Kedvelem Rúzsa Magdit. Mint énekesnőt is, mint jelenséget is.
A popzenét annyira nem, de azért ha megfelelő szögből nézem, Rúzsa Magdi hangja nem popzenei, hanem rockzenei hang.
Amikor pedig belekezd és azt énekeli, hogy „Egyszer arra járhatnál, egyszer rám találhatnál...”, akkor engem valami olyan édesbús csudaérzés fog el, mint utoljára Katona Klári Titkaim című egymilliószor meghallgatott lemeze hallatán fogott el, úgy negyven éve. (Egek! Negyven!)
Nem, nem is jó a példa: mint olyan zenék felett, olyan hangok felett, amik felemelik, mézes tejjel kenegetik az ember szívét és lelkét. De azonnal hozzáteszek még egy dalt. Az a címe, hogy Lesz, ahogy lesz. Más a stílus, de a hatás nagyon hasonló. Ez a dal másért is nagyon fontos lesz a későbbiekben.
Arról már nem is beszélek, hogy egy rám nézve nem dicső kapcsolatomban hatalmas szerepe volt a Rúzsa Magdi énekelte Máté Péter-dalértelmezésének, a Most élsz-nek, ami az életemre nézve igencsak prófétikusra sikeredett. De ennek itt nincsen szerepe. Illetve annyiban igen, hogy Rúzsa Magdi az is.
Szóval Rúzsa Magdi egy hihetetlenül jó hangú énekesnő. Olyan, amilyenből csak nagyon kevés van. Csakhogy most voltaképpen ennek sincsen semmi jelentősége. Azért, mert ez egy könyv. (Na, jó, egy cédé is, de az csak másodlagosan.)
Bevallom, a könyvet nem Rúzsa Magdi miatt vettem a kezembe. Az úgy volt, hogy Szerelmetesfeleségtársam mutatott nekem egy klippet. Ezt:
Mondta, hogy a klipp rajzolója Máthé Kata. Aki egyébként kiadott egy könyvet is Rúzsa Magdival. Ami információ így hiányos volt, mert a mind a klipp, mind a könyv szerzői között van még egy közös név, Matyus Dóráé.
Hamarosan a kezemben volt a könyv, amihez a klipp csinált kedvet. S piszokul bajban vagyok az értékelésével.
- Engedd el! Miért kellene neked mindenről írnod, amit elolvasol? - üzente egy ismerősöm, amikor megtudta, vacilálok a könyv miatt.
A csuda tudja! Persze, nem muszáj, miért lenne az? Szabad ország szabad polgárai azt csinálnak, amit szabad. Nekem meg szabad nem írnom. De valahogy mégis úgy érzem becsületesnek, ha írok. (Meg persze egy kis választékbővítés a blog témakínálatában.) Akkor is, ha semmi kedvem megsérteni ennek a könyvnek az alkotóit, elsősorban Rúzsa Magdit.
MIRŐL SZÓL A KÖNYV?
Szögezzük le, mesekönyv. Lelki üzenettel. Mert transzcendens a témája. Nagyon modern nyelven megírva. előre leszögezem, s aki olvasott már ezt-azt a blogomon, azt tudja, igazat mondok: egyikkel sincsen az égvilágon semmi bajom. Mi több!
A könyv arról szól, hogy egy kislány, Polly véletlenül, egy betegség folytán átkerül a túlvilágra. Ott megismerkedik némely angyalokkal, nőkkel és férfiakkal egyaránt, egy madárkórussal, egy francia macskával, egy spanyol, izé, hm... fuvarossal, aki hozza a halottakat (?), lelkeket (?) a Földről (nem, nem Kharon, ez a fuvaros autóval közlekedik és nem pénzért fuvaroz). S elsősorban Gábriellel és Ámorral. Pollyt mindenki szereti.
Azonban Démia (nőnemű), aki maga az ördög, nem akarja visszaengedni Pollyt a Földre. Ha eléri a célját, akkor a Földön megszűnik a zene és az ének. Polly ugyanis távoli ági rokona volt egy csudálatos hangú tündérnek, akit egy boszorkány réges-régen elátkozott, és Pollyra vár a feladat, hogy az átkot megtörje. Ezért nem akarja Démia visszaengedni a kislányt a Földre. Démia megvesztegeti a túlvilági sofőrt, legyen a segítségére. Gábriel, Ámor és a francia macska útra kelnek, hogy hazavigyék Pollyt, Démia és a spanyol fuvaros meg azért, hogy ez ne sikerülhessen.
HOGYAN SZÓL MIRŐL A KÖNYV?
Nos itt vagyok bajban. Azért vagyok bajban, mert tudnám nagyon röviden is jellemezni a könyvet. Nem lenne sem választékos, sem kulturált. Ezt nem engedi sem a jólneveltségem, sem a Rúzsa Magdi iránti tiszteletem. Kifejezhetném szofisztikáltabban is a véleményemet, ugyanekkora tömörséggel, de attól még mindig nem lenne érthető, miért az a véleményem, ami.
Induljunk a kályhától. Tömörítek, majd kifejtek.
A könyv tartalma nagyon nem jó. Sem a történet kifundálásában, sem a megfogalmazásában. Kezdem az elsővel.
A kemény borítós könyv borítóján és a szennycímlap első oldalán helyet kapott egy mese. Izabelláról a csodálatos hangú tündérről, aki küzd a gonosz boszorkánnyal, aki a hangját akarja. Nem mesélem el az egészet. Kicsit se füle, se farka, de a lényege, hogy a boszinak, aki a hangját ugyan nem tudja elrabolni, de végül csak sikerül legyőznie a tündért: elátkozza, hogy más se hallja a hangját.
És akkor megszületik Polly. Aki, ugye leszármazott, és az átok szerint neki sem illene megélnie a hétéves korát. A mese utolsó sorából megtudjuk, hogy Polly táltos kislány. Ennek semmi jelentősége nem lesz a későbbiekben. (A táltos, ugye a magyar hitvilágban lefoglalt név; lesz még itt más is. Mármint hitvilág.)
Nos, a KAVARODÁSOK már itt elkezdődnek. S ez lesz az a gond, ami aztán nagyjából az egész könyvre jellemző is marad: a személyek, helyek, tettek, cselekedetek bizonytalan meghatározása.
HOL JÁTSZÓDIK A KÖNYV? A HELYEK TITKA
Kétszer kezdtem bele a könyvbe. Először félbe hagytam. Illetve nem is félbe. A kilencedik oldalig jutottam el. Polly félbéred valahol a természetben a betegágyában való elalvásból. Ahol találkozik egy francia macskával, aki beszél. Ő Pierre. Aki nagyon rövid beszélgetés után ezt mondja a kislánynak: „No, gyere, elviszlek inkább a konyhára. Inkább falatozzunk, mint hogy ennyit locsogjunk.” Itt van még két mondat arról, hogy hol is vagyunk, igen, a túlvilágon, aztán máris lapozunk, és a következő oldal így kezdődik: „Polly és Pierre nem sokkal később egy ragyogó konyhához ért.” Ne felejtsük el, hogy az előbb valahol egy mezőn voltak. Ahonnan nem lehet egy konyhához érni, maximum egy házhoz, amiben a konyha van. Hacsak nem egy mocsok nagy amerikai konyhás nappali az egész mező.
Mondom, ez volt az a mondat, ami határozottan megérlelte bennem, hogy ez nem az én könyvem, történetem, mesém. Miután letornáztam a fejtetőmről a szemgolyóimat, még egy-két mondattal megszenvedtem, de utána letettem a könyvet.*
* Egyszerű magyarázata van, miért olvastam mégis végig. SzFT tehet róla, „az asszony, akit mellém adtál”, mert ő elolvasta, és azt mondta:
– Hát, igen!
– Mi hát igen?
– Nem mondom el, csak ha elolvastad. Egy mondatban van véleményem róla.
Nem vagyok kíváncsi természet, de igen. Ezért írok most értékelést.
Ha tágítunk az objektíven, akkor sem egyértelmű, hol is játszódik valójában a történet? A hely, ahová Polly kerül véletlenül (!): a túlvilág. Nem a Mennyország, nem is a Pokol, de nem is a Purgatórium. A Menyben Istennel találkozna, a Pokol egyértelmű lenne, a Purgatóriumban pedig vezekelnie kellene, hogy a Mennybe juthasson. Istenről könyvszerte nincsen szó, ám a Menny nélküle teljesen értelmezhetetlen. A Pokolban egyértelműen nem vagyunk. A Purgatórium, amely csak a katolikus teológiában létezik, a protestáns felekezetek, pláne a Biblia semmit sem tud róla pedig a bűnök levezeklésének a helye: de ott sem vagyunk. Aztán a könyv vége felé egy elszólásból („Hadd legyen a Földön is Mennyország!”) mégis az derül ki, hogy a Mennyben voltunk.
Az pedig végképp titok marad a számomra, mi a csuda az az Angyalkert? Rezervátum angyaloknak? Ahol azért ott vannak a csuda tudja (ugye?) micsoda lények és miért, mint Pierre, a beszélő macska, és José a nőcsábász sofőr.
POLLY „VÉLETLENÜL” KERÜL AZ ANGYALKERTBE
Ha a Menny az a hely, ahol van, ahol jól érzi magát, akkor hogyan a viharba kerülhetett oda véletlenül? Mi generálja a véletlent? Véletlenül meghalt? Rossz az adminisztráció? (Mondjuk kiderül, hogy ez nem az első eset volt.) Isten, aki egyáltalán nincsen jelen, téved, és Polly véletlenül meghal?
DÉMIA SZEMÉLYÉNEK A TITKA
A bevezetőben említett boszorkányt, aki Izabella hangját akarta megszerezni később nem látjuk viszont. Illetve a csuda tudja. (Előre jelzem, hogy nagyon sok mindent csak ő, mármint a csuda fog érteni és tudni.) Mert itt van ez a Démia nevű hölgyemény (ezt a szót szabad írni manapság, vagy már ez is sértő?), aki a Pokol lakója, és rendelkezik is annak lakói felett. Viszont a pokol lakói felett az ördög rendelkezik. Ezek szerint Démia több, mint boszorkány, ő az ördög. Ahogy ezt a gyorsbüfében a narrátor ki is mondja. Az viszont meglepő, hogy az angyalok nem ismerik az ördögöt, mert amikor Ámor megy rendelni és fizetni a gyorsbüfében, nem ismeri fel. (Na, ja, nem véletlen, Démia elment plasztikáztatni magát, éppen ajakfeltöltésről jön... Ez komoly!)
Csakhogy, ha ez így van, ha Démia az ördög, mit keres a Mennyben az ördög?
GÁBRIEL
Gábriel a hét arkangyal egyike. Mármint a katolikus gondolkodásban. Az arkangyalok az angyalok vezetői. Vagyis Gábriel Isten után a leghatalmasabb személyek között van. Tény: vezető ebben a mesében is. De a történet szerint igen korlátozott tudással. Amikor elindulnak, hogy visszavigyék Pollyt a Földre, az Isten után egyik leghatalmasabb lénynek nyomtatott térképre van szüksége, hogy odataláljon a Kapuhoz, amin keresztül a kislány visszamehet az anyukájához. Ahelyett, hogy két insta (miért kisbetű?)-poszt között bekapcsolná a gps-t, ha már...
ÖSSZE NEM ILLŐ DOLGOK TÖMKELEGE
A mese tele van át nem gondolt párbeszédekkel, cselekménnyel. Mert ízlelgesd csak ezt a mondatomat: „amikor Ámor megy rendelni és fizetni a gyorsbüfében”! Mit keres a Mennyben pénz (a gyorsbüfében fizetnek az angyalok)? Mit keres ott a pénz vágya? (Ámor, a szerelem és a zene istene azt találja mondani Pollynak, hogy írnia kellene egy világslágert, hogy a befolyó jogdíjakból felújíthassa a stúdióját. Ez már azért kimeríti a (nagyon bocsánat a trágárságért, de nem tudom másképpen mondani!) a miaf@szom-kategóriáját, nem igaz?
S akkor arról még nem is beszéltem, hogy José-t, a túlvilági sofőrt azzal tudja megkísérteni Déma, hogy Spanyolország királyává teszi, és nők tömkelege fogja imádni. Érted, ugye? A Mennyben van egy pasas, aki olyan kiemelkedő feladatot lát el, hogy szállíthatja az üdvözülteket (mert a Mennybe ők jutnak), erre megkísérthető néhány alapos kanyarral és egy királysággal... Aham... [szkeptikus bólogatás]
S ha már itt tartunk, meg kell kérdeznem, mit a keres a Mennyben Ámor? Aki, ugyebár, egy közismert görög isten. Mármint a görög mitológiában. Ahol viszont nincsen Menny, csak Elíziumi mezők vannak. És nincsenek angyalok sem, de van istenek garmadája.
S azt hiszem, most fogod eldobni az agyadat! Idézek a könyvből.
– Amor, Pierre és jómagam fogjuk Pollyt hazakísérni a Földre!
– Aztaaa! – kurjantott fel Pierre. – Micsoda bulii!
– Micsoda kaland! – lelkendezett Ámor is. – Tegyük ki rögvest sztoriba: angyalkert filter, #megmentjükakiscsajtpariba.
Gábriel megcsóválta a fejét, mire Ámor felhördült.
– Ne légy már ilyen maradi, vezérem! Tudod jól: ami nincs kint az instán, az nem is valódi! Tegyünk fel legalább egy fotót vagy egy boomerangot, légyszi!
– Én csak egy sütis szelfit szeretnék, #pierreédességgelmegyaküldetésre – dorombolt vígan Pierre, mire Gábriel az égnek emelte a tekintetét.
– Megáll tőletek az eszem... Mi nem látszunk a fényképeken!
Itt kezdett az én eszem is megállni. Azt már csak mellékesen említem meg, hogy Ámor a belső jellemzés szerint egy „rock 'n roll küllemű angyal, akinek mindene a zene és a sérója”, akivel jó együtt lenni, mert „mire kettőt pislogsz, már nyomod is vele a bugit, vele ropod, vele énekelsz”. Aztán amikor útra kelnek, egyöntetűen szólnak rá Ámorra, hogy fejezze már be, mert az mekkora poén, hogy egy isten, izé, angyal is tud unalmas lenni...
A GRAFIKA
Ahogy mondtam már fentebb, a kötetet két alkotó illusztrálta: Matyus Dóra és Máthé Kata.
A fenti klip után én valami nagyon nagyot vártam a kötet rajzaitól. Aztán már a könyv borítója sem győzött meg. Az előtérben álló kislány, Polly egyértelműen Füzesi Zsuzsa stílusát idézi. Ettől bennem máris alaposan csappant az érdeklődés. A kék, Love felíratú pólós fickó Gábriel, felette a „rock 'n roll küllemű” Ámor. A kapu tetején mászkál Pierre a franciául beszélő macska. Színes, stílustalan, negédes. Kár. A képnek és a borító egészének nincsen, illetve alig van kompozíciója.
A könyvet fellapozva a grafika ugyanazt a vegyesvágott-érzést kelti, amit a szöveg. Füzesi Zsuzsán túl van benne egy erős adag Walt Disney, és van benne reális ábrázolás is. De semmiképpen nem válik egységessé a stílus. Ha megnézed az alábbi képeket, az első kettő az elrettentés, a második kettő egy lehetségesen járható út lett volna.
Ami elképesztő számomra: ha az alkotók saját stílusának megfelelnek a fenti klip rajzai (és jobbára megfelelnek), akkor nekem az jön le, hogy ebben a könyvben egyikük sem úgy alkotott, ahogyan alkotni szokott és főleg, ahogyan alkotni tud. Mert éppen a valós tudásuk, a fantáziájuk és a saját stílusuk hiányzik az illusztrációkból. Valahol teljesen kiherélődött mindaz, amit valójában tudnak. Sem a figurákban, sem a kompozíciókban, sem a színezésben nincsen semmi izgalmas, semmi egyedi, semmi megkapó.
AMIRŐL SZÓ VOLT: SzFT EGYMONDATOS ÉRTÉKELÉSE:
– Gagyi!
Meg kell hagyni, sommás és nem mélyen árnyalt a vélemény, de magunk között mondta, nem a nagyközönségnek szánva. A baj az, hogy tulajdonképpen lefedi a valóságot.
A mese szöveggel az a fő probléma, hogy nem átgondolt, a szerző meg akart felelni egyfajta transzcendens világképnek, de még az is bizonytalan, melyiknek és milyennek. Modern mesét akart írni, ezért belevitt a szövegbe mai szófordulatokat, technikai megoldásokat, de ezeknek valójában semmi kapcsolata nincsen a választott szereplőkkel és a választott helyszínnel, ezért a dramaturgiai szerep a semmibe vész, és fokozódik a zűrzavar.
Ami zűrzavar sajnos érinti a szereplők identitását is: a főszereplő kislányon kívül voltaképpen senkiről nem tudni igazán, ki is ő, mi is ő, hová tartozik és mi a szerepe? S tulajdonképpen van-e, és ha van, mi az üzenete a mesének?
Az illusztrációk a szöveg zavarosságát képtelenek kibogozni, az egyensúlyt helyre billenteni, sőt, a kevert, elcsent stílusjegyekkel csak tovább fokozzák, és teszik még alacsonyabbra az alkotás színvonalát. Alkotás... Ahogy leírtam a szót, rájöttem, hogy menteni akarom a könyvet. De nem tudom. Nem lenne becsületes. Pedig nagyon utálok lehúzós sorokat írni. Maximum akkor megy könnyen, ha álságosságot érzek a könyv mögött. No, ebben az esetben ilyesmiről szó nincsen.
A véleményemmel ellentétesen drukkolok és sok sikert kívánok Rúzsa Magdinak és alkotótársainak!
VAN EGY CÉDÉNK IS
Valóban így van. Ahogyan a fülszöveg elmondja, a könyvből készülő musical dalainak egy részét tartalmazza a lemez. Pusztán azért említem meg, mert szervesen hozzátartozik a könyvhöz. Igazából nem nagyon kedvelem a musicel-eket. Tűnődöm... A Hair-t nagyon szerettem. A My Fair Lady-t is. S ezzel a sort is nagyjából zárni is tudom. Talán még a La Mancha lovagja... Magyar szerzőktől pedig egyértelműen a Doctor Herz. Meg egy kicsit a Bob herceg, hogy ne legyek olyan szőrös szívű.
Az Angyalkert musical zenéjét Szakos Krisztián és Rúzsa Magdi írta. A szövegeket Rúzsa Magdi.
Amikor először belehallgattam, fanyalogtam. Most sem vagyok agyelhajító fanja, de írás közben háromszor végighallgattam. Vannak vele fenntartásaim.
(A Finálé szövege nekem tetszik, de egy gyerekmusical közönségének vajon mit mondanak ma ezek a nevek: Chopin, Haydn, Mozart, Joplin, Morrison, Lennon, Elvis, Mercury, Zappa, Cobain, Gary Moore, Muddy Waters, Jacko, Etta James (róla még nem is hallottam), Aretha, Whitney, Cseh Tamás, Somló, Máté Péter, Szécsi, Cserháti, Kocsi Zoltán, Karády, Bartók, Liszt Ferenc, Cziffra, S az előadók így említtetnek, ahogyan most leírtam. Ugyan a kis csemeték közül ki tudja majd, kik az itt felsorolt nevek? De komolyan!)
De ebbe most nem merülök el. Van köztük néhány nagyon jó kis dal. Csak a felsorolásként: Zenét így írj, Megyünk a Földre, Ámor dala, A szerenád.
Ha elengedem a fantáziámat, el tudom képzelni, hogy látvánnyal együtt nagyon ütőssé lehet. Akkor is, ha összességében nem az én muzsikám.
INTERJÚK
Amikor megnéztem ezt a két kis rövidfilmet, meginogtam. Az a lelkesedés, ahogyan Rúzs Magdi beszél az alkotás folyamatáról, az alkotótársakról, egészen magával ragadó. Annyi lelkesedés van benne is, az előadókban is, hogy bizonytalan lettem, nem én megyek-e szembe a forgalommal? Nincs érv, miért ne lehetne meg ennek az esélye. Éppen ezért úgy érzem fairnek, hogy a két linket ide másoljam.
Angyalkert könyvbemutató Juhász Annával
Angyalkert Werkfilm
Helikon, Budapest, 2020, 72 oldal · keménytáblás · ISBN: 9789634795667 · Illusztrálta: Máthé Kata, Matyus Dóra
2/10
2021 január közepe, ma képedtem el, hogy ahány orvoshoz megyek, annyifélét hallok, mit kellene szednem és mennyit miből és miből nem, így infarktus után, magas cukorral. De legalább mindenki kedves. Ma a diabetológusom volt az.
Abban, hogy Čapeknek drámai művei is születtek, nem tudom, menyi szerepe volt annak a ténynek, hogy a felesége, 
. (Jobbra láthatod őt, vagy a csuda tudja merre, ha telefonon olvasol; keress egy festményt ezen az oldalon, az Stendhal, Johan Olaf Sodemark festményén.) 
Őszinte a szöveg, nem? S bár nem ír sokat az esztétikáról, meg a technikáról, egyszerűségével hívta fel a figyelmemet a Vörös és feketére. Na, ezért volt, hogy éppen ezt rendeltem meg a viszonylag sok, hiányzó Korcsmáros újrakiadásból. Amilyen egyszerű az ajánlás, annyira egyszerű a motivált is.Voltaképpen Korcsmáros Pállal vagyok annyira elfogult, hogy még az étteremben unalmában összefirkált szalvétája is tetszene. Vagyis mi bajom lehet, hogy éppen ezt rendeltem meg? 
Csak még 
Az Ének a küszöb előtt egy tizenkét éves kislány nagyjából három évét meséli el.
Aztán valahogy annyira beletorkoskodik a felnőttek életébe
2020-at mindenki utálja. 
Hát, mondom neked, ezzel a könyvvel alaposan csőbe húzódtam! Hónapokkal ezelőtt összefutottam már a borítójával itt-ott az interneten, de rá sem hederítettem. Ha egy könyvesboltban történik a találkozó, lett volna ráhederítés, mert a méretek miatt feltűnt volna, ami így nem tűnhetett fel. 
A működése pedig következő. Van egy belül lukas, műanyag körünk. A luk belső éle fogazott. Ebbe a lukba kell beletenni a rajzolómintákat. Ezek különféle alakzatok, jobbára körök, amelyeknek egyfelől fogazott a külső éle, másfelől a felületükön több helyen is lukak vannak. Idáig stimmt? 
Nem véletlenül tartok itt játékismertetős gyakorlati órát. Kettős oka van. Egyfelől, mert az asszociáció adott. Úgy fest, nem csupán a számomra. Most döbbentem rá, amikor kerestem a spirográfról képeket, majd a könyv borítóját, hogy voltaképpen ismét nem az enyém a spanyolviasz kopirájtra. Figyeld csak, mire gondolok! A Lovak a ködben című könyvnek eddig három kiadása volt. A legutolsó a Scolar Kiadó munkája. A kiadó iparkodott Száraz Miklós György (SzMGy) könyveinek egységes látványtervet kigondolni. Sikerült, szerintem tetszetős. S akkor itt van az ő borítójuk ehhez a könyvhöz. 
De hadd dicsérem máris a férfibakfis szerzőt!
Annyi különbséggel, hogy a szövegben jobbára van kapcsolat a spirálok között, emitt meg nincsen. De a szövegben sincsen semmi ijesztő, nem veszünk el a spirálok között, nem válik lilává, értelmezhetetlenné, elvonttá, egyáltalán, van és marad történet, szóval semmi elveszettség-érzetet nem kelt az olvasás a fogyasztóban, és semmi kiemelkedő IQ-szintre, absztrahációs-készségre nincsen szükség az értelmezéshez. 
EZ A KIADVÁNY IMMÁR A HETEDIK ÁTTÉTELES REJTŐ-KÉPREGÉNY
