Szubjektív olvasónapló a XXI. század elejéről

Moha olvasónaplója

Moha olvasónaplója

Petőcz András: Az öregasszony, aki valamikor kislány volt

Még nem volt ilyen: ha nem várna rám tengernyi olvasnivaló, azonnal újrakezdeném az olvasását!

2022. június 20. - Mohácsi Zoltán

petocz_az_oregasszony_aki_valamikor_kislany_volt.jpg

napkut.jpg

Petőcz András nevével és írásművészetével a Napkút Kiadós kapcsolatom végett találkoztam első alkalommal.

A kiadó weboldalán barangolva futottam össze az Idegenek című kötetével, amely nem is egy könyv, hanem egy trilógia, egyben kiadva. Az utóbbi évek egyik legmeghatározóbb szépirodalmi olvasmánya lett a számomra.

Ezáltal Petőcz András neve meg egyfajta garancia lett. Annak ellenére, hogy az Idegenek szintjét számomra nem érte még el más egyéb írása. 

Ez a mostani kötet sem, bár az is teljesen igaz, amit az alcímben mondok: amint a vékonyka könyv végére értem, ingerenciám volt újra kezdeni az olvasását. Ilyen még ebben az életben nem fordult elő velem. Az Idegenekkel sem. Úgy sejtem, a könyv terjedelme, százkét oldal, rájátszott erre a tőlem teljesen idegen vágyra. 

A kötet a legutóbbi Napkutas pakkban érkezett hozzám. A szállítócégen túl Isten hozta!

Novellákról beszélünk. Három-négy oldalasakról. Ahogyan a kiadó fogalmazott, a kötet mintegy folytatása az előző, A denevér vére című kötetnek. Amit még nem olvastam, bár itt van a polcomon. Meg még két másik Petőcz-könyv is, amit szintén nem olvastam. De egyébként Petőcz legtöbb könyvét nem olvastam. Mert a moly.hu szerint van neki összesen negyvenegy. Bár vannak a negyvenegyben átfedések. De ha leveszem ezeket az általam ismert átfedéseket, akkor is harminchat megjelent könyve van. Nem kicsi szám. Ennek ellenére valahogy a köztudatban, nekem úgy tűnik, még sincsen benne. Ami viszont az írói képességeiről természetesen semmit sem mond el.

A kötet novellái két természetes részre oszlanak: a férfiakról és a nőkről szóló tíz-tíz novellára. Iparkodtam e két csoport novellái között a nemeken túl is összekötő kapcsot találni. A férfiaknál talán az egzisztencia kérdése kapcsolja egybe a történeteket, a nőknél pedig a szexualitás. S mindkettő esetében az öregség, az öregedés és a halál

Erre utal egyébként a könyv borítója is. A festmény, amelynek kicsit félreérthető, ámde gyönyörű részlete szembenéz velünk a borítóról, A három életkor címet viseli. Gustav Klimt festette. A teljes mű így fest: 

petocz_az_oregasszony_aki_valamikor_kislany_volt_klimt.jpg

Vagyis a Napkút könyvének a borítója korántsem az anyaság dicsérete, hanem az elmúlás két lépcsőfoka. A festmény eredetije természetesen Gustav Klimté. 

Nagyikám, túl a nyolcvanon egyszer azt találta mondani nekem, amikor az idő múlásáról beszélgettünk:
– Tulajdonképpen még mindig tizennyolc évesnek érzem ám magamat!
Aztán odament a kis, vecsési háza konyhájában lógó tükre elé, belenézett, nem is fordult vissza hozzám, úgy folytatta:
– Csak az a baj, hogy amikor a tükörbe nézek, egy rusnya öregasszony néz vissza rám, nem a tizennyolc éves lány, aki voltam. 

Átöleltem. Hagyta. 

Bár átölelhetném még most is! Már nem néz tükörbe. Neki már minden idő elmúlt. 

A novellák egyébként mind történetvezetésükben, mind megfogalmazásukban, mind központozásukban teljesen hagyományosak. Ennek minden pozitívumával. Már eleve ez elégedettséggel tölt el. Mert némi túlzással a Karinthy által átírt szabolcskamihályosan szeretek olvasni. 

Nem hivalgó, cifra páva
Nem modern az én szívem
Egyszerűség lakik benne
Mosolyogva, szelíden

[...]

A jó Isten egyszerűnek
Alkotta az eszemet
Nincsen abban nagy modernség
Csak szelídség, szeretet

(Itt az egész, tréfás átirat)

Komolyra fordítva: Petőcz novellái teljesen lineárisak, központozottak, és eszébe sem jut cirkálmányosan, lilán fogalmazni. A szövegek egyszerűek, tömörek. Talán éppen ezért ütöttek szíven több esetben is. Nem az esetlegesen bennük rejlő végső csavarok miatt. Mert ilyen is több van. A fülszöveg Mándy Ivánt és Csáth Gézát említi mint viszonyítási pontot. Ami részben igaz, részben félrevezető. Szerintem jobb, ha nem viszonyítgatunk, hanem Petőczöt olvasunk. Illetve azt is említi a fülszöveg, hogy a novella simán lehet manapság is történetközpontú. Sőt, annak kell lennie. A részemről pacsit rá! 

*

S most vagyok bajban. Azért, mert ha nagyon megerőltetném magamat képes lennék roppant fennkölten és érthetetlen szakszövegül értékelősdit játszani. De eszembe sincsen ilyet tenni. Mert nem látom értelmét. Kedvet szeretnék csinálni ehhez a kötetkéhez, eszembe sincsen senkit elriasztani tőle! 

Meg azért is gondban vagyok, mert ez a könyv huszonegy írás. S mert történetközpontú novellákról van szó, ez itt huszonegy történet. S ezzel kell valamit kezdenem.

Vagy összefogom a huszonegy történetet, de az olyan mintha aranyhalakat fogdosnék a margitszigeti Japán-kertben, vagy egyesével elmondom, mi is vár rád, ha a karmaid közé ragadod ezt a könyvet. Egyik sem tűnik járható útnak. Az előbbi aranyhal-fogdosás, az utóbbi egy végtelen értékelés. Arról nem beszélve, hogy bár történet-centrikusak a novellák, de sok esetben mégsem a történet a lényeg. Van, hogy az semmi más, mint bevezetés egy hangulathoz, egyetlen mondathoz, egy vicc nélküli csattanóhoz, egy hétköznapi üzenethez. 

*

Mert mit lehet azon összefoglalni, hogy az öreg varázsló szerelmes lesz, és semmi gyógyírt nem lelnek erre a betegségre: csak akkor nyugszik meg, amikor a dédunoka korú szerelme odabújik hozzá? Vagy tudtad, hogy Cooper nem csupán dramatizálta, hanem tragédiává is tette az utolsó mohikán, Unkasz történetét? Jobb, ha elhiszed, egy indián avatta be a titokba a szerzőnket! Vagy meséld már el, milyen az, amikor úgy tesztel a főnökasszonyod, hogy bugyi nélkül tárja szét a lábait a főnöki asztal alatt, de a gyávaság miatt képtelen vagy lépni? Vagy mi a véleményed arról, hogy egy hajléktalannak is van büszkesége, senki ne mondja neki, hogy büdös! Avagy micsoda politikai tett, belső cselekvéskényszer, amely arra sarkall, hogy az egykori háztömbmegbízott ajtaját nap mint nap szilajan leköpje valaki? Avagy itt a hegedűművész, aki mellett, a nyitott hegedűtok mögött mindennap ott ül a kis sámlin az a sápadt, szótlan fiúcska. Avagy figyelj: a covid miatt az anyjától telefonon búcsúzik a felnőtt gyerek. Változat: a haldokló anyjával zavarában szelfit készítő férfi. S ezek még csak a férfiak. 

Vannak nők is. Például akik megöregedve arra hívják fel a nekik segítő fiatal lány figyelmét, hogy szép, szép a segítség, de élni is kellene már! A gimnazista lány, aki spontán sztritízzel küldi el a jóképű tanárt a francba, mert az nem figyel fel a bájaira. A feleség, aki éppen borzongó, spontán izgalommal készül megcsalni a férjét, de róka fogta csuka lesz a helyzetből. Az öregember és a fiatal festő kapcsolata (aki ez esetben: festőnő), amelyben látszólag nincsen szerepe az életkornak. Vagy mégis? A tanítvánnyá lenni akaró ifjú hölgy ájultan tiszteli a Mestert, amíg hókon nem nyomja a mindennapi realitás. Milyen az, amikor egyetlen céllá a mindennapok túlélése lesz? Aztán: feltétlenül szükség van-e a Nagy Beszélgetésre, vagy elég csak együtt lenni a csendben? 

Talán nem nagy történetek, nagy kérdések ezek. De mindenkinek a maga fájdalma a legnagyobb, és mindenkinek a maga története a legérdekesebb. Petőcz pedig képes volt elérni, hogy enyémmé váljon, amit írt, és amit én meg olvasok. 

petocz_az_oregasszony_aki_valamikor_kislany_volt_pa.jpg

*

Az már csak az én betegségem, hogy simán irritált a két téma- Azért, mert tele van velük a padlás, simán a konjunktúra felismerésének és felhasználásának tartottam őket. Mert mindenhonnan ezek ömlenek.,Mintha nem lehetne, kerülhetne nélkülük könyv vagy film a nyilvánosság elé.

Az egyik a címadó novella, a másik a Teremtés. A címadó a múlt és a jelen frappáns összekapcsolása. Naná, hogy negyvenes évek és a ma összekapcsolása. Honnan máshonnan ismerős a ma postása, mint a nyilas nagypapája által, akire szakasztott hasonlít ez a postás-ifjonc! A második esetben a cég családos kiküldöttje egy kollégájával kényszerül egy szobába a hétvégi kiküldetésen. A kolléga kitakarózik, nincsen rajta semmi. Folytassam? Nem pornó. Csak a felismert, lokalizált vágyig jutunk el. Itt azért nagyon vaskos nemá-érzésem volt. Nem a téma miatt, hanem mert simán propagandának fest a többi között. A nyilasos meg kötelező penzumnak. A kettő együtt pedig polkorrektté teszi a kötetet. Holott erre mocskosul semmi szükség nem lett volna. Mondom úgy, hogy nem látok bele a kártyákba. 

De a többi novella annyira jó volt, hogy e kettő simán elnézhető azok miatt. Nagyon simán. 

 

Napkút, Budapest, 2022, 104 oldal · keménytáblás · ISBN: 9786156409133

9/10

napkut.jpgKöszönet a Napkút Kiadónak a recenziós példányért és a folyamatos együttműködésért! 

Egyéb, a Napkút Kiadó által kiadott könyvekről írt értékeléseim

Gion Nándor: Keresünk egy jobb hajót
Gion Nándor: Krisztus katonái a Görbe utcából
Gion Nándor: Könyv könyv mellett – Műv(ész[et])ek vonzásában – Az író új (ál)arcai
Kurcz Ádám István–Horváth Futó Hargita: Gion Nándor-album (Hang-Kép-Írás)

-------------------------------------------------------------------------------------
Benyó Tamás: Az Úr neve
Bereményi Géza: 150 dalszöveg Cseh Tamás zenéjére
Borcsa Imola: Magnebéhat
Csokifalók (Kortárs cseh drámák)
Dobó Dorottya: A zapumai kóbor villamos
Friedrich Glauser: Studer őrmester
Győri László: A kis ebihal
Három pápa magyar írnoka  (Somorjai Ádám bencés szerzetessel Elmer István beszélget)
Halmai Róbert: Nagyapám
Hegyi Ede: A senki
Hegyi Ede: Te
Erdürreheim Bey Haqverdiyev: A hegy tetején 
Anne-Leena Härkönen: Köszönöm, nem
Kása Ferenc: Hogyan indítsd újra az Univerzumot?
Alfred Komarek: Polt felügyelő nyugdíjban
Kemendy Júlia Csenge: Az Anyacsalogató Hadművelet
Kocsis István: A királyné aranyból van (Drámák I.) 
Kocsis István: Trianon (Az értékelés első és második része)
Mészáros Urbán Szabó Gábor: A győri regény
Novics János: Hózentróger
Petőcz András: Idegenek
Ross Károly: Híd az ártér fölött
Szanyi Ildikó: Három tucat szuvenír
Wesz Péter: A bal lator lemászik a keresztről
Paul Willems: Itt minden való

2022 júniusának legközepe. Össze vagyok vesződve magamban az egész világgal. Kis semmi, vacak összeveszések ezek, de az összhatást olyan kis kilátástalanná teszik. Pedig olyan egyszerű lehetne az élet. Csak miközben nap, mint kommunikálok ezzel a bloggal is, valahogy teljesen, tökéletesen feleslegesnek tartok minden kommunikációt. 

A napokban kaptam meg, hogy XY-al sokkal jobb lenne a viszonyom, ha nem csupán a konfliktusos helyzetekben szólnék hozzá, hanem érdeklődnék iránta. egyébként is. Rögtön ezután ezt mondta nekem, aki a szememre hányt: 
– Jó, tudom, hogy nem lehet vele beszélgetni... De akkor is! 
Akkor mi? 

Tudod, mint az Üvegtigris végén, amikor a rendőr igazoltatja a főszereplő bagázst, és amikor azok szakadnak megfelé egymás hivatalos nevén, a rendőr felcsattan:
– Hagyják ezt abba, mert bevitetem magukat, és maguknak annyi!
Mire Rudolf Péter még félig röhögve visszakérdez:
– Nekünk? Mennyi?

Szóval ennyit a kommunikációról. Minél öregebb vagyok, annál inkább úgy érzem, egykutya-zsákutca mind, tök felesleges. S mindig rábaxarintok valahogyan. 

A bejegyzés trackback címe:

https://mohabacsi-olvas.blog.hu/api/trackback/id/tr5217856941

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása