most részletezni, nem eszem el Murray kenyerét. Nagyon sok példát hoz a mindennapok eseményeiből, annak kronológiájából, hogyan fordult ki a világ a sarkaiból. Emiatt is érdemes elolvasni a könyvet. Én most csak két dolgot emelnék ki az események elvi üzenetéből.
A KIFORGATOTT NYELV
Amikor a pillanatokon belül nagykorúvá váló lízinget lányom általános isis volt, már felsős, akkor tudtuk meg, hogy az iskolában nincsenek bűn lusta, uram bocsá', ostoba gyerekek. Ez minősítés, és kulturált ember nem minősíti a másikat. Azok a gyerekek, akik bármelyik minősített csoportba tartoztak, lusták vagy gyengébb értelmi képességűek, tudod mivé váltak? Nem fogod elhinni! Mai napig röhögök, ha eszembe jut. Ők lettek a fontolva haladók. Ami bájos, ötletes, mulatságos és végtelenül hazug kifejezés. A lusta és az ostoba mindent tesz, csak éppen nem megfontolja a teljesítményét. A lusta nem fontolgat, xarik a következményekre, csupán a pillanatnyi érdeke vezeti. Az ostoba pláne nem fontolgat, nem is tud olyat tenni. Ha még lusta is ez az ostoba (halmozottan hátrányos helyzetű), akkor azért. Ha nem lusta, de ostoba, abban az esetben ha megfeszül sem áll neki össze a kép. Mert ostoba. De semmiképpen nem a haladás sebességét fontolja meg: adja, amire képes, neki az a sebesség a maximum.
A liberalizmus a nyelvet, a kifejezések konkrét jelentését csak azért akarja ismerni, hogy kiforgassa azokat. A nyelv, amit használ az orwell-i újbeszél, amelyben a szavak azt jelentik, amit akarom, hogy jelentsenek. De nincsen feltétlenül közük a valódi jelentésükhöz. A gender-nyelvben például elkülönül a biológiai és a társadalmi nem fogalma: vagyis ami biológiai szempontból férfi vagy nő, az valójában és lényegében nem feltétlenül azonos önmagával, lehet, hogy éppen az ellenkezője. Emlékszel még a közeli ismerősöm fogalmi készletére X-ről és Y-ról? De ezért lehetett akkora (teszem hozzá, ostoba) felháborodás Ákos női princípiumról szóló kijelentése felett is: csak tudni kell jól kiforgatva dekódolni a mondanivalót. Én meg tömeggyilkos leszek, mert már kilóg a kapanyél, hogy rasszista vagyok, tudod.
GYŰLÖLET HELYETT GYŰLÖLETET
Unalmas és egyre szerteágazóbb már a téma: egy fehér rendőr a nyakára térdelve megölt egy fekete gazembert Amerikában. A fehér világ liberális része felháborodott, lecserélődtek a Facebook-fiókok profilképei, okkal-ok nélkül boldog-boldogtalan térdepelgetett mindenfelé a rasszizmus ellen, mintha ettől valóban megszűnne, fekete lábakat csókolgattak fehér szájak, mintha ez valóban előrébb vinne bármit is.
Aztán jött Amerikában a Black Lives Matter. Mármint ott volt addig is, de új erőre kapott, és rombolt, pusztított, gyújtogatott, rabolt: a betört kirakatokból ellopott tévék minden bizonnyal nagy mértékben csökkentették a fehér rasszizmus mértékét. Vagyis nem történt más, csak ami a baloldali mozgalmak, forradalmak esetében történni szokott: a viszonylag jogos érdeksérelmek elleni válasz a pusztítás, a rombolás, a rablás, az erőszak.
S nem társadalmi változás történik, csak a társadalmi rendek felcserélődése. Gondolj a francia forradalomra, gondolj a 1917 Oroszországára: eltűntek a kiváltságosok, hogy újabb kiváltságosok kerüljenek a helyükre. Azok, akik addig nem voltak kiváltságosok. S a kisembernek jobb nem lett egyik esetben sem. De összeomlott az addig valóban nem hibátlan rend, és a félelem, a rettegés és a vér uralma vette kezdetét. Ahogyan a BLM estében is. Ocsmány általánosítás, de úgy fest, ennyit tudnak a balról előző mozgalmak.
Ha a MeeToo-mozgalomra gondolok, akkor is az az érzésem, hogy a teljesen jogos felvetés mögött voltaképpen egy dermesztő boszorkányüldözés világméretű képe is kirajzolódik.
S innen csak egy picit kell tovább lépni: a liberális mozgalmak a trójai ló módszerével élnek. Emelj magasba egy teljesen jogosan kifogásolt jogtalanságot (függetlenül attól, hogy tehet-e róla és ellene, vajon miért lehet kifogás egy munkakör betöltésénél, hogy valaki a másik vagy a saját nemét részesíti előnyben az ágyban?), majd a sérelmezettek jogainak igényét told az irreális végtelenbe. Mert például a „család az család”. S túl az Isten adta realitásokon folytass minden fronton háborút a jogok érdekében. S tégy úgy mintha ez lenne a világ problémáinak a legfontosabbika. Akkor is, ha az érintettek köre nulla egész százalékos nagyságrendű. S az érvelésed akkor is helytálló, ha köze nincsen a valósághoz, amíg az ellened érvelők esetében diszkvalifikálja őket maga a tény, hogy ellened érvelnek. Remek, nem?
Erre Murray több példát is hoz. Ha egy fekete a fekete mozgalom ellen érvel, akkor megszűnik fekete lenni. Ha egy homoszexuális a jelen tendenciákat kifogásolja, a homoszexualitása teljesen mellékessé válik. És így tovább. Vagyis a cél egyáltalán nem a párbeszéd, korántsem a valóság felfedése és a közös megoldás keresése. A cél a győzelem és a pusztítás. Például a család hagyományos képnek és rendjének az elpusztítása. Az azonos nemű párok házassága, jog előtti egyenlősége nem áll meg ezeknél a céloknál, szükséges az eddig „bevált” nemek azonosságának a megtagadása is.
Vagyis a valós vagy belemagyarázott gyűlölet ellen a tevőleges gyűlölet a legjobb módszer.
HOL A FENÉBEN TARTUNK MA?
Hát például ott, hogy a magyar kormány célkeresztbe került, a homofóbnak nevezett törvénye miatt. Meg ott, hogy a Facebook már tilt boldog-boldogtalant. Ennek a blognak a bármilyen linkje megoszthatatlan a Cukorhegy-birodalomban. Indoklás, kommunikáció egyáltalán nincsen. De ez csak Magyarország. Említettem a BLM-térdelés eszement jelképiségét. A MeeToo is itt volt velünk.
De leginkább ott tartunk, és szerintem ez mindent elmond, hogy egy ilyen könyvértékelés esetében reflexszerűen indul be bennem az öncenzúra és a mérlegelés, mit merjek leírni, mit fog elviselni a demokratikus, szólásszabad internet, és minek lehet a későbbiekben nagyon komoly következménye.
Murray arra is nem egy esetet hoz, hogy egy-egy, a maga korának a szövegkörnyezetében írt, mondott kijelentés hogyan csapott vissza évekkel, évtizedekkel később. Például a bevezetőben említett cigány-szomszédság kijelentésem tipikusan ilyen lehet. Függetlenül attól, valójában mit gondolok a cigányokról és főleg attól, hogy miként gyakorlom a mindennapokban, amit gondolok.
Egyébként belegondoltam: eddig egy lakhelyem kivételével mindenhol voltak cigány szomszédaim, és egyik sem hozta az előítéleti viselkedésmódot. Hol zenész cigányok voltak, hol hihetetlenül dolgos oláh cigányok (mennyire hülyén fest már: oláh romák!), hol egy vajda fia. Az új szomszéddal tegnap hajnalban köszöntünk egymásra, 5:45 körül járt, én a feltöltés villanyórával bajmolódtam, ő jött kifelé a lakásból, csendben behúzta az ajtót maga után, utána köszönt. Munkásruhában volt, indult a lift felé.
A Fidesz törvénye körüli háború, úgy gondolom, mindent elmond. Mert nem a valódi kérdésről, hanem annak világnézeti oldaláról szól. A valódi kérdésről gyakorlatilag vitázni sem lehet. Aki vitázni mer, akinek ellenérvei vannak, az gyakorlatilag fasiszta, és aki fasiszta, az gyakorlatilag önmagát diszkvalifikálja bármilyen párbeszédben. Ugyebár!
Azt olvastam valahol, hogy ezzel a tébollyal semmiképpen sem szabad az általa diktált szabályok szerint vitába szállni, mert biztos útja annak, hogy valamilyen módon a sarokba szoruljunk. De még normál vita-szabályok sem érvényesek, mert az az út is a sarokba vezet. (Lásd, hogyan lettem tömeggyilkos, az első, keretezett részben.) Tapasztaltam, így van. De még soha nem sikerült máshogy. Balga módon mindig a józan észből, a logikából és a párbeszéd lehetőségéből indulok ki. Bár egyre sikeresebben fogom magamat vissza, hogy egyáltalán beszálljak az ilyen beszélgetéseknek álcázott kinyilatkoztatás érvényű, kvázi eltiprásokba.
KARAKTERGYILKOSSÁG, MINT CÉL
Ja, igen, mert Murray azt is mondja, az ilyen-olyan emberjogi aktivisták elsődleges célja semmiképpen sem a meggyőzés, hanem minden egyes esetben a karaktergyilkosság. Hinnék neki amúgy is, de ezt a saját bűrömön is megtapasztaltam már többször. (Lásd például az első keretezett szakaszt.)
Egy személyes levelezésben így foglaltam össze a tapasztalataimat.
Az a gáz, hogy a kommunikációs szocializációmból levont következtetések mintázatot mutattak. A mintázat, ami miatt írtam, hogy nem hiszek az értelmes kommunikációban roppant egyszerű.
- Az adott témához tartozó ellenérv nincsen, de legalábbis másod- de inkább harmadlagos.
- Személyeskedő támadás viszont van, s ebből rendszeresen nagyon hamar kiderül, hogy te mint beszélgető partner logikátlan, információhiányos, elfogult és tudatlan vagy. Mindez persze a szokásos, eleve diszkvalifikáló jelzőkkel dúsítva: fasiszta, náci, rasszista, homofób, antiszemita, hímsoviniszta.
- Ezen a ponton előjön a személyre vonatkozó, oda nem tartozó következtetések levonása, ami ellen lehet permanensen tiltakozni. S a vita máris nem a témáról szól, hanem a személyedről, és arról, hogy védekező helyzetbe kerültél. Vagyis alul vagy, vesztes helyzetben.
- Úgy nagyjából az összes érvelési hibával fel kellene venni a kesztyűt. De nem érdemes. Többnyire teljesen tudatos az alkalmazásuk. Ha véletlenül mégsem, akkor sincs értelme érvelni ellenük.
- Ha nem veszed fel a kesztyűt, nem azért nem veszed fel, mert értelmetlen, hanem azért, mert a 2-3. pont érvényes rád.
Szóval, egy szó mint száz, jó kis könyv ez, ha a fordítástól eltekintünk, bemutatás is, összefoglalás is, figyelmeztetés is. S ha erre felé tart a világ, ezt a jövőt marhára nem kívánom se magamnak, se a gyerekeimnek, se a még meg nem született, de már úton levő Bogyóka unokámnak.
Persze van alternatívája: a muszlimmá váló Európa, ahol mindezek nem nagyon lesznek pályán levő játszótársak: Allah hívei nem fognak demokratikusan, érvekkel, internetes beszélgetésekkel, parlamenti törvényekkel pepecselni: huss, s az út menti porban, nicsak, máris mi gurul...? Ezt se nem kívánom, se nem várom. Borzadok tőle.
A tragédia az, hogy a kultúránk számára egyik sem élhető alternatíva, nem olyan jövőkép, amit bárki is kívánhat magának vagy az utódainak.
De ne feledjünk, a fő ellenség a Fidesz és annak kövér vezére, Orbán Viktor!
*
Alexandra, Pécs, 2020, 384 oldal · keménytáblás · ISBN: 9789634478256 · Fordította: Stemler Miklós
9/10
2021 augusztus elejének a vége, rakott tésztát ettünk, Nénje kórházba került, ketten vagyunk, Csimota nyaral a pasijával meg annak családjával
S máris ott tartok, hogy kimondhatom a lényeget: a grafikus elcsípte a képi megformálás lényegét, amivel Orwell regényét leginkább képbe fordíthatja. De nem alkalmazza megállás nélkül a perspektíva-szűkítést és eltolást, mert az unalmassá válna. A normál beállítású rajzok sem eszköztelenek: az elnyomást, a magányt, az elszigeteltséget 
Ez az értékelésemet kivételesen két részben bocsátom útjára. 
