Beragadtam a zöldbe. Mert rádiót hallgattam. Orbán Viktor, Magyarország miniszterelnöke éppen akkor nyilatkoztatta ki a rádióban, hogy még mindig túl nagy az oltatlanok száma. S amíg ezt a számot nem sikerül csökkenteni, nem számíthatunk a járvány csillapodására.
Soha nem voltam mindmeghalunk-hívő, de itt felsejlik előttem az elkülönítő táborok rémképe. Meg előtte a gazdasági ellehetetlenítés zsarolás. Manapság nem lenne nehezen megoldható, hogy ne adjon-vegyen, aki nem méltó rá.
Azt hiszem ez volt az a pillanat, amikor a kormányzó párt teljesen elveszített mint lehetséges szavazót.
Valamikor 2022 elején.
*
– Nem is értem, vannak emberek, akik nem oltatják be magukat! – háborog mögöttem az egyik lakó. Valamilyen vizsgálatra tartunk, az otthon kocsijával viszem őt. – Nem gondolnak arra, hogy hordozzák körbe-körbe a vírust, és átadják másoknak, akik belehalnak?
Hallgatom egy darabig, de aztán nem bírom megállni, és minden előzetes tervem ellenére megszólalok. Pedig komolyan nem mentem bele soha vitákba. Se politikaiba, se koronavírusosba.
– Mondja csak, be van oltva?
– Persze, hogy be! Mind a hármat beadattam!
– És volt már covidos?
– Két hete.
– Szóval három oltással két hete jött ki a korona-betegségből... Engem hetente tesztelnek, de még soha nem voltam covidos.
– És akkor most erre büszke?
– Dehogy! Nem tehetek róla. Csak azt akarom mondani vele, hogy nincsen oltásom, de eddig még nem találtak bennem covid-vírust. Pedig volt olyan hét, hogy minimum tizenöt covidos lakót hoztam-vittem, és lélegeztük ki-be ugyanazt a levegőt az autóban. Maga pedig oltottan még két hete is cipelte magában a vírust körbe-körbe. Tehát miért is az oltatlanok tehetnek mindenről, amikor az oltottak ugyanúgy fertőzhetnek?
– De ha elkapja, Zolikám, ki tudja, túléli-e?
– Így van. De akkor ne azért legyek fekete bárány, mert hű, de fertőzök másokat, hanem azért, mert önveszélyes vagyok!
Valamikor 2022 késő tavaszán.
*
– Most képzeljétek! Ezt mondja nekem, akit annyi éve ismer! Ha felmegyek hozzá, vigyek maszkot, az ajtóban letesztel, s ha negatív vagyok, csak akkor mehetek be a lakásába! Ezt mondja nekem! Ő mondja ezt!
2023 áprilisa van.
Mattias Desmet könyve nem a koronavírus-járványról szól. Illetve úgy de, hogy felhasználja a járvány körüli eseményeket, rendelkezéseket, statisztikákat, mindeneket, hogy bemutassa a totalitarizmus működési mechanizmusát.
Kezdjük az elején! Nem a könyvén, hanem a gondolatmenetén.
TOTALITARIZMUS VS. DIKTATÚRA
A kettő nem azonos. Csak rokonszakma. A diktatúra mindig egy adott személy köré szerveződik. Ő a diktátor. Aki diktál. A totalitarista rendszer működtetői a hivatalnokok, a bürokraták.
Abban mindkét rendszer, módszer struktúrája megegyezik, hogy a működési elvei egy adott ideológiára épülnek. Ebből következik, hogy mindkettő megtalálja a központi ellenségét.
A diktatúra emberei kényszerből cselekszenek. A totalitarizmuséi meggyőződésből. A diktatúra rákényszeríti az akaratát a tömegekre. A totalitarizmust a tömegek éltetik. A tömeg, amely akarja az irányítást, akarja az összetartó erőt, akarja a közös célt, ezért akarja a közös ellenséget is.
(S aztán ez az egész mégis egybefolyik a könyv végére, s váltófogalommá válik a két kifejezés, a diktatúra és a totalitarizmus.)
Na, most mondom, gondolj csak a covidra!
MIKÉPPEN VAGYUNK OTT, AHOL VAGYUNK?
A bigott vallásosság nem jó dolog. Mert ölni is képes. De nem kell kereszténynek lennie, bármilyen vallás megteszi. Ennél talán csak vallástalanság rosszabb. Mert a felvilágosodás óta az ráció diktál. Kellett ez nekünk? Az ész kultusza kezdetben reményt adott. De közben kiölte az összefogó válaszok lehetőségét, az élet emberen túli célját. Az élet önmagában lett céllá, ahoj hedonizmus!
Csakhogy a hedonista ember jobbára magányos. Mert amikor múlik az eksztázis, az eufória, jobbára egyedül marad. Az ész kultusza széttördelte a társadalmakat, megölte Istent, ékeket vert a család intézményébe, hogy aztán a híradástechnika és az informatika által képernyőzombikká silányítsa az egyedeket.
Akiknek már csak adagolni kell a megfelelő Üzenetet a csatornák valamelyikén. Aztán meg ellenőrizni kell a csatornákat, nehogy nyulambulamék észrevétlen kiszökelljenek a közös bokorból. Legyen retorzió is, ha nem megfelelő mennyiségű és minőségű a maszlag-fogyasztása! Tudod, mi a legjobb módszer? Hát persze, hogy az: a svájciak sem fegyelmezettek, meg rendszeretők, lófüttyköst, rettegnek egymástól, mert olyan lelkes vehemenciával jelentgetik fel egymást a helyi önkorminál, a tartományi hivataloknál, a rendőrségnél, hogy az csuda. Az meg nem csuda, hogy ezek után vigyázzban feszít a beleikben a fekália is! Vagyis nyulambulamék jelentgessék csak egymást lelkesen. Vegyünk példát Svájcról, a független mintaállamról!
Tudod, mikor dobáltam el az agyamat? Amikor a Facebook-tól kaptam egy figyelmeztetést egy megosztásomért, na akkor. A megosztás arról szólt, hogy a számok csalnak, nem halunk meg mindnyájan, szó sincsen arról, hogy hullatömegeken át kellene lebukdácsolni az aluljárókba, és fosztogató bandákkal küzdeni az utolsó kenyérdarabért, korty tejért az élelmiszerboltban. Erről szólt a megosztás. Hogy túléljük. S tudod mi volt? Mi lett?
RÉMHÍRTERJESZTÉS miatt letiltották a cikket! Pár napra engem is függesztettek, mert azt a visszataszító hírt akartam osztogatni az emberekkel, hogy szép az élet, és lesz még belőle, nem halunk még meg. Ebben voltam, lettem bűnös. Mea maxima culpa!
Értsd jól, az lett volna a megfelelő hír, ha a fenti volt a rém-, akkor a jó hír, hogy keserves kínok pusztulunk el mindnyájan, úgy fertőzzük egymást, ahogyan a szuperszonikus bombázók haladnak az égen, senki nem lesz kivétel, kihal a város, leáll a vízszolgáltatás, az áram,, a gáz, minden, megdöglünk egytől-egyig. Ha ezt a jó hírt akartam volna megosztani, akkor annak semmi akadálya nem lett volna, csak hozzá kellett tenni, hogy koronavírus.
Így azt sem lehetett nyilvánosságra hozni, hogy az utolsó covidtalan év tavaszán többen haltak meg mint az első, hűdejárványos év ugyanazon időszakában. Írta, mondta a KSH megfelelő oldala. Szerelmetesfeleségtársam álla meg zuhant lefelé, ahogy nézte a képernyőt.
– Morzsám, terjeszteni kellene a covidot, mert amióta van, nem halnak annyira az emberek, mint amikor még nem volt! Lehet, hogy ez tulajdonképpen életelixír?
Jó, itt még nem tartottunk, de nem tudott nem eszembe jutni a Doktor Herz című musical megfelelő dala, amit a Cseke Péter megformálta Strasser ezredes énekelt: „Nyúlcipő és tartsd a szád / Vagy szétverjük a nagy pofád [...] Nálunk van a fegyver, miénk a világ! / Szétverjük az egész rohadt demokráciát!”
Mit képvisel Strasser? Az elnyomást, a fizikai erőszakot, a fegyver hatalmát. S mi kell ahhoz, hogy a tömegek ezt a hatalmat önként akarják maguk fölé? Ó, semmi más, csak az, hogy legyen valami, amitől még jobban félnek! Az, hogy megalapozott-e a félelem, más kérdés. De lehet félni a terroristáktól (v. ö.: 9/11), lehet félni a migránsoktól, lehet félni a vírustól, lehet rettegni egy agresszív diktátortól is nagy a kínálat. S ki tudja, mi van még a puttonyban.
Nem mondom, hogy mindegyik félelem megalapozatlan. Csak azt mondom hogy kihasználható. Hogy vissza lehet élni vele. S a visszaélés egyik legnagyobb eszköze, hogy a tömegek maguk akarják, hogy irányítva legyenek, utat mutassanak nekik. Akár azon az áron is, hogy közben a saját jogaik is vaskosan sérülnek. De meg lesz az szilárd vélekedésük, hogy biztonságban S a biztonság érdekében akár a szabadságról is lemondanak, és követelik az önmaguk feletti teljes uralmat. A jelszó tehát: félelem.
A TUDOMÁNY, A SZÁMOK ÉS AZ ÁJULT TISZTELET IRÁNTUK
Szóval tudomány, meg számok. Mindkettőt tiszteljük. Mert a tudomány tud, a számok meg nem hazudnak. Nem látod, de ahogy leírtam a fenti mondatot, fogom a hasam a röhögéstől. Persze lehet, hogy inkább sírnom kellene.
Nem vagyok tudományellenes. Matematika-ellenes sem. A könyv szerzője sem az. Csak iparkodik a helyén kezelni a dolgokat. Szókimondón.
A tudomány dogmatikussá vált, a képviselői meg csalhatatlanná. Miközben ezer meg egy példát lehetne hozni arra, hogy a tudomány tévedett. S nem a sötétnek nevezett középkorból, hanem manapságból hozott példákat. Desmet konkrétan, ha már egészségügy, akkor legyen egészségügy, négy gyógyszer bevezetését, forgalmazását említi meg. Mondom: gyógyszerét!
Az egyiket, a Softenon nevűt 1968-ban vezették be, és kezdték meg az árusítását. '61-ben kiderült, hogy legalább tízezer magzatnál súlyos rendellenességet okozott. De csak '69-ben vonták ki teljesen a forgalomból, „mert meg akartak győződni a gyógyszer és a magzati rendellenességek közötti összefüggésről.” (77. o..) Magyarországon Contergan-tragédiaként híresült el ugyanennek a hatóanyagnak a gyilkos hatása.
A másik példa a vetélések ellen bevetett DES nevű mesterséges hormon. '47-ben kezdték alkalmazni, és tették is ezt '76-ig. A mellékhatásai: mellrák megnövekedett kockázata, a női utódok első generációjában méhnyálkahártya- rendellenességek, terhességi problémák, nemi szervek rendellenességei, mell- és hüvelyrák fokozott kockázata. A fiú utódok első genereációjában mellékhere-duzzanatokat találtak, a második generációban húgyutak elváltozásait figyelték meg. Ja, és nem tudják, hogy a mellékhatások meg fognak-e szűnni, és melyik generációban tennék ezt.
Mondom: a tudományról beszélünk!
Mondjak még példát a könyvből? 2019-ben több gyógyszergyártó ellen indult per az ópiátok mellékhatásai miatt. Legalább négyszázezer ember halálát okozták ezek a szerek. A paracetamolról (a bögöly csípésen kívül az egyetlen dolog, amire allergiás vagyok) 2021-ben derült ki, hogy rákkeltő. Úgy hetven éve árusítják.
Stop! Nem vagyok gyószerellenes! Az infarktusom óta, várj csak, naponta hétféle gyógyszert kell bevennem a szinten tartáshoz. S be is veszem. Ebben benne vannak a cukorbetegség gyógyszerei is. A hétből egy azért van, hogy ne váljon a másik hattól teaszűrővé a gyomrom. Patent, nem?
Egyébként, apropó, ha már infarktus meg cukorbetegség! Az infarktusom (tréfás volt, de most nem mesélem el, messzire vinne) után az addig is meglevő cukorproblémám nagyon xarakodni kezdett a kórházban. Amikor kijöttem, végre egy jó adag, magam csinálta töltött káposzta, oldalassal, naná, helyreállt minden. Ez '21-ben volt. [„Ugye, Szerelmetesfeleségtársam?” Megerősítette.]) '21 karácsonyán. Vagyis a legvadabb covid-időszakban.
Két hétig, na jó, tizenegy napig nem is láttuk egymást. („Még sírtam is, amikor este lefeküdtem, annyira hiányoztál!” Pedig SzFT nagyon nem szokott sírni. Tizenöt éve ismerem, azóta talán háromszor-ötször ha láttam a könnyeit. Ebből kettő haláleset volt, egy pedig fizikai fájdalom.) Teszteltek, amikor bekerültem az intenzívre, teszteltek, amikor felkerültem az osztályra. Soha, sehol semmi. (A dolgozdában átlag hetente kellett mennünk tesztre az egész covid-balhé alatt. Én vagyok az, aki az orrtúrkálást jobban bírja, mint a torok-tapit, attól hányi akarok.)
– Zoltán – kérdezte a munkahelyi doktornéni – ezek után sem oltatod be magad? Infarktus, cukor-probléma... Veszélyeztetett vagy!
– Ezek után pláne nem! Doktornéni, hallottad, a kollégáknak milyen problémáik lettek az oltás után? Van nekem olyanom oltás nélkül is!
– Te tudod...
– Tudja a franc! Semmit sem tudok. Csak ez a genetika-turkálós, übergyorsan összepakolt kutyvalék... Nem tudom... Inkább nem. Eszek sok vitamint, hátha igaza van Lenkeinek...
– Vitamint mondott covidra?
– Ja, nem arra. Minden másra. Még korábban mondta.
Lássuk a számokat! Mert azok nem hazudnak. Kvéve, ha statisztikáról van szó. Kétszer kettő soha nem öt, nem mondom senki után, ez vitathatatlan. De ha a számok nem csupán önmagukban állnak, hanem értelmezés is mellettük, felettük, alattuk, akkor úgy füllentenek mint (majdnem egy élő ember nevét mondtam, de nem akarok senkit sértegetni) Háry János.
Desmet is idézi Chorchillt (bár ha minden igaz, a mondásnak semmi köze Churchill-hez)
Csak abban a statisztikában hiszek, amit én magam hamisítok.
Amikor az első számadatokat nyilvánosságra hozták Magyarországon a korona-járvány elhunytjairól, én csak lestem, mint Rozi a moziban. Mert magas volt a szám valóban. De egy emberrel is meghal egy egész világ, tartja a zsidó mondás. Ám a magas halálozási rátához semmiféle viszonyszámot nem közöltek, így nem tudtam elképedni.
– És mekkora lenne ez a szám, ha nem lenne covid?
– Nem mindegy? – förmedt rám egy kollégám.
– Már hogyan lenne mindegy? Ha csak kettővel több, akkor mifrancért rinyáljunk? Ha százezerrel, akkor rendben, aggódjunk! De csak akkor, ha az egyéb influenzás időkhöz képest ennyivel magasabb. S persze nem ártana tudni, hogy mindenféle járványmentes időben mekkora az egyhavi halálozási szám az országban. Így ez a szám elképesztő csakugyan, de valójában semmit sem mond semmiről, ha nem tudom mihez viszonyítani.
Erre mondtam a fentebb, amit feltételezni sem mertem, hogy a covid-mentes évben többen haltak meg mint a járvány kitörése után két hónappal. Kár, hogy nem mentettem akkor képernyőképet!)
Nem vagyok ennyire okos. Nem vagyok okos. Csak néha azért megmozdul az agyam. (A lakáshitelünk körüli matematikát például SzFT fordította a számomra. [Az annuitás szó jelentését nem tudom hányszor tanultam meg, de még most sem tudom, mit jelent.] A fordítás alapján aztán én kommunikáltam az ügyvédünkkel, mi mindent hagyott ki/ írt rosszul az adásvételibe.)
Az ám, de az emberek döntő többsége elernyed egy mutatós statisztika láttán. (Engem meg még a blogomé sem érdekel igazán.) Akkor is, ha jobban belegondolva, értelmezgetve, a statisztikának semmi értelme nincsen. Vagy ha igazat is mond, akkor sem tudjuk, hogy az ide-oda, fel s alá futkorászó vonalak, impozáns oszlopok, körszeletek mögött mi is áll valójában. Mert a nem tudom minek a tíz százaléka nagyon nem mindegy, mit jelent!
Ha a Riska tíz százalékkal kevesebb tejet ad, mint az elmúlt hónapban, akkor mittomén, napi két liter mínusszal számolhatok. Kérdés, hogy én ittam volna meg, vagy el akarom adni. Mert ez sem mindegy. Aztán kérdés, hogy a tejből élek, vagy vann mellette más forrásom is? A fő kérdés meg az, miért ad a Riska tíz százalékkal kevesebb tejet? Öreg már? Nem az istállóban kellene etetni, hanem kihajtani a mezőre? Beteg? Szerelmes és a merengéstől elfelejt enni? És így tovább.
Összefogom, amit Desmet állít: mára a tudomány szent tehén lett, bármit mond, az kétségbevonhatatlan, maximum utólag derül ki, hogy eget vető marhaság volt. De ha valami tudományos, akkor tuti biztosan igaz is. A számok pedig önmagukban nem biztos, hogy mondanak valamit, elengedhetetlen a történet, amit képviselnek.
A covid esetében a számháború igen látványos. Mondanám, hogy volt, de a parázs még izzik: a rádióban azért hébe-hoba még be-beugrik egy kis aktuális covid-statisztika. Még az áldozatok száma is igen kétséges. Azért az, mert bárki, aki ebben az időszakban halt meg, és találtak benne akár egy fél covid-sejtet is, az koronavírus-áldozat volt. Akkor is, ha közlekedési balesetben vagy perforált vakbélgyulladásban halt meg.
Ó, igen, mondani akartam már: nagyon érdekes, hogy bármi, amit Desmet a koronavírus-járványról, az intézkedésekről, az értelmezésekről, a számokról, eljárásokról, a viszonyulásokról mond, olyan, mintha szóról-szóra, pillanatról-pillanatra ismerné a magyar történéseket. Pedig egyáltalán nem azokról ír. Ebből az sejlik fel, hogy a valahogyan, valamiért a hülyeség, a logikátlanság ugyanúgy xilofonozott világszerte.
Leírtam más a sztorit, de újra itt a helye.
A korona-időszak legtréfásabb esete volt, s akárhányszor elmesélem valakinek, mindig röhögnöm kell. Szerintem remekül példázza a nevetséges szabálykövetést.
Abban az időszakban történt, amikor csak kijárási korlátozás volt. Vagyis egy csomó indokból ki lehetett menni bármikor a lakásból. (Arról most ne is beszéljünk, hogy mi értelme volt a kijárási tilalomnak!) Egy este, úgy tizenegy óra felé lementünk rágyújtani a tízemeletes házunk előtti nagy parkba. Hárman voltunk, Szerelmetesfeleségtársam, Csemete és én.
Nem mondom, hogy a kutya sem volt ott, mert tőlünk úgy kétszáz méterre sétáltattak egy ebet. A park olyan harmincezer négyzetméteres lehet. Van nagyobb is, de azért nem kicsi.
Ültünk, füstöltünk békésen, egyszerre csak előttünk termett a Szerv két egyenruhása. Udvariasan köszöntek, és kérték a személyinket. Mondtam, hogy nincsen,. Vagyis van, csak fent hagytuk a lakásban, mutattam a házra. Felajánlottam, hogy náluk hagyom túsznak a lányokat, és felugrom a kártyákért, de a rendőrök leintettek.
– Milyen kapcsolat van önök között?
Mondtuk, bevallottuk.
– Szóval egy háztartásban élnek?
Mi tagadás.
– Mondják az adataikat!
Mondtuk. Kiderült, hogy teljesen bizonyosan és tökéletesen azonosak voltunk önmagunkkal. Amikor ez kiderült, bár sejtettem, de bizonyos akartam lenni, miért is igazoltattunk.
– Mert itt ülnek a padon!
–Nincsen kijárási tilalom, csak korlátozás van – jegyzetem meg szelíden. Mire megtudtam, hogy igazam van, de a korlátozás kivételei igen konkrétan megfogalmazottak. A padon dohányzás nincsen közöttük. Az egészségügyi séta igen.
– Csak hogy jól értsem, mit követtünk el: ha itt a pad előtt fel-alá sétálva szívtuk volna a cigit, akkor nincsen semmi baj? Jó értem?
– Úgy van! – kaptam meg azonnal a feleletet. S azonnal mellé az infót, vegyük úgy, hogy szóban figyelmeztetve lettünk, legközelebb egy ilyen pados ücsörgés az éjszakai parkban, az egy háztartásban lélegzőkkel együtt, személyenként ötvenezer forintunkba fog kerülni!
Nos, azóta tudom, hogy a koronavírus sötétben ülve sokkal jobban támad, mintha állnánk, s pláne, ha sétálunk! Fontos ismeret, különös részlet! Akit csak lehetett figyelmeztettünk erre a ritkán hallott tudományos részletre!
S félreértés ne essék: semmi bajom nem volt az intézkedő rendőrökkel. Nem voltak bunkók, tirpákok, agresszívek. Bár határozottak voltak, udvariasan viselkedtek, semmi irritáló nem volt a személyes kommunikációjukban. Végezték a maguk ostoba kötelességét. Remélem, kényszerből!
Ahogyan a számok tömkelegéből teljesen és tökéletesen kimaradt az intézkedések közvetett hatására elhunytak sora is. Azok, akiket a stressz, a magány okozta stressz kialakította pszichoszomatikus betegségek vittek el. Azok az otthonokba bezárt idős emberek, akiket hónapokig a szobájuk börtönébe kényszerítettek, akik nem tudtak érintkezni a külvilággal, és megfosztattak minden emberi kapcsolatuktól. S nincsenek adatok arról sem, hányan hunytak el a sebtében összedobott vakcina okozta következmények hatására. Erről itthon végképpen nem hallani semmit. Holott...
A TOTALITARIZMUS ALULNÉZETBŐL
A jó vezető aranyat ér. Utat mutat, mehetünk utána, bízhatunk benne, kivezet a xarból, biztos ösvényre vezet, ő tudja a frankót, a megingathatatlant és az egészen biztosat.
Jó, O1G (nem jó, de gusztustalan divat), meg nagyokat röhögünk a nyunyókán, a naponta változó érveléseken, szabályokon, de azért néma volt a csönd a rendelkezések minden ésszerűtlenségével kapcsolatban. Gondolj csak bele: 2023 áprilisában az eü-intézményekben még mindig kötelező a maszk. Sehol máshol. Ööö... Ülünk maszkban egymás mellett a rendelőben, nehogy megfertőzzük a másikat, majd a rendelés után kiugrunk a közértbe, majd be egy korsó sörre a sarki krimóba. De jövő héten újra vigyázunk egymásra a rendelőben, mert visszarendelt a dokibácsi. Az ész megáll!
De ennél sokkal súlyosabb az a zsarolás, amivel az embereket az oltás beadatására akarták kényszeríteni. (Csak azért sem használom a felvétel szót!) A legelképesztőbb az egészségügyi személyzet elbocsátása volt: aki nem volt hajlandó beoltatni magát, megkapta a felmondását. Az öntökönszúrás-művészete. De akár a védettséginek hazudott oltási igazolvánnyal látogatható kulturális rendezvényekkel látogatható elképesztő megkülönböztetés rendszere is. (Ne feledd: az oltottak lehetnek simán vírushordozók. Sőt, covid-betegek is. Mi több: halottá is válhatnak.)
Vagyis múlhatatlanul szükség van az utat mutató ujjra. Akkor is, ha az útmutatás következménye, hogy nagyon demokratikus, emberi jogainkat hajíthatjuk a fenébe. A birkáknak kell a kolomp, és az sem baj, ha a terelő puli néha belénk-belénk mar! De legalább tudjuk, merre megyünk. Ennek érdekében még azt is megbocsátjuk, ha a ma érvényes narratíva, megjelenő rendelkezés teljesen mást mond, állít, mint amit tegnap kellett elhinni.
A társadalmi összefogáshoz feltétlenül szükséges a megfelelő ellenségkép. Mert a pozitív cél nem fog össze annyira, mint a közös ellenség léte. Hogy a fene megette ezt a nyavalyás emberi mivoltot!
A TOTALITARIZMUS FELÜLNÉZETE
Itt egy kicsit zavaros a kép. Azért az, mert Desmet egyfelől azt állítja, hogy a diktatúra és a totalitarizmus nem ugyanaz. A leglényegesebb különbség, hogy az utóbbinak nincsen karizmatikus vezére. A bürokraták szürke masszája vezeti. Nem hangzatos szövegeléssel, hanem a jogszabályok, rendelkezések, utasítások szövevényes rendszerével.
Aztán elmondja, miképpen követte a birkanyáj Sztálint és Hitlert... Spongyát rá!
A totalitarizmusnak viszont ugyanolyan elemi érdeke az ellenőrzés, a kézben tartás szigorú rendszere, miképpen a diktatúrának. S ez napjainkban egyre egyszerűbbé és egyszerűbbé válik. A kutyákban már kötelezően ott van az azonosító chip. Már csak egy lépés... S ha József Attila a harmincas években az ellen tiltakozott, hogy az élete csupán kartoték adat, vajon mit mondana manapság? Mi lenne a véleménye arról a rendszerről, amelyikben pár gombnyomással bárkiről bármit meg lehet tudni, és el lehet lehetetleníteni?
Mert a totalitarizmus elsődleges célja a kézben tartás, a részletekbe menő irányítás és parasztvakítás. S naná, a nem együtt bégető hangok elhallgattatása. Ahogyan ez például a koronavírus-mizéria esetében is történt.
MIT TUDUNK MEG ÉS MIT NEM?
Több szempontból érdekesnek és különösnek találtam a könyvet. Egyfelől kicsit olyan mintha nem is annyira a totalitarizmusról szólna, hanem a koronavírus-járvány képtelenségeiről. Kicsit meg olyan, mintha a korona-marhaságokat használná fel a totalitarizmus bemutatására. De valahogy nem dől, melyikről is van szó igazából.
Aztán gyakorlatilag nem derül ki semmi a védekezési lehetőségekről. Illetve annyi mégis, hogy a totalitarista törekvések kikerülhetetlenül összeomlanak egy idő után: vagyis csak KIVÁRÁSRA játszhat, aki nem hajlandó sodródni és meghajolni. Felettébb halovány üzenet...
Aztán még: néha volt olyan érzésem, hogy Desmet írása mindössze LÁBJEGYZET két másik műhöz. Hannah Arendt A totalitarizmus gyökerei című összefoglalásához és Szolzsenyicin A Gulag szigetvilág című hatalmas terjedelmű művéhez.
Apróság, de csak nevetve csóváltam a fejemet miatta: a lábjegyzetekben szereplő Solzhenitsyn írásformával először nem tudtam mit kezdeni, csak nagyon lassan esett le a tantusz.
Ennél tréfásabb volt, amikor egy konkrét témával kapcsolatban azt találta írni a szerző, hogy érdemes elolvasni ezzel kapcsolatban Szolzsenyicin gondolatait, amiket a fenti könyvben fogalmazott meg. Majd a lábjegyzet rámutatott, hogy ezeket a gondolatokat Solzhenitsyn említett művében találjuk meg. Így segített. Konkrét oldalszám vagy fejezetcím nélkül. A teljes mű kétezer oldal. A kivonata minimum hatszáznegyven. Lapozgass kedvedre, kedves olvasó, hátha megtalálod! Jó szórakozást!
Tényleg feltűnően sok utalás történik mindkét szerzőre és műre. Arendt esetében szóba kerül még az Eichmann Jeruzsálemben című beszámolója is. (Na, erre lettem először nagyon kíváncsi. Aztán a másik, említett könyvére is. Azért lettem kíváncsi, mert Arendt maga is az antiszemitizmus gyanujába keveredett miatta. Holott csak beszámolt az egykori náci vezető peréről.)
Aztán ugyancsak feltűnő Desmet törekvése, hogy meggyőzzön arról, semminek a hátterében NINCSEN SEMMIFÉLE HÁTTÉRHATALMI ÖSSZEESKÜVÉS. Annyira iparkodik, annyira törekszik, hogy amikor a szabadkőművesek szóba kerülnek, és őket is ezerrel mentegeti felfelé az összeesküvés gyanúja alól, a magyar szerkesztők azért lassítanak és egy lábjegyzetben felhívják a figyelmet arra, hogy nana, azért például Raffay Ernő levéltári anyagok alapján bizonyította ennek az ellenkezőjét.
Egyébként Desmet elképzelése csuda érdekes a totalitarizmus működéséről. Azt mondja, nem kell karizmatikus vezető, csak az, hogy a bürokratikus vezetés azonos módon gondolkodjon. S nem kell a vezetésnek elnyomásban gondolkodnia, akkor is simán kialakulhat a totalitarizmus mintázata. Hogyan?
Hallottál már a Sierpinski-háromszögről? Fraktál. Jelentsen a szó bármit is. Én most olvastam róla első alkalommal. A lényege és a kapcsolata Desmet könyvével, hogy dott rendszerben az azonos szabályok mellett gondolkodó tagok által kiadott végső mintázat szabályos lesz, akkor is, ha a végső, teljes mintával az egyes összetevők egyáltalán nincsenek tisztában.
Vagyis nincsen szükség egy háttérből irányító szuperhatalomra. Nem megyek bele, de ezzel kapcsolatban szkeptikus vagyok. Legyen nekem!
Ámde minden hökkenés és fenntartás ellenére a könyv összességében érdekes és izgalmas. Annak ellenére, hogy hibrid. Mert se nem a koronavírus-cécóról, se nem a totalitarizmusról nem szól teljes mértékben. S annak ellenére, hogy a kettő közötti koherenciát sem éreztem erőteljesnek. Többek között azért, mert a végén mégis csak Hitlerről meg Sztálinról beszélgettünk, miközben a totalitarizmusnak nincsen arca, bürokraták vannak, meg fraktál háromszög.
De ismétlem: ennek ellenére érdekes és olvasmányos ami a kezünkben van. Elfogadom, ami a borítón van, hogy Mattias Desmet a világ egyik legokosabb embere (ahogyan a borító reklámszövege leteríti az imaszőnyegét), de hogy nem a legjobb szerkesztője, az biztos. Viszont nem is a legrosszabb írója. Sőt!
Kárpátia Stúdió, Köröstárkány - Balatonfőkajár, 2022, 368 oldal · puhatáblás · ISBN: 9786155374876, Fordította: ifj. Szabó János
7/10
2023 április közepe. Az utolsó nap a tíznapos szabiból. Mintha ma kezdődött volna, és máris véget is ért. Olyan kis bilifül lettem. Hogy feldobódjak, elmentem ma ortopédiára: rendszeresen van egy nagyon fájó bőrkeményedés a jobb talpamon. A dokbácsi megnyugtatott: van rá betét, de ha nem segít, akkor műtét, kifűrészelnek egy darabot a lábujj-csontból, aztán betéttel majd összeforr. Mert csak az egyik lábujjam csontja deformálódott. Vidám!
*
Hallgatom a felső iskolába járó hölgyeményt.
– Biztos nem maradok ebben a szar országban! Utálom ezt a nyelvet is, a franc se akarja egész életében beszélni. S a pasim ne egy feltuningolt Ladával jöjjön értem, hanem legalább Mercedes-szel!
– G. B. Shaw szerint a legtökéletesebb nyelv a magyar... – próbálkozom. A hölgy jól érvel:
– Hát elég hülye volt, ha így gondolta. De beszélte is?
Hiszed vagy sem, egy egészen különlegesen jó agyú hölgyeményről van szó. Aki egész életében nagyjából mindent megkapott, amire csak rápillantott, utoljára egy háromszázezres telefont, meg egy félmillcsis, tényleg pöpec laptopot.
A jövő értelmisége. Hogy a csudába csúszhatnak ennyire félre a dolgok?
S még mindig volt, ezen túl is volt érdekesség-faktora a könyvnek. Hiába a kincstárit olvastam, de volt valami megnyugtató abban, hogy olvasom a másik oldal véleményét is, legalább ezt, a hivatalost megismerem. Mert eminnen persze, hallom, amit hallanom szabad, de a helyzet az, hogy én nem hogy másnak, néha már magamnak se hiszek. 
Dobó Dorottya könyvének az első része 2020-ban jelent meg. Az volt a címe, hogy 
